Az alábbiakban e megrázkódtatás-állapot orvoslásának egy lehetséges útját kísérlem meg rendkívül röviden felvázolni.

Mit akarunk (a címet), és ehhez milyen irányba kell elindulnunk? Ezt az írást egy, az ezekre a kérdésekre választ adó lehetséges igazodási pontnak szánom; vitaindítónak – ha úgy tetszik, nemzeti konzultációnak -, mert száz év után valahol el kell kezdeni.

Kell egy a cél érdekében elkötelezett szervező erő, amely felügyeli, koordinálja a honvisszafoglalás menetét. Ezt képviselheti egy személy, egy csoport vagy egy szervezet. Fontos, hogy a Honvisszafoglalás eszméjéhez csatlakozók mindegyike fenntartás nélkül elfogadja az illetékességét és feljebbvalóságát. A kérdést bonyolítja, hogy hivatalos állami szinten nem lehet felvállalni egy ilyen szerepet a nemzetközi politikai színtéren, így alternatív megoldást kell találni.

Van-e olyan mértékű egységes akarat, amely megfelelő társadalmi alap lehet bármiféle területi visszacsatolási folyamat elindításához? Tudunk-e olyan nemzeti minimumokat meghatározni, melyekkel az ország nagyobb része azonosul, és e nemzeti minimumok közé be tudjuk-e sorolni a terület-visszacsatolások kérdését? Meg kell vizsgálnunk, hogy milyen módokon tudnánk erősíteni, szélesíteni ezt az akaratot.

Teljes vagy részleges honvisszafoglalás a célünk? A megvalósulás mindenképpen olyan területváltozásokkal járna, melyek a szomszédos államalakulatok kárára történnének, tehát csakis fegyveres támogatással tudnánk követeléseinknek érvényt szerezni.

Lehetséges tennivalóink:

A továbbiakban ezeket a pontokat fejtem ki röviden.

E tekintetben már elindultak reményt keltő folyamatok. Fontos olyan civil kezdeményezésű, hadászati ismeretek átadásával, azok gyakoroltatásával foglalkozó szervezetek bevonódása is a felkészülési szakaszba, melyeket a megfelelő időben konkrét alkalmazásba lehetne venni. Fontos az iskoláskorúak - elsősorban az általános iskolán túliak - honvédelmi ismereteinek mélyebb, gyakorlati megalapozása is.

Megvizsgálni, hogy mely országokkal lehetnek olyan közös érdekeink, amelyek mentén együttműködve egymással, ezen országok segítségünkre lehetnek területi igényeink megvalósulásában.

Szükségünk lenne – közvetlen vagy közvetett módon - legalább egy nagyhatalom katonai támogatására, illetve szükségünk lenne egyéb országok támogatására is. Ezen országokat egy átfogó szövetségesi rendszer vagy több szövetségesi megállapodás fogná össze. Nem lehet kérdés, hogy a számunkra legfontosabb nagyhatalom: Oroszország. Oroszország nélkül nincs honvisszafoglalás.

Az oroszok érdekeltek Románia gyengítésében, a moldáviai orosz befolyás növelésében (ez szintén fontos tényező Románia gyengítésében), illetve közép-, vagy hosszabb távú stratégiai terveikben szerepelhet a jelenleg Ukrajnához tartozó Ogyessza és környékének a magukhoz csatolása (vagyis Ukrajna gyengítése, erőinek megosztása, lekötése). Mindezek a mi érdekeinkkel megegyező irányú célok.

A Lengyelországgal való egyetemes partnerségünk megkérdőjelezhetetlen, és olyan alap, melyre építenünk lehet, és kell is. Fontos számunkra az ottani erős nemzeti érzések fenntartása, a mai Ukrajnában lévő volt lengyel területek, Lemberg iránti nosztalgikus hangulat erősítése.

Kulcsfontosságú lenne számunkra a lengyel-orosz megbékélés. Ez ügyben tevékeny részt kell vállalnia Magyarországnak. Erre a meglévő kétoldalú kapcsolatok keretében, de titkosszolgálati módszerek alkalmazásával is törekednünk kellene (és ha már itt tartunk, ez utóbbi fajta háttérmunka szinte minden területen rendkívül fontos lenne számunkra - erre embert, időt és pénzt kell fordítanunk).

