Az csak természetes, ha egy Isten ajándéka a többi, bűnös nemzet képviselőjét lépten-nyomon becsapja, de Dániel Péter a saját Facebook-ismerőseivel, egyúttal fajtársaival járatja rendszeresen bolondját.
A minap szelfizett egy bolt előtt egy jót, és a Facebookon azt állítja, hogy ez az első üzlete. Ez még lehetne vicces, csakhogy a hozzászólásokban már komolyabbra fordul a dolog: fogadja a gratulációkat és a bolt profilját is megnevezi ("régiségkereskedés"). Vagyis elhiteti a sok csodálójával, hogy ez bizony az ő boltja, amelyet saját magáról nevezett el. Persze a személyi kultuszos megjegyzést még tekinthetjük jóhiszeműen humornak.
Zoom

Azonban a háttérben levő üzlet a Sea Mall nevű pláza ékszerüzlete, melynek honlapja alapján könnyen belátható, hogy a felirat betűtípusa és a logó megegyezik a facebookos fotón látható felirattal. Az is kiderül ebből, hogy az üzlet 1970-es alapítású, ami szintén gyanússá teszi a dánieli kijelentést, ahogy a profilja körüli ködösítés is.
Zoom
Dániel Péter "hasznos holmijai" az üzlet belsejéből
Miért hazudna valaki ilyen átlászóan? Dániel Péternek a vérében van, nem ez az első eset. Rendszeresen megosztja rajongóiva, hogy milyen étkeket fogyaszt, képet is mellékelve, lásd például itt. Csak ezeket a falatokat néha az internetről tölti le. Elfogadhatjuk persze illusztrációként, de legalábbis különös, hogy fotózásra resten vezet "gasztrorovatot".
Zoom
Ugyanígy az sem áll tőle távol, hogy demonstrációkról látványosan ügyetlenül manipulált képeket osszon meg.
Zoom
Zoom
(Kuruc.info)