A Nemzetgazdasági Minisztérium által kedden bemutatott jövő évi adócsomagban található internetadóhoz hasonló nem található az Európai Unió tagállamaiban. Vadász Iván adószakértő szerint nem valószínű, hogy ilyen nagyságrendű internetadó létezne. A szakértő hozzátette, nem hiszi, hogy ezt a sarcot lenyelnék a szolgáltatók, ugyanis ez ahhoz túl soknak tűnik.
Az Egyesült Államokban még 1998-ban például bevezettek egy olyan törvényt (Internet Tax Freedom Act), mely megtiltja a szövetségi, az állami és a helyi kormányzatoknak, hogy megadóztassák az internethez való hozzáférést. A Bill Clinton elnöksége alatt született törvény célja, hogy támogassa és megőrizze a kereskedelmi, az oktatási és az információs potenciálját a világhálónak. Az amerikai jogszabály érvényességét eddig négyszer hosszabbították meg, legutóbb szeptemberben Barack Obama tolta ki a moratóriumot 2014. december 11-éig.
Finnországban egészen máshogy állnak az internethez. A skandináv állam lett az első a világon, mely alanyi joggá tette az internet-hozzáférést minden egyes polgárának: 2010 óta minden finnek joga van 1 megabites sávszélességű nethez. A törvény elfogadásakor azt tervezték, hogy 2015-re mindenkinek 100 megabites kapcsolata lesz.
(Origó nyomán)





