Végleg felszámolta itthoni életét Varnus Xavér (50). Az orgonaművész a Blikknek elárulta: nagyon komoly indokai vannak, hogy maga mögött hagyta Magyarországot, és - remélhetőleg - végleg a német fővárosba települt át.
– Huszonöt év alatt nem sikerült az országnak eljutni oda, hogy valakinek a ledolgozott munkáját kifizessék. Sok koncertem honoráriumával évek óta tartoznak, összesen ötvenmillió forintnyi kintlévőségem van. A legrégebbi 14 éves, egy önkormányzat adóssága. Pedig életem egyik legsikeresebb koncertjét adtam a határ közeli városban, ahová rengeteg külföldi is eljött.
Hiába van a kezemben bírósági ítélet, hogy fizetniük kell, a kamatokkal együtt mára 18 millió forintot, mindig kibújnak alóla – magyarázta Xavér, hozzátéve: a döntésében a komolyzenei világ etikátlanságának is szerepe van. – Már nem csak a könnyűzenei fesztiválokon divat a playback. Bizony, nagy kampánnyal hirdetett komolyzenei koncerten is gyakori a „pantomimjáték”.
Zoom
Harmincállomásos turnészerződést írt alá, holland és német közönségnek játszik
Varnus Xavér már be is rendezkedett berlini lakásában, bár nem volt könnyű rátalálni a megfelelő új otthonra.
– Itt olcsóbb az élet, mint odahaza, és csak pár lépés a berlini dóm, ahol a világ egyik leghíresebb orgonáján gyakorolhatok esténként. Vagy 20 ingatlant megnéztem, és már épp feladtam, amikor egy barátnőm hívott, hogy az elit negyedben, a Charlottenburgban talált egy két fürdőszobás, nagy balkonos eladó lakást. Egyetlen perc alatt beleszerettem. Helyben elővettem a zsebemből a készpénzt, hogy fizessek, mire az ingatlanos frászt kapott, hiszen az otthoniakkal ellentétben a banki átutalásban itt meg lehet bízni. Mosolyogva nézte az ablakból, hogy a közeli pénzintézetben bankszámlát nyitok, és átutalom a lakásom árát.
Zoom
Mellényzsebből fizette volna a két fürdőszobás, óriási balkonnal ellátott ingatlant
Csupán azért tartotta meg apró budapesti garzonját, hogy legyen hol aludnia, amikor idős szüleihez hazalátogat.
– Havonta hazajövök az édesapámékat meglátogatni, illetve a még függő ügyeimet intézni, és az adott időpontban a koncertjeimet teljesíteni – mondta.
Fényűző kastélyát a fiaira hagyta
Varnus életvitelszerűen a Káli-medencében található kastélyában élt, ám a birtokot nem adta el, mert a családi örökség fiai tulajdonában van.
– Nagyapám hagyatéka volt, ami apáról fiúra száll. Bár rengeteget költöttem rá, nem bánom, mert Varnus-tulajdon maradt – vallotta be Varnus, aki a Kanadában, Torontóban található kertvárosi lakását eladta: a 80 négyzetméteres ingatlanért kapott 130 000 euróból, azaz közel 40 millió forintból vette a berlini lakást.