Mint az Ynet elnevezésű zsidó hírportál hírül adta, az elmúlt héten a római repülőtéren letartóztattak egy Gedalia Tauber nevű 77 esztendős "holokauszttúlélőt". A felháborító antiszemita cselekedet oka az, hogy a zsidó egy olyan csempészhálózat élén állt, amely Brazíliából Dél-Afrikán keresztül Izraelbe juttatott el emberi szerveket. Tauber egyébiránt jó hazafi is: fiatalabb korában az izraeli elit haditengerészeti kommandó tagja volt, illetve a tel aviv-i rendőrség korrupcióellenes osztályát is vezette (a fentiek fényében megállapíthatjuk, hogy fölöttébb becsületes munkát végezhetett ott is - a szerk.).

Miután "Isten ajándékainak" ez a díszpéldánya befejezte katonai és rendőrségi karrierjét, a szervkereskedelem területén kezdett jól jövedelmező vállalkozásba. Tauber Brazíliában szegény fiatalokat környékezett meg, rábeszélve őket arra, hogy – meglehetősen csekély összegekért – engedjék kioperálni bizonyos szerveiket, amelyeket azután Izraelbe juttattak el. A csempészek legkevesebb 19 brazil szerveit metszették ki. A műtéteket Dél-Afrikában hajtották végre. A szerveket hússzor akkora összegért adták el, mint amennyit a szerencsétlen brazil áldozatoknak fizettek. A hálózatot azonban felgöngyölítették, a "holokausztból menekült" Taubert pedig az antiszemita, a soá tanulságait levonni képtelen brazilok 2003-ban 11 év börtönbüntetésre ítélték.
Csakhogy három évvel a büntetésének lejárta előtt a szegény üldözött zsidó megelégelte a vérlázító kirekesztést. 2009-ben Tauber 30 napos eltávozást kapott, és ekkor úgy döntött, nem tér vissza többé a gyűlölködő és rasszista gójok börtönébe. De hogy hová tűnt, senki sem tudta. Mintha a föld nyelte volna el. Az elmúlt héten azonban a római Leonardo da Vinci-Fiumicino repülőtéren egy rutin útlevélellenőrzés során horogra akadt szegény.
A hír kapcsán érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy "Isten ajándékai" között néhányan kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a szervkereskedelem területén is.

1998-ban egy Alisdair Sinclair nevű skót férfi vesztette életét gyanús körülmények között az izraeli Ben Gurion repülőtéren. A Glasgow-i Egyetem orvosai megvizsgálták a holttestet, és arra a megdöbbentő felfedezésre jutottak, hogy a férfi szíve és a torkának bizonyos részei hiányoznak. A brit nagykövetség hivatalosan tiltakozott is az ügyben az izraeli hatóságoknál.
2002-ben azzal vádolták meg dr. Jehuda Hisst, a Tel-Aviv melletti Abu Kabir elnevezésű törvényszéki orvosi intézet igazgatóját (ld. itt vagy itt), hogy munkatársai halottaktól (többek között az izraeli katonák által meggyilkolt palesztinoktól is) bőrt, szaruhártyát, szívbillentyűket és csontokat operáltak ki.
Ugyanebben az esztendőben Nissim Dahan izraeli egészségügyi miniszter vallotta be, hogy lemészárolt palesztinokból kimetszett szerveket használtak fel kórházakban az áldozatok családtagjainak beleegyezése nélkül.
2009-ben Solomon Dwek, egy tönkrement zsidó ingatlanügynök segítségével az FBI lebuktatott több rabbit és számos Izrael-barát amerikai politikust, akik ellen pénzmosás és szervkereskedelem címén emeltek vádat.
2009. augusztus 17-én Donald Bostrom izraeli író egyik cikkében arról írt, hogy a zsidó hadsereg katonái palesztin gyerekeket öltek meg, majd orvosok bizonyos belső szerveiket kimetszették. A szerzőt természetesen "antiszemitának" bélyegezték, és hajtóvadászatot indítottak ellene (lásd még itt is).
2009-ben Vjacseslav Gudin ukrán filozófia-professzor egy konferencián megdöbbentő kijelentést tett: mint mondta, az elmúlt két évben 25 ezer ukrán gyereket juttattak el a zsidó államba azzal a céllal, hogy belső szerveiket a bűnbandák megszerezzék és eladják.
2010. április 7-én a BBC közölte a hírt, mely szerint letartóztattak egy Meir Zamir nevű nyugállományba vonult izraeli tábornokot, valamint vele együtt öt másik személyt azzal a váddal, hogy egy nemzetközi szervkereskedő hálózatot irányítottak.
2010 augusztusában az ukrán rendőrség rajtaütött egy izraeliek irányítása alatt álló szervkereskedő hálózaton, amely ukránokból kimetszett szerveket csempészett Izraelbe.
2010 szeptemberében szintén izraeli kapcsolatokkal rendelkező szervkereskedőket buktattak le Dél-Afrika legnagyobb egészségügyi vállalkozásának, a Netcare-nak a kebelében .
2012. májusában az YNet című izraeli weblapra hivatkozva több hírportál is jelentette (ld. itt vagy itt), hogy a zsidó állam rendőrsége letartóztatott tíz izraelit (köztük egy orvost), akik feltételezések szerint mindannyian egy Azerbajdzsánban és Koszovóban működő szervkereskedő hálózat tagjai voltak.
Perge Ottó - Kuruc.info