Avraham Kriger rabbi, a Shem Olam Faith és a Holocaust Institute for Education, Documentation and Research elnevezésű intézmények igazgatója blogjában panaszkodik arról, hogy micsoda alakok azok a lengyel történészek, akiknek volt bátorságuk kikutatni, mi több, le is írni az igazságot a majdaneki koncentrációs táborról. „Az antiszemitizmusnak számos formája van” – fejtegeti blogjában a rabbi. Majd a következőképpen folytatja magasröptű elmélkedését: „Az utóbbi években azonban új jelenségek figyelhetők meg a holokauszt-tagadás világában. Ezeknek az új fejleményeknek látszólag nincsen közük az antiszemitizmushoz és a tágabb történelmi összefüggésekhez, azonban kétségkívül az új jelenség holokauszt-tagadásnak minősül.”

De melyek is lennének ezek az „új fejlemények”? Íme: „A tagadók gyakran használnak lényegtelen tényeket, amelyeket azután a közvéleménnyel megetetnek, és egy új narratívát hoznak létre. Például a lengyel történész, aki a Majdaneki Állami Múzeumot vezeti, közölte, hogy a tábort sohasem használták a zsidók gázzal történő tömeges, tudatos megsemmisítése céljából. Ő ragaszkodik ahhoz, hogy Majdanek koncentrációs és munkatábor volt, ahol a zsidók és lengyelek vesztették életüket a háborúval összefüggésben álló különböző csapások miatt. A lengyelek gyorsan elfogadták ezt a magyarázatot, mert ezzel saját magukat mentik fel, mivel nem tiltakoztak akkor, amikor a tábor még működött.”

Tipikus holokausztos érvelés: az adatok, konkrét dokumentumok a rabbi szerint „lényegtelen tények”. Ő maga persze nem fárasztja magát holmi tények ismertetésével, netán a szóban forgó lengyel történész (Thomas Kranz) kutatási eredményeinek cáfolatával. Egyetlen szempont lényeges csak: aki nem fogadja el az éppen érvényes hivatalos holokauszt-narratívát, az holokauszt-tagadó, és még ha „látszólag” nem is antiszemita, valójában mégiscsak az.

Avraham Kriger szerint „egészen a legutóbbi időkig ilyesfajta nézeteket (vagyis a valóságot) mindenki egyből elutasított volna”, ezzel szemben az egykori lágerben történt legutóbbi átalakítások során „azokat a táblákat, amelyek a gázkamrák működését mutatták be, eltávolították”. Majd így folytatja: „A helyükre került feliratokon az áll, hogy azon a helyen végezték a táborban a mosást. Hasonlóképpen, a múzeum bizonyos részein, ahol korábban gázkamrák voltak, most azt olvassuk, hogy azok 1943-ban épültek, akkor, amikor még a lágerben nem voltak zsidók. (A történészek ugyanakkor azt állítják, hogy a gázkamrákat 1942 augusztusában kezdték építeni, és októberben már készen is voltak – P.O.) Mindezek a fejlemények azonban a kamrában folyó megsemmisítési tevékenység tagadásához vezetnek. Azok, akik meglátogatják az átalakított múzeumot – közöttük sok izraeli – ezt az újfajta narratívát ismerik meg, anélkül, hogy szót ejtenének nekik a múzeumban végrehajtott változásokról, melyek célja éppen a valóság megváltoztatása volt. Auschwitz-Birkenauban hasonló módosítások történtek, habár azok sokkal finomabbak voltak” – fejezi be hazudozásait a rabbi. Akinek persze pontosan tudnia kell, hogy például Auschwitz-Birkenauban a háború után éppen azért hajtottak végre „módosításokat” a megszálló orosz hatóságok, hogy a 4 millió zsidó gázkamrákban történő megsemmisítéséről szóló sztorit hihetővé formálják.

Én magam már korábban rámutattam arra, hogy 1,5 millióról 78 ezerre szállították le a Majdanekben meggyilkolt (valójában a meghalt a helyes kifejezés) foglyok számát, akik között 59 ezer volt a zsidó. A nürnbergi per hivatalos irataiban még azt olvassuk, hogy 1,5 millió embert öltek meg Majdanekben. (Sőt, egy lublini rögtönítélő bíróság vádirata 1,7 milliós áldozatot említ, melynek nyomán ki is végeztek hat állítólagos német őrt.) A háború utáni években – a „tudatlan”, „őrült”, „újabb népirtásra készülődő” revizionista történészek kutatási eredményeinek és bizonyítékainak hatására – szép lassan megindult a majdaneki áldozati számok csökkentésének folyamata. 2005-ben Thomas Kranz, a Majdaneki Múzeum kutatási igazgatója 78 000 főben adta meg a majdaneki koncentrációs táborban életüket vesztett emberek számát. De a revizionisták szerint még valójában ennyien sem haltak meg a lágerben: Jürgen Graf és Carlo Mattogno 1998-ban megjelent KL Majdanek. Eine historische und technische Studie című tanulmányukban, majd a 2003-ban napvilágot látott, Majdanekről szóló könyvükben amellett érvelnek, hogy a lágerben legfeljebb 42 ezer ember veszíthette életét.

Ami az állítólagos gázkamrákat illeti, az a bizonyos régi holokauszt-narratíva azt állította, hogy három gázkamra a láger bejáratának közelében található 41-es számú épületben volt elhelyezve (az egyik 10 m x 5.5 m x 2 m nagyságú, a két kisebb 4.80 m x 3.60 x 2 m méretű), míg egy negyedik, zuhanyzónak álcázott gázkamra a tábor középpontjában álló krematóriumban kapott volna helyet. Ezt a krematóriumot a feltevések szerint a németek a tábor kiürítésekor felrobbantották, ezért azután a szovjetek a háború után „visszaállították az eredeti állapotokat”. Ugyanezt cselekedték állítólag Auschwitzban is. Hogy mennyire tekinthetők hitelesnek a többek között a Katynban történt vérengzésről is orbitális hazugságokat terjesztő szovjetek háború utáni szavai és tettei, arról aligha szükséges értekezni.

Az utóbbi években a Majdaneki Múzeumba érkező látogatóknak már nem négy, hanem csupán két – emberek megölésére használt - gázkamráról beszélnek az idegenvezetők. A láger központjában álló krematóriumról már nem állítják, hogy abban valaha is gázkamra működött volna, miként a 41-es barakkban lévő egyik gázkamrát is szép csendben átadták a feledésnek. Ha a rabbi blogjában kivételesen igazat írt, és Majdaneki Múzeum kutatási igazgatója immár maga sem hisz abban, hogy a lágerben valaha is elgázosítások történtek volna, abban az esetben egy újabb nagy revizionista győzelem született.

De akkor vajon a Majdaneki Múzeum vezetői, és az ott történt átalakításokat irányító történészek holokauszt-tagadók lennének? A holokauszt emlékév közeledtével és az úgynevezett holokauszt tagadására vonatkozó törvény létezésére tekintettel kérném a Holokauszt Emlékbizottságot, a Mazsihiszt, a TEV-et, meg minden rendű és rangú holokauszt-intézményt, hogy sürgősen adjanak eligazítást egyrészt a majdaneki láger áldozatainak, másrészt a majdaneki gázkamráknak a pontos számát illetően.