Semmiféle tapasztalatom nincs ezen a téren. Miért kérdezi?

Tényleg bármiféle marketingmúlt nélkül fogtam bele ebbe az egészbe. A kiadó, Balogh Ákos, a Mandiner volt főszerkesztője szokott tanácsokat adni, melyek jelentős részét figyelembe veszem.

A hírszerző közösségben és a hírszerzési anyagokban különféle szintek léteznek a nagyon-nagyon valószínűtől az egyáltalán nem valószínűig. Száz százalékot soha semmire nem mondanak, legfeljebb arra, ami már megtörtént: azaz a történelmi tényekre. Ha a Máglyatűzben leírtakat vesszük, történelmi ténynek számítanak például a román felkelők által elkövetett 1848/49-es erdélyi mészárlások. Kórógy ostroma, az, hogy emberek haltak meg, szétlőtték a templomtornyot, a szerb szabadcsapatok pedig szörnyűségek sorát követték el szintén nem kérdéses. Az is történelmi tény, hogy 1994 februárjában a szarajevói Markale piacon volt egy tragikus aknatámadás és van egy ENSZ-jelentés arról, hogy ez nem a szerbek műve, de az sem állítja ezt százszázalékosan, csak nagy valószínűséggel. Az én állításaim a múltat illetően, a történelmi tényeken túl, ehhez hasonlóan így hangzanak: nagy valószínűséggel. Ami a jövőt illeti, a történet egyértelműen kitalált, de a leírt technikák nem a fantáziám szüleményei.

Ami a délszláv vonalat illeti, az ENSZ jelentést és más anyagokat külügyes forrásaimtól kaptam, de ennek már több mint 20 éve. Egy félszobányi anyagot nyálaztam át a 90-es évekről, ez alapján rajzolódott ki előttem a boszniai háború képe. A Markale esetében nagyon erősen valószínűsítek, mivel a történtek a legkevésbé sem szolgálták a szerbek érdekeit, másoknak viszont kapóra jöttek – ehhez kevertem még hozzá a saját fantáziám szüleményeit. Azt például kizártnak tartom, hogy egy amerikai magáncég embere lőtte ki azt a bizonyos gránátot. Tannert, a főszereplőt be kellett mutatnom valahogy, ez egy funkcionális fejezet, de biztos vagyok benne, hogy az amerikaiaknak közvetlenül nem volt közük az eseményhez. Ez egy regény, egy kirakósjáték, amiben van kitalált elem, sok elmélet, elemzés, de tény is.

Igen. Ez teszi különlegessé. Összefüggéseket ma még csak így lehet bemutatni, mert jórészt nem állnak rendelkezésre a hiteles források. Például az iraki háborúk esetében felvázoltam néhány elméletet az előzményeket illetően. Akkoriban a neokonok irányították az amerikai külpolitikát, és jó esélyt látok rá, hogy az első és a második iraki háború is elkerülhető lett volna, ha el akarják kerülni. De valakik valamiért akarták ezt a két háborút.

A világ eseményeit, a miérteket összességükben egy kortársnak nehéz összeraknia. Mozaikdarabkákhoz jutunk hozzá, a teljes képet szerintem senki, még az Egyesült Államok elnöke sem látja. Léteznek különféle összeesküvés-elméletek a múltra nézve például az orosz házrobbantásokkal kapcsolatban is, hogy ne csak amerikai esetekről beszéljünk. Az ember mindig azt gondolja át, kinek az érdeke húzódhat meg a háttérben, és akkor kapja meg a legvalószínűbb magyarázatot. Sokak szerint a második csecsenföldi háborút megalapozó 1999-es házrobbantások mögött az FSZB állt. Én ezt hajlamos vagyok elhinni. Bizonyíték azonban nincs rá.

