A világháború egyik leghíresebb alakulata a Német Afrika-hadtest volt. Ez az erő sokszor túlerő ellen, de mégis eredményesen harcolt, ami miatt bekerültek a történelemkönyvekbe. Most ennek az erőnek a fegyverzetét hasonlítjuk össze fő ellenfelével, a brit haderővel.
Páncéltörő lövegek
A német haderő fő technikai előnye Afrikában a páncéltörő tüzérsége volt. Az 1941-42 időszakra jellemző volt, hogy a német páncéltörő lövegek megfeleltek a feladataiknak, míg a britek nem. Mivel a sivatagban a páncélosok elleni védelem kulcsfontosságú volt, ezért így az Afrika-hadtest a számbeli fölényben lévő brit erőkkel sikeresen vehette fel a harcot.
A brit haderő a páncéltörő tüzérségét tekintve egyre jobban lemaradt. Ezért egyre nehezebben tudtak védekezni a német harckocsik ellen. Ennek az volt az oka, hogy a brit haderő ’40-ben úgy döntött, hogy az új lövegek helyett inkább a régi ágyúkat gyártják tovább, hogy ne kelljen megszakítani a termelést. Ennek az lett a következménye, hogy a brit 2 fontos lövegek ’42-ben már nem tudták megbízhatóan kilőni az egyre vastagabb páncélzatú német páncélosokat.
1942 áprilisában viszont megjelent a fronton az erősebb, 6 fontos ágyú, de egy ideig eltartott, amíg teljesen felváltotta a 2 fontost. A brit páncéltörő lövegek jelentős része még ’42 novemberében is a régebbi 2 fontos volt.
A britekkel szemben a német haderő ’41-től kezdve új páncéltörő ágyúkat kapott, a Pak 38-asokat. Ezek képesek voltak minden brit harckocsit megbízhatóan kilőni. Az űrméretük és a csőhosszúságuk is nagyobb volt, mint a brit 2 fontosnak.
Zoom
Pak 38 páncéltörő ágyú
Egy másik fontos és legendás német páncéltörő eszköz a német 88-as légvédelmi ágyú volt. Ez ugyan elsősorban légvédelmi ágyúnak készült, de a németek már a világháború előtt felismerték, hogy alkalmassá tehető páncélvédelmi feladatokra. Ezért ellátták páncéltörő lőszerrel és egyéb módosításokat is végeztek rajta. A löveg által kilőtt gránátnak olyan nagy volt a páncéltörő képessége, hogy 2 kilométerről messzebbről is veszélyes volt a brit harckocsikra, amely távolságból a brit tankok nem tudtak hatásosan válaszolni.
Zoom
88 mm-es német légvédelmi löveg
A lövegek mellett az Afrika-hadtest a páncéltörő lőszert tekintve is minőségi fölényben volt. Ennek az volt az oka, hogy míg a britek tömör páncéltörő lövedéket használtak, addig a németek páncéltörő-romboló gránátokat. Ennek abban rejlett a jelentősége, hogy a brit páncéltörő lövedékek gyakran csak áthaladtak a német harckocsikon, viszont a német páncélgránátok a páncélzat átütése után felrobbantak, ami miatt nagyobb valószínűséggel váltak harcképtelenné a brit harckocsik.
Tüzérség
A brit hadosztályok a német hadosztályokkal szemben leginkább a tüzérségi lövegek számában voltak előnyben. Egy Afrikában harcoló német hadosztálynak tipikusan 36 tábori lövege volt. Egy brit gyaloghadosztálynak 72, míg egy brit tankhadosztálynak 48.
Zoom
Brit 25 fontos ágyútarack vontatás közben
Viszont a lövegek minőségét tekintve a németek jelentős fölényben voltak. A britek saját számításai szerint egy német tábori tarack gránátja 30 százalékkal hatásosabb volt egy brit 25 fontos tarack gránátjánál. Ez nem csak a két löveg gránátjainak a különböző tömegéből ered: a német leFH 18 gránátjainak a teljes tömegük 9,3 százaléka volt a robbanóanyag, míg a brit gránát esetében 7 százalék volt ez az arány.
Emellett a briteknek volt egy olyan problémájuk, hogy a 2 fontos páncéltörő lövegjeik nem voltak elég hatásosak. Ezért kénytelenek voltak a 25 fontos lövegjeiket páncéltörő feladatra alkalmazni. Ez jelentősen csökkentette a tüzérségi feladatokra használható lövegjeik számát.
