Az egyik terület, amiben a Wehrmacht jelentős mértékben változott és fejlődött a világháború folyamán, az a harcjárművek álcázó festése volt. Ebben cikkben ezt a folyamatot fogjuk bemutatni.
Álcázás a világháború előtt és a világháború elején
A Wehrmacht 1935-ös létrejöttétől egészen 1937-ig az előírt álcázási módszer harcjárművek számára a „Buntfarbenanstrich” volt. Ez a szó magyarra fordítva azt jelenti, hogy „tűzbiztos színes mintázat”. Három színből állt: barna, sárga, zöld. Ennek a mintázatnak az adja a jelentőségét, hogy ugyan '37-ben más mintázatra váltottak, de '43-ban visszatértek a sárga-zöld-barna mintázatra.
1937-ben megváltoztatták a rendszert, az új szín a szürke (Dunkelgrau) és a barna (Dunklebraun) keveréke lett. A két színből a szürke volt az alapszín, ami a harckocsik felületének kétharmadát borította, míg a maradékot barna foltok borították. Az egyik ok, ami miatt a Wehrmacht a szürkét választotta alapszínnek, az lehetett, hogy a Németországot körülvevő országok a zöld különböző árnyalatait már használták a járműveik festésére, aminek következtében a baráti tűz elkerüléséhez a Wehrmachtnak más színt kellett választania. A hivatalos indok a szürke alkalmazására az volt, hogy a szürke jól rejt a fák árnyékában, aminek következtében úgy álcázhatták a járműveiket, hogy árnyékban táboroztak.
 Pzkfw 2 könnyű harckocsi a háború elején alkalmazott szürke-barna festéssel |
 Pzkfw 4 közepes harckocsi szürke-barna álcázással |
A szürke-barna festés 1940 nyaráig maradt érvényben, bár már azelőtt is egyszínű szürke volt a járművek jelentős része, ami logisztikailag előnyös volt. 1940 nyarán az egyszínű szürke festés hivatalossá vált, és az maradt 1943 elejéig.
 S. I. G. 33 önjáró löveg 1940, Franciaország |
 Felderítő páncélautó, 1941, Szovjetunió, porral erősen befedve |
Az álcázó festéssel kapcsolatos változtatások 1940 után
Az első hadszíntér, aminél elhagyták a szürke álcázó festést, az az észak-afrikai volt. Ezen a hadszíntéren a szürke nem volt megfelelő, ezért a homoksárga és a sötétzöld kombinációjára tértek át kétharmad-egyharmad arányban.
 Harckocsi sivatagi festéssel |
1942-ben a sárga festék kifogyása miatt az észak-afrikai hadszíntéren áttértek a barna festésre.
 Későbbi sivatagi festés |
A Szovjetunió megtámadása után a keleti fronton kezdetben az egyszínű szürke álcázó festést alkalmazták. Mivel a keleti front déli részén nem volt elég erdő, a szürke alkalmatlannak bizonyult. Ezért 1943 elején új festésre tértek át, ami hasonlított a háború előtt alkalmazott Bruntfarbenastrich-ra, mivel sötétsárga (Dunkelgelb), olívazöld (Olivgrün) és vörösbarna (Rotbraun) színekből állt. Az alapszín a Dunkelgelb lett, amire zöld és vörösbarna foltokat és/vagy csíkokat festettek. Az új álcázási rendszer egyik tulajdonsága az volt, hogy nem írták elő központilag a mintázatokat, hanem hagyták, hogy azokat a fronton lévő egységek maguk dolgozzák ki, ami rugalmasságot adott a rendszernek.
 Tigris harckocsi a Dunkelgelb kezdeti változatában |
 Előfordultak a régi és az új álcázás keverékét használó járművek is, például ez a Pzkfw 3, aminél a szürke alapra Dunkelgelbet és Olivgrünt festettek |
A „Dunkelgelb-rejtély” és a harckocsik festése a háború végén
Az egyik jelenség, amivel az ember a szakirodalomban találkozik, az, hogy a különböző könyvek a Dunkelgelbet különböző színekkel illusztrálják, és számos esetben nem fűznek hozzá magyarázatot, hogy ez miért van így. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a Wehrmacht a Dunkelgelbet többször is megváltozatta, miközben az elnevezése továbbra is Dunkelgelb maradt.
A Dunkelgelb kezdetben tényleg sötétsárga volt, viszont már '43-ban megváltozatták az árnyalatát, '44-ben pedig átváltozatták szürkére, miközben az elnevezés továbbra is Dunkelgelb maradt. Sőt, a szürkének is volt két árnyalata, az egyik közepesen szürke, a másik pedig majdnem fehér volt. Az utóbbinak meg volt az az előnye, hogy télen is használhatóvá tette az álcázást. A pontos színt az is befolyásolta, hogy milyen oldószerrel vitték fel azt és milyen arányban keverték a festéket az oldószerrel.
 Párduc harckocsi a Dunkelgelb első megváltozatása után, 1943-ban |
 Stug 3 rohamlöveg 1943 őszén. Számos alkalommal a 3 szín közül csak kettőt, leginkább a Dunkelgelb és a Rotbraun szineket használták |
 Egy másik példa arra, amikor csak két színt alkalmaztak: Marder páncélvadász, 1944, Franciaország |
A háború utolsó 12 hónapjában többször is megváltozatták a rendszert
1944 augusztusában hivatalossá tették a „Hinterhalttarnung”-ot, amit a nyugati szakirodalomban „csapdamintázat” néven említenek, és ami talán a legjellegzetesebb német álcázó festés volt a világháború folyamán. Ez a festés a sárga/szürke-zöld-vörösbarna festés továbbfejlesztése volt azáltal, hogy pontokat és/vagy korongokat festettek a foltokba, ami a lombokon átsütő leveleket utánozta.
 Párduc harckocsi csapdamintázattal |
1944 novemberében az új alapszín a zöld lett, amire Dunkelgelb és Rotbraun foltokat festettek.
A háború végén a festékhiány miatt sok harckocsit egy színnel, a háború korábbi szakaszából megmaradt szürkével festették le, emellett '45-ben már a Dunkelgelb hivatalos verziója is szürke volt.
 Jagdtiger páncélvadász a háború végén |
 Jagdtiger páncélvadász egyszínű szürke festéssel, vékonyan lefestve zölddel, a háború végén |
 Tigris 2 harckocsi |
 Tigris 2 harckocsi csapdamintázattal. Ez a példány az utolsók között hagyta el a gyárat 1945-ben |
(Olvasónktól)
Források:
- Kenneth M. Jones: Focus on Armor Camouflage and Markings: Germany, North Afrika
- AK Interactive: 1945 German Colors