A hírszerzéshez soha nem volt közöm, hiszen védelempolitikával foglalkoztam 2002 óta, de nyilván beleláttam a területbe. Ami a kérdést illeti, névvel nem vállalhattam hamarabb. Azt ugyanakkor fontosnak tartottam, hogy 2018. március 10-ére, a Székely szabadság napjára megjelenjen a Máglyatűz. Február 1-jén két hónapos határidővel mondtam fel a HM-ben, így április 1-jétől váltam szabad emberré, elméletileg. De el akartam kerülni azt is, hogy a választási időszakban ez a könyv bárki által bármire használható legyen. Számomra ugyanis nem kérdés, hogy a határon túli magyarság ügye nem lehet belpolitikai harcok terepe.

De, részben igen. Egy másik kötettel is készülök, amihez még be kellett járnom Erdély néhány olyan részét, ahol rég nem voltam. Június végén tettem meg az utolsó utamat, másnap adtam az első interjút névvel. Próbáltam óvatos lenni, és legalább a kutatási rész elkészültéig megvárni a reakciókat, nehogy az első könyv megjelenése után esetleg ne engedjenek be a románok. Szóval racionális megfontolások tartottak attól távol, hogy a nevemet rögtön a megjelenéskor nyilvánosságra hozzam.

Közvetlen kormányzati reakció nem érkezett. Szeretném leszögezni, a Máglyatűz megírása teljesen egyéni akció volt a részemről, csak a Máglyatüzet szerkesztő és kiadó Balogh Ákostól és két barátomtól kaptam segítséget valamint rengeteg hasznos tanácsot. Persze nem tagadom, a kormányzaton belül egy fontos minisztériumban viszonylag jelentős pozíciót töltöttem be hosszú éveken át, így sok embert mondhatok a barátomnak, ismerősömnek különféle szinteken. Magánúton többektől jutott el hozzám pozitív visszajelzés, de ezen túl semmi. Nem tudom, hogy látják.

Székelyföldön járva mindenütt azt tapasztaltam: izzik. És akár egy véletlen esemény is komoly problémát okozhat. Maga a könyv is egy balesettel indul: senki nem akar ölni a máglyatűznél, de meghal egy székely fiatal. Az országnyi erdélyi magyarság egyértelműen másodrendű állampolgár. Sorsukat a 900 ezer - 1 milliós észt nemzettel állítom párhuzamba. Nekik mindenük megvan: zászlajuk, egyetemük, szabadon élhetnek, hisz ezért küzdöttek, nagyon tisztelem is őket ezért. Eközben viszont a hasonló létszámú erdélyi magyarság egy megtűrt nemzetiség, „bozgor”, hontalan, amit a román állam doktrinális szinten rögzít. A román nemzetállamiság elve egyre keményebben érvényesül a magyarsággal szemben, még azt se mondhatjuk, hogy néha egy lépés előre, néha egy lépés hátra, mert egyértelműen romlik a helyzet. Ukrajna pedig még ezt is képes fokozni: olyan ukránosítást indított, amiért a történelembe visszatekintő magyar liberális körök keresztre feszítik az 1920 előtti Magyarországot. Ugyanezek a liberális csoportok – eléggé el nem ítélhető módon - most hallgatnak, sőt, akadtak olyan fórumok melyek még tapsikoltak is az ukrán oktatási törvénynek...

Visszatérve a két dátumra, Orbán Viktor is kimondta Tusnádfürdőn: nem lehet ezeket ünnepnek tekinteni, hiszen az akkor történtek nem a népakaratot tükrözik. Más lett volna a helyzet, ha községenként szavazhatnak az emberek, hogy hova tartozzanak, és a román többségű területek Romániához csatlakoznak, a magyarok Magyarországon maradnak és így tovább a többi szomszédunknál. Ez esetben Ausztriához hasonlóan Romániával, illetve a többi szomszédos országgal is alapvetően etnikai jellegű határaink alakultak volna ki – sajnos azonban nem így történt. Ezek a határok több mint hárommillió magyart dobtak oda a szomszéd nacionalizmusoknak.

