„Mintegy kétszáz magányos nő várakozik napok óta az ELTE jogi kar környékén megerőszakolásban reménykedve” – mondta be az álhírt Maksa Zoltán humorista a Hír TV szilveszteri adásában.
A HVG a virtuális Év Taplója-díjat adományozta oda ezért a mondatért, de vannak, akik ennyivel nem elégednek meg. A Nőkért Egyesület a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordul, mert szerintük a fenti kiszólás a Médiatörvény több passzusába is beleütközik, mégpedig azért, mert sérti a közerkölcsöt és az emberi méltóságot, és súlyosan károsíthatja a kiskorúak szellemi, lelki, erkölcsi vagy fizikai fejlődését.
Az egyesület magánszemélyeket is beadvány megtételére biztat.
(HVG nyomán)
Frissítés: Maksa: ez már nem az az ország, ahol az ilyen poénokat pontosan tudták hova tenni - feljelentést tettek a feministák
A Nőkért Egyesület kérelemmel fordult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz hatósági eljárás megindítása végett a Maksa Híradóban elhangzott tartalom miatt.
Maksa szerint félreértették. „Megint tanultam valamit. Mindenekelőtt azt, hogy ez már nem az az ország, ahol az ilyen poénokat pontosan tudták hova tenni, értelmezni. Vagyis meglátták a mögöttes dühöt, ami szülte, hogy ezeknek az újgazdag, ELTE-s, drogos értelmiségieknek mindent lehet! Na ez ma már nem működik, sőt, ezek szerint nekik van igazuk... Istenem, hány ilyen volt már a híradómban 13 év alatt, és érdekes módon mindenki tudta, hogy nem vicc. Mindenkitől elnézést kérek, megkövetve mindazokat, akit ez érzékenyen érintett!" – írta Fb-oldalán a humorista.
(Origó nyomán)