A német hadosztályok rendelkeztek nehéztarackokkal. Ezeknek a lövegeknek a romboló képessége sokkal nagyobb volt, mint a brit tábori lövegeknek.
A brit tüzérség hadrendje jelentősen eltért más, korabeli országokétól. Ennek az egyik jellemzője az volt, hogy míg a legtöbb világháborús hadseregben (köztük a németben is) négy lövegből állt egy üteg, addig a briteknél 8-ból. A háború legelején még ennél is több, 12 lövegből állt egy brit üteg, de azt megszüntették.
Gyalogság
A brit és a német lövészraj is elvileg 10 fős volt. A brit lövészrajnak viszont volt egy különlegessége, ami más korabeli haderőknek nem volt a jellemzője: két fő tartalék volt. Ez azt jelentette, hogy ha a teljes létszám megvolt, a britek akkor is csak nyolc emberrel indultak csatába, mivel a tartalék az eltávozások és a betegek pótlására volt fenntartva. Ezzel szemben a német lövészraj mindenkit bevetett.
A brit és a német lövészraj is a fő fegyvernek a géppuskát alkalmazta, amely területen a két félnek meg voltak az előnyei a másikhoz képest. A német lövészraj géppuskái elsősorban a tűzgyorsaságot tekintve tűntek ki. Míg a német MG 34 tűzgyorsasága 900 lövés/perc volt, addig a brit Bren géppuskáé 600 alatti. Viszont ennek ellenére a britek kedvelték a Brent, mivel nagyon megbízhatónak tartották.
Zoom
Német MG 34-es géppuska légvédelmi állványon
Zoom
Kettős csigatár MG 34 géppuskához. Ezzel 75 lőszer volt betárazható, míg a brit Bren géppuska tárkapacitása 30 lőszerre limitált
Ugyan a géppuskák tekintetében a britek tűzerője gyengébb volt, viszont voltak más fegyvereik is. A brit gyalogság alapfegyvere a Lee-Enfield ismétlőpuska volt. Ez jelentősen nagyobb tűzgyorsasággal rendelkezett, mint a német Kar98k. Emellett a britek a háború alatt elkezdtek gyártani egy nagyon olcsó géppisztolyt, a Stent. Ezt '41-től kezdve óriási mennyiségben gyártották, de a hatásos lőtávolsága közel sem volt akkora, mint egy géppuskának.
A lőfegyverek mellett a kézigránátok is fontosak voltak. Ezen a téren a két fél jelentősen különbözött, mivel a németek támadó- a britek pedig védőgránátokat alkalmaztak. A védőgránátoknak nagyobb volt a repeszhatása, ami miatt csak fedezékből lehetett alkalmazni. A németek által alkalmazott támadógránátokat a nyílt terepen haladó katonák is használhatták, mivel kevésbé voltak veszélyesek a használóikra.
Zoom
A német nyelesgránát egyik előnye: könnyen szállítható volt az öv alá szorítással
(Olvasónktól)
Előzmények:
Források:
https://www.lonesentry.com/articles/50mm/index.html
http://www.topedge.com/panels/ww2/na/weapons.html
Special Series 6: Artillery in the Desert
https://panzerworld.com/armor-penetration-table
https://lonesentry.com/tacticalstudy/index.html
https://ww2-weapons.com/deployment-german-forces-1942/
https://ww2-weapons.com/british-army-1942/
https://www.armyupress.army.mil/Portals/7/combat-studies-institute/csi-books/toppe.pdf
http://nigelef.tripod.com/regtsumm.htm
http://nigelef.tripod.com/wt_of_fire.htm
http://nigelef.tripod.com/RAorg.htm
https://www.lonesentry.com/articles/ttt08/german-divisional-artillery.html
https://sergeanttombstoneshistory.wordpress.com/2017/10/29/the-rifle-section-backbone-of-the-british-infantry/
https://www.quartermastersection.com/british/infantry-weapons/1951/BrenMachinegun
https://www.quartermastersection.com/german/infantry-weapons/386/Maschinengewehr34
https://www.lonesentry.com/manuals/german-infantry-weapons/mg34-machine-gun.html
https://www.quartermastersection.com/british/infantry-weapons/252/StenSMG
http://www.niehorster.org/011_germany/42_organ/ad.html
https://www.lonesentry.com/manuals/german-grenades/introduction.html
http://www.inert-ord.net/ger03a/gerhgr/stck/index.html
https://www.bergflak.com/m24trsp.html