A román állam száz év alatt nemhogy nem nyerte meg magának a magyarságot, hanem folyamatosan elidegeníti. Egyre nő a szakadék, és ezért mindig az a felelős, aki hatalmon van. Az ön által említett két dátum számunkra tragédia, ezt nyíltan ki kell mondani, nem szabad jó képet vágni hozzá. Álláspontomat akkor is megfogalmaztam, mikor védelempolitikai véleményt készítettem arról, hogy román meghívásra felvonuljon-e a Magyar Honvédség egy alakulata is Gyulafehérváron. Határozott véleményem, hogy Románia nagyon messze van attól a magyarsághoz való viszonyában, hogy ilyesmit akárcsak meg is fontoljunk.

Pontosan, a szocialisták hihetetlen naivitással közelítették meg a kérdést. 2002-2010 között Románia nagyon sok támogatást kapott Magyarországtól, cserébe pedig keveset adott. Sem a szimbolikus gesztusok, sem a nagyon is fontos integrációs támogatás nem hozott áttörést. A románok eltették a biankó csekket és szerintem, máig röhögnek rajtunk, hogy ingyen beengedtük őket az EU-ba és a NATO-ba. (Orbánék vétót ígértek, de végül megszavazták, és így meglett a szükséges kétharmad. A kommunikációjuk és tetteik alapján ma is ezt tennék. Ha érhető is, hogy erős Közép-Kelet-Európa kell, ez magyargyűlölőkkel nem ideális... - a szerk.)

Tény, hogy a románok sokkal erősebben képviselik a nemzetállam eszményét, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, velük sehogy, ők nem valók a V4-be. De Szlovákiában is vannak gondok. Eközben épül és talán bővül a V4-ek köre, ami azt juttatja az ember eszébe, mintha egyfajta Osztrák–Magyar Monarchia jellegű összekovácsolódás, a Kárpát-medence és Közép-Európa újraépítése lenne a jövő útja. Nehéz az egyensúlyt megtalálni.

Véleményem szerint szükség van a közép-európai együttműködésre, jómagam a V4-ek horvát–szlovén irányú bővítésének híve vagyok. Mindez stratégiai döntés kérdése. De a V4 erősítésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni, mit nézünk el Szlovákiának cserébe azért, hogy az erős, egységes V4 határozottan tudja képviselni az egyébként nagyon fontos közös érdekeket. Nem az én tisztem eldönteni, meddig hallgatunk, csak jelzem ismét, Szlovákiában komoly szlovákosítás folyik, még ha nem is történnek annyira radikális magyarellenes lépések, mint Romániában vagy Ukrajnában. Az asszimiláció rendkívül kemény, és korántsem önkéntes.

Úgy gondolom, Európa sem lehet erős és egységes úgy, hogy a mi térségünk, az első világháború utolsó aknája így marad. A szlovákoknak és románoknak is érdekük lenne az, hogy valós kiegyezésre jussanak Magyarországgal, valamint a területükre került, de nem önkéntesen odajutott magyarsággal. Így mindannyian erősebbek lennénk a következő 20-30-40 év viharaiban. Mert viharok jönnek, ez mindenki számára egyértelmű a védelempolitikában.

Nagyon rossz idők várnak a világra, és a veszélyt leginkább abban látom, hogy Afrika fel fog robbanni a talpunk alatt. Mindenki tudja, aki ebben dolgozik, hogy tarthatatlan a helyzet. Kétszer ennyi lakost a technikai fejlődéssel együtt sem bír el Afrika, és akkor mit csinál Európa? Úgy fogalmaznék, a jelen migrációs válság csak egyfajta demóverzió volt.

Szétesett a 22-23 milliós Szíria, de mi ez Nigériához képest, ahol csak a 18 év alattiak lélekszáma 90 millió? Ha a 2050-ben 400 milliós Nigéria egy prosperáló állam lesz, akkor azt mondom, hogy a nigériaiak nagyobb teljesítményt hajtottak végre, mint a japánok vagy a németek a világháború utáni talpraállással.

