 |
„Mi az élet? Hosszú út áll mögöttem, de most már értem. Az élet nem út, nem cél, csak eszköz a kezemben.”
(Klasszikus japán haiku)
- Ennek az erősen tabudöntögető írásműnek az elolvasását követően igen sok kérdés felmerül az olvasóban. Egyrészt ez a kötet nyilvánvalóan egy átfogó vádirat a jelenlegi ateista, materiális pénzvilággal szemben. Másrészt kíméletlen kritikát mond a világot teljesen átformáló és behálózó zsidó akaratról. Ha kezünkben tartjuk a kötetet, máris mellbevágó és több síkon értelmezhető maga a borító is, amelyen egy keresztre feszített turulmadár látható. Mondana valamit a kötet és a könyvborító keletkezésének körülményeiről?
- Amit hamarosan a kezében tart az olvasó, az ugyanennek a könyvnek a harmadik változata. Egy évvel ezelőtt kedves barátaim felkértek arra, hogy mondjak már valami eredeti véleményt a magyarság megromlásának tragikus okairól. Először egy tisztán politikai könyvet írtam, majd átírtam és beleszőttem a gazdaság és a pénz problematikáját. Rá kellett azonban döbbennem, hogy jelenlegi nyomorúságos helyzetünk nem anyagi természetű, hanem lelki és szellemi eredetű. A földi világ hívságai: a pénz, a jólét, a gazdagság, de a szegénység és nyomorúság is mind-mind okozat csupán. Csak a helyreállított és restaurált emberi lélekből fakadhat fel minden szeretet, szépség és boldogság. Nincs anyagi, testi öröm a lélek és a szellem szabad szárnyalása nélkül! Az ateistává tett magyaroknak valódi, igazi, őszinte saját hitre, vallásra és Istenre lenne szükségük! Az anyagi világ rabságában vergődő Magyarország evangéliumi értelemben missziós terület. Az alapoktól újra kellene építeni az emberek eltaposott lelkét a hitét! Talán mondanék egy szemléletes példát. A mai felgyorsult világban a legmodernebb technikai eszközökkel keressük és kutatjuk a világegyetem rejtett titkait. Önmagunktól egyre távolabb és messzebb keressük a földöntúli szellem és értelem nyomait, holott a felső, fénylő világot nem anyagi távolság választja el tőlünk. A létezésnek mindössze egyharmada látható, a másik kétharmad láthatatlan ugyan, de itt van bennünk és körülöttünk. Ezt a szem elől láthatatlan dimenziót kell a magyarságnak végre megtalálnia!
- A könyv borítója is igen érdekes és nyugtalanító.
- A kötet borítóját szó szerint megálmodtam. Azokban az időkben történt mindez, amikor a Magyar Püspöki Kar kiadta azt az elhíresült és botrányos körlevelet, melyben egy szintre emeli és megbélyegzi a világot felforgató sátáni liberalizmust, és a csodálatos, ősi magyar „pogány” szeretetvallást, a katolicizmus egyik gnosztikus előképét. Katolikusként ez engem mélységesen felháborított! Kutatni kezdtem az okát, hogy vajon miért gyűlöli ennyire Saul-Pál, zsidó-keresztény egyháza saját hiteles őskeresztény forrásait és gyökereit. Miért gyűlöli és rombolja módszeres kitartással, miközben farizeus módon asszisztál a világban egyre növekvő létrontáshoz? Több mint furcsa, hogy a mai keresztény egyház egyetlen valóban pogány isten mítoszát ismeri csak el és teszi meg önmaga vallási fundamentumának, s ez nem más, mint az Ótestamentum vérgőzös és bosszúálló zsidó istene. Az ősmagyar hitvilág jellegében véve semmilyen értelemben sem pogány, az ősi magyar szeretet-isten ugyanakkor mégsem kell a mai katolikus egyháznak. Lelke legyen rajta…
(Nagyobb méretben itt.)
