Köztudott, hogy Szolnokot mindig kis Moszkvaként emlegették, egy igazi kommunista bázis volt. Ám a 2006. évi önkormányzati választáson, a tenni akaró emberek összefogásának köszönhetően a Fidesz tarolt. Sok lelkes jobboldali gondolkodású ember gyűlt össze a Fidesz zászlaja alatt.
Mindenki úgy hitte, eljött a változás ideje, de ez nem így történt, ugyanis a jobb sorsra érdemes Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere maga köré vette Szolnok legalját. Tanácsadójaként a zsidó származású Vörös Miklós besúgót nevezte ki, aki vérkomcsi családban nevelkedett. A volt városi rendőrkapitány 1989. március 15-én még verte és verette a Damjanich szobornál megemlékezni próbáló fiatalokat. Ma ő szervezi a megemlékezéseket, és koszorúzni jár. Vörös Miklós a tehetségtelen fiát, Ádámot - akinek becsülendő ugyan a kitartása, hisz kilenc éve próbálja elvégezni valamelyik főiskolát, ez idáig sikertelenül- a Fidelitas szolnoki elnökévé, és országos alelnökévé tolta fel a ranglétrán.
A Szolnok Városi Tv szerkesztőjének Hortobágyi Zoltánt nevezték ki, aki III/II-es besúgó és szintén zsidó származású. Nagyon sokat elárul a szolnoki állapotokról, hogy ezt az aljas embert sehol, egyik előző munkahelyén (pl. HÍR TV) sem tudták elviselni pár hónapnál tovább. Itt azonban már a negyedik évet húzza átlag fölötti fizetésért. Természetesen az ő útját is Vörös Miklós egyengeti (zsák a foltját). A példákat napestig tudnánk sorolni, de most legyen elég ennyi.
Miközben ők és hozzájuk hasonló emberek irányítják a várost és szívják a vérét, addig a polgármesterünk vagy a bűnöző cigányok vállát veregeti és egyezkedik velük, vagy bugyuta MSZP-s öregasszonyokkal ugrabugrál a nyugdíjas klubokban. Azok a megtévesztett emberek, akik csak addig kellettek, amíg a Fideszt hatalomra segítették, most már senkit sem érdekelnek, de a fiatalokkal sem törődik a kutya sem. Sokan közülük joggal vannak felháborodva, hogy Ők nem azért dolgoztak, hogy pár senkiházi meggazdagodjon. Ők azok, akik nélkül ez az ingyenélő slepp most nem dúskálna könyékig a javakban, nem tudna zsíros üzleteket kötni (pl.: gyaloghídépítés, kötvény kibocsátás, építőipari beruházások stb.).
Jó volna tudni, hogy a szolnoki polgármester nem tud, vagy nem akar ettől a bagázstól megszabadulni, és miért hagyta leghűségesebb híveit cserben. És ezek után nem kell csodálkozni azon sem, hogy a Jobbik tettrekész emberekkel erősödik Szolnokon.
Egyelőre ennyi, a téma kiaknázhatatlan.
(Folyt. köv.)
Zanza
 
(Barikád)