A holokamu-dogmának több ellensége is van sajnos. Az egyik a tények makacssága, karöltve az emberi kíváncsisággal és igazságvággyal. Ez ellen viszonylag egyszerűen el lehet járni: törvényt kell hozni kutathatósága ellen, s aki kétségbe vonja a véglegesnek tekintett számadatot, azt le kell csukni. Majd csak elmegy a többiek kedve.

Egy másik nagy ellensége viszont a "konkurencia", azaz más - horribile dictu - még meg is történt népirtások, legyen az kurd vagy örmény, merthogy akkor veszélyben az egyediség, hiszen ilyen csak és kizárólag a zsidókkal történhetett meg. Már ha legalább megtörtént volna.


Itt van például az az idegesítő drezdai népirtás, mely látszólag teljesen céltalan és értelmetlen volt, s egyben a történelem legnagyobb háborús bűntette. Recept: fogjunk egy történészbizottságot, és állapíttassuk meg vele, hogy: "az 1945-ös drezdai bombázásban a korábban becsült 1 milliónál, sőt, 35 ezernél is kevesebb, 18-25 ezer ember halhatott meg."

A képen is csak két náci hulla látható

Hogy nem lehet dobálózni százezrekkel és az eddig ismert szám helyett annak 2%-át jelölni meg új kutatási eredményként? Ugyan már, hogyne lehetne százezrekkel üresbe dobálózni. Elég csak a hatmillióra gondolni.

A Die Welt cikke szerint a testület több, a szövetségesek bombázásával kapcsolatos "legendát megcáfolt". Az angol-amerikai légierő nem folytatott géppuskával embervadászatot civilekre (sőt, ők dobálták töltényekkel szegény repülősöket), a hatalmas tűzben nem porladhattak el nyom nélkül a holttestek (mint Auschwitzban milliószámra, ugyebár...). A bizottság ugyanakkor megerősítette: a nagyrészt civileket sújtó szőnyegbombázás katonailag teljesen indokolatlan volt. Öt év múlva majd ezt is "megcáfolják".

Csak pihennek a földön fekvők

Máig vita tárgya, hányan is haltak meg 1945 februárjában Drezdában, amikor a vérszomjas szövetségesek lebombázták a várost. A kíméletlen támadás szinte a földdel tette egyenlővé a történelmi várost, a kísérleti gyújtóbombák pedig hatalmas tűzvészt okoztak. Az áldozatok számára vonatkozó becslések eddig a képtelen (jobbára a bűnösök által hangoztatott) 35 ezer és a reálisabb 1 millió között mozogtak.

Hamarosan kiderül, mindegyik gép csak egy kis bombát dobott le

"A német szélsőjobb az elmúlt évtizedekben szabályos harcot folytatott azért, hogy közelítse a német civil áldozatok számát a holokauszt áldozatainak számához. A német neonácik ezért Drezda katonai értelemben valóban nem túl indokolt elpusztítását következetesen csak “bombaholokausztnak” nevezik" - ez a legalább bevallott indoklás a történészbizottság bevetésére. Így már érthetőbb a versenytárs kiiktatása és a bűnös nép megregulázása, nem?

Akinek a zsidókon kívül holokausztja van, az náci

2004-ben az akkori drezdai polgármester egy 11 tagú történészbizottságot állított fel, hogy "tudományos alapon" határozzák vagy legalább becsüljék meg a február 13-i és 15-i bombázások áldozatainak számát, olvasható a német Die Welt című napilap cikkében.

A bizottság kedden, a 47. drezdai történészkonferencia első napján számolt be meglepő (mármint a be nem avatottak számára meglepő) eredményeiről. Jelentésük szerint "közvetett bizonyíték" mintegy 18 ezer olyan emberről van, aki a drezdai bombázásokban vesztette életét. A bizottság becslése szerint a februári bombázások idején Drezdában összesen 25 ezer ember halhatott meg.

Fénykép fasiszta szemszögből

A testület azonban - rendes lévén - leszögezi: ez így is elképesztően magas szám, tekintve, hogy a három bombázás összesen 63 percig tartott. A testület kinyilvánította azt is, hogy mivel a légicsapás nem katonai létesítmények, hanem civil célpontok ellen irányult, a művelet - legalábbis erkölcsi értelemben - bűncselekmény volt.