Nigéria egyébként nem egy természetes államalakulat, a brit gyarmatosítás „terméke”. Emiatt nem egységes, rengeteg törzs és nemzet alkotja, és nagyon erőteljes szembenállás jellemzi az északi muzulmán és a déli keresztény népek között. A polgárháborús hagyományokat tekintve úgy látom, ha a Magyarországnál csupán tízszer nagyobb területű Nigéria 400 milliós lakossággal egyben marad, az csodaszámba megy.

Persze több, hasonló problémákkal küzdő afrikai országot is említhetnék, melyek szintén a nyugat-európai gyarmatosítók szüleményei. Nehéz idők jönnek, ezért is fontos lenne, hogy Európa egységes és erős legyen, ne a nyugati, teljesen illuzórikus és idealista elképzelések érvényesüljenek. Ugyanakkor nem tehetjük meg, hogy ennek érdekében feladjuk a határon túli magyarok érdekeit, és asszisztálunk hozzá, hogy a következő 50-100 évben a szlovák vagy román nemzetállamba olvadjanak az ottani magyarok.

Az, hogy nem láttam ilyen elméletet, de nem is igaz. Saját az ötlet, a kivitelezés és senkivel sem koordináltam. Nagy meglepetést okoztam vele, annyi biztos, hiszen még a minisztériumban a közvetlen főnököm sem tudott a könyv készültéről. Csak egy nagyon szűk kör hallott az egészről, és rajtam kívül három ember olvasta a kiadás előtt. Ez a könyv egy régi cél volt az életemben, és nincs az az előléptetés vagy külföldi kiküldetés, ami eltérített volna attól, hogy 2018-ban kiadjam. Ha nincs a Reakció Kiadó, akár egymagam. 1918 egy szimbolikus év, az elmúlt száz év magyar tragédiájának kezdete, le akartam tenni az asztalra, hogy látom én ezt a sokkot. Nem tudom, hogy a Máglyatűz beleillik-e bármilyen nagyobb képbe, ha igen, az véletlen.

A közeljövőben több helyen is bemutatjuk a könyvet, a következő dedikálás szeptember 2-án, a Budavári Könyvünnepen lesz este hatkor, az Anima Könyvesboltok standjánál, ahol meg is lehet venni a könyvet. De az egész ősz sűrű lesz. Középtávon valószínűleg maradok az írásnál. Kicsit belefáradtam az utóbbi két évtizedben végzett munkába, a rengeteg utazásba, a korán kelésbe, a túlórázásba. Készülünk a Máglyatűz angol kiadására, azzal mindenképpen sok munka lesz, úgy kell átdolgozni a szöveget, hogy a külföldi olvasó számára is érthetővé és átérezhetővé tegyük a magyar szempontokat. Ahogy említettem, készül egy másik könyv is. Bejártam a teljes egykori Magyarországot, ezeket az élményeimet írok meg: útirajzokkal, beszélgetésekkel, kocsmázásokkal. Bemutatnám, hogy néz ki egy-egy régi város, mi maradt meg, mit romboltak le, hogy él a magyarság száz évvel 1918 után. A Máglyatűz 2 egyértelműen az olvasói fogadtatástól függ, mert legalább egy év kell a megírásához. Ötleteim vannak a folytatásra.

Az ön által felvázolt kép találó, de nem csak erre a térségre igaz, hiszen Kínában, Japánban vagy az Egyesült Államokban is egyre erősödik a nacionalizmus.

A nacionalizmus tudatos visszaszorítása szigetszerűen Nyugat-Európára jellemző, korántsem függetlenül a II. világháború szörnyűségeitől, valamint a gyarmatosítás, például Afrika kizsákmányolása miatt érzett bűntudattól. Ami bennünket illet, nem kell és nem szabad, hogy bűntudatunk legyen, hiszen tulajdonképpen mi magunk is egyfajta gyarmatnak számítottunk.

