A Zuschlag-per másodrendű vádlottja, Lados István a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán azt vallotta: a Zuschlag János érdekeltségébe tartozó egyesületek vezetői mindenről tudtak, sőt, a szervezetek által elnyert támogatási pénzeket leadták az elsőrendű vádlottnak, és részesedtek is abból.
Vallomása szerint az egyesületek vezetői tudták, hogy a civil szervezetek által beadott pályázatok mögött nincs valós tevékenység, s azt is, hogy a nevükben aláírják a pályázatokat.
Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére Lados István néhány részletében pontosította, de megerősítette korábban tett vallomását, amely szerint a vádlottak többsége tudott mindenről. Mint mondta, többször is személyesen hallott arról, hogy az egyesületek vezetői részesedést kaptak a pályázati pénzekből.


A kis telhetetlen
Példaként hozta fel azt az esetet, amikor Marsovszky Balázs hatodrendű vádlott egy alkalommal felvette a bankszámláról az egyesülete által elnyert támogatást, majd a Képviselői Irodaházban átadta azt Zuschlag Jánosnak.
Hozzátette: amikor Marsovszky elhagyta a szobát, Zuschlag megszámolta a pénzt, és ingerülten rasszista kijelentéssel illette Marsovszkyt (kb. hasonlóval: "nézd a büdös zsidaját, még lopásból sem tudja, mennyi az elég" - a szerk.), aki "több mint tíz százalékot vett el".
A bizonyítási eljárás október 28-án, kedden Lados István további kihallgatásával folytatódik a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
(MTI nyomán)