A szakemberek a becsléshez egészen cinikus képleteket is alkalmaztak. Helmut Schnatz, a légierő történetével foglalkozó kutató szerint például Drezdában 1 tonna ledobott bomba következtében átlagosan 8-9 ember halhatott meg. Csak összehasonlításképpen: az 1 tonna bombára jutó halottak számát az 1945-ös pforzheimi bombázásnál 11,3-ra, a kasselinél 5,5-re, az 1943-as hamburgi bombázásnál pedig 14-re becsülték.

Ezen is látható: alig volt néhány áldozat

A kutatók tanulmányukban pontról pontra tagadni próbálták a magasabb civil veszteségekről szóló "spekulációkat". Kitértek arra is, hogy a bombázás után a belvárosban kitört tűzben nem lehetett olyan magas a hőmérséklet, hogy holttestek teljes egészében elégtek volna, és semmi nem maradt belőlük.

Az épületek is egészen épek maradtak

A kutatók tagadták a holokausztcáfoló brit történész, David Irwing állításait is (ismét kiugrik a nyúl a bokorból), aki szerint több tízezer keletről Drezdába menekült, és a bombatámadásokban meghalt embert nem vettek nyilvántartásba. A bizottság szerint nem megbízhatók a Wehrmacht adatai sem, a német hadsereg ugyanis a bombázásokban elesett katonák számát sem tudta mindig pontosan. Mint a történészek megállapították, a városban állomásozó 17 ezer katona közül mintegy százan vesztették életüket a légicsapásban.


További kommentár nélkül csak annyi a hozzáfűznivalónk: szívesen felkérnénk ezt a derék kutatócsoportot, vizsgálja meg a hollókoszt számadatait, mérje fel, hogyan lehetett azokban a rozzant zuhanyzókban embereket elgázosítani, hogyan tudtak ennyi embert elégetni a kemencékben, hol van a belőlük származó hamu, miért nem csökkent a háború éveiben szinte egyáltalán a világ zsidóságának száma, ésatöbbi. Csak kíváncsiak volnánk...


Egy kis történelem

1945. február 14-15-én az angol és az amerikai légierő gyújtóbombákkal égette fel és tette a földdel egyenlővé Drezda városát. A II. világháború során egyetlen alkalommal sem pusztítottak el ennyi embert két nap alatt - még a Hirosima vagy Nagaszaki elleni atomtámadásokban sem.


A bombázások következtében Drezdában a földfelszín fölött órákon át tartó 1700-1900 C fokos pokoli hőmérséklet alakult ki, a városban sok négyzetkilométeres, előbb egymástól független, majd az összeérő körzetekben az együtt égő tűz miatt az oxigén 3-4 méter magasságig eltűnt a levegőből, akik nem haltak meg az összeomló házak alatt, azok elpusztultak a tűzben, megfulladtak a füsttől vagy az oxigénhiánytól, és futó, menekülő emberek tízezreit kapta fel az utcán nagy erővel lobogó tűz következtében kialakult légörvények sorozata: ők széttárt karokkal, lábakkal, csomagostól, kisgyerekestől a földről felrepülve pillanatok alatt nyomtalanul elégtek és egyszerűen hamuvá váltak a levegőben. 1945 februárjában az angol és az amerikai légierő Drezda városát a szó legszorosabb értelmében egy hatalmas krematóriummá változtatta.

1945. február 13-án este fél 10-kor az angol királyi légierő összesen 1049 Avro Lancester és De Havilland Mosquitos típusú bombázója két, egymás utáni hullámban berepült Drezda fölé, és kevesebb mint öt perc alatt több mint 3460 tonna hagyományos és gyújtóbombát dobott a légvédelem nélkül maradt városra. A három óra múlva bekövetkezett második hullámban újabb 529 Lancester támadt a már fáklyaként égő városra és az angol gépek ezúttal kizárólag 1950 tonna gyújtóbombákat szórtak le.

