Az amerikai közvélemény jelentős része meg van győződve arról, hogy miképp a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, ugyanúgy a népszerű amerikai elnök meggyilkolásának valódi körülményeivel kapcsolatban tudatosan terjeszt hamis információkat és hazugságokat a mindenkori hatalom. Ma már egyre kevesebben hiszik el az amerikai hivatalos propaganda állítását, mely szerint Lee Harvey Oswald egymagában cselekedett, de aligha vehető komolyan a Fidel Castro kubai elnök bűnösségét hangoztató álláspont. Ha tényleg a kubai kommunista rezsim titkosszolgálata lenne a felelős Kennedy haláláért, vajon mi akadályozta volna meg a bűncselekmény hátterének teljes feltárását az elmúlt évtizedekben? Kuba aligha volt tekinthető valaha is olyan irtózatos erejű világhatalomnak, amely képes lett volna megakadályozni az igazság kiderítését. A kommunista Kuba mögött álló Szovjetunió persze óriási erőt jelentett, de hol van már a Szovjetunió?

Önmagában az a tény, hogy még fél évszázad elteltével sem sikerült az igazságot kideríteni a Kennedy elleni merénylet ügyében, arra utal, hogy még ma is roppant befolyásos politikai körök viselik a felelősséget a gyilkosságért. Úgy Amerikában, mint másutt a nagyvilágban is egyre többen vélik úgy, hogy Kennedy elnök megölése Lyndon B. Johnson, a CIA vagy éppen az izraeli titkosszolgálat, a Moszad műve volt. Számos korábbi politikus, független gondolkodó és újságíró (például Paul Findley republikánus politikus, az izraeli atomfegyver létezésének tényét leleplező Mordeháj Vanunu, Michael Collin Piper politikai elemző, Barry Chamish izraeli, Mark Dankof amerikai újságíró stb.) vélekedik úgy, hogy Kennedyt a Moszad és a CIA tette el láb alól. A legfőbb ok pedig nem más, mint hogy Kennedy elnök az izraeli miniszterelnökhöz, Lévi Eskólhoz 1963. július 5-én írott levelében követelte a Dimonában titokban felépített izraeli atomlétesítmény megnyitását az amerikai szakértők előtt. Mások viszont arra gyanakszanak, hogy nyugati világot irányító úgynevezett háttérhatalom megbízásából történt a merénylet, éspedig azért, mert Kennedy elnök megkísérelte ismét a kormány ellenőrzése alá helyezni a pénzügyek feletti ellenőrzést.

Mondhatnánk: mindez teória, vagy éppen „összeesküvés-elmélet”. (Mintha minden más lehetőség - kivéve természetesen a „magányos merénylő legkevésbé valószínű teóriáját - nem lenne szintén „összeesküvés” eredménye.) Kétségbevonhatatlan tény viszont, hogy az elmúlt fél évszázad amerikai és nem amerikai államfői és miniszterelnökei alaposan megtanulták a leckét: egyikük sem merte még csak szóba hozni sem az izraeli atomerő ügyét vagy éppen az Amerikát és a nyugati világ egészét uraló pénzoligarchia hatalma korlátozásának szükségességét. (Miközben ugyanezek a politikusok telesírták a világot az iraki, a líbiai, az észak-koreai, a szíriai vagy éppen az iráni tömegpusztító fegyverek állítólagos veszélyességét illetően.)

Jim Garrison, aki 1962 és 1973 között New Orleans államügyésze volt, annak idején alapos vizsgálatot folytatott Kennedy meggyilkolásának ügyében, és a hivatalosnak számító úgynevezett Warren-jelentés megállapításaihoz képest teljesen más következtetésekre jutott. Garrison elsősorban a CIA-t sejtette a merénylet mögött, de a nyomozása során kiderült, hogy a gyilkosság megszervezésében kulcsszerepet játszott egy illegális pénzügyleteket bonyolító pénzintézet, a Permindex, melyet a Kanadában éldegélő Bronfman család egyik tagja, Louis M. Bloomfield irányított. A Bronfmanok viszont - állapította meg Jim Garrison - szoros kapcsolatban álltak egy bizonyos Meyer Lansky izraeli kötődésű bűnszövetkezetével. A Permindex pedig egy svájci bank leányvállalata volt, melynek élén egy Tibor Rosenbaum nevű, moszados kapcsolatokkal rendelkező személy állt. Aligha csodálkozhatunk azon, hogy Jim Garrison vizsgálatait hivatalos részről minden lehetséges módon akadályozták. (1992-ben rákban hunyt el. A Kennedy-gyilkosságról és saját nyomozásáról három könyvet is írt.)