Szintén fontos lenne szorosabb partnerségi kapcsolatokat (beleértve a katonait is) kiépíteni Bulgáriával. A közös történelmi múlt jó alap erre. A Dobrudzsa iránti területi igényeiket, csakúgy, mint Lengyelország esetében, sokféleképpen támogatnunk, az erre irányuló bolgár közhangulatot erősítenünk kell.

Moldávia szintén rendkívül fontos geopolitikai-geostratégiai tényező a mi szempontunkból. Fontos a Romániától való elzárkózás fenntartása, a távolodás segítése, illetve az országaink közötti jó kapcsolatok ápolása. Hasznos lenne az ide irányuló magyar befektetések ösztönzése is (ez utóbbi erősödése például Székelyföldön, de déli szomszédainknál is, üdvözendő folyamatok).

Meg kell vizsgálnunk, hogy Törökország nyújthat-e számunkra segítséget céljaink elérésében. Jó kiindulási alap lehet a magyar-török rokonság; a szabadságharcaink utáni magyar-török jókapcsolatok öröksége; de a bolgárokkal való együttműködésünknek is lehetnek Törökország felé ható pozitív vonzatai. A jó török-orosz kapcsolatokban vagyunk érdekeltek, illetve a jó török-ukrán és török-román kapcsolatokban ellenérdekeltek.

A térség többi országával való viszonyunk, bár szintén fontos, de csak másodlagos a fentebbi országokéhoz képest. Az említett országok kiemelt fontosságát a területvisszaszerzésünk sorrendisége jelöli ki. A Honvisszafoglalás első lépcsője Ukrajnát és Romániát érintené, mégpedig ideálisan ugyanakkor, vagy közel egy időben; szoros együttműködésben Oroszországgal (Ogyessza és környéke), Lengyelországgal (Lemberg és környéke) és Bulgáriával (Dobrudzsa), illetve Moldávia és Törökország esetleges szerepvállalásával.

NATO: helyette törekednünk kell egy olyan szövetségi rendszer kiépítésére, melynek nem tagja sem az Amerikai Egyesült Államok, sem olyan nyugat-európai nagyhatalmak, mint Anglia (Egyesült Királyság) és Franciaország.

Európai Unió: törekednünk kell - a Brüsszelből érkező, számunkra fontos támogatások fenntartása mellett - a szervezet működési hatékonyságának csökkentésére; döntési képességének a gyengítésére; az EU-n belüli, EU-ellenes negatív közhangulat erősítésére. Törekednünk kell a más országok belügyeibe előszeretettel bevatkozó országoktól való gazdasági függés csökkentésére. Ezzel párhuzamosan rendkívül fontos számunkra új gazdasági partnerségi kapcsolatoknak a kialakítása, melyekbe be kell vonni Európán kívüli országokat is. A Kínával való gazdasági kapcsolatok kiemelt stratégiai fontosságúak.

Amerikai Egyesült Államok: törekednünk kell az AEÁ-val való politikai-stratégiai kapcsolatok fokozatos elvékonyítására, figyelembe véve a meglévő gazdasági kapcsolatok fontosságát.

Ukrajna: törekednünk kell a közbeszéd befolyásolására (a Magyarországhoz való visszacsatolás előnyeinek ismertetése és terjesztése a ruszin lakosság körében); ezenkívül a Kárpátokon túli Ukrajna destabilizációjában vagyunk érdekeltek.

Románia: törekednünk kell a közbeszéd befolyásolására (itt, első lépcsőben, a nagyszámú erdélyi - ideértve most a Partiumot és a Bánságot is - románság miatt, nem a Magyarországhoz való csatlakozás, hanem Erdély függetlenné válása előnyeinek a terjesztése lenne célszerű - Erdély leválásának társadalmi megalapozottságát erősítendő), illetve a szélsőséges magyarellenes hangok megszüntetésére.