Az első légitámadást követő két napban az amerikai légierő B-17-es bombázókkal további négy támadást intézett az égő, füstölgő, már régóta csak egy óriási menekülttáborként működő Drezda ellen, aminek során az amerikaiak 3900 tonna hagyományos és gyújtóanyaggal töltött bombákat dobtak le a belvárosra. Drezdát ez idő alatt a nagy, sok száz géppel végrehajtott támadásokon kívül több, kisebb arányú bombázás is érte. A városra két nap alatt a hagyományos összetételű bombákon kívül 7560 tonna nagy hatásfokú, napalm, magnézium, termit, klorin-triflurid és fehér foszfor tartalmú gyújtóbombát dobtak le.

A 3-4 emelet magasságú romhalmaz miatt az utcákon közlekedni nem lehetett, és a pokolként lángoló városból az egyetlen kifelé gyalog járható utat az Elba partja jelentette. Ezt az életbe vezető kis ösvényt az alacsonyan szálló angol és amerikai gépek a nagy két napos bombázás után is napokon át többször bombázták, és a menekülő öregeket, nőket és gyerekeket a fedélzeti gépfegyvereikkel ezrével lőtték bele a folyóba.


Volt angol és amerikai kormánytisztviselők, nyugalmazott tábornokok és történészek a háború után évtizedekig arra hivatkoztak, hogy a támadások nem a német polgári lakosság ellen irányultak, hanem a még épségben maradt drezdai vasúti csomópontot és a környékére telepített ideiglenes kommunikációs központokat akarták megsemmisíteni. Ennek az állításnak sok más mellett az is ellentmond, hogy a szövetségesek az 1945. február 13-14-i drezdai bombázás előtt és után kétszer, összesen négy alkalommal (1944. október 7-én, 1945. január 16-án, 1945. március 2-án és 1945 április 17-én) bombázták a drezdai teher- és személyszállító pályaudvarokat és a mellettük katonai sátrakban felállított telefonközpontokat.A britek korábban azzal is magyarázták a kegyetlen drezdai bombázást, hogy az angol városok, pl. Coventry 1940 november 14.-i német bombázását akarták ilyen módon "egyensúlyozni." Coventryt azon a napon 449 német bombázó támadta meg, 4330 ház részben vagy teljesen összedőlt és 554 ember vesztette életét. Az arányokat a drezdai pusztítással még összehasonlítani sem lehet, a németek angol földre gyújtóbombát nem dobtak, és a londoni levéltárakban ma megtalálhatók és már tanulmányozhatók azok a titkosítás alól feloldott iratok, amelyek bizonyítják, hogy a Churchill vezette angol kabinet már jóval a Luftwaffe nagy-brittaniai légitámadásai előtt eltervezte a bombázásokat a német városok ellen.

Az angolok nem csak tervezték, de a Coventry elleni német bombázás előtt 14 hónappal már bombáztak is német városokat. Négy nappal a II. világháború kitörése, és két nappal azután, hogy az angol kormány háborút üzent a náci Németországnak, 1939 szeptember 5.-én az angol bombázók berepültek Wilhelmshaven és Cuxhaven fölé, ahol a katonai létesítményektől mentes, sűrűn lakott belső városrészeket bombázták. Ezt az első angol légitámadást követték az 1940 január 12-i és az 1940 március 20-i légitámadások más német városok ellen és csak ezután fél évvel bombázták a németek először Coventryt és a többi angol várost.

A háború során Drezda előtt az alábbi német városokat bombázták többé-kevésbé porig a brit és az amerikai légierő gépei: Kiel, Neumünster, Stralsund, Bremerhaven, Emden, Wilhelmshaven, Hamburg, Neubrandenburg, Neustrelitz, Prenzlau, Bremen, Hannover, Rheine, Osnabrück, Hildesheim, Braunschweig, Berlin, Potsdam, Odera melletti Frankfurt, Bocholt, Münster, Kleve, Wesel, Dortmund, Hamm, Soest, Krefeld, Mönchengladbach, Düsseldorf, Aachen, Düren, Bonn, Köln, Siegen, Koblenz, Trier, Bingen, Bad Kreuznach, Mainz, Worms, Kaiserslautern, Pirmasens, Karlsruhe, Pforzheim, Stuttgart, Freiburg, Friedrichshafen, Ulm, München, Augsburg, Straubing, Heilbronn, Nürnberg, Ingolstadt, Bayreuth, Mannheim, Ludwigshafen, Darmstadt, Offenbach, Hanau, Majna melletti Frankfurt, Schweinfurt, Würzburg, Gießen, Kassel, Nordhausen, Merseburg, Lipcse, Chemnitz, Eilenburg, Halberstadt, Magdeburg, Gelsenkirchen, Oberhausen, Witten, Duisburg, Hagen, Wuppertal, Solingen, Neuß, Remscheid, Brilon és Aschaffenburg.

Amerikai adatok szerint Berlinre 68,285 tonna, Kölnre 48,014, Hamburgra 38,319, Essenre 36,825, Duisburgra 30,535, Kielre 29,946, a Majna folyó melletti Frankfurtra 29,209, Brémára 25,513, Mannheimre 25,181, Stuttgartra 24,919, Dortmundra 24,783, Hannoverre 23,051, Gelsenkirchenre 22,885, Nürnbergre 20,401, Münchenre 18,851, Düsseldorfra 18,652, Lipcsére 11,427, Bochumra 11,177, Karlsruhéra 10,598, és Magdeburgra 9,914 tonna, zömmel hagyományos robbanóanyaggal töltött bombát dobtak a szövetségesek.

A német városok elleni szovjet légitámadások ebben nincsenek benne, a szovjetek nagyrészt a Vörös Hadsereg harckocsis alakulatai előtti hadszínteret, kisebb falvakat, német katonai egységeket, laktanyákat, raktárakat, stb. támadták az angol vagy az amerikai repülőgépeknél rosszabbul felszerelt, kisebb hatótávolságú és teherbírású, gyengébben felfegyverzett gépeikkel.

A német nagyvárosok közül a támadás napjáig egyedül Drezda úszta meg a civil lakosság elleni tervszerű szövetséges légitámadásokat. A háború előtt (1939-ben) 642 ezer lakosú nagyváros 1945 februárjában már 1,2-1,5 millió embernek adott menedéket, és a nagy, több emeletes bérházak szobáiban 30-50 fős csoportokba zsúfolódva éltek az emberek. Sok volt köztük a Breslauból, (mai neve Wroclaw, Lengyelországhoz tartozik) és a kelet felől közeledő szovjet Vörös Hadsereg kegyetlenkedései elől tömegesen menekülő idős ember, nő és gyerek, és a kórházakban ezrével feküdtek a hátrahagyott, ápolásra szoruló sebesült és többnyire mozgásképtelen német katonák. A támadás napján Drezdában sok száz Magyarországról, Lengyelországból, Fehéroroszországból, Ausztriából, Ukrajnából, Csehországból, Szlovákiából és Baltikumból menekült család is volt.


Drezdában 1945 februárjában a szervezett német államot már csak egyedül a polgári védelem képviselte, nem volt légvédelem sem, mert a legyőzött Wehrmacht a náci párt tagjaival és a köztisztviselői karral együtt, eleget téve a nemzetközi Vöröskereszt követelésének, 1944 karácsonyára kivonult a városból. Drezda a felgyújtásának napján már hetek óta a Vöröskereszt oltalma alá helyezett város volt, a háztetőkre hatalmas vörös kereszteket festettek, és az épületek ablakaiban kinn voltak a nagy, lepedőkből készített vöröskeresztes fehér zászlók.

Az 1945 augusztusi amerikai atombomba támadások és az azt követő években a radioaktív betegségek Japánban összesen 214 ezer (Hirosimában 140 ezer, Nagaszakiban 74 ezer) főként polgári áldozatot követeltek. Ezek amerikai forrásból származó becslések, a japán jelentések több, a két városban összesen kb. 300 ezer halottról számolnak be. A japán áldozatok pontos száma a drezdaihoz hasonló okokból szintén megállapíthatatlan, itt is elsősorban a nyomtalanul elégett emberek nagy száma miatt.

Az Európa sok országából Drezdába menekült polgári lakosság ellen 1945 február 13-án és február 14-én végrehajtott angol és amerikai kétnapos szőnyegbombázás volt az emberiség történelmének egyik legnagyobb háborús bűncselekménye és egyben ez volt a legrövidebb idő alatt elkövetett legkegyetlenebb és legtöbb áldozatot követelő tömeggyilkosság is, amelyben emberek százezrei szenvedtek borzalmas tűzhalált.