Az történt, hogy egy Dezső András nevezetű liberális újságíró megrázta azt a bizonyos "pofonfát", és most csodálkozva sírdogál alatta. Őszintén szólva, nem igazán értjük a történteket: egy haladó gondolkodású, szabadelvű, az élet minden területén az egyenlőséget patikamérleggel porciózó önmegvalósító, aki ha álmából felköltik, nyilván betéve vágja az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát (kérés esetén visszafelé is, természetesen), miért akar tűzzel-vassal betiltatni egy óriásplakátot, elhallgattatni a legolvasottabb jobboldali hírportált és mindezekre rátromfolva, miért nevezi nácinak, beteg trollnak, gyáva alakoknak olvasóinkat? Mindezt ugye a szólásszabadság szent nevében.
Zoom
Dezső nem tud cikket írni
Érthetetlen. Írt is néhány sort a Kuruc.infóról és olvasóinkról, akiknek szerinte "nincs vér a pucájában". Alább olvasható az Indexen megjelent lamentációja. Minden könnycseppje édes.
Dezső András: Így nem lehet véleménycikket írni
Holnap jobb ha ketszer is korulnezel mielott kimesz az utcara te retkes kis szemet geci – javasolta sms-ben valaki, de sajnos nem tudok neki válaszolni, mert ismeretlen szolgáltatón keresztül küldte az üzenetet. Bár ha jobban belegondolok, nem is nagyon tudnék neki mit válaszolni.
Leírom röviden, miért gerjedt haragra néhány náci. A múltkor autóval jöttem be Budapestre, és a Budaörsi úton szemet szúrt egy óriásplakát. A Kuruc.infót reklámozta, szép nagy betűkkel. Erről az oldalról két fontos dolgot kell tudni: náci és olyan gyáva figurák szerkesztik, akik még a nevüket sem merik adni ahhoz, amit csinálnak. A lényeg, hogy a hatóságok a mai napig nem tudják (akarják?) beazonosítani, kik készítik ezt az oldalt, amin azért már elkövettek egy-két bűncselekményt, például személyes adatokkal való visszaélést, uszítást és egyebeket. Ezért is abszurd, hogy a főváros egyik frekventált helyén ott figyel az óriásplakátjuk. Ami a Hungaroplakát nevű cég jóvoltából figyel ott. Ez ugye hír, hülye lettem volna otthagyni a témát az utcán csak úgy, szó nélkül, ha már az ott élőknek egyáltalán nem tűnt fel.
Felhívtam a felületet biztosító céget, a Hungaroplakátot, megkérdeztem, tudják-e, milyen weboldalt hirdetnek. Arra kértek, a kérdéseimet írjam le e-mailben. Megtettem, és ahogy egy normális megkeresésnél, a levelemben leírtam a telefonszámomat (06-30/592-0353 - a szerk.) is. Közben megjelent a cikk, nem sokkal később pedig a Hungaroplakát képviselője is írt. Annyit, hogy leszedetik a plakátot. Aztán jött a meglepetés, a Hungaroplakátnak írt levelemet viszontláttam a Kuruc.info oldalán, a telefonszámommal (06-30/592-0353 - a szerk.) együtt. Azóta hívogatnak szimpatikus emberek, épp most nyomok ki egyet, de csak azért, mert az istennek sem mond semmit a telefonban, csak csörget. Most tudatosult egyébként bennem, hogy nemcsak a Kuruc.info készítői gyáva alakok, de ezek a hívogatók is, mert egyiknek sincs vér a pucájában, hogy saját számról hívjon.
Találós kérdés:
Vajon hogyan kerülhetett a Hungaroplakátnak írt levelem a Kuruc.infóhoz, ha én azt csak a Hungaroplakátnak küldtem el?
Hát persze, hogy úgy. Közben kinyomok egy újabb, ismeretlen számról érkező hívást. Nem a kuruc hibája, de annyiszor leejtettem már a mobilomat (melynek száma: 06-30/592-0353 - a szerk.), hogy nem lehet kikapcsolni és lehalkítani sem. A magyarok istenének aztán van humora.
Megpróbálom folytatni a cikket. Szóval az egészben nem csak az az abszurd, hogy egy nyíltan uszító, gyűlölködő „hírportál” óriásplakáton hirdetheti magát Budapesten, majd az ezt lehetővé cég valamelyik munkatársa elküldi a nekik írt levelemet ezeknek a kedves embereknek, akik aztán rám szabadítják beteg trolljaikat. Az is legalább ilyen abszurd, hogy a hatóságok a mai napig képtelenek feltárni, kik szerkesztik vagy szerkesztették eddig azt az oldalt, amelynek készítői közben gond nélkül számlázhatnak a plakátcégnek.
Merthogy itt számlát kellett adni, az egyszer biztos. A labda most a Hungaroplakátnál pattog, csak két kérdésre kéne válaszolniuk: kivel kötöttek szerződést? Ki fizetett a Kuruc.info óriásplakátjáért? Melyik volt az a reklámügynökség, amelyen keresztül ez a plakát átment? Ha ezt tudnánk, közelebb kerülhetnénk hozzájuk.
Néhány éve azért rángattak be tanúként a székesfehérvári bíróságra, hogy arról faggassanak, vajon M. Balázs volt-e 2006-ban a kuruc főszerkesztője. Az ügyészség idézett be, mert egyszer volt egy levélváltásom egy M. Balázs nevű emberrel, akinek később egy büntetőügy miatt lefoglalták a számítógépét, ekkor kerülhetett elő a levél. (Ami nagyjából arról szólt, hogy menjek a kurva anyámba.)
Pillanat, újra ki kell nyomnom egy lelkes embert.
Engem őszintén meglepett, hogy a tanúvallomásom lenne az egyik bizonyíték arra, hogy M. Balázs csinálta anno ezt a hulladékot, főleg azért, mert fogalmam sincs, tényleg ő volt-e. Ezt el is mondtam a bíróságon, de nemrég megint beidéztek (ezúttal Budaörsre, merthogy ott is indult egy eljárás M. Balázs ellen), ahol újra megismételtem a korábbi tanúvallomásom. Azt is elmondtam, hogy szerintem a hatóság dolga lenne kideríteni, ki szerkeszti a kuruc.infót. Főleg akkor, ha az ügyészség emelt vádat M. Balázs ellen.
Közben jött egy újabb sms (Dezső András telefonjára: 06-30/592-0353 - a szerk.):
Mi van te kis retekláda? Nagy hibát követtél el te kis patkány! Fasszopo
Bréking: beleszóltak a telefonba! Most, éjfélkor.
Megpróbálom összefoglalni, mit mondott a kedves telefonáló:
azt, hogy buzi köcsög vagyok
kérdezte, alszom-e már (érdekes, de ezt utána, hogy beleszóltam)
hahahahaha (ezt ilyen sejtelmes, félelemkeltő hangon, mint valami C kategóriás horrorfilmben)
utána leragadt ennél az alszom-e már témánál.
Este az ügyeletes rovatszerkesztőnek, M. (Miklósi) Gábornak megígértem, hogy írok egy véleménycikket, de ez ilyen körülmények között nem megy. Lényegében arról szólt volna, hogy tök impotensek az állami szervek, hogy még mindig nem tudták feltárni, kik állnak a Kuruc.info mögött. Moralizáltam is volna még egy kicsit, de nem megy. Megfojtanak a trollok.
Dezső Andrást egyébiránt az alábbi telefonszámon vígasztalhatják általa bunkó náci trollnak titulált kedves olvasóink: 06-30/592-0353.
(Kuruc.info)