Medvét észleltek a miskolci önkormányzati rendészet kamerái vasárnap hajnalban, a rendészek értesítették a rendőrséget, az önkormányzat pedig haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a Bükki Nemzeti Park, valamint a Vadaspark szakembereivel - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.
A közlemény szerint nem sokkal hajnali háromnegyed 1 előtt tűnt fel az állat a Lyukóvölgybe vezető Testvériség utcán, majd a villamossíneken haladt a város felé, később visszafordult a Torontáli utcára, végül az Őzugró utca felé haladva eltűnt a kamera látószögéből még 1 óra előtt.
Néhány nappal korábban a Lyukóvölgyben lakók figyeltek fel medvenyomokra az esőtől felázott, sáros talajon, a Magyar tanyán, az egyik kerítésen pedig az állat bundájából származó szőrcsomókat is találtak.
A miskolci önkormányzat arra kérte a polgárőrséget és az önkormányzati rendészet munkatársait, hogy a területen járőrözve fokozottan hívják fel a környéken élők figyelmét az esetleges veszélyekre.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy a medvét kerülni kell. A közleményben úgy fogalmaznak: a medvével nem kell barátkozni, bármilyen korú is legyen, a bocsok közelében nagy valószínűséggel az anya is ott van, a legtöbb konfliktus pedig éppen az anyamedvékhez köthető.
Ha valaki medvét észlel vagy medvenyomokat lát, jelezze a Bükki Nemzeti Park szakembereinek a +36 30 861-3808-as ügyeleti telefonszámon.
Hétfői frissítés: Továbbra is rendet tart a medve Lyukóban
A vasárnap hajnali észlelés után hétfőn, a kora reggeli órákban is látták a Miskolcra bekóborló medvét a lyukóvölgyi térségben - közölte az önkormányzat sajtóosztálya az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint az önkormányzati rendészet munkatársai három polgárőrszervezettel vasárnap estig, majd hétfő hajnalban ismét járőröztek a térségben, ám idáig nem akadtak az állat nyomára, miközben két ember újra látta.
Hétfőn, a hajnali órákban az Őzugró utca egy elhagyott telkén látták a medvét, majd később a Nagycsászár dűlő egyik telektulajdonosát gyümölcsszedés közben zavarta meg az állat. A tulajdonos - elmondása szerint - alig tudott az autójába beugrani, hogy értesítse a rendőrséget.
A rendészet mezőőrei továbbra is járják majd a lyukói területeket, és lovas polgárőrök is érkeznek Miskolcra.
A önkormányzat közleménye szerint egyértelmű, hogy a medve Lyukóvölgy területén kóborol, így kérik az ott élőket, hogy ha látják, ne próbálják megközelíteni.
Amennyiben medvét észlelnek vagy medvenyomokat látnak, jelezzék azt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek a +36 30 861-3808-as ügyeleti telefonszámon.
(MTI)