Csütörtökön szavaz az Európai Parlament arról, hogy Ursula von der Leyen lehet-e ismét az Európai Bizottság elnöke. Ahogy ilyenkor szokás, Von der Leyen tartott egy beszédet, amelyben elmondta, mik lennének a tervei bizottsági elnökként.
A beszéd egy pontján nekiment Orbán Viktornak. "Két hete egy európai miniszterelnök Moszkvába utazott. Ez nem volt más, mint egy megbékítési misszió" – mondta, a megbékítésre azt az appeasement szót használva, amelyet a nemzetiszocialista Németország háború előtti megbékítésére szokás használni. A beszédben Von der Leyen nem említette Orbán nevét, de a teremben ült Magyarország egyik uniós nagykövete, Ódor Bálint is, mint az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét képviselő nagykövet, és a mondat közben a kamera őt mutatta.
Sosoaca ugyanazt akarta művelni, amit a bukaresti parlamentben szokott
Ursula von der Leyen beszéde után a különböző pártcsaládok vezetői reagáltak az elhangzottakra csütörtökön az Európai Parlamentben. Éppen Valerie Hayer, a liberálisok vezetője beszélt, amikor hangos kiabálás állította meg az ülést.
Zoom
Fotó: Frederick Florin / AFP
Diana Șoșoacă, az S.O.S. Romania képviselője volt a bekiabáló, akit Roberta Metsola, a parlament elnöke ki is vezettetett a teremszolgákkal, miután nem volt hajlandó abbahagyni a kiabálást.
Șoșoacă a parlament első ülésnapjára román népviseletben érkezett, és arról beszélt, hogy ebben az épületben találkoznak az ördögök, ezért papot hívott a saját irodája megtisztítására. Az első felszólalásában arról elmélkedett, hogy az EU tönkretette Romániát, az utak azért rosszak, mert minden pénzt Ukrajnának kellett adniuk.
Zoom
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary
A román képviselő kifejezetten szeret szájkosárban tiltakozni, most is ezt tette, miközben a teremszolgák próbálták kivezetni.
"Az S.O.S. Romania és Diana Șoșoacă egyébként ugyanabban a frakcióban ül a parlamentben, amelyben a Mi Hazánk képviselője is" - teszi hozzá a 24.hu - csakhogy ez tényszerűen nem igaz.
De persze ha nekünk nem hisznek, vagy lusták utánanézni, akkor itt a Wikipédia vonatkozó cikkrészlete:
Zoom
"The inclusion of the Romanian party S.O.S. Romania in the parliamentary group was rejected by the AfD and Our Homeland."
Frissítés: így már jobb:
Zoom
2. frissítés: miért rikácsol? - kérdezték tőle a stílusával még csak most ismerkedő újságírók