A Kurultaj (2008. augusztus 8-9-10.) Magyarország eddigi legnagyobb hagyományőrző rendezvénye volt. A Kurultaj szertüzénél megfogadtuk: 2010-ben megrendezzük a Nagy-Kurultajt, amelyre a kazakisztáni Madjar törzsön és a kazak delegáción kívül további rokonnépeket is meghívunk. Az idő elérkezett, a nagy munkát megkezdtük.



A rendezvény alapjait tulajdonképpen Bíró András Zsolt magyar antropológus és humánbiológus (a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának kutatója) egyik kazakisztáni tudományos expedíciója rakta le. A 2006-os expedíción gyűjtött adatok és genetikai (DNS-) minták tudományos elemzése során (Y-kromoszóma-analízis) bizonyítást nyert, hogy a kazakisztáni Madjar törzs és a Kárpát-medencei magyarok között nem csak névhasonlóság (névegyezés), hanem genetikai kapcsolat is fennáll. A kutatások eredményeit a világ egyik legrangosabb tudományos lapjában, az American Journal of Physical Anthropology-ban publikálták. A tanulmány nemzetközileg is nagy feltűnést keltett, és számos elismerést hozott a kutatócsoportnak. A kutatások eredményei Kazakisztánban és más közép-ázsiai országokban is számos folyamatot indítottak el, és felhívták a figyelmet Magyarországra.

A Nagy-Kurultaj rendezvényei a 2007. évi első és a 2008. évi második Kurultaj szellemiségében folytatódnak. A Nagy-Kurultaj célja a magyar kultúra, valamint a sztyeppei lovas nomád (rokon) kultúrák bemutatása, az összetartozás érzésének erősítése a nemzetrészekkel, a rokoni kapcsolatok erősítése a közép- és belső-ázsiai, anatóliai, Kaukázus-vidéki rokon népekkel. Tisztelgés a magyar hagyományban és a rokon népek tudatában is élő nagy és tisztelt ősök előtt, mint Attila, Baján kagán, Madjar baba, Karcig batir.



Az ünnepségen azokat a hagyományokat és értékeket jelenítjük meg, amely a magyar kultúra és hagyomány szerves részeit képezik (hagyományos magyar mondák és legendák, népzene, néptánc). Olyan valós történelmi eseményeknek állítunk emléket, amelyeket szakmai alapon is bizonyítottak (történeti forráselemzés, régészet). A nemzetek közötti rokoni kapcsolatok esetében is azokat a szálakat próbálja erősíteni a rendezvény, amelyek tudományosan is megalapozottnak (antropológia, genetika) mondhatók.

A Kurultaj főszervezője a Magyar-Turán Alapítvány, mint közhasznú szervezet. Társszervező: Bugac település önkormányzata. A rendezvény hivatalos honlapja a www.kurultaj.com.

A rendezvény hivatalos lapja a Kurultáj újság, amelyet a Magyar-Turán Alapítvány ad ki április hónaptól kezdve. A rendezvénnyel kapcsolatos közlemények, felhívások, információk csak akkor hivatalosak, ha ezen (fent említett) fórumok valamelyikén is megjelennek.

A főszervezők és a Turán Szövetség semmilyen munkakapcsolatban nem állnak a Magyarok Szövetségével. A Kurultaj szervezésében a Magyarok Szövetsége sem közvetlenül, sem pedig közvetetten nem vesz részt.


A Kurultaj műsorában elsősorban a legkiválóbb hagyományőrzők színvonalas bemutatói kapnak helyet. A seregszemlékre, felvonulásokra és egyéb közösségi megmozdulásokra, versenyekre minden hagyományőrző csapatot (amely az öltözeti és viselkedési alap-elvárásoknak megfelel) szeretettel várunk.



Az ünnepségre felépül egy egyedi történelmi hangulatot árasztó, honfoglalás-kori tábor (szállás). A tábor felépítésében fontos hangsúlyt kap a történeti hűség. Az építkezések és a programok kialakítása szakemberek (régészek, történészek, antropológusok, etnográfusok) bevonásával történik.
A rendezvény helyszíne a Bugac (Bács-Kiskun megye) település külterülete. A Kiskunsági Nemzeti Park határában az ország egyik legszebb, szikes pusztás (futóhomokkal és ősborókásokkal tarkított) vidéke ad otthont az ünnepnek, az előző, bösztörpusztai helyszínnél két és félszer nagyobb területen. A területet gépjárművel, aszfaltozott úton, 3 irányból lehet megközelíteni.

A rendezvény időpontja: augusztus 6-7-8.

A háromnapos programban szerepel a delegációk fogadása ünnepélyes műsorral. A főszervezők, a főbb díszvendégek és a delegációk vezetőinek beszéde után felvonulnak a látványos megnyitóhoz a hagyományőrző lovas és gyalogos hadak. A megnyitó után történelmi élőképeket mutatnak be a résztvevők a nagyszínpad előtti „küzdőtéren”. A nap további részében bemutatók, előadások, kiállítások, sportversenyek, vetélkedők, interaktív programok, zenei és táncprogramok zajlanak a tábor több részén is egy időben. A tábor területén hatalmas kézműves vásár is lesz (a részvétel csak szakmai minőségellenőrzés után lehetséges).

A második és harmadik napon a bemutatók és műsorok mellett a delegációk tanácskozására és szakrális programokra (szertűz, életfaszentelés) is sor kerül. A Kurultaj műsorrendjének vázlata áprilistól megtekinthető lesz a honlapon.

Eddig több mint 130 Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és kulturális csoport jelezte a részvételi szándékát. Eddig soha nem látott méretű lovasbemutatók, gyalogos harci bemutatók, valamint ügyességi és gyorsasági lovasversenyek teszik egyedülállóvá ezt a három napot. Ez lesz a hagyományőrzők legnagyobb Kárpát-medencei seregszemléje, melyre Erdély saját haddal készül.
A Kurultaj néhány napra a türk-hun világ központjává teszi hazánkat.

A számos Kárpát-medencei díszvendég mellett az ünnepségre további 11 országból érkezik küldöttség: Kazakisztán, Üzbegisztán, Törökország, Azerbajdzsán, Kirgízia, Türkmenisztán, Ujgurisztán /Kína/, Baskíria /Or.f./, Tatársztán /Or.f./, Csuvasföld /Or.f./, Tuva /Or.f./, Karacsáj-Balkárföld /Or.f./, Dagesztán /Or.f./, Csecsenföld /Or.f./, Jakutia /Or.f./, Mongólia, Gagauzia /Moldávia/ és Bulgária.

Delegációnként is több magas rangú személy jelezte részvételét.

A küldöttségek többsége saját műsorral is készül (lovasbemutató, harci bemutató, előadások, zene- és táncprogramok).

A Kurultaj nem csak egy néhány napos ünnep, hanem egy hosszú út első lépése. Egy nagy közös építő munka, amelyben az azonos értékeket valló közösségek együtt dolgoznak, küzdenek és összekovácsolódnak.

A hosszú munka és szervezés bevégeztével pedig örömteli szívvel ünnepelhetnek a magyarok és a távoli vidékekről érkezett rokonok, példát mutatva országnak-világnak és a jövő nemzedékeknek!

Szeretettel:

a Kurultaj szervezői

2010. kikelet hava 12. napján