Az Oskar Schindler életének egy részét bemutató „Schindler listája” cimû filmet bizonyára sokan látták már. Igen, ez is egy olyan film, amit kivételesen reklámos megszakitás nélkül nyomnak le nemcsak a magyarok, hanem más népek torkán is.

A nagy zsidómentő életének kevésbé felemelő részeiről azonban a film is csak maximum szemérmesen árul el valamicskét. A focus.de cikkel emlékezik meg a „nagy” emberről, érdemes megfigyelni, milyen stilusban.

Az „életmûvész” Oskar Schindler aki „mint egy angyal, zsidók százait mentette meg” 100 évvel ezelőtt született a ma Csehországhoz tartozó Zwittauban, magyarán szudétanémet volt. Apja, Hans Schindler, gyártulajdonos volt, igy „házon belül” szerezhette meg mérnöki végzettségét is.

Az „angyali” Oskar 1928-ban feleségül vette a jómódú Emilie Pelzl-t, nyiltan anyagi érdekből. Saját állitása szerint ezzel a lépéssel a megrendült családi vállalkozást kivánta megmenteni (nem sikerült, 1930-ban végleg tönkrement a cég). Emilie kicsit másképpen emlékszik. Szerinte újdonsült férje a nagy hozományból rögvest vett egy luxusautót, a fennmaradt részt pedig más módon verte el.

A cikk által Schindler már-már bohókássá eufemizált „szeretetreméltó-kaotikus” életstilus valójában féktelen kicsapongásokat és a sorozatos hûtlenséget jelentett feleségével szemben, maga Oskar szemében filozófiai piedesztán állt.

1935-ben került kapcsolatba a német elháritással. Kémtevékenysége miatt a csehek hazaárulásért halálraitélték. A Szudéta-vidék német visszacsatolása mentette meg tulajdonképpen az életét. 1939-ben NSDAP tag is lett (kár, nem érdemelte meg).

Lengyelország német megszállása után egyből Krakkóba indult (felesége nem tartott vele), hogy a háború kinálta lehetőségekkel gyors haszonra tehessen szert. Jó kapcsolatai révén elérte, hogy övé lehessen egy krakkói gyár, amit ő DEF (Deutsche Emailwaren Fabrik) néven üzemeltetett. A gyárban a német csapatok számára állitottak elő edényeket és konyhai felszereléseket.

Az üzlet olyan jól ment, hogy 1941-ben tovább is tudta bőviteni a gyárat. A pénz tehát nem jelentett problémát számára, amit a számtalan tivornyával és szemérmetlen házasságtöréseivel is bizonyitott.

Schindler jobbkeze Itzhak Stern volt. Tőle (igen, Sterntől!) származott az az ötlet is, hogy dolgoztassanak zsidókat is, mert azok rabszolgamunkáján igen sokat tudnának spórolni. (Ez már a zsidó összetartás abszurd netovábbja.) Szóval nyugodtan állithatjuk, hogy két igen hasonló beállitottságú ember talált egymásra.

A pénzéhes világfiból aztán láss csodát, egyik percről a másikra nagy-nagy humanista lett, hirtelen szivügye lett a zsidók megmentése a „nácik növekvő szadizmusa elől”. Boldog-boldogtalan mehetett immár dolgozni, még akkor is, ha munkaképtelen volt. (Ne felejtsük el, hogy az üzem nem kismackókat készitett, hanem a hadsereget látta el!) Schindler (Esetleg Stern hatása is ott volt ezekben az üzelmekben?) még az okirathamisitástól sem riadt vissza. Ekkorra már a Gestapo is felfigyelt a sibolásokra és Schindlert letartóztatták, akit ezúttal is a vagyona és jó összeköttetései mentették meg. (Egyik hasonló kaliberû haverja volt például Amon Göth is, a Plaszow munkatábor parancsnoka, akit még a háború alatt maguk a németek itéltek el kegyetlenkedései miatt.)