A teljesség igénye nélkül két fontos feladat:

Ezek lennének tehát véleményem szerint a ránk váró feladatok. Mint látható, ebben a vázlatban csak a jelenleg ukrán és román fennhatóság alatt álló területeink visszaszerzését érintettem. Azért, mert a jelenlegi közép-, és kelet-európai geopolitikai erőtérben e két országgal szemben vannak a legjobb esélyeink szövetségesek szerzésére.

Szövetségesek nélkül nincs esélyünk terület-visszafoglalásra. Egy olyan különleges helyzetben, amelyben már miénk lenne Kárpátalja és Erdély, megfelelő belső katonai mozgósítással, szövetségeseink támogatását is élvezve, a stabilitás megtartásához szükséges megfelelő gazdasági háttérrel, egy meggyengült Nyugat-Európa szomszédságában, jó eséllyel érvényesíthetnénk igényeinket már akár a magunk erejéből is a jelenlegi Szlovákia területén. Délvidéki területi igényeink szintén ebben a szakaszban lennének kielégíthetők - figyelembe véve a szerb-orosz kapcsolatokat. A további területeink hovatartozása kérdésének a megoldására - délen és nyugaton - pedig ezután, egy harmadik lépcsőben kerülne sor.

(A szerző tanár.)

Elismerésemet kell kifejeznem neki, mert a tenni akarás látszik a munkán. A cikkhez fűződő gondolataimat írnám le néhány sorban.

Nagyon jól fogalmazta meg a szerző az oktatás fontosságát az ügy kapcsán. Mindenképpen a nemzettudatot kell erősítenünk utódainkban, ezért szükségesnek látszik, hogy azokat az ismereteket, amit az iskolában nem kaphatnak meg, családi, illetve baráti, közösségi körben hozzáférhetővé tegyük. Nagyon fontos lenne helyi közösségek létrehozása bármilyen tevékenységhez kapcsolódóan, mert a közös tevékenység a köztünk lévő bizalom alapja. Természetesen a komolyabb volumenű közösségi munka hivatalos formában való megjelenítése is kívánatos, hiszen a köztünk élő idegenek is szervezeteik által tudják magukat többnek feltüntetni, mint azt a népességben elfoglalt helyük indokolná.

Az oktatásban valóban szorgalmazni kell a Klebelsberg által lefektetett alapokat, gondolok itt a külsőségekre is, mint például az iskolai formaruha viselése. Lehet, hogy ez sokakban viszolygást kelt, de gondoljunk csak bele: a közöttünk lévő tehetősebb idegenek, mikor magániskolába íratják utódaikat, ott jellemzően formaruhát kell hordaniuk. Többfajta előnye is látszik már első ránézésre is ennek a fajta oktatásnak: közösséghez tartozónak látszik a viselője, aztán közösség tagja is lesz általa. Ne feledkezzünk meg a színek hatásáról sem: a hagyományosan iskolákban alkalmazott kék köpeny/formaruha elősegíti a koncentrálást, ezáltal hozzájárul az eredményes munkához. Talán nem is a véletlen számlájára írhatjuk a megszüntetését az intézményekben.

Itt ezen a ponton eljutottunk a fegyelem és a tekintélyelvűség megkerülhetetlen témájához is. Alapvetően határozza meg a kötelességtudatot ezek megléte vagy hiánya. Természetesen a szabad akaratnak is teret kell engedni az életkorhoz igazítva, de mindenfajta közös tevékenység adott cél érdekében sajnos tekintélyelvűségen alapszik, ennek hiányában a közösség nem tudja megvalósítani a céljait.

El is jutottunk a demokrácia kérdéseihez is, mely mai formájában csak arra alkalmas, hogy oda nem illő elemeket juttasson újra és újra a hatalom közelébe, vagy gyakorlásához. A képviseleti rendszernek a múltban voltak jól működő válfajai, lehet meríteni belőle. A választott képviselő a megbízói akaratát, véleményét közvetítette, nem a saját lelkiismerete szerint szavazott/döntött. Ez a berendezkedés alapjaiban rengeti meg az elvet, miszerint lobbiszervezetek által befolyásolhatóan hozzon döntéseket megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe persze.

