Hűséges olvasótok vagyok már régóta és még sosem írtam nektek levelet, de ami most a napokban történt velem, úgy gondoltam, hogy meg kell osszam veletek, illetve rajtatok keresztül az olvasókkal. Nagyon megdöbbentő és felháborító szimbólumok jelenlétét tapasztaltunk egy olyan helyen, ahova fiatalok járnak szórakozni.
Párommal és egy barátunkkal augusztus végén úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk a vidámpark éjszakai akciós jegyének lehetőségét és ellátogatunk sok év után újra a vidámparkba, kipróbálni az új játékokat. Mikor beértünk egyből szétnéztünk az éjszakai játékok kínálatában és mindhárman igencsak elképedtünk.
Az első dolog ami feltűnt, az egy hatalmas fehér alapon kék színű Dávid-csillag volt a Flying Circus nevű játékon. Nagyon nem értjük, hogy mi köze ennek az izraeli színekben lévő Dávid-csillagnak ehhez a játékhoz. (Aki működés közben akarja "megcsodálni", az a vidámpark honlapján megteheti a Flying Circus bemutatásánál.)


A második dolog, amin szintén nagyon kiakadtunk, az meg a Top Scan nevű játék, aminek a közepén egy Magyarországon betiltott önkényuralmi jelkép díszeleg, mégpedig az ötágú vörös csillag! A kép minősége sajnos nem valami jó, de a lényeg azért látszik.

Mit keres egy kommunista jelkép egy vidám, szórakoztató komplexumban?
A harmadik dolog, ami meg már tényleg kiverte a biztosítékot, az pedig a belépéskor csuklónkra rakott rózsaszínű karszalag volt, ugyanis amikor e két jelkép után ránéztem a karszalagomra, hogy tényleg jó helyre jöttem-e, és nem véletlenül a zsidó fesztivál vidámparkjába, vagy pedig egy szovjet vidámparkba, akkor derült csak ki igazán, hogy tényleg rossz helyen vagyunk, ugyanis a karszalagon a vidámpark kiírás után egy embléma is díszeleg, amire ránézve egyből egy titkos társaság jelképe köszön vissza ránk, méghozzá a szabadkőművesség egyik jele, a körző, amiben a furcsa grafika egy mindent látó szem körvonalait jeleníti meg. Kérdem én, mit keres a vidámpark karszalagján egy szabadkőműves jelkép egy óriáskerék, vagy pedig egy hullámvasút rajza helyett, ami nyilvánvalóan odaillőbb lenne, mi köze a vidámparknak ehhez a gyanús grafikához?

Kíváncsiságból megnéztem, hogy mekkora szöget is zár a képen látható körző, és az eredmény önmagáért beszél:



És ha ez nem lenne elég, akkor egy újabb érdekes adat: a körző méretei pontosan megegyeznek az amerikai 1 dolláros mindent látó háromszögének méreteivel!

Vajon ezek az adatok mind a véletlen művei lennének?-ezt döntse el mindenki maga, de összegezve elmondhatjuk, hogy szerintünk a vidámparkba látogató 20 év átlagéletkorú fiatalokat tudatosan szoktatják aljas módon hozzá olyan emblémák elfogadására, természetessé válására vidám körülmények közt, amelyekhez rengeteg ártatlan vér tapad és amelyek sajnos egyre jobban terjeszkednek.
Mi a harmincas korosztályból vagyunk és nyitott szemmel járva tapasztaltunk felháborító dolgokat és a mit sem sejtő fiatalokkal ellentétben nem hagytuk, hogy minket is megszédítsenek ezek az új, modern hinta játékok az izraeli és kommunista jelképekkel feltűnően kidíszítve.
Nyilván a vidámpark menedzsmentjének van mindenre valamiféle magyarázata és a szemükben a magunkfajta az a kákán is csomót kereső összeesküvés elmélet gyártó antiszemita náci, pedig ez hazugság, mi csupán annyit szeretnénk, hogy egy vidám, szórakoztató komplexumban ne kelljen félórán belül több olyan szimbólummal találkoznunk, amelyekhez félelem, kirekesztés, és rengeteg ártatlan vér tapad.
Remélem, hogy ez az írás minél több emberhez eljut és így talán még nyitottabb szemmel járnak majd az emberek, hogy leránthassuk a leplet az ilyen aljas, hatalommániás eszmék emblémáinak terjeszkedéséről.
Egy magyar hazafi
(Kuruc.info)