Abban hiszek, hogy „bizonyos dolgok hatalmunkban vannak. Belőlünk erednek a vágyaink, a törekvéseink, a rokonszenvünk és az ellenszenvünk is.”

E pár sor Epiktétosz görög filozófustól ered, aki a 60-120 körüli időkben olyan szépen megfogalmazta a filozófiai elveket.

Azért szeretem a filozófiát, mert sok mindenhez kapcsolódik. Kéz a kézben jár a hit a tudománnyal, és sorolhatnám. Ha megkérdeznék tőlem, mit jelent a filozófia? – a válasz nagyon egyszerű lenne, azt a tudást, amit az ember tudhat a világról.

A külsőségeknél fontosabb a belső kapcsolatok. Az érzelmeknél fontosabb a helyes élet. Minden fel van gyorsulva, az emberek türelmetlenek, gyors eredményt várnak és alacsonyra teszik a mércét, így nem is jutnak messzire.

Tévhitben, elégedetlenségben, problémákkal teli körforgásban élünk. Ebből következik, hogy sokan a lelki béke, a boldogság, és a boldogulás után kutatnak, hiszen mindannyian keresünk valamit. Ám rengeteg frusztráló hatás ér bennünket, de ha kívül tudom tartani magam a világ rohanó hömpölygésétől, örökké nyüzsgő emberáradat rosszindulatú véleménye és cselekedetei alól, akkor tisztán látok. Ha pedig utat engedünk a külső negatív tényezőknek, akkor elveszünk, és keressük a kiutat. Itt lép be a pszichológia, a hit, az alternatív „csodaszerek” mint reményforrás az életünkben.

A mai élethelyzetünk megkívánja, hogy több lábon álljunk, képezzük magunkat, fejlődjünk. Hiszen a világ körülöttünk is nap mint nap változik, új dolgokat hoz utunkba az élet és tanulni kell minden újat. Így vagyok én is ezzel, ezért számomra a tanulás soha nem megterhelő, hanem egy út a tudás és a cél felé.

Nehezen indult aznap a reggel, hiszen vizsgázni indultam. Izgultam, pedig nem volt rá okom, hiszen nagyon sokat tanultam.

Barátnőm, Rita nagyon sokat segített. Ő természetgyógyászattal foglalkozik. Bár én ezekben az alternatív dolgokban nem annyira hiszek. Tapasztalatom szerint az orvostudomány és a természetgyógyászat nem mindig áll azonos véleményen.

A mi barátságunkat ez nem akadályozza semmilyen formában. Már nem zavar, ha túrázás közben minden fát meg kell ölelni, hiszen jön az energia.

A vizsgám előtti napon Rita húzatott velem egy angyalkártyát, hogy szerencsém legyen. Belementem a játékba. Számomra olyan csodaszer nem létezik, ami megoldja úgy a problémám, hogy azért mi magunk ne tegyünk semmit, csak várjuk, hogy varázsszóra minden sikerüljön, és ez nem hit kérdése.

Húztam egy kártyalapot, mely útravalóul szolgált a másnapi vizsgámhoz. Ez volt az én nagy szerencselapom. Barátnőm nagy örömmel olvasta fel a kártya jelentését, mely nem volt más, mint:

Értetlenül néztem, a kártya is megviccelt, tudja, nem hiszek ezekben a hókusz-pókuszokban. Húzok másikat! – mondtam, de Rita nem engedte, hiszen, ennek így kell lennie. A kártya nem hazudik – mondta.

Másnap már a buszon ültem, és még volt időm átnézni a jegyzeteimet. Aztán mikor beértem a vizsgázók hadába, láttam, mindenki „lázban” ég, feszült. A beszélgetések során már törtek is rám a negatívumok, melyek frusztráltak, és valahogyan rám is ragadt ebből a feszült vizsgadrukkból. Próbáltam keresni egy nyugodt helyet, és újra átnéztem a jegyzeteim, és láss csodát, kiesett az angyalkártyám, amit még ráadásul magammal is kellett hoznom. Ott szorongattam a kártyát, gondoltam, ez mekkora butaság. Ámor nyila, szerelem és vizsga, furcsa párosítás.

Aztán eljött az én időm és jelenésem. Először húznom kellett egy számot, aztán megkaptam a tételeket, melyeket ki kellett időre dolgoznom, míg az előttem levő felelt.

Amikor megláttam a kérdéseket elbizonytalanodtam, nagyon nehezek voltak. Kezdtem írogatni, ám a nyolcadik, egyben utolsó kérdésre nem tudtam írni, mert egyáltalán nem értettem a kérdést.

Aztán elfogyott az időm, mert szólítottak. Az elnök úr elkérte a papirost, és már kérdezett is. Folyékonyan szépen ment minden, már csak abban reménykedtem, hogy nem jutunk el a nyolcadik kérdéshez. A vizsgabizottság tagjai is belekérdeztek, mégis azt éreztem, mintha minden simán menne. De közeledett a végzetem felém, mert vizsgaelnök úr megkérdezte, hogy a nyolcadik kérdéshez miért nem írtam semmit. Hirtelen mintha súgtak volna, csak annyit válaszoltam, hogy talán erről tudtam volna a legtöbbet beszélni. Itt néma csend lett, számomra innentől kezdődik egy új korszak. Elnök úr komolyan rám nézett, majd ennyit mondott, köszönjük.

Minden energiám elszállt. Az a pár másodperc, míg kiértem egy örökkévalóságnak tűnt. Már csak izgulhattam, hogy megfeleltem vagy nem.

Fáradtan, újra buszon ülve a gondolatok kavarogtak a fejemben, hogy mit és hogyan kellett volna, de utólag már kár okosnak lenni. Vajon miben találtak hibát? Mi alapján döntenek? Elmerültem a találgatások és a filozófia tengerében.

Epiktétosz megmondta, ami másoktól függ, az nem biztos, hogy sikerül, hiszen megakadályozhatják a külső tényezők.

Hazaérve csak leroskadtam a kanapéra, majd egy frissítő tea után felhívtam a barátnőm, hogy elmeséljem neki a vizsgám izgalmait. Ugyanakkor ki kellett szellőztetni a fejem, vágytam a természetbe, és megkérdeztem, nincs-e kedve velem kijönni a tanyára, úgy éreztem, kell valami, ami feltölt. Már az sem érdekelt, ha minden fát meg kell majd ölelnem, csak távol legyek minden zajtól, érezzem a friss levegőt.

Mikorra kiértünk, már sötétedni kezdett, a kutyák boldog csaholással vettek körül. Levettem a villanypásztort, és a fasorompóhoz támaszkodva a naplementében láthattam gyönyörű lovaimat. Ilyenkor a szívem mindig picit jobban megdobban. Vezérlovam nevét kiabálva megindult a piciny ménes.

A lovaim előttem megtorpantak, nagyokat prüszköltek. Én pedig boldogan öleltem át a lovaim nyakát. Nagy volt az öröm, boldogan nyaldosták a kezem, arcom. Boldogság és megnyugvás töltött el.

Aztán hirtelen eszembe jutott a megjósolt szerelem. A kártya pedig nem hazudott, a szerelem csodálatos hullámait elküldték az angyalok a szívembe és elmémbe. A jóslat valóra vált. Hiszen mi más lenne ez, mint az igaz és hűséges lovas szerelem.