Nézzük hát meg közelebbről, miféle alapokkal rendelkezik ezen vélekedésük. Adja magát a lehetőség, hogy írásos emlékeiket hasonlítsuk össze más népekével.

Hammurabi törvényeit részlegesen megtartott állapotban diorit oszlopokra vésve találták meg, a Tóra viszont az ószövetségi irodalom része, mint ilyen, könnyen hozzáférhető bárki számára.

Időbeni keletkezésüket vizsgálva a Hammurabi-féle törvények jelentősen régebbre datálhatóak, a használt fémek sora a bronzzal ér véget (lásd mellékelt táblázat). Nézzük hát, milyen társadalmi, gazdasági és vallási viszonyokat tár elénk a törvénykönyv!

Hammurabiról nagyon sokaknak a szemet szemért elv jut eszébe nyilvánvalóan, de a törvényeket áttekintve ettől jóval komplexebb kép rajzolódik ki róla. A törvénykönyv az uralkodó belehelyezésével kezdődik Enki atya előképébe, majd felsorolja a birodalom jelentősebb városait és templomait. A hódításait népnevekkel együtt tudjuk meg az írásból, hatalmát Marduk isten akaratának tulajdonítja.

Először is törvénykönyvhöz méltóan rendelkezik a perrendtartásról, büntetni rendeli a hamis vádat, a hamis tanúzással együtt. A törvénykönyv a hatáskörét az állam minden szereplőjére kiterjeszti, beleértve a rabszolgákat és utódaikat is.

Bemutatja a társadalom szinte minden szereplőjét az uralkodótól a rabszolgákig bezáróan. A gazdaság alapja a hűbéri birtokrendszer volt szemmel láthatóan (mezőgazdasági termelés). A hűbérbirtokhoz jellemzően állami alkalmazottak jutottak hozzá, főként a katonákkal foglalkozik behatóan. Velük kapcsolatban az állami szerepvállalás nem csak a kötelezésükre terjedt ki, hanem esetleges fogságba kerülés esetén, ha a család nem tudott érte váltságdíjat fizetni, akkor az állam vállalta magára ezt a költséget. Csatában elhunytak özvegyéről, özvegyeiről, utódairól szintén a törvény rendelkezett, megerősítve őket a hűbérbirtok tulajdonlásában.

Ebben a társadalomban éppúgy létezett a kölcsön, mint a letét, a zálog és az ezekhez köthető, máig élő bűncselekmények szintén.

Az ügyleteket a törvényi szabályozás írásbeli szerződéshez kötötte, ami bizonyítékot szolgáltatott a peres ügyekben, de abba is betekintést enged: ez egy széles körben írásbeliséget alkalmazó társadalomnak kellett lennie. (Ennek számos bizonyítékát lehet megtekinteni a világ múzeumaiban: szerződések, raktárlisták, pecsétek hosszú sora.)

A termelőeszközök hosszú sorában találjuk az öntözőcsatorna-rendszert és annak részletes jogi szabályozását éppúgy, mint öntözőberendezések használatát szabályozó törvényeket.

Említésre méltóan rendelkezik az orvosok és az állatorvosok tevékenységéről is, hatósági árat szabva nekik, valamint a műhibákat is egyértelműen szankcionálja.

A családjogi törvények részletesen rendelkeznek az örökösödési jogról, a törvényes és örökbefogadott gyermekek, a házasulandó felek, meghiúsult házasságok, elveszett jegyajándékok stb. stb. eseteiben. Természetesen itt is a házassági szerződés az irányadó alap.

Ennél a résznél a vérfertőzés, fajtalankodás egyéb bájos dolgok is terítékre kerülnek, mint tiltott és büntetendő dolgok.

Marduk papnőiről egész részletesen esik szó, az állam itt is aprólékosan szabályozza a juttatásokat, mintúgy a tiltott dolgokat, természetesen szankciókkal.

Zárszóként Hammurabi megemlékezik magáról ismét, mint a feketefejűek ura Enlil hatalma őrzője. Megemlíti Zammama, Ea, Inanna, Shamas, Anu, Sin, Ramman, Nergal, Nintu, Nin-karra-sa istenségek nevét, valamint az Annunakikat és az Igiggiket mint egyetértőket hatalmát illetően. Magát a birodalom jó pásztoraként jellemzi, Marduk szolgáját, aki békét hozott és rendet tart az országban, féken tartja az ellenségeket. Láthatóan a tetteire büszke, nem a kincseket sorolja előtérbe, amivel rendelkezik.