A latin kereszten megfeszített harcos szimbólum a turulmadár, mely számomra nemcsak a magyarság, de az egyetemes emberiség lelkiségét is szimbolizálja. Nyilvánvaló, hogy Krisztus testét követően ezt az univerzális lelkiséget akarja ismét megfeszíteni a katolikus klérus, amely most a cölibátus károkozása révén egyre nagyobb válságba kerül. Az „örök szüzesség” elvét egyébként 374-ben említi először Epifániusz keresztény teológus, a gnosztikus tanokban szó sincs ilyesmiről. A könyvben szándékaim szerint egyetlen sort sem kívántam leírni a zsidóságról, ám a modern világ összeroskadását tanulmányozva minduntalan az anyagi princípiumot tökéletesen hordozó, megkerülhetetlen zsidó messianizmus mindent felforgató szellemiségébe botlottam. Bizonyára lesznek olyan buta, dogmatikus és szemellenzős olvasóim, akik nyílt antiszemita brosúrának tekintik majd ezt a kötetet, ám én mindvégig nem magáról a zsidó fajról, hanem a minden lelkiséget romba döntő és leigázó, ateista akaratról és szándékról próbáltam lerántani a leplet. Az írásokból egyébként egyértelműen kiderül, hogy az egész világ, így a kelet – nyugat, a demokrácia és a totalitarizmus, a kereszténység, a politika, a gazdaság, az állam, a család, le egészen az egyéni gondolkodás szintjéig, szinte minden „elzsidósodott”, azaz „zsidóvá” lett. Nagyon kevesen vannak olyanok, akik szellemi szinten szemben állnak ezzel a pénz-centrikus, eldologiasodott és elaljasodott világgal, és az önzetlen szeretet vallását élik és képviselik. A pénzparaziták csaknem teljesen felzabálták az emberi civilizációt! Végül talán még egy érdekes adalék: azért hívom tudatosan ezt a kötetet olvasókönyvnek, mert több éves elmélyülés során, közel félszáz számomra igen értékes és fontos szerző gondolataiból építettem fel a Végítélet szellemi láncolatát. Ha úgy tetszik, ezt a könyvet nem is én írtam, mindössze egy spirituális szeánsz magyar médiuma voltam csupán.
- Folytassuk talán ezt a rendhagyó beszélgetés egyfajta fogalmi tisztázással: a baloldal által kizárólag pejoratív értelemben használt, becsmérlő és megbélyegző minősítések ellenére mit ért Ön az ellenforradalmár és reakciós kifejezés alatt?
- Sajátos helyzet ez a mai, hiszen manapság egyfajta nyelvi, ideológiai háborúban élünk. A baloldal saját felforgató, forradalmi tevékenységét minden esetben az emberiség haladását szolgáló dicsőséges és szükségszerű tevékenységnek tekinti, miközben a hierarchikus társadalmi rend követelőit és helyreállítóit szélsőséges jelzőkkel illeti és megbélyegzi. A baloldali forradalmár, a saját maga által előidézett felforgatás, rendetlenség és rombolás körülményei között, mindenekelőtt az önmaga által becsapott és manipulált, hisztérikus tömegben hisz, míg vele szemben az ellenforradalmár a teremtett világban mindenhol jelenlévő isteni Gondviselésben. Az ellenforradalmár, amely mindig a legkritikusabb pillanatokban tűnik fel - csak akkor, amikor a társadalmi rend már végképp felbomlani látszik -, minden esetben kizárólag követi az eseményeket. Nem előidézi, hanem sokkal inkább utólag orvosolja a felgyülemlett bajokat. A duális világban a kirobbantott forradalmi okokat reakcióként szokta követni a normális status quo-t helyreállító ellencsapás. Ilyen bátor „visszacsapó” volt például az angol Cromwell, a francia de Gaulle, a spanyol Franco, az olasz Mussolini, a chilei Pinochet, az amerikai Reagan, vagy éppen a magyar Horthy Miklós kormányzó úr. Én személy szerint ilyen nagyszerű antibolsevista/antiliberális, azaz, ellenforradalmi és reakciós mozgalomnak tekintem a Jobbikot is. Azt is mondhatnánk akár, hogy reakciósnak lenni nem jelent mást, mint életben lenni, hiszen csak a teljesen halott test nem mutat reakciót, vagyis nem reagál a rajta hemzsegő, élősködő férgekre. Nyilvánvaló, hogy az állam lerombolása, a nemzeti hit és önbecsülés szétforgácsolása, a hatalmon lévők korrupt gátlástalansága, a dilettantizmus és anarchia térhódítása nem maradhat reakciók nélkül. Az ellenforradalmárok jellemével kapcsolatosan egyébként még az is különös, hogy mindig egyfajta Kasszandra-szerepet vállalnak. A végítélet prófétái, az apokaliptikus előérzet hírnökei ők, akiknek sajnos legtöbbször igazuk lesz a társadalom analízisét illetően. Hányszor figyelmeztettünk a kommunizmus, kapitalizmus, demokrácia vagy a kereszténység hibáira? Hányszor intettünk a rendszerváltás, a NATO- és EU-csatlakozás, az alkotmányozás és a választójog csapdáira és útvesztőire? Mindhiába, mert az emberek süketek és vakok voltak!
