Ma reggel, mikor beléptem a Facebook-fiókomba, azzal szembesültem, eltávolították néhány bejegyzésemet. 30 nap tiltás. Na, bumm. Igazság szerint nincs benne semmi meglepő. Ahogy abban sem, valójában nem sértett semmilyen „közösségi alapelvet”. Hogy a magyar válogatottról szóló (tehát szigorúan sport, és nem politikai témájú) cikkem mit sértett, rejtély, de az sem támasztható alá, mi volt a gond az új-zélandi terrorcselekményről készült irományommal, mivel, mint ismeretes, nem támogatólag írtam róla.
Zoom
Persze, mint írtam, sajnos ezzel együtt kell élni. A szólásszabadság csak azoknak jár a virtuális térben, akik baloldaliak, liberálisok, migrációpártiak, genderhívők, és egyéb más, a normalitással szembemenő nézeteket vallóknak.
Aztán tovább böngésztem az internetet, és láttam, vannak a „szólásszabadságnak” olyan „fellegvárai” is a világban, ahol egy-egy komment már nem csak tiltást von maga után, de néhány napon belül az ajtódon kopogtat a (gondolat)rendőrség.
Megkérdezni, ezt mégis hogyan képzelted? Ez a hely Nagy-Britannia.
A 38 éves Kate Scottow járt úgy, hogy 7 órára fogságba helyezték egy Twitter-bejegyzés után. Hogy miért? Kapaszkodjunk meg: nem az elképzelésének megfelelő nemén nevezett egy transzvesztitát.
Tehát „összecserélte” a „he” és a „she” angol megszólítást. (Forrás itt.)
No, de nem ez a mai nap összes híre. Ahogy várható volt, az új-zélandi események után igyekeznek minden jobboldali személyt és szervezetet összemosni, ennek esett áldozatul az osztrák Identitás Generáció egyik vezetője, Martin Sellner is.
A magyar Identitás Generáció (Végvár oldalán) tette ki a következő bejegyzést:
Martin Sellnernél (az osztrák I. G. egyik vezetője) házkutatást tartott az osztrák rendőrség, mert 2018-ban a christchurchi merénylő 1000 dollárt adományozott neki, amit Martin egy e-mailben köszönt meg. A házkutatás után őt és menyasszonyát, az ismert amerikai írót/vloggert, Brittany Pettibonet kihallgatták "terrorszervezet alapításának" gyanújával. Martin Sellner a nyomozás idejére előzetesbe kerülhet, ha nem adja át önként a telefonját és laptopját.
A vád nevetséges, megalapozatlan, semmi más célja nincs, mint befeketíteni a mozgalmat!
Zoom
Mára be is fejezem a világhálón való szörfözést. Elég volt ennyi. Szerencsére egyelőre attól még nem kell tartani, hogy nálam is kopogtatnak. Az ugyanis csak fejlett „nyugati típusú demokráciák” privilégiuma.
Sok kitartást kívánunk a meghurcoltaknak!
„A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.”
George Orwell
Lantos János – Kuruc.info
Frissítés: Kurz, az antifasiszta élharcos
Az MTI így számol be az esetről:
Házkutatást tartottak az új-zélandi Christchurchben két mecset ellen összehangoltan elkövetett terrortámadással kapcsolatban egy osztrák szélsőjobboldali férfi bécsi lakásában – közölte kedden az osztrák ügyészség.
A 30 éves Martin Sellner, az Osztrák Identitárius Mozgalom (IBÖ) társalapítója bécsi otthonában tartottak házkutatást terrorszervezethez tartozás gyanúja ügyében folytatott vizsgálat keretében – jelentette be grazi ügyészség.
Az aktivista beismerte, hogy néhány hónapja 1500 eurós (474 ezer forint) adományt kapott Brenton Tarranttől, a március 15-én az új-zélandi Christchurch két mecsetében 50 hívőt meggyilkoló ausztrál férfitól. A keddre virradó éjszaka közzétett videóban Martin Sellner az állította, hogy semmilyen kapcsolatban sem állt Tarranttel, csak annyit ismert el, hogy rövid köszönő e-mailt küldött neki.
Sebastian Kurz kancellár kedden szorgalmazta, hogy „a christchurchi merényletek felelőse és az osztrák identitáriusok közötti mindenféle kapcsolatot maradéktalanul és minden elnézés nélkül tárjanak fel”.
A belügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy közép-európai és balkáni körútja során Tarrant Ausztriában is járt. Sajtóértesülések szerint valószínűleg november 26-án érkezett Bécsbe, és állítólag Karintiába, Salzburgba és Innsbruckba is elutazott.
A házkutatás során lefoglalták Martin Sellner számítógépét és telefonját is. Az aktivista ellen, akit kitiltottak Nagy-Britanniából, tavaly az IBÖ tizenhat másik tagjával együtt eljárás folyt bűnszervezet létrehozása és fajgyűlölő ideológia terjesztése miatt, de júliusban felmentették.