Az írásból megállapítható a részletesség, átgondoltság, gyakorlati tapasztalatok alapján: nem egy pár tíz éves hatalom véste kőbe a törvényeit, hanem sok évszázados tapasztalati tudás jelenik meg előttünk.

Nézzük most, mit is tudhatunk meg a Tóra soraiból!

A nyitány a kőtáblákba vésett tízparancsolat, melyet a keresztény kultúrkörben igen sokan ismerhetnek.

A tízparancsolat előképét viszont jól megtalálhatjuk az Ani papiruszaként ismert műben (Egyiptomi Halottaskönyv), az úgynevezett tagadó vallomás során. Sajnos ezen írás keretében terjedelmi okok miatt el kell tekintenem a mű és a belőle levonható következtetések ismertetésétől, mert elég messzire vezet. Lehet, így is sokak szájában megkeseredik a macesz enélkül is. (Később persze közkívánatra visszatérhetek rá.)

A törvénykönyv, szemben a Hammurabi által jegyzettel nem perrendtartás-leírással, hanem isteni önmeghatározással kezdődik, aztán igen gyorsan ismerős törvények bukkannak fel, amit az előzőekben már megismerhettünk, de sajnos mintha a rendszerező elme itt kihagyott volna, ezért csak töredékrendelkezéseket láthatunk.

Láthatjuk az emberáldozatra felhívást, az állatok első elléséből származó áldozatok mellett (ezekre az előzőekben vázolt törvényekben nincs példa), de későbbi szakaszokban puhul a törvény nyilvánvaló okok miatt. Érdekességképpen: a szamarak első ellését is meg lehet váltani mással.

A hiányosságok pótlása még két szakaszon keresztül folytatódik, de sehogy sem jut el arra a szintre, mit az ezt megelőző korokban. Teszi mindezt annak dacára, hogy itt említésre kerül az általános használatú vas eszköz használata is. (Áron vésője jóval későbbi kor terméke)

A törvénykönyv négy, jól elkülöníthető felsorolást tartalmaz (lásd a mellékelt táblázatban színekkel jelölve) minden felsorolás picit bővít az előzőeken. A negyedik szakasz egyáltalán nem tartalmaz már a Hammurabi-törvényekből, itt egy jól elkülönült kasztra, a papi kasztra (Áron fiai, tehát nem érdem, hanem születési jog) vonatkozó szabályozást láthatunk. Természetesen ez is a belterjesség nem várt mellékhatását hozta el nekik.

A Hammurabi-törvények közé ékelve láthatjuk a gyülekezet sátora építésének parancsait is, valamint a végrehajtásra vonatkozó utasításokat. Az istentiszteletek rendjének, a papi kaszt öltözetének stb. leírását és elkészítésének módját is többszörösen ismerhetjük meg.

A sátor és berendezési tárgyainak, valamint a ruházat leírásánál bámulatos pompával és gazdagsággal találkozhatunk, a fémek és különböző anyagok, drágakövek felsorolása párját ritkítja.

Itt, a frigyláda leírásánál viszont az ábrázolás tilalmát szegték meg a készítők.

Eltekintve attól, hogy a szökött rabszolgáknál miképpen lehetett ekkora mennyiség a kincsekből, az első szakasz írója gondolkodóba esett, miképpen lehetne megmagyarázni a hihetetlen technikai ugrást, amivel megmunkálták mindezt a gazdag anyagot a felsoroltak elkészítéséhez. Nyilvánvalóan adódott az ötlet: ha már eddig is csodálatos isteni segítséggel mentünk át száraz lábbal a tengeren, akkor itt az istenség megtanít két választottat mindezen mesterségekre, és a probléma megoldva. Sajnos ezen mesterségek tudóinak bére, mesterségük egyéb hatásainak szabályozása hiányzik a műből. (A mesterségek hatósági árazását a Hammurabi-törvények tartalmazzák, a kontármunka gyümölcseiről is rendelkeznek.)

A másik probléma, amivel az írás pillanatában szembesültek, az a totális építészeti, művészeti és kulturális emlékhiány a területen. Ez napjainkban is fennáll, láthatjuk is a kétségbeesett kapálózást ezek pótlására oly módon, hogy más népek emlékeit igyekeznek magukénak feltüntetni.