Fontos talán még hozzátenni, hogy az ellenforradalmár nem tisztán jobboldali radikális, inkább olyan beállítottságú, aki nem hisz a manipulált csőcselék alulról felfelé ható, „demokratikus” uralmában. Vagyis nem hisz a mennyiség minőség feletti uralmában. Sokkal inkább monarchikus jellem, aki az Isten által beavatott szakrális, karizmával rendelkező uralkodótól és egy értékelvű hierarchiába elhelyezkedő, morális elittől várja a megtisztulást és a nemzeti egységet. Ebben az értelemben tisztán ellenforradalmi lázadásnak tekinthető a 2006-os Kossuth téri megmozdulás is, hiszen a baloldal által megingatott és szétvert morális rend helyreállítására törekedett. Utólag talán sikeres is volt, hiszen véres leverését követően omlott össze a politikai elit iránti csekélyke bizalom, jött létre a Magyar Gárda és erősödött meg a Jobbik fiatal politikusi nemzedéke, valamint ettől a katartikus aktustól lobbant lángra ismét a nemzeti önérzet. Az egész nemzeti, radikális, ellenforradalmi erőtér sokat köszönhet tehát Gyurcsány Ferenc tébolyodott, szörnyű hatalmi ámokfutásának és Orbán Viktor példátlan gyávaságának. A ravatal és koporsó, amit akkoriban az Inconnu csoport tagjaival a téren felállítottunk, váteszi jóslatnak bizonyult. Ez volt ráírva: „Számotokra innen nem lesz feltámadás!”
- A Kossuth téri mozgalmas eseményeket követően még sűrűn hallottunk az Ön politikai szerepvállalásairól. Immár több mint három éve azonban semmilyen szinten nem vesz részt a magyar közélet alakításában. Miért ez a nagy csend, miért ez az önként vállalt szigorú szilencium?
- Számos oka van visszahúzódásomnak. Elsősorban elfáradtam ebben a harmincévnyi, sokszor értelmetlennek és reménytelennek tűnő küzdelemben. Másodsorban végtelenül nagy volt bennem a csalódottság, hogy 2006 őszén nem tudtunk véglegesen leszámolni ezzel az aljas, hazug, tolvaj és képmutató posztkádári struktúrával és garnitúrával. Maga a tüntetéssorozat drámai módon rávilágított a nemzet, az elit és a tágabb értelmiség megroppant testi-lelki-szellemi állapotára. A totális fenyegetettségben mégis maga a vérrel írt csoda volt az, hogy morális ügyek ennyi hétköznapi embert ilyen hosszú ideig képesek voltak az utcákon tartani. Ha akkor egységes nemzetként felállunk és büszkén megrázzuk magunkat, akkor talán ma minden másképpen alakul. Egy új alapokra helyezett, erős magyar államot nem érintett volna ilyen súlyosan a mai, kiteljesedő világválság. Egyébként ha nem vonulunk akkoriban az utcákra, az talán még nagyobb szégyen lett volna az egész nemzet számára. Amikor láttam ennek az utolsó nagy morális ellenforradalomnak a kudarcát és a nyomában kiteljesedő szellemi elsötétedést és fizikai terrort, megfogadtam Hamvas Béla tanácsát: visszaléptem, lelassultam, szemlélődtem, megbékéltem sorsommal. Keresni kezdtem magamban azt a bizonyos rég elveszettnek hitt szellemi fényességet. Harminc év szakadatlan politikai küzdelmeit követően sok volt bennem a kétség, a csalódás és a hiányérzet. Önként kivonultam a társadalomból. Valami hasonló munkálkodott bennem, mint egykoron Keresztelő Szent Jánosban, aki a lényegre volt kíváncsi és elhúzódott a sivatagba. A csend hangja és a létezés fényessége aztán számomra is meghozta a könyvemben leírt metamorfózist. Szellemi mesterek közreműködésével ugyan, de összeraktam saját létem és sorsom „evangéliumát”.
- Melyek voltak ezek az éteri hatások?
- Egyrészt erőteljesen oda kellett fordulnom a magyar tradíciók felé. Rövid egy év alatt négy alkalommal utaztam ki Erdélybe. A csíksomlyói zarándoklat, az ezeréves határ átadása, a székelység szent helyeinek felkeresése rég elfeledett érzelmeket szabadított fel bennem. Azt is mondhatnám, hogy a maga egyszerűségével és tisztaságával arcul ütött a kínkeserves, balsorssal terhelt magyar múlt. Tudatosan olvasni kezdtem az agyonhallgatott erdélyi irodalmat, Ady nemzetes verseit és a Nyugat egykori - máig időszerű - klasszikusait. Miért éppen őket? Azért, mert ők közvetlen közelről látták egy világrend végső bukását és összeomlását. Mellettük egyfajta szellemi revelációként hatott az a tradicionális iskola, melynek képviselői Hamvas, Nietzsche, Guénon, Evola, Pap Gábor, Molnár V József, Paál Zoltán, Padányi Viktor, Szántai Lajos, Szongott Rudolf, Badiny Jós Ferenc, Bakos József, Magyar Adorján, Grandpierre K. Endre és sokan mások képviselnek. Úgy gondolom, a sok-sok csalódást követően lelkileg most értem be igazán arra, hogy ismételten feltegyem a kérdést: Mit rontottunk el időről-időre mi, magyarok, miféle belső megosztó átok ül rajtunk, amiért nem érdemlünk meg egy kicsivel