1944-ben nyarának végén az érintett tábort (Plaszow) fel kellett számolni. Annak az ürügyén, hogy a gyárat átköltöztetik máshova, listákat készittettek Mimi Reinhard-dal, Schindler titkárnőjével.

A költöztetésre valóban sor került, bár néhány vasúti szerelvény nem a megfelelő helyre, Brünnlitzbe érkezett, hanem más táborokba. Végül Schindler nagy nehezen össze tudta szedni szeretett zsidóit, akiket élelemmel várt, sőt némi fegyverrel (!) is megajándékozta őket, hogy a háború végeztével ne maradjanak kiszolgáltatva az SS-őröknek. (Érti, kedves Olvasó? Ha a háborúnak vége, beköszönt a béke stb., akkor kinek kellenek még fegyverek? Kicsit sántit az érv is.)

Amikor a BBC 1945 május 8-án bejelentette a német kapitulációt, Schindler feleségével és Sternnel önfeledten ünnepelt. (Kár, hogy nincsen fotó róla. Ez mindenesetre sokat elárul Schindler hazafias beállitottságáról.) A következő reggelen Schindler beszédet mondott a tábor lakóinak, amiben tájékoztatta őket a helyzetről és a szabadulásukról. A még mindig jelen levő SS-őrség minden további nélkül eleget tett azon kérésének, hogy ne álljanak bosszút a zsidókon. (Talán azért, mert nem is állt szándékukban. Ezen úgy látszik, eddig senki sem akart elgondolkodni. Ennyit a vérszomjas SS-őrök állitólagos kegyetlenkedéseiről, amikről számos rémmesét terjesztettek a háború után. Máskülönben ezen logika szerint teljesen abszurd lett volna, hogy az állitólag demoralizált, vérszomjas őrök csak úgy annyiban hagyták volna a dolgot, elvégre a tábor még a kezükben volt.)

Ekkor készült az az aranyfogakból készült álitólagos gyûrû is, amibe az „Aki csak egyetlen életet ment meg, az az egész világot megmenti” talmudi idézetet gravirozták bele.

Schindler tetteinek megitélését nem bizta a véletlenre (hátha nem minden tettéért veregetik meg majd a vállát), hanem Argentinába ment, ahol egyik cége a másik után ment tönkre. Hát igen, egy jó kis háborúban azért könnyebb nyerészkedni, mint békeidőben... 1957-ben aztán mégis visszatért Németországba, ám ott sem volt ügyesebb. Az általa megmentett zsidók megszánták az egyik csődből a másikba tartó vállalkozót és meginvitálták Jeruzsálembe, ahol gyakorlatilag élete végéig eltartották. Schindler ugyan 1974-ben Frankfurt am Main-ban halt meg, mégis kérésére a jeruzsálemi Zion hegyén, a katolikus temetőben helyezték végső nyugalomra.

A történettel egy ausztrál iró, Thomas Keneally kezdett foglalkozni, egy zsidó túlélővel, Podek Pfefferberggel történt véletlen találkozása folytán, 1980-ban könyvet irt belőle, aminek nagy sikere lett. Ebből készitett filmet Steven Spielberg, amit 1993-ban mutattak be először. Persze a könyv és a film csak a tényekre hagyatkozik. (Ezt mindenki döntse el inkább maga.)

Oskar Schindler életének tehát vannak elhallgatott részletei is: egy kicsapongó életet élő, felelőtlen, pénzéhes, a profitért mindenféle törvénytelen ügyletbe belemászó ember is volt egyben. Persze senki sem tökéletes, mondhatja erre bárki, de világszerte már-már az erkölcsiség netovábbjaként beállitani egy ilyen embert talán már nem helyes. Márpedig erről is szó van. A holokauszt-mese propagálása persze korántsem mellékesen korrekt és ügyes keretet ad az egésznek. Mondhatni, több legyet ütnek egy csapásra. Kritikus kommentárjaimmal ezekre a visszásságokra szeretném felhivni a figyelmet.