Akár 40 "felesége" is lehetett Joseph Smithnek, a mormon "egyház" alapítójának, akik között voltak házas asszonyok és egy 14 éves lány is – ismerte el az "egyház" egy új értekezésben, amelyet kedden ismertetett a The New York Times.
Smith családi életéről régóta tart már a történelmi vita, de a mormonok eddig kitartottak amellett, hogy "prófétájuk" egyetlen asszonnyal, Emmával élt boldog házasságban. Az "egyház" most elismerte, hogy "óvatos becslések szerint 30 és 40 között" lehetett az egyházalapító "feleségeinek" száma.
A mormon egyház az amerikai kormány nyomására 1890-ben szakított a poligámiával. A többnejűséget börtönnel és vagyonelkobzással büntették a 19. századi Egyesült Államokban.
Az interneten is közzétett egyházi értekezés szerint Smith nem akart több feleséget, de feladta ezt az álláspontját, miután állítása szerint 1834 és 1842 között "háromszor jelent meg neki egy angyal". Ő az "egyház" szerint utoljára kivont karddal jelent meg a "próféta" előtt, és pusztulással fenyegette meg, ha nem veti alá magát maradéktalanul a parancsolatnak.
A tanulmány rámutatott, hogy Smith a mormonok mozgalmában az olyan bibliai próféták "ősi elveinek" helyreállítását látta, mint Ábrahám, akinek több neje volt.
Smith ugyanakkor az "egyház" szerint "nem feltétlenül" létesített szexuális kapcsolatot az összes feleségével, mert a házasságkötései közül több "az örökkévalóságnak szóló frigy" volt, egyfajta tartalék a túlvilág számára.
Joseph Smith második felesége Fanny Alger volt, akiktől azonban később különvált. Volt olyan időszak, amikor Emma Smith négy asszonytársát volt kénytelen eltűrni a házban.
(MTI nyomán)





