Itt a vasárnap, így ismét alászállunk a progresszív világ legmélyére. Az elmúlt időszakban annyi levelet kaptunk kedves olvasóinktól, hogy ezúttal is kizárólag beküldött anyagok kerültek a repertoárba, ami pedig további jó hír, hogy még messze nem értünk így sem a végére. A mai részben „autókázunk” egy kicsit, vetünk egy pillantást az Android legújabb reklámjára, illetőleg megnézzük, hogyan vette át kutatói díját egy „néger tudóspalánta”. Vágjunk is bele!
3. Ezúton is köszönjük olvasónknak, hogy erre a videóra felhívta a figyelmemet. A promóciós anyagban a Google Android operációs rendszerét mutatják be – természetesen ezt is némi liberális propagandával fűszerezve. A 17. másodpercnél (alább a fotó) éppen egy homoszexuális pár ölelgeti egymást, akik ráadásul négerek (legalább nem szaporodnak, reagálná le ennyivel a kreatív hozzászóló). Hogy ennek a képkockának mégis mi köze van az Android rendszer tulajdonságaihoz, képességeihez, természetesen nem derült ki. Lényeg, hogy legyen minden is szivárványszínű. Újfent „köszönjük” a Google-nek!
Zoom
Vannak bajok az Androidnál is... (olvasónktól)
2. Ha szivárványról van szó, a Renault sem tétlenkedik. Feltehetően a "homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnap" alkalmából ők is „színesedtek” egy kicsit, mind a cég globális Facebook-oldalán, mint pedig a magyarországi aloldalukon. Érdekes, hogy a főoldalon mind a mai napig a szivárványos változatot láthatjuk a Renault logójából, ugyanez a magyarországi oldalon már nem húzta olyan sokáig, és május 18-án (egy nappal a világnap után) már ismét az eredeti szerepel a profilképen (a szivárványos változat sem tűnt el, pár kattintás után megtalálható). Hogy mi motiválta az oldal kezelőit, rejtély, ám feltűnően hamar megváltak a „toleráns” változattól. Olvasónk felhívta a figyelmünket arra is, hogy érdemes a hozzászólásokból mazsolázgatni. Csak megerősíteni tudom a tanácsot!
Zoom
Renault a "tolerancia" útján (forrás: Renault Magyarország Facebook-oldala)
1. Az alábbi képen egy Jola Ajibade nevű fekete kutató köszöni meg a Portland State Universitytől kapott kutatói ösztöndíját a Linkedin-profilján. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, elmerengett az elmúlt évek nehézségein is, kissé alternatív módon. A nehézségek közé sorolta ugyanis „fekete fivéreink és nővéreink etnikai indíttatású meggyilkolását" (olvasónk által aláhúzott rész). Mindezek tetejében a feketét („Black”) nagy kezdőbetűvel írta, így egészen biztosak lehetünk benne, hogy az ösztöndíjat nem a helyesírás különösen értékes ápolásáért és műveléséért kapta (de ha már itt tartunk, akkor virtuálisan tegye fel a kezét, aki szerint kizárólag az „egyenlőség” jegyében ítélték oda neki az ösztöndíjat).
Zoom
"Elnyomó világunk" újabb erodálói. Bizonyára "nagyon okosak" lehetnek!
A bejegyzés alatt persze gratulációkat is olvashatunk, itt az egyik hozzászóló azt tanácsolja a fekete kutatónak, hogy „becsülje meg a munkaadóját”, aki őt (mármint fekete nőt) ilyen sokra tartja és "segít neki ragyogni". Egyébként a „rendkívül okos” illető személyében minden bizonnyal egy kollégáját tisztelhetjük, mert hozzáteszi azt is, hogy „az ilyesmi kivételesen ritka a fehér férfiak által uralt hivatásunkban". Persze ennek a „felháborító kirekesztésnek” hamarosan vége – tehetnénk hozzá – hiszen egyre több olyan kutató is érvényesül, akik nem tartoznak ilyen „gyűlöletkeltő” csoportokhoz, mint a fehér férfiak. Reméljük mindannyian gendert kutatnak majd!
Zoom
Ismételten köszönöm, hogy a Heti progresszióval tartottak, egy hét múlva ismét érkezik a szokásos lista. Addig is várom a leveleiket a hetiprogresszio@protonmail.com e-mail-címre.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info