Feljelentést tett a rendőrségen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Kiss Attila rajkai önkormányzati képviselő ellen, mert a helyi politikus arra buzdította képviselőtársait, hogy támadják meg a közeli zsinagógát - közölte a megriadt Mazsihisz csütörtökön.
Kiss Attila független képviselő a közlemény szerint az e heti ülésen arra szólította fel a képviselő-testület tagjait, hogy vegyenek kaszákat, kapákat, és támadják meg a zsinagógát. Mint írták, a képviselő azt mondta: "Mi lenne, ha 20 kilométerrel odébb lennénk? (...) Költségvetésről döntünk?! Össze kellene tépnünk, beülni az autóba, és a Kossuth utcai zsinagógát kifüstölni".
A Mazsihisz közölte, hogy a Rajkához legközelebb eső két városban, Mosonmagyaróváron és Győrött is a Kossuth utcában található a zsinagóga.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnak címzett feljelentésében a Mazsihisz bosszúért liheg, kinyilatkoztatva, hogy "ebben az esetben nem egyszerűen a szólásszabadság gyakorlásáról van szó". Felszólalásával a képviselő a jelenlévőket aktív cselekvésre buzdította, arra uszította őket, hogy különböző mezőgazdasági eszközöket fegyverként használva rohanják meg a szomszédos településen található, Kossuth utcai zsinagógát - fűzték hozzá e roppant mulatságos szójátékot a zsidók.
A szervezet elborzadva közölte azt a szörnyűséget is: az interneten közzétett levelében Kiss Attila büszkén hivatkozik arra, hogy a Magyar Gárda tagja.
A Mazsihisz várja a rendőrségtől a nyomozás lefolytatását, az ügyészségtől pedig az önkormányzati képviselő bíróság elé állítását.
Kiss: a "Kossuth téri zsinagógára", a Parlamentre gondoltam
Kiss Attila azt mondta, szót tévesztett, amikor a Kossuth utcai zsinagóga elleni kapás-kaszás támadásra szólított fel; "Kossuth téri zsinagógát" akart mondani, ami a köznyelvben a Parlamentre utal. Közölte: semmi baja a zsinagógákkal, arról pedig utólag értesült, hogy Győrött és Mosonmagyaróváron is éppen a Kossuth utcában van a zsinagóga.
Ugyanakkor bátran rámutatott: idegenszívű irányítása van az országnak, vezetői nem kimondottan a magyar érdekeket tartják szem előtt, ezért vannak ennyire rossz helyzetben az önkormányzatok is. Kiss Attila azt mondta, hogy nem érzi magát vétkesnek, mivel nem szándékosan sértette meg a zsidókat, így a lemondását sem fontolgatja. Helyes.
A rendőrség még nem tudott arról nyilatkozni, hogy megkapták-e a Mazsihisz feljelentését.
(Kuruc.info - MTI nyomán)