Amit most hirtelen lehet tenni, az, hogy a nyilvánvalóan idegenek közül nem választunk képviselőt semmilyen formában.

Szükség van a közösségnek egy ideológiára is, amely mentén végre tudja hajtani feladatait. Ha szétnézünk a nagyvilágban, láthatjuk, hogy a velünk együtt háborút veszített országok közül mi módon kezelték a gazdasági és társadalmi problémáikat. Sokan gondolják tévesen Japánról, hogy a gazdasági csoda, ami zajlott az országban, a második világháború után kezdődött. Ez nem így van.

Az 19. század végén az országban polgárháború dúlt, ami a katonai közigazgatás vereségével zárult, ekkor nyílt út a polgári ipar számára, ami fejlődéshez vezetett külföldi segítséggel. A világháborút már jelentős ipari háttérrel tudták megkezdeni. Erejüket mutatja a rájuk ledobott két darab atombomba, aminek hiányában sokáig elhúzódó háborúra számíthattak volna a győztesek. A háború után a vasfegyelem és a jó stratégiai érzék segítette őket sikerre.

Téves a gondolat, miszerint ők mindig pontosak és szorgalmasak lettek volna. A kötelességteljesítés is nemesi előjog volt, amit a feljebbvalóknak való teljes hűség és mindenáron történő feladatvégrehajtás jellemzett, attól függetlenül, hogy mi volt a parancs. Tehát nem beszélhetünk romantikus grál lovagokról, hanem képzett harcosok tették, amire utasítást kaptak. Mint ahogy eleink sem számolták, hányan vannak szemben, ők sem tették.

Ezeket az erényeket ültették át a polgári lakosság körébe mintegy hetven éven át, fűszerezték egy kis ipari kémkedéssel és nagyon ügyes kultúraexporttal. A háború után néhány évvel elérték, hogy a győztesek meghajoljanak a dojókban a Japán zászló előtt. A Japán Állam a Judo, Aikido és a Kendó támogatásával gondolta előrevinni az ügyüket. A többi sportág saját erőből kellett megoldja ezeket a feladatokat. A közös tevékenység bizalmat szült, ezért találtak maguknak a népcsoporton kívüli képviselőket, akik üzleti és kulturális érdekeiket részben, vagy egészben képviselni tudták.

Az eszme, amit képviselnünk kell, az nem fedi a céljainkat, mert azokkal nem fognak túl sokan azonosulni rajtunk kívül. Az eszmének a fentiek tükrében piacképesnek is kell lennie idegen népek közt is. Az eszmének igaznak kell lennie, hogy higgyünk benne, és mások is azt tegyék.

Tekintélyelvűség. Sokaknak a szó visszatetsző, de ennek hiányában nincs és nem is lehet közös tevékenység.

A szerző másik meglátása, miszerint hírszerzéssel kell rendelkeznünk, melynek az érdekeink mentén kell tevékenykednie, nagyszerű gondolat.  Gondoljunk csak bele: a hazánkban tartózkodó faji-vallási csoport potenciális hírszerző hálózat, melyet a sajtójuk által is tudnak instruálni és rejteni, ha kell. Mindezen tevékenység alapja egy hamis történelem, amit sikerrel hittettek el mindenféle néppel a világon, rengeteg anyagot gyártottak hozzá, és ha csoportjukhoz nem tartozó erősíti ezt a hitet, jutalmat adnak érte. A közösségek, melyek tekintélyalapon szerveződnek, alapjait képezhetik egy hasonló hálózatnak.

Nem utolsó sorban egy közösség sikeresen tud nyomást gyakorolni tagjai érdekében, egy másik rivális csoporttal szemben. A bizalmat élvező közösségi tagok kaphatnak segítséget a társuktól az élet számos területén.  Tehát kell egy eszme, és kellenek a fegyelmezett végrehajtók, akik végigviszik az ügyet.

Kapcsolódó: Lehetséges határmódosítás a közeljövőben? - Voksolhat szavazásunkon!