A Topky.sk nevű felvidéki internetes bulvármagazin június 20-án tett közzé egy videót, amelyben az látható, hogy egy kancigány fényes nappal, a nyílt utcán teper le egy nőt két síró kisgyerek szeme láttára, miközben vélelmezett áldozata azt kiabálja: „Ne! Ne!“

Minden jel arra mutatott, hogy egy nő megerőszakolásának bizonyítékáról van szó, a felvidéki média egy része pedig mélységesen elítélte a felvételt közzétevő oldalt (a Paraméter.sk például ezzel a címmel közölt cikket: BOTRÁNY: A nyílt utcán gyerekek előtt szexelő romákkal a topky.sk túlment minden határon!), sérelmezve, hogy "erotikus show-ként tálalta", melynek a rendőrök vetettek véget.
A Topsky a Zoznam tulajdonában van, ennek pedig a Slovak Telekom a tulajdonosa, ahol az államnak 49 százalékos részesedése van. Az oldal leszedte azóta a videót, de amíg fenn volt, addig a legnézettebb anyag volt. Daniela Grecnerová, a Zoznam szóvivője úgy fogalmazott, "a videó közzétételével össztársadalmi párbeszédet akartak provokálni az efféle jelenségekről". Szerinte a szerkesztőség nem volt róla meggyőződve, hogy valóban nemi erőszak van-e a felvételen, de tudatni akarták, hogy létezik ilyen videó – ezért közölték az anyagot, de aztán levették a portálon sűrűsödő kritikák miatt. Daniela Grecnerová szerint ők nem akartak "rasszista tartalmú anyagot közölni", ha valaki szerint ez az volt, akkor elnézést kérnek érte. A Slovak Telekom és a gazdasági minisztérium is elhatárolódott az esettől. "Ugyanis eléggé aberrált röhögni olyasmin, amikor egy nőt megerőszakolnak" - teszi hozzá az elhatárolódó Paraméter.
Csakhogy fölösleges volt az ajvékolás, mert egyáltalán nincs szó nemi erőszakról, sőt, valóban "erotikus show" látható a felvételen, amolyan cigány módra, mely annyira hamisíthatatlanul "romaikum", hogy feltétlenül be kell kerülnie Balog páter tankönyvébe. A Cas.sk bulvárportálnak ugyanis sikerült azonosítania a "párocskát", miközben a főügyészség utasítása alapján nyomozó rendőrök képtelenek voltak a nyomukra akadni.
Ennek során kiderült, hogy az eset még ez év április 23-án történt a kelet-felvidéki Krompachy ipari negyedében, ahol egy ottani cég portásai szerint rendszeresen kóborolnak bedrogozott fiatalok.
Az áldozatnak hitt 22 éves Adriana a lapnak elmondta, semmiféle erőszak nem történt. "Mi csak nagyon szeretjük egymást" – utalt élettársával, a 30 éves Viliammal folytatott viszonyára… "Vilo nem erőszakolt meg, csak éppen kibékültünk, mert féltékeny voltam rá" – folytatta Adriana, aki a riporternek megmutatta két kiskorú gyermekét is, akik a videón keservesen sírtak, miközben szüleik az utcán a szemük láttára párosodtak. (Vajon ezen is percekig vihogna Demcsák, vagy ez már nem volna politikailag korrekt?)

A liberális hiszti miatt eltávolított videó nálunk megtekinthető, hiszen Balog rejtetterőforrás-miniszter úr is megmondta: ismerkedni kell a romák kultúrájával, hogy oszoljanak az előítéletek, s kiderüljön, erőforrásék valójában nem is olyanok, mint amilyennek sokan hiszik őket.
Nos, valóban nem. Még annál is sokkal rosszabbak...
Frissítés: a YouTube nem támogatja a romológiai ismeretterjesztést, de ez bennünket a legkevésbé sem érdekel:
(Kuruc.info - Cas - Topsky - Paraméter nyomán)