Michael Collins Piper amerikai újságíró egy alaposan dokumentált könyvben foglalta össze a Kennedy elleni merénylet okait feltáró kutatásának eredményeit. (Final Judgement: The Missing Link in the JFK Assassination Conspiracy, 1993., azóta több kiadást is megért.) A zsidó lobbi erőteljes támadásainak kereszttüzében álló Piper (akit holokauszt-tagadással, Izrael-ellenességgel is vádolnak a „választottak”) szerint John F. Kennedy meggyilkolását a CIA és a Moszad - bizonyos szervezett bűnözői körökkel együttműködve - közösen szervezte meg, Lyndon B. Johnson alelnök és David Ben Gurion izraeli miniszterelnök (1948-1953, majd 1955-1963) erőteljes közreműködésével. Piper könyvében bebizonyítja, hogy szinte minden olyan személy, akinek a neve fölmerült a merénylet kapcsán, izraeli kapcsolatokkal rendelkezett. (Erről a tényről persze mélységesen hallgat a hivatalos propaganda és a „fősodratú” média.) Beleértve Lyndon B. Johnson alelnököt, aki miután elfoglalta az elnöki pozíciót, Washington közel-keleti politikáját teljes mértékben az izraeli érdekek szolgálatába állította. (És azóta is annak szolgálatában áll.)

Könyvének utolsó fejezetében Piper megnevezi azokat a személyeket, akik kulcsszerepet játszottak a Kennedy elleni merénylet megszervezésében. Íme, a lista:

David Ben Gurion, korábbi izraeli miniszterelnök, aki súlyos vitába keveredett Kennedyvel az izraeli nukleáris fegyverkezési program jövőjét illetően;
Jitzak Rabin, a Moszad merényletek elkövetésére szakosodott egységének akkori vezetője;
Louis Bloomfield és Tibor Rosenbaum bankárok, a Moszaddal együttműködő és a Kennedy elleni összeesküvést finanszírozó Permindex pénzintézet vezetői;
James J. Angleton, a CIA elhárítási főnöke, aki a Moszaddal történő együttműködésért is felelt a szervezeten belül;
Meyer Lansky, az egyik leghatalmasabb amerikai bűnszervezet vezére, aki szintén szoros kapcsolatokat ápolt Izraellel, és gyűlölte a Kennedy-kormányt a szervezett bűnözés visszaszorítását célzó intézkedései miatt;
George de Lannurien, a Moszadnak is dolgozó francia titkos ügynök.

Ennek az egész félelmetes, moszados irányítású hálózatnak nem csupán a merénylet megszervezéséhez és végrehajtásához voltak meg az eszközei, de ahhoz is, hogy a példátlan bűncselekmény tisztességes kivizsgálását immár fél évszázada akadályozzák, illetve a médiában, a politikában és az igazságszolgáltatásban élvezett óriási befolyásukat felhasználva a felelősséget másokra (Oswaldra, a maffiára, Fidel Castróra, a KGB-re, kiugrott CIA-ügynökökre stb.) hárítsák. Miként a szeptember 11-i merényletek vagy éppen a holokauszt (és még számos más kulcsfontosságú kérdés) ügyében az igazság csakis akkor fog a széles közvélemény számára is ismertté válni, amikor a nyugati világot szoros uralma alatt tartó cionista oligarchia hatalma egy szép napon semmivé foszlik.

Perge Ottó - Kuruc.info