Nagy felháborodást keltett Franciaországban Emmanuel Macron karibi látogatásának egyik fotója, ahol két helybéli négerrel ölelkezik, miközben egyikük obszcén kézjelet mutat.
Zoom
Fotók: AFP/Getty
Emmanuel Macron Saint-Martin szigetén tartott egy nagyon hosszú sétát, hogy személyesen lássa, miként sikerült a 2017-es Irma hurrikán pusztítását átvészelni. A felerészt Franciaországhoz tartozó szigeten öt órán át sétált az elnök, bement a házakba, beszélgetett a lakókkal, nem feledkezve meg a sajtóról sem, amely minden lépését dokumentálta.
Zoom
Az egyik házban egy fiatalemberrel elegyedett szóba, aki elmesélte, hogy alapvetően rablásból élt, nemrég szabadult a börtönből, az elnök pedig örömét fejezte ki, hogy jó útra tért a bűnöző, és részt vesz az újjáépítésben.
A találkozásról készített képen viszont egyik beszélgetőpartnere kézjellel adta tudatára mindenkinek, mit gondol a világról. Az elnök nyilatkozatban közölte, célja az volt, hogy segítsen a saint-­martini fiataloknak, és szereti „a köztársaság minden gyermekét, függetlenül attól, mennyire hülye”.
Zoom
A fotóra az egész sajtó és a politikai élet is lecsapott, egyesek szégyennek nevezték, hogy a köztársaság elnöke ilyen helyzetbe hozza magát, egyben országát. Marine Le Pen, az ellenzéki Nemzeti Tömörülés elnöke saját Twitter-üzenetében osztotta meg a fotót, aláírva, „ez megbocsáthatatlan”.
Az Irma hurrikán az elmúlt száz év legpusztítóbb vihara volt, Franciaország nagyjából 1,4 milliárd eurót költött a sziget hozzá tartozó felén kárenyhítésre, ennek ellenére a helyzet ma is szinte kilátástalan. Saint-Martin első számú bevételi forrása az idegenforgalom, ám a vihar miatt a szálláshelyek, az infra­struktúra, a szolgáltatások egyaránt rossz helyzetben vannak, az érdeklődés jelentősen megcsappant a karibi sziget iránt. A vihar a francia oldal épületeinek mintegy 95 százalékát romba döntötte. Egy évvel a hurrikán után az áram- és vízszolgáltatás nagyjából helyreállt, ám a mobilhálózat ma sem tökéletesen megbízható. Az 1200 szállodai szoba közül 400-ban tudnak vendégeket fogadni.
Macront azzal vádolják, hogy a segítségre szoruló szigeten inkább személyes imázsát akarta javítani, miközben a helyieknek nem erre van szükségük. Az elnök könnyedén vette a kritikákat, hangsúlyozva, hogy politikai támadásról van szó, Marine Le Pen pedig csak a szélsőjobboldalt képviseli, s nem a francia népet.
Zoom
(Kuruc.info - Magyar Idők nyomán)