A nacionalizmus, a nemzettudat, a nyelv, a kultúra, az identitástudat ápolása önmagában nemhogy nem bűn, sőt, igenis egészséges: csak és kizárólag akkor negatív, ha nem látjuk be saját hibáinkat, nem tudunk azokkal szembenézni, és tanulni belőlük.

El kell ismerni, hogy vannak jogos román és szlovák sérelmek. Például a II. világháború idején a magyar honvédség követett el bűnöket nem csak a Délvidéken, de Erdélyben is, melyekről írok a Máglyatűzben. Ezeket nem szabad eltagadni, de ugyanígy a másik félnek is el kellene ismerni a saját hibáit, azaz a románok és a szlovákok sem hivatkozhatnak arra, hogy ők mindig a magyarok áldozatai voltak, és most is a magyarok agressziójától tartanak. Ha mindenki betartja a játékszabályokat, és elindul egy valódi szembenézés a múlttal, megerősítheti a térséget a történelmi tényeken alapuló nemzettudat. Különösen egy olyan világban, ami nem a stabilitás felé halad. Meggyőződésem, hogy a nemzetek Európája erősebb és hatékonyabb, mint az a szerveződés, amit ki tudja, milyen felhatalmazás alapján önkényesen irányít a brüsszeli bürokrácia. Hitem szerint Közép-Európának, a kisebb közép-európai országoknak nem érdekük az átláthatatlan föderáció, az az oligarchikus rendszer, melyet a demokrácia és a szabadság nevében különféle nem pontosan körülhatárolható hatalmak, illetve világcégek érdekei mozgatnak.

Semmiképpen sem riogatásnak szántam. A történelmi rész egyfajta tényközlés, a potenciális veszélyeket pedig olyan jövőbeni forgatókönyvként ábrázolom, melynek bekövetkeztétől meg kellene óvni a világot. Mindezzel együtt remélem, szórakoztató is a mű. Nem történelemkönyvet akartam írni, de nem is pamfletet. A Máglyatűz tulajdonképpen egy szórakoztató regény, mely thrillerként is megállja a helyét, ugyanakkor a leíró epizódjaiban egy-egy problémát is körbejár, feltár, összefoglal nemcsak Magyarországot érintően, hanem többek között Oroszország belső viszonyaival kapcsolatban is. Nyugaton csak azt terjesztik, hogy az oroszok agresszívek, de arról már „diszkréten” hallgatnak, hogy milyen keményen beléjük szállt több nyugati hatalom, például sok 10 milliárd dolláros kárt okoztak nekik azzal, hogy Líbiában és Irakban kiszorították őket üzletekből. Az orosz düh nem teljesen alaptalan.

A magyar ügyben természetesen felkiáltásnak is tekinthető a kötet. Világosan kell látnunk, milyen veszélyek fenyegetik a nemzetet, a külhoni magyarságot. Bízom benne, hogy a magyar és a nemzetközi diplomácia is belátja, milyen problémákkal kell szembenézni. Nemrég beszéltem egy litván diplomatával, aki elismerte, életében nem hallott az előzményekről, fogalma sincs, milyen feszültségek és miért árnyékolják Magyarország, illetve Románia, Ukrajna és Szlovákia vagy éppen Szerbia viszonyát. Ez a tudatlanság általános.

Több mint 2 millió magyar sorsa forog kockán. Ezért fontos a tényfeltárás, a kiállás, ezért kell felemelnünk a hangunkat az ukrán törekvésekkel szemben is, nehogy hasonlóan még agresszívabb asszimilációs elképzelések jussanak a szlovákok vagy a románok eszébe. Szeretném, hogy aki elolvassa, tanuljon a Máglyatűzből, jobban megismerhesse a magyarság és a szomszédos országok, népek történetét, és megértse, milyen kihívások előtt állunk.