Mindnyájan jól emlékszünk, micsoda éktelen ajvékolás tört ki, amikor Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő felvetette: a magyar választópolgároknak tudniuk kellene, kik is a parlamenti képviselők között a magyar-izraeli kettős állampolgárok. A cionisták és bábjaik azóta is a “listázás” borzalmai fölött keseregnek. Egy amerikai blogger azonban lényegesen tovább ment Gyöngyösi Márton felvetésénél: azt javasolta, hogy a Mexikóból illegálisan érkező személyek helyett inkább az Izrael Állam érdekében tevékenykedő lobbistákat kellene deportálni.

Alcibiades Bilzerian „Deportáljuk az izraeli lobbistákat a keményen dolgozó mexikóiak helyett” című cikkében korunk nagy tabutémáját veszi górcső alá. “Gondolkozzunk el azon, hogy vajon ki jobb amerikai: az a mexikói gyerek, akit kicsi korában Amerikába csempésztek, és aki azután egész életében keményen dolgozik, és védi a szabadságot, vagy az a fickó, aki ugyan valamelyik amerikai államban született, de soha nem olvasta el az Alkotmányt, és olyan programok megvalósításában hisz, amelyek megfosztanák a polgárokat a szabadságuktól (például a szocializmus és a fegyverek birtoklásának korlátozása)? Méltányos-e az, hogy miközben egy mexikói születésű embertől megtagadják az amerikai állampolgárságot, kiváltságos állampolgár lehet egy olyan személy, aki azért lobbizik a politikusoknál, hogy Amerika erőforrásait egy idegen államnak juttassák, és amerikai katonák áldozzák fel életüket egy idegen állam érdekében?” – sorolja a kérdéseket az „antiszemitának” és „gyűlöletkeltőnek” minősített Bilzerian.
A Bilzerian név alatt publikáló újságíró Amerika alighanem egyik legsúlyosabb gondjára szerette volna felhívni a figyelmet: nevezetesen arra, hogy egy idegen állam érdekében dolgozó “lobbisták” uralják az amerikai kormányt. Izraeli források szerint hozzávetőleg 50 zsidó lobbicsoport működik az Egyesült Államokban. Mindeközben maguk a zsidó vezetők és a befolyásuk alatt álló politikusok rendületlenül állítják: nincsen semmiféle, Izrael Állam és a zsidóság céljainak megvalósításáért tevékenykedő lobbi Amerikában. Az úgynevezett politikailag korrekt beszéd szellemében pedig még csak szóba hozni is tilos, hogy az Európai Unió brüsszeli központjában, illetve az egyes tagállamok vezetésében is jelen van-e a zsidó lobbi.
Nem kérdés természetesen, hogy a zsidó lobbi úgy Amerikában, mint Európában a legfontosabb hatalmi tényező. Erre a közvélemény elől rejtegetni kívánt tényre John Kerry amerikai külügyminiszter egyik véletlenül elejtett megjegyzése is rávilágít. A hónap elején Kerry az Amerikai Zsidó Kongresszus képviselői előtt elmondott beszédében arra kérte az USA-ban működő zsidó szervezetek vezetőit, hogy gyakoroljanak nyomást Izraelre a Palesztin Hatósággal történő megegyezés létrehozása céljából. Magyarán: az amerikai zsidóság vezetőinek jóváhagyása nélkül a washingtoni kormány immár arra is képtelen, hogy az egyébként az USA köldökzsinórján lógó Izraelt agresszív politikájának némi enyhítésére bírja.
Az amerikai zsidó lobbi születési időpontjának 1901. február 25. tekinthető, amikor is Theodor Herzl, a cionista mozgalom megalapítója, a Cionista Világszövetség elnöke levélben kérte fel Richard Gotteilt, az Amerikai Cionista Szövetség elnökét: igyekezzen rávenni az Amerikában működő zsidó szervezeteket arra, hogy az USA kormányánál lobbizzanak a palesztinai zsidó kivándorlás támogatása érdekében. A legfontosabb cionista lobbi csoportok manapság: az American Israel Public Affairs Committee (AIPAC), a Conference of Presidents of Major American Jewish Organizations, az American Jewish Congress (AJC),az Anti-Defamation League (ADL) és a Christians United for Israel (CUFI). Kiemelkedő szerepet játszik még a zsidó érdekek előmozdításában két tudományos intézmény: a Washington Institute for Near East Policy (WINEP) és az American Enterprise Institute (AEI).
Egyes vélemények szerint Kennedy volt az első és sajnos az utolsó amerikai elnök, aki megpróbálta feltartóztatni a milliárdos zsidó pénzemberek támogatását élvező cionista szervezetek beépülését a hatalom sáncai mögé. Sajnos sikertelenül. Az úgynevezett „tényfeltáró újságírók” számára igazán szép és emberpróbáló feladat lenne a valóságnak megfelelően bemutatni azt a szerepet, melyet a politikai életben a zsidó lobbicsoportok betöltenek. Csakhogy ha bárki is ilyesfajta heroikus feladatra vállalkozna, rögvest „antiszemitának”, „összeesküvés-elméletek hirdetőjének”, „gyűlöletkeltőnek”, „bolondnak” bélyegeznék az illetőt, kizárnák a nyilvános diskurzusból, állását elveszítené, sőt az sincsen kizárva, hogy rövidesen börtönben találná magát.
Az izraeli érdekeket szolgáló szervezetek jelenléte a nyugati államok politikai életében nem csupán az egyik legfőbb tabutéma, de súlyos nemzetbiztonsági kockázatokat is felvető kérdés a Földgolyó számos országában. Sajnos azonban megalapozott a gyanú, hogy az egyes nemzetek biztonságát védelmezni hivatott szakszolgálatok sem mentesek immár a cionista lobbi befolyásától. Miben reménykedhetünk?
Perge Ottó - Kuruc.info