Több hadtörténész is egyetért abban, hogy a Wehrmacht sikerinek az egyik oka a világháború folyamán a fejlett kommunikáció volt, ami lehetővé tette a hírek gyors begyűjtését, és a gyors reakciót a felmerülő helyzetekre.
Technológia a vezetékes kommunikáció területén
A második világháborúban ugyan nagy szerepe volt a rádiós kommunikációnak, viszont az akkori technikai lehetőségek miatt annak még voltak korlátai. Egyrészt az akkori taktikai rádióknak viszonylag kicsi volt a hatósugara, vezetékekkel nagyobb távolságot lehetett áthidalni. Másrészt a rádióknak az akkumulátorai nehezek és kis kapacitásúak voltak, aminek következtében viszonylag gyakran kellett azokat cserélni és nehezítették a rendszer mozgatását. Az előbbiek mellett a rádiókat lehallgathatta az ellenség. A korabeli rádióknak a megbízhatóság is problémája volt. Ezek következtében a rádiókat csak akkor használták, hogyha feltétlenül szükséges volt, és amikor lehetett, akkor a rádióvonalakat kiváltották vezetékes kommunikációval. A katonai rádiók csak a 60-as évekre váltak annyira hatékony technológiává, hogy elhagyták a vezetékes kommunikációt.
A vezetékes kommunikáció területén a Wehrmacht alkalmazott először többeres kábelt. A Wehrmacht által alkalmazott nagy hatótávolságú kábelek négyeresek voltak, aminek következtében egyszerre több beszélgetést is továbbíthattak. Ezzel szemben korábban minden beszélgetéshez külön kábelpárt kellett fektetni, ami jóval bonyolultabb és időigényesebb volt.
 Négyeres kábel |
Egy másik technológia, amit a Wehrmacht a katonai kommunikációra használt, az a föld használata visszavető vonalként. Ennek a módszernek a használata esetén csak egy kábelt kellett fektetni két pont között, a visszavezetésről pedig a föld gondoskodott. Ezzel a módszerrel nagyon sok kábelt spóroltak.
Rádiók
A villámháború egyik fő technikai tényezője a rádiók széleskörű használata volt. A Wehrmacht egyik fő katonai előnye a háború korai szakaszában az volt, hogy gyakorlatilag minden német harckocsinak volt rádiója, amivel szemben a '39-'41-es időszakban a francia és a szovjet tankok nagy részének nem volt rádiója.
A Wehrmacht a rádiók fejlesztése során egyik célul azt tűzte ki, hogy standardizálja a rádiók alkatrészeit, aminek következtében különböző típusjelű rádiók is nagyrészt ugyanazokból az alkatrészekből álltak. Ez a gyártás és a karbantartás tekintetében nagyon előnyös volt. Egy másik jellemzője a német rádióknak az volt, hogy jól bírták a csatatéri körülményeket, mivel mechanikailag erősek voltak, ami megbízhatóvá tette azokat. Ez azért volt lényeges tényező, mert számos korabeli rádió megbízhatatlan volt.
A német haderő az elsők között volt, ami ultrarövid hullámú rádiókat alkalmazott.
A Heer fő rádiótípusai
A FUG5
A német harckocsik fő rádiótípusa a FUG5 volt. Ennek a hatótávolsága mozgás közben, távbeszélő üzemmódban 2,5 kilométer, távíró üzemmódban 5 kilométer volt. Álló helyzetben 5-6,5 kilométer volt a távolság. Ez a rádió nemcsak azért volt előnyös, mivel a fő német harckocsitípusok rendelkeztek vele, hanem azért is, mert bírta a harckocsi mozgását a terepen keresztül. Ezzel szemben például a szovjet harckocsik rádiói menet közben megbízhatatlanok voltak.
 FUG5 adóvevő harckocsiba építve |
A Torn.fu.d2
Egy másik rádiótípus, aminek a Wehrmacht a sikereit köszönhette, a Torn.fu.d2 rádió volt. Ez a gyalogságnak volt a fő rádiótípusa a század-zászlóalj és a zászlóalj-ezred kommunikáció szintjén. A típust 1936/37-ben kezdték alkalmazni. Ezt a rádiót két ember hordta, az egyik magát az adóvevőt, a másik pedig az akkumulátort hordta. A 33,8-38 MHz hullámsávban működött. Hatótávolsága távbeszélő üzemmódban 4, távíró üzemmódban 10 kilométer volt.
 Torn.fu.d2 rádió gyalog cipelve |
A Torn.fu.g
A Torn.fu.g egy kitűnő rádió volt. A gépesített gyalogság használta 1942-től. A 2,5-3,5 MHz hullámsávban működött és a hatósugár 25 kilométer volt távíró, 12 kilométer távbeszélő üzemmódban.
 Torn.fu.g rádió katonán hordozva |
A Kleinfunksprecher d
Ez volt az utolsó rádiótípus, amit a Heer elkezdett használni. Ez egy egy személyes rádió volt, ami képes volt kommunikálni a Torn.fu.d2-vel. A hullámsáv 32-38 MHz, a hatótávolság 2-4 kilométer volt.
 Kleinfunksprecher d, a legkisebb német adóvevőrendszer. 1944 őszén jelent meg |
Más kommunikációs módszerek
A rádiós és a vezetékes kommunikáció hiányosságai miatt más módszereket is kellett alkalmazni. Az egyik alapvető kommunikációs módszer a futárok alkalmazása volt. Ennek az volt az előnye, hogy nem lehetett lehallgatni, aminek következtében meg lehetett vele lepni az ellenséget és nem kellett kiépíteni, mint a vezetékes kommunikációt. Viszont időbe tellett, míg az üzenet eljutott a célhoz. A német gépesített egységek jelentős mértékben támaszkodtak motorbiciklis futárokra.
Egy másik kommunikációs módszer a jelzőpisztoly volt. Ez egy olcsó és viszonylag hatékony kommunikációs módszer volt. A német gyalogság rendelkezett jelzőpisztollyal, amivel a kilőtt lövedék színétől függően lehetett tűztámogatást kérni, jelezni az egység helyét, az ellenség helyét és ellenséges harckocsik jelenlétét.
Kuruc.info - Olvasónktól
Források:
