Pápai dicséret a magyar egyháznak: jó, hogy ellenezzük a homokosok élettársi jogviszonyát 2008-05-11. 10:46
A magyar főpapokat fogadta szombaton a szentatya, aki dicsérte a katolikus klérus ellenállását az azonos neműek párkapcsolatának hivatalos elismerésével szemben.
"Jogos volt kritikátok a homoszexuálisok együttélésének polgárjogi elismerésével kapcsolatosan, mert az nemcsak az Egyház tanításával ellentétes, hanem a magyar alkotmánnyal is. Ez a helyzet, amelyet súlyosbít a nagycsaládosoknak juttatott támogatások rendszerének hiányossága, a születésszám drasztikus csökkenéséhez vezetett, és ezt még drámaibbá teszi a magzatelhajtások elterjedt gyakorlata” - mondta XVI. Benedek az Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti prímás által vezetett püspöki delegáció előtt.
A pápa általában is pálcát tört a házasságkötés nélküli együttélés terjedése fölött, amelyet az elvilágiasodás velejárójának nevezett. Mint mondta, ennek legfőbb kárvallottja a család, amely "Magyarországon is súlyos válságon megy keresztül. Ez jól látható a házasságkötések számának apadásán és a válások számának jelentős emelkedésén".
A magyar püspöki konferencia tagjai az ötévente szokásos ad limina látogatáson tartózkodtak a Vatikánban, ahol szombaton fogadta őket az egyházfő.
(VGO / AS Network) |