Szájer József és Járóka Lívia Fideszes képviselők a magyar alaptörvénnyel szemben szavaztak Brüsszelben.
Az Orbán-kormány által beterjesztett és hivatali ideje alatt életbe lépett új Alaptörvény L) cikk (1) bekezdése világosan kimondja, hogy: „Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját.” Az Alaptörvény e rendelkezésével a Jobbik is maradéktalanul egyetért - írja Gőbl Gábor, a Jobbik soproni alapszervezetének elnöke hozzánk eljuttatott közleményében.
Európa nyugati, s azon belül a liberális fele azonban tagadja ezt az értékalapú, hagyományos családképet. Az Európai Parlament 2014. február 4-én hatalmas többséggel szavazta meg Ulrike Lunacek osztrák szélsőliberális képviselőnő jelentését, mit sem törődve az állampolgári tiltakozásokkal. A képviselőnő arról ismert, hogy különböző feminista és homoszexuális mozgalmak támogatója, lobbistája. A megszavazott dokumentum címe „EU-s ütemterv a homofóbia, a szexuális orientáció és a gender-identitás miatti diszkrimináció ellen" volt. A Lunacek-jelentés néven elhíresült javaslat a hagyományos, keresztény értékek talaján álló eszmerendszer állami elismerését gyakorlatilag ellehetetleníti, a Magyarországon is csak a szélsőséges liberálisok által hangoztatott gender-ideológiát viszont kötelezővé teszi.
Sajnálatos módon az alapértékeinkkel szembeni durva támadást Magyarországon a média teljesen elhallgatta.
A magyar alaptörvény fenti megállapításával szemben álló európai parlamenti határozatot Járóka Lívia és Szájer József soproni kormánypárti képviselők is megszavazták. Ez már csak azért is furcsa, mert az Alaptörvény szövegezését éppen Szájer József végezte, vagyis saját gondolatit is megtagadta Brüsszelben - jegyzi meg a nemzeti párt politikusa.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom soproni szervezete ezek után felteszi a kérdést Szájer Józsefnek. Mikor hazudik képviselő úr? Amikor alaptörvényt fogalmaz Magyarország számára, vagy akkor amikor ultraliberális tézisek terjesztéséhez járul hozzá a brüsszeli EU-parlamentben? A Jobbik a jelentést elítéli, annak tartalmát Magyarországra nézve nem tekinti kötelezőnek. Az ehhez hasonló durva beavatkozások miatt is javasolja a Jobbik azt, hogy gondoljuk át hazánk uniós szerepvállalásának kérdését, mert elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a fejünk felett kényszerítsenek ránk olyan zavaros ideológiákat, amivel a magyar állampolgárok egyáltalán nem értenek egyet.
(Kuruc.info)