A megoldás a faragott kövek, ábrázolások egyetemleges tiltásával tűnt megvalósíthatónak, ezért ezt is tartalmazzák a törvények, mintegy megmagyarázva az űrt, amit az állítólagos évezredes történelmük során hagytak maguk után.

A leírásból kitűnik, az építményeket azért tiltották, mert a lépcsőn felmenve a pap alá lehetne látni, tehát nem ismerték a gatyát, sem a lótartás során felmerülő problémák megoldására kitalált bőgatyát. (A fütyülős barackot sem.) Később ezen hiányosság pótlására egyfajta gyolcs szeméremtakarót írtak elő a papi kasztnak, tehát a lovakkal kapcsolatos későbbi leírások is minden alapot nélkülöznek.

Az aranytárgyak, a papi ruházat leírása annyira részletekbe menő, hogy nyilván ezt a gazdagságot ők látták, kívánták, de előállítani mesterségbeli és logisztikai tudás nélkül képtelenek voltak. A korabeli olvasók látva és ismerve őket el sem hitték volna nekik ezeket a dolgokat.

A problémával egyébként a következő kettő tóraíró is foglalkozott, különféle megoldásokat tárnak elénk: már vannak mesteremberek, sőt a nők tudnak szőni, fonni, ők segítik a két kiválasztottat, később másokat is betölt jhwh lelke, és ők is tudnak úgy csinálni, hogy legyen sodrott aranyfonál, pici csengettyű, hintaló stb.

Talán mondani sem kell, de öntözőrendszerről és a csatolt munkaeszközökről hírből sem hallottak, ezért ezeket a részeket nemes egyszerűséggel ki is hagyták a tórából.

A mezőgazdaságra vonatkozóan először hétéves, aztán ötéves, majd megint hétéves tervet állítottak törvénybe. Egyszóval biztosan nem volt az erősségük ez sem. (A hétéves tervekről mostanság újra hallhatunk.)

A törvények látható elsődleges célja: egy elit megalkotása, a papi rendé, aki az áldozatokat kezeli és ennek fejében adja a bűnök bocsánatát szakértő módon.

A negyedik szakasz idején nyilván már megtette a hatását az összeszedett holmi, ezért szigorúbban szabályozták a papi rendet a viselkedési attitűdökön túlmenően tisztálkodási, nemzési szabályokat is hoztak számukra, meghatározva a kinézetük és szükségessé vált az egészségi állapotuk meghatározása (belterjes hatások már itt korán jelentkeztek) is.

Visszatérő elem a szombatnap megtartása, az „idegen” istenek kegyhelyeinek elpusztítása, a jósok, jövendőmondók elpusztítása (a konkurencia kiiktatása).

Hammurabi törvényei egy istenséget, Mardukot emlegetnek főként. Ez egy ellentmondás, amibe ütközünk, hiszen a tórából (az íróitól) is úgy tudjuk, a környező népek sok istent tiszteltek. Ez valóban így van, sok istent ismertek, de főként egy istenség volt, akinek tiszteletükkel rendszeresen adóztak.

Ennek az ellentmondásnak a feloldására most szintén terjedelmi okokból nem vállalkozunk, de igen szép és érdekes történet, ami fényt vet szereplőink (a közöttünk lakó idegenek) egy másik tudatlan, vagy tudatos alulinformáltságon alapuló félremagyarázására is.

Az összevetésből egy immár napjainkban történelminek mondható hamisítás bontakozik ki, amely hamisítást olyan népcsoport kezdte el elkövetni, akinek a szerzeményei (rablás, lopás gyümölcsei) lehetővé tették néhány tagja számára az írástudást, ezáltal a hagyományaikat folytatva más népek történelmének, szellemi tulajdonának eltulajdonítását és meghamisítását.

Maga a faj, aminek jellemzőit a tórában találjuk, nyilvánvalóan egy koszlott, betegségektől sújtott, sátorozó, nomád, vándorló rablóbanda, aki a legalapvetőbb, az életvitelhez szükséges iparcikkek előállítására is képtelen.

Ez annak tükrében különösen rémisztő, hogy az őket körülvevő népek évezredekkel a létezésük előtt társadalmuk kifinomultságára alapozva könnyedén birkóztak meg ezekkel a feladatokkal.

(A szerző olvasónk.)

- Dr. Kmoskó Mihály: Hammurabi Törvényei Kolozsvár 1911
- Tóra