jobb sorsot a balsors sorozatos és végzetszerű csapásai helyett? Ebben az örök háborúban mintha elsüllyedni látszana az egykor szárnyaló magyar nemzeti géniusz. Ahogyan a zsidóság tradicionálisan kötődik az anyagi javakhoz, úgy a magyarság már szinte genetikailag kötődik az örök és szakadatlan küzdelemhez, az ádáz harchoz és villongáshoz, és nem utolsó sorban persze a szabadság illuzórikus vágyakozásához. Nyilván sokszor idegen érdekek által inspirálva, de imádunk hadakozni külső és belső, vélt vagy valós ellenségekkel és helyzetekkel szemben. Azt gondolom, hogy ez az örökös, jórészt egymás ellen folytatott kíméletlen és nyers küzdelem sorozatban emésztette fel a nemzet legjobbjainak erejét. Soha nem tudtunk egy korszakot sem tisztességesen lezárni, sohasem tudtunk elcsendesedni és megbékélni, felülről önmagunkra tekinteni. Sokszor az egész világgal szemben harcoltunk, s legtöbbször ez az örök rebellis fizikai lázadás kötötte le a magyarság alkotó energiáit. Itt lenne az ideje felemelkedni a szellemi magaslatokba, mert gyarló, önsorsrontó gyengéinket ismerik ellenségeink is. Más módon kellene küzdenünk ellenfeleinkkel. Nem az idegen behatolók felkínált logikája szerint, hanem ősi szakralitásunk titkait felhasználva kellene válaszokat találnunk megmaradásunk örök kérdéseire. Az ősmagyar szakrális szellem az, amely egyedüli kiutat mutathat ebből a lassú fizikai megsemmisülésből.
- A magyar történelem ennek ellenére tele van megoldatlan és igazságtalan konfliktusokkal. Ha csak az újkori múltunkat szemléljük, két vesztes háború, proletárdiktatúra, Trianon, német, orosz és zsidó megszállás, Kádár-rezsim, globális gyarmatosítás. Hogyan lehet ilyen permanens háborús körülmények között, örök vesztesként szellemi építkezésre gondolni? A fiatalok közül sokan, egyre többen a nyílt harcot választják.
- Részben igazuk van, hiszen minden jóérzésű embernek kötelessége fellázadni ez ellen a gyarmatosító, a nemzetállami létet teljesen felszámolni és elsorvasztani kívánó világtendencia ellen! Ehhez azonban elsősorban le kellene rombolni a közgondolkodásban meglévő tiltásokat és tabukat. Nyíltan, harag nélkül kellene beszélnünk minden kényes kérdésről. Nagyfokú tudatossággal és higgadtsággal ki kellene elemeznünk a körülöttünk lévő eltorzult valóságot. Őszintén fel kellene tárni a múltat, jelent és jövőt. Tisztán kellene látnunk a közelmúltból például azt, hogy miért nem sikerült, sikerülhetett a rendszerváltás, miért lett zsákutcás kísérlet a magyar politikai- gazdasági-kulturális szuverenitás akarása. Az egzisztenciálisan gúzsba kötött magyar értelmiségnek ki kellene szabadulnia a megosztó pártpolitika szűk látókörű csatározásaiból, és elmozdulnia a szellemi hatalom irányába. A magyar ősmúlt mellett jó lenne közösen kibeszélni például a közelmúltat. Mindenkiben tudatosítani azt, hogy a késő kádári és az Antall-korszak szörnyű öröksége miért hívta elő a bolsevista „Orbán-jelenséget”, ez miért idézte elő drasztikus ellencsapásként a zsarnoki és oligarchikus „Gyurcsány-jelenséget”, majd ebből gennyes hályogként hogyan fakadt fel a Kossuth téri morális lázadás, amit aztán közös erővel hogyan vert szét a jelenlegi politikai garnitúra. Később a rendőrterror és a bűnözés reakciójaként hogyan és miért jött létre a Magyar Gárda, miközben a gazdasági válság egekbe repítette a nemzeti érzelmű, ellenforradalmi ifjúságot, a Jobbikot. A magyar történelemben minden abszurd ok egy újabb szürreális okozatot szült, minden csapás erős ellencsapást generált! Ennek során egyre jobban lemerültünk a létezés legaljára. Ma már gyökeres változásra, szellemi megújulásra és teljes elitcserére lenne szükség! Ezt a nemzeti és állami szocializmusra igen jellemző leegyszerűsített és elavult apakultuszt és komplexust, ezt az egy vezér – egy nép (Führer - Volksgeneinschaft) viszonyt kellene élő mozgalmak és közösségek által tovább építeni, s egyben megtölteni igazi nemzeti szellemmel, öntudattal, tradícióval, új nemzeti mítosszal, pátosszal és értékteremtő közösségekkel. Amikor kizárólag erőt feszítünk szembe erővel, ott mindig elbukunk. A fizikai erő vissza-visszatérő örök kultuszából kellene már egyszer kilépnünk, saját csodálatos szellemi energiáink irányába. Fel kellene már végre hagyni ezzel az önbecsapó csodavárással, melynek során minden esetben tőlünk független, távoli tényezőktől várjuk és reméljük a csodás beteljesülést. Ha méltóak leszünk rá, ha egyszer visszatér saját hitünk és vallásunk, akkor a csoda bennünk, a nemzet egészében fog megszületni! Erre most talán kínálkozik egy kicsinyke történelmi lehetőség.
- Furcsa ezt az erőszakmentességet egy „örök ellenzéki” nemzeti radikális, egy reakciós ellenforradalmár szájából hallani.
- Nem érzem az ellentmondást, hiszen írásaimban én minden esetben elsősorban szellemi ellenforradalomra gondoltam. Arra az istenközpontú, szakrális, tradicionális, organikus, tekintélyre és értékalapú hierarchiára, amely gyökeresen szemben áll az ateizmus és materializmus mai modern, „demokratikus” világvallásával. Hamvastól egyébként éppen Németh László esszéjének kapcsán olvashatjuk, hogy az örök ellenzékieknek és az örök hatalmon lévőknek soha sincs tökéletesen igazuk. Az igazság ugyanis nem kizárólagos. Ez persze hatalmas ellentmondás a liberális diktatúrák világában, ahol a hatalmon lévőkben csipetnyi együttérzés sincs a nemzeti érzülettel szemben, sőt, gyűlölnek mindent, ami ősi, mély, magyar és hagyomány. A magyarellenes rasszizmus ma a parlamentáris politika rangjára emelkedett. Az aberrált és deviáns kisebbség számára a másik, vagyis a többség megértése és elfogadása már szavakban sem létezik. A minden értelemben bebukott liberális állam ma már aktív fenyegetés és kihívás a nemzet számára. Ma a szabad gondolkodóktól kell megvédeni a szabad gondolatot! Visszatérve a kérdésben szereplő állításra: én magam nem vagyok klasszikus értelemben jobboldali, mivel a nemzeti hitben és elkötelezettségben egyszer fel kellene oldódniuk a „demokratikus” pártoknak és politikai irányzatoknak. Én ma már sokkal inkább egyfajta nemzeti-szellemi érdekvédőnek tekintem magamat. Egyébként igen furcsa jelenség az, amiről már egyszer beszéltem: míg a klasszikus felforgatók felelős, mérsékelt baloldaliként, reformerként és haladóként jelennek meg az uralkodó médiában és közbeszédben, addig a jobboldali rendpárti ellenforradalmárok - akik pedig a felfordulás utáni rend helyreállításáért, az elveszett „Aranykor” visszaállításáért szövetkeznek - szélsőjobboldaliakként, fasisztákként vagy nácikként vannak beállítva. A háború áttevődött a véleménydiktatúrák világába, a szavak színterére. Nagyon jól látja egyik kedves katolikus filozófusom, Molnár Tamás professzor úr, amikor azt mondja: „A királyok isteni jogát felváltotta a baloldali forradalmak kizárólagosságon alapuló történelmi joga.” Nos, ezt a baloldallal veleszületett felsőbbrendű jogot kell nekünk, mai ellenforradalmároknak egyszer és mindenkorra felszámolnunk!
- Végítélet című könyvének legvégén egy olyan, sokak számára meglepő, megoldást javasol, amely gyökeresen átírhatná nemcsak a magyarság, de egyben az egyetemes keresztény (szemita-keresztény) hitvilág eddigi dogmáit is. Van értelme Európában - ilyen koppányi módon - ismét szembeszállni a Vatikán hatalmával, amikor, látható gyengeségei ellenére, ez a meglévő keresztény tradíció még mindig a legerősebb bástya a világban meglévő sátáni erőkkel szemben? Nem gyengítené egy magyar eredetmítoszra, vagy más szóval szólva egy magyar őstörténetre és hitvilágra épülő ősszövetség a rendpárti erők világméretű, esetleg magyar egységét?
- A kérdés nagyon összetett, így nyilván átfogó együttgondolkodást és vitát igényel. Furcsa, de, mint tudjuk, az emberiség történetében a vallásszabadság elsődleges kivívása a magyarság jogalkotásához kötődött. Ennek a jognak a hatására a mai napig működik Erdélyben és szerte a világon egy magyar alapítású kis „liberális” egyház, az unitáriusok közössége. A magyarok tehát igen bátrak és nyitottak voltak a vallással kapcsolatos együttes gondolkozás irányába. Egyébként Erdély aranykora is szorosan köthető a hit és szellem szárnyaló szabadságához. Ha elmegyünk a világ összmagyarságának legnagyobb és legegyedülállóbb zarándokhelyére, Csíksomlyóra, akkor ott megtapasztalhatunk Erdély lelke mellett több csodát, amely mindmáig kizárólag csak a magyarságra jellemző. Az egyik szembetűnő jelenség az, hogy a kisebbségi létből fakadóan az egyházak (akárcsak az erdélyi értelmiség) nem szakadtak el végzetesen saját népük eredendő ősi szellemi gyökereitől. Csodálatos karitatív és missziós tevékenységet folytatnak, hiszen tudják, hogy a hit és a vallás a magyarság megmaradásának egyik legfontosabb alappillére, kulcsa és záloga. Szép példa talán, hogy a tőlünk igen távolra elszakított csángóság úgy tudta átvészelni a történelem szörnyű viharait, hogy elsősorban katolikus és csak vállalt hitét követően, másodsorban magyar identitású! A másik jelenség, amely szintén nem jellemző a mai Csonka-Magyarország katolikus vezetésre az, hogy Erdélyben valamiféle puritán szakrális egységben és békességben él együtt Babba Mária Szűz Máriával, az ősmagyar sámán-táltos Napisten az Isten fiával, Jézus Krisztussal. Nincs közöttük alá és fölérendelt viszonyulás, törés, békétlenség és ellentmondás, hanem sokkal inkább valami gyönyörűen fénylő történeti folytonosság. A sámándobok dübörgésében felcsendülő archaikus moldvai csángó dallam egyformán várja a sötétség végét jelentő napfelkeltét - a természet életadó istenét - és Jézust, az emberiségnek üdvözséget adó mennyei megváltót. Ott fenn, a méltóságos hegygerincen, a kerecsensólyom védőszárnyai alatt érdekes módon senki sem bánja ezt a különös spirituális együttállást. Azért jön minden alkalommal létre a csoda, mert szerves és élő kontinuitás van a kereszténység mai hite és a magyarság ősi hite között. Szerintem értelmetlen és káros ez ellen a fensőbb misztérium ellen az egyházi vezetésnek küzdenie! A mai Magyarországon a szemita-keresztény katolikus klérusban nincs kellően szeretetteljes odafordulás a magyar ősmúlt hagyományai iránt, az Árpád-házi szent lobogó iránt, Boldog Özséb iránt, a Pálos rend iránt, Prohászka Ottokár iránt, Mindszenthy bíboros iránt, Bulányi atya iránt, a Markion csoport iránt, és a „pogány” Jobbik fiataljainak lángoló nemzeti hite és keresztjei iránt. Nyilván azért, mert a mai keresztény egyház vezetését teljesen áthatja a felsőbbrendű, kirekesztő és anyagias szemita szellem. (Nem véletlenül nem járul el a katolikus pápa Csíksomlyóra, nem véletlenül nincs magyar misézés Csángóföldön, nem véletlenül született meg a magyar „őspogánysággal” szembeni hisztérikus püspöki körlevél és a keresztény értelmiségiek (KÉSZ) propaganda-felhívása!) Ezért gondolom azt, hogy a kereszténység elvilágiasodásával, eldologiasodásával és erőteljes hanyatlásával szemben mindenképpen megtermékenyítően hatna, egy, a szeretet ősi szimbólumaira épülő, egységbe foglalt, ősmagyar eredetmítosz feltámadása. Az ősi népek különben azért is rendelkeztek a későbbi korok folyamán erős belső kohézióval, mert összetartotta őket saját egységes és egyetemes hitviláguk. Jól nyomon követhető, hogyan termékenyítette meg a kereszténységet délről a mediterrán, vagyis a hellén és római, északról a kelta és germán, valamint keletről a bizánci hit- és mondavilág. Nekünk, magyaroknak ebben a végítélet felé közelítő időkben, amikor a cionizmus mindent elborító anyagiassága és romlottsága eluralkodott a világon, kötelességünk egyfajta hatékony ellensúly gyanánt a sumer-szkíta-avar-hun-magyar ősvilágot beemelni a kereszténység védelmében. Felháborító, hogy kizárólag a zsidó eredetmítoszt lehet és kell ünnepelni, miközben a sokkal régebbi magyart szeretetvallást éltetni és vallani sem szabad. Egykor „kalandozó” seregeink megbuktatták, majd Atilla által megkímélték a hatalmas és hedonista Rómát azért, hogy fészket építhessen helyére a Megváltó küldötte. Ma ismét nagy baj van: ki kell seperni a kufárokat Jézus Krisztus közeléből! Európa mintha végképp elveszítette volna ősi keresztény gyökereit. Ki kell szabadítani ezt a haldokló kereszténységet az anyag és a dogmatikus páli szellem rabságából! Ezer évvel ezelőtt a vérrel írt Vajk-István-i keresztény kultúrkör kirívóan erőszakos volt és nyugatról jött. Itt lenne az ideje szellemi magaslatokról szeretetteljesen keletre tekintenünk. Oda, ahonnan valamikor érkeztünk. Ősi hit és vallás nélkül nincs és nem is lehet magyar feltámadás! Végül még egy igen praktikus szempont: a magyar Ősszövetség erős szellemi jelenlétével végleg ki lehetne húzni a talajt ez alól az áldatlan, önsorsrontó kereszténységen belüli zsidó-magyar konfliktus alól. A magyarság részéről - legalábbis reményeim szerint - elveszítené minden értelmét a további szembenállás és gyűlölködés.
- Szinte adja magát a kérdés: ennyi csata és harc után hogyan tovább? A „surányi remetének”, ahogyan Önt mostanában nevezik, van még távolabbi terve a borús jövő ellenére?
- Biztos vagyok benne, hogy a lét, amelyben élünk, egyre rosszabb lesz. Hatalmas kínokkal teli szenvedés vár még a lelküket elveszejtett, anyagba süllyedő emberi lényekre. Ha keresztény és buddhista barátaimmal beszélgetünk, a bennünket átható Gondviselés ellenére sajnos minden alkalommal felbukkan előttünk a végzetes jövő rémképe. Ha nem tudunk kilépni az anyagi világ mindent megbénító szorításából, ha nem fordulunk teljes valónkkal a lélek és a szeretet önszerveződő és öngondoskodó közösségei (a MAG-ok és SZER-ek) felé, akkor hamarosan megszűnik körülöttünk és bennünk az emberi humánum és civilizáció. A léleknélküliség már nem csak az embereken, de furcsa mód már az általunk létrehozott tárgyakon is megfigyelhető. Minden egyre darabosabb és grandiózusabb lesz, miközben a kicsinyke lélek egykori csodálatosan cizellált teljessége és harmóniája egyre jobban összezsugorodik, eltávolodik és nivellálódik. Ha a zuhanás ilyen ütemben folytatódik, akkor már maga a természet sem tud ellenállni, összeroppan a földi lét. A magasból lezuhan Égatya, amelybe belepusztul majd a jóságos Földanya is. Nem kellene hagynunk, hogy a Szent Korona fénye újra elhalványuljon!
Amit biztosan kijelenthetek: soha többé nem akarok politikai témájú könyveket írni. Elég volt ez a harmincévnyi, látszólag reménytelen küzdelem! A mai közélet intellektuálisan sajnos teljesen kiürült és vállalhatatlan. Nagy bánatomra ezt az utolsó kötetemet is át- meg átszövik a létünkkel kapcsolatos konkrét politikai és gazdasági problematikák. Közeli könyvterveim között szerepel kalandos élettörténetem filmforgatókönyvi feldolgozása, valamint a Jelenések könyvének egy mai világunkra kivetített regénybeli feldolgozása. Érdemes lenne egyszer talán a Cion bölcseinek gyűlöletkönyvét is egyfajta magyar szeretet-alternatívaként átírni és ellentételezni, hiszen nem szabadna hagynunk a mérgező szellemi gyomnövények elszaporodását. Szégyenként élem meg azt is, hogy nincs írói bátorság az elmúlt évtizedek tragédiáinak az őszinte feltárására. Nincs például egy nagy ívű családregény vagy akár filmes adaptáció, amely 1956-tól egészen napjainkig átfogná ezt a sokszor zsákutcákba torkolló, tragikus magyar történelmet. Képzőművészként az ősi sámánrajzok érdekelnek leginkább. Jó volna egy országos vándorkiállítás keretében bemutatni ezeket a még meglévő ősi jel-képeket és üzeneteket. Alig akad azonban szellemi érték, minden csupa üres fecsegés, bulvár és sekélyesség. Nincs már sem állami, sem magán mecenatúra, amely önzetlenül támogatná ezeket a nemzet számára igen fontos értékeket és törekvéseket! Mint rendes, „mély-magyar” érzelmű alkotó, megpróbálok Németh László, Szabó Dezső és Hamvas Béla tanácsai szerint élni. Vagyis szeretem az erkölcsi rendet, a belső lelki szigort, az akaratot, a csendet, a magányt és a puritánságot. Soha nem vágyakoztam pénzre, hatalomra, sikerre és karrierre. Ez talán életrajzi adataimból látható is, hiszen minden alkalommal „rosszkor voltam jó helyen”. Családommal együtt sokszor igazi nélkülözésben és nyomorúságban szenvedtük végig ezt az elmúlt ötven évet. A fény azonban, amit megtaláltam magamban, családomban és megmaradt barátaim körében, mindennél fontosabb számomra. Mivel a politikai közélet egészen fiatal korom óta elsodort a valódi szellemi alkotások örömeitől, itt lenne az ideje visszatérnem az irodalomhoz és a képzőművészet ősforrásaihoz. Ezért is rendezünk havi rendszerességgel a Dunakanyarban lévő tanyánkon kulturális találkozókat, ahol a vizualitás, a zene és az irodalom segítségével kutatjuk megmaradásunk elfeledett, misztikus okait és titkait. Mivel a zuhanás megállíthatatlan, a hátralévő idő különös kinccsé változott számomra. A lehetőséget, amit odaátról kaptunk, nem érdemes hétköznapi butaságokra és gonoszságokra eltékozolni.
- Mielőtt befejeznénk beszélgetésünket mindenképpen meg kell kérdeznem, hogy a hit és vallás, vagyis a lélek megerősítésén túl lát-e egyéb alternatívát a civilizáció összeroppanásának az elkerülésére? Megállítható egyáltalán ez az egyetemes zuhanás a politika vagy a gazdaság eszközeivel?
- Személyes sorsom egy furcsa átmeneti korszakba vetett és szőtt bele. 1956 és 2006 történése egyfajta szép, szomorú és felemelő félévszázados keretbe foglalta az életemet. Tevékeny ellenállóként átéltem és elősegítettem a kommunizmus összeomlását, majd rögtön ezt követően elszenvedtem a kapitalizmus mély és összetett válságát. Látom, és saját bőrömön megtapasztalom, hogyan omlik össze a demokrácia politikai és gazdasági intézményrendszere és hogyan porlad szét a kereszténység farizeus és dogmatikus hitvilága. Ez már a nyugati kultúrkör végső hanyatlásának ideje. Mindenhol hazugsággal, képmutatással és értékvesztéssel vagyunk körülvéve. Kérdésére a válasz egyértelmű: pénzzel már nem lehet megváltani a Gondviselést! A gonosz korszellem azonban lassan, de biztosan felemészti önmagát! Szerintem a Végítélet megmásíthatatlanul és elkerülhetetlenül be fog teljesedni. Az emberiség és benne a magyarság lassan elérkezik az út végére. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas sorsfordító változások előtt áll az egész emberi civilizáció. Reményeim szerint mi, magyarok leszünk ennek az univerzális fordulatnak a szellemi katalizátorai.
2010. Húsvét - a Feltámadás ideje, Dunakanyar, Szentendrei-sziget, Surány, a Sárkány gyomra
- Ennek az erősen tabudöntögető írásműnek az elolvasását követően igen sok kérdés felmerül az olvasóban. Egyrészt ez a kötet nyilvánvalóan egy átfogó vádirat a jelenlegi ateista, materiális pénzvilággal szemben. Másrészt kíméletlen kritikát mond a világot teljesen átformáló és behálózó zsidó akaratról. Ha kezünkben tartjuk a kötetet, máris mellbevágó és több síkon értelmezhető maga a borító is, amelyen egy keresztre feszített turulmadár látható. Mondana valamit a kötet és a könyvborító keletkezésének körülményeiről?
- Amit hamarosan a kezében tart az olvasó, az ugyanennek a könyvnek a harmadik változata. Egy évvel ezelőtt kedves barátaim felkértek arra, hogy mondjak már valami eredeti véleményt a magyarság megromlásának tragikus okairól. Először egy tisztán politikai könyvet írtam, majd átírtam és beleszőttem a gazdaság és a pénz problematikáját. Rá kellett azonban döbbennem, hogy jelenlegi nyomorúságos helyzetünk nem anyagi természetű, hanem lelki és szellemi eredetű. A földi világ hívságai: a pénz, a jólét, a gazdagság, de a szegénység és nyomorúság is mind-mind okozat csupán. Csak a helyreállított és restaurált emberi lélekből fakadhat fel minden szeretet, szépség és boldogság. Nincs anyagi, testi öröm a lélek és a szellem szabad szárnyalása nélkül! Az ateistává tett magyaroknak valódi, igazi, őszinte saját hitre, vallásra és Istenre lenne szükségük! Az anyagi világ rabságában vergődő Magyarország evangéliumi értelemben missziós terület. Az alapoktól újra kellene építeni az emberek eltaposott lelkét a hitét! Talán mondanék egy szemléletes példát. A mai felgyorsult világban a legmodernebb technikai eszközökkel keressük és kutatjuk a világegyetem rejtett titkait. Önmagunktól egyre távolabb és messzebb keressük a földöntúli szellem és értelem nyomait, holott a felső, fénylő világot nem anyagi távolság választja el tőlünk. A létezésnek mindössze egyharmada látható, a másik kétharmad láthatatlan ugyan, de itt van bennünk és körülöttünk. Ezt a szem elől láthatatlan dimenziót kell a magyarságnak végre megtalálnia!
- A könyv borítója is igen érdekes és nyugtalanító.
- A kötet borítóját szó szerint megálmodtam. Azokban az időkben történt mindez, amikor a Magyar Püspöki Kar kiadta azt az elhíresült és botrányos körlevelet, melyben egy szintre emeli és megbélyegzi a világot felforgató sátáni liberalizmust, és a csodálatos, ősi magyar „pogány” szeretetvallást, a katolicizmus egyik gnosztikus előképét. Katolikusként ez engem mélységesen felháborított! Kutatni kezdtem az okát, hogy vajon miért gyűlöli ennyire Saul-Pál, zsidó-keresztény egyháza saját hiteles őskeresztény forrásait és gyökereit. Miért gyűlöli és rombolja módszeres kitartással, miközben farizeus módon asszisztál a világban egyre növekvő létrontáshoz? Több mint furcsa, hogy a mai keresztény egyház egyetlen valóban pogány isten mítoszát ismeri csak el és teszi meg önmaga vallási fