Egy nebraskai szövetségi bíróság elutasította az "Isten ellen indított pert", mégpedig arra való hivatkozással, hogy az alperesnek (vagyis Istennek) nincs lakcíme, nincsenek a személyazonosságát igazoló papírjai, tehát nem lehet megidézni. Úgyhogy ne mondják, hogy csak az átlagemberek hülyék Amerikában.
A keresetet egy Ernie Chambers nevű nebraskai szenátor adta be, még tavaly, mert ahogyan fogalmazott, "elejét akarta venni az Isten által szerinte okozott halálnak és rombolásnak". Az elmebeteg szenátor ugyanis azzal hozakodott elő, hogy "Isten megfenyegette őt és a nebraskaiakat, a Föld lakóira pedig halált, rombolást és terrort szabadított."
A bíró mostani döntése után Chambers szenátor úgy nyilatkozott, hogy még fontolgatja a fellebbezést; hiszen "azzal, hogy a bíróság elismerte Isten létét, tulajdonképpen elismerte Isten cselekedeteit is, és ebben az esetben fölösleges papírokra és lakcímhiányra hivatkozni." Az amerikai közszolgálati rádió szerint Chambers még azt is hozzátette, hogy Isten amúgyis mindent tud a perről, hiszen Isten mindent tud...
(MR nyomán)





