A mozgósítás előtt a Wehrmacht nem rendelkezett tábori csendőrséggel. Amennyiben szükség volt rá, úgy civil rendőröket hívtak be. A mozgósítás folyamán tapasztalt rendőröket válogattak, hogy megalakítsák az első katonai rendészeti egységeket. Kezdetben rendőrruhát viseltek és csak a karszalagjuk révén lehetett őket azonosítani. Később megkapták a Feldgendarmerie-egyenruhákat.

A csendőrök kemény, egy évig tartó kiképzést kaptak, amit a képzést kezdők jelentős része nem is fejezett be.

A tábori csendőrség alapvető egysége a Trupp (osztag) volt, ami nagyjából a szakasz erősségének felel meg, és a legtöbb hadosztály egy Truppal rendelkezett. Néhány esetben század nagyságú alakulatban alkalmazták őket, de az kivétel volt.

Egy tipikus Trupp az alábbi módon épült fel: 3 tiszt, 41 altiszt, 20 közlegény, 17 gépkocsi, 4 teherautó, 6 motorkerékpár, 4 oldalkocsis motorkerékpár. Viszont nem minden Trupp volt így szervezve, jelentős részük kisebb volt.

A Feldgendarmerie egységei általában mobilak voltak, tipikusan oldalkocsis motorkerékpárokkal, gépkocsikkal és könnyű teherautókkal mozogtak. A tábori csendőrség tipikusan könnyű fegyverekkel volt felszerelve, úgy mint 9 mm-es pisztolyokkal, géppisztolyokkal és puskákkal. Nehezebb fegyvereket szükség esetén viseltek.

A csendőröknek számos feladata volt. A szokásos feladataik mellett a háború folyamán egyre gyakrabban vették ki a részüket harcokban is a létszámhiány és az egyre súlyosbodó helyzet miatt. Emellett feladatuk volt a hadosztály parancsokságának a védelme is.

Az alapvető feladataik az alábbiak voltak: forgalomszabályozás; rend- és morálfenntartás; hadifoglyok begyűjtése; civil lakosság felügyelete; eltávozó katonák papírjainak ellenőrzése; dezertálók elfogása; ellenséges propaganda-röpcédulák szétosztásának megakadályozása; utcai járőrözések elfoglalt területeken; evakuáló katonák és menekültek irányítása visszavonulás idején; határrendészet és partizánellenes tevékenységek.

Ebből látszik, hogy a tábori csendőrségnek nagyon sok feladatot kellett ellátnia, különösen, hogyha ezt ahhoz viszonyítjuk, hogy egy akár 18 ezer főt is meghaladó létszámú hadosztályra jutott egy Trupp (maximum 64 fő, gyakran kevesebb).

A háború végén a szovjetek a fogságba esett tábori csendőröket gyakran a helyszínen agyonlőtték. Ezért a háború végén a csendőrök gyakran hamis okiratokkal rendelkeztek, hogy elkerüljék ezt a sorsot.

A járőrszolgálatot (kezdeti nevén: Heeresstreifendienst) 1941 elején alakították meg, hogy kisegítse a tábori csendőrséget. Erre azért volt szükség, mivel a hatalmas Barbarossa-hadművelet miatt előrelátható volt, hogy a tábori csendőrséget maximálisan igénybe fogják venni.

Ez a szervezet a háború végéig működött megalakulása után, és elsősorban a morál és fegyelem fenntartásával foglalkozott. Tevékenységük többek között a katonák papírjainak ellenőrzése és a dezertálók kiszűrése volt. A járőrszolgálat nagyrészt nem állandó egységekből állt, hanem bárkit igénybe vehettek a lokálisan rendelkezésre álló csapatok közül átmenetileg.

A szolgálatot a háború folyamán összevonták a Luftwaffe és a Kriegsmarine hasonló célú szervezeteivel, ami után az új neve Wehrmachtstreifendienst lett.

1942-tól kezdve a Wehrmacht egyre inkább a morál hanyatlásával volt kénytelen szembesülni. 43-ban már elég komoly volt a helyzet, amit a főparancsnokság is észrevett. Ezért létrehoztak egy új katonai rendészeti szolgálatot, a Feldjägereket, vagyis tábori vadászokat.

A Feldjägereknek elsősorban az volt a feladata, hogy felkutassák a dezertálókat, bujdosókat és egyéb, nem a kötelességüket teljesítő katonákat (például a fosztogatókat) és amennyiben azok nem tudtak megfelelő magyarázatot adni a távollétükre, akkor letartóztatták őket. Emellett a Feldjägerek olyan jogköröket kaptak, ami alapján bíróságokat is felállíthattak.

A Feldjäger-alakulatok közvetlenül az OKW-től (a német haderő főparancsnoksága: Oberkommando der Wehrmacht - a szerk.) kapták a parancsaikat és felhatalmazásukat is, hogy átfésüljék a hátországban, a front mögötti területeken lévő és a biztosító egységeket. Ennek részeként felkutattak mindenkit, akit használhatónak tartottak a fronton.

A Feldjägerek jelentős részben kitüntetett katonákból álltak, akik már bizonyítottak, így a tábori vadászok nem csak jogi hatáskör révén, hanem morális alapon is tudták a hadra fogható embereket a frontra irányítani. Elvileg követelmény volt a Vaskereszt viselése, de ezt nem tudták minden esetben betartani.

A partizánok elleni harc egyik módszere a rádióik bemérése volt. Amennyiben több rádió-iránymérő is fogta egy ellenállócsoport vagy egy partizánegység rádióját, úgy háromszögeléssel meg lehetett állapítani a helyzetét. Jobb esetben a cél az volt, hogy rádió-iránymérőket alkalmazva azonnal elfogják az ellenállókat. Ehhez kezdetben buszokra szerelték az iránymérőket és azzal közelítettek a forrás felé. Ez viszont Európában akkoriban feltűnő volt, mivel nagyon kevés gépjármű volt az utakon. Erre a problémára fejlesztették ki a Gürtelpeilert.

A Gürtelpeiler az első ruházat alatt hordozható rádió-iránymérő volt. Ezt az iránymérőt úgy alakították ki, hogy idomuljon a test formájához, ami miatt egy kabát eltakarta. 3 kilométerről tudta venni a rádióadásokat és olyan érzékeny volt, hogy meg lehetett állapítani vele a rádióadás pontos helyet. A kezelők a Gürtelpelier révén besétáltak a rádiót tartalmazó épülettömbbe, sőt szobába.

(Olvasónktól)

https://erenow.net/ww/kettenhund-german-military-police-second-world-war/2.php
http://home.mweb.co.za/re/redcap/germany.htm
http://www.feldgendarmerie.net/Heer.htm
http://www.feldgendarmerie.net/Streif.htm
http://www.feldgendarmerie.net/Feldjager.htm
https://www.cryptomuseum.com/df/gurtelpeiler/index.htm