Részlet a Bors nevű bulvárlap vasárnapi interjújából:
Ön a lehető legrosszabbkor jött világra, hiszen beleszületett a második világháború borzalmaiba. Védett házban élt édesanyjával, édesapját munkaszolgálatra kötelezték. Kísérti még a múlt?
Még annyira kicsi voltam, hogy semmiféle jelentőséget nem tulajdonítottam az eltérő származásoknak. Zsidó? Keresztény? Fogalmam sem volt ezeknek a szavaknak az értelméről. A Pozsonyi úti védett házak jelentését sem értettem, és fogalmam sem volt, hogy miért kellett odamennünk édesanyámmal. Egy momentum az életem végéig elkísér: jöttek értünk, a gyerekekért a németek azzal, hogy elvisznek minket nyaralni. Amikor az unokahúgom és elém ért a sorozó katona, azt mondotta, „Betelt a létszám, ti majd holnap jöttök”. Az egész gyerekturnust belelőtték a Dunába. Másnap felszabadultunk.

Hogyan lett Klein Gyuriból Korda György? Miért éppen a Korda nevet vette fel?
Színművészetire jelentkeztem, ahol a harmadik rostán kiestem, de drága apám figyelmeztetett: ezzel a névvel nem fogok tudni a művészi pályán érvényesülni. Először Károlyi György néven mutatkoztam be, de ez sem tűnt túl szerencsés névválasztásnak, szaga volt a Károlyi vezetéknévnek. Ebből lett később Korda.
Frissítés: Durva betli Klein Gyuri ömlengése - olvasónk kiegészítése
Kedves Kuruc Bajtársak!
Olvasom Korda-Klein György csodálatos túlélésének történetét. Fel szeretném hívni a figyelmeteket egy fontos körülményre, mely segít "árnyalni" a Dunába lövős rész valóságalapját:
"Január 18-ra befejeződött Pest ostroma, a Belváros is az oroszok kezére került. Malinovszkij a román csapatokat a pesti támadó hadműveletek utolsó szakaszában kivonta a frontról, hogy a sikerben ne osztozzon a románokkal, akik bár tiltakoztak a parancs ellen, de el kellett hagyniuk a frontot.
A németek pedig Pest ostromának záróakkordjaként a megmaradt hidakat is felrobbantották. (Január 15.: Horthy Miklós híd, január 16.: Ferenc József híd, január 18.: Erzsébet és Lánchíd)
1.3 Buda ostroma
Buda ostromát a Margit-szigeti harcok vezették be. Január 19-én az oroszok átkeltek a 70 cm vastagon befagyott Dunán és a sziget északi részén hídfőt alakítottak ki, majd január 21 és 22-én a sziget keleti oldalán is partra szálltak. Az itt védekező német és magyar alakulatok igen súlyos veszteségeket szenvedtek és január 29-re kénytelenek voltak kiüríteni a szigetet."
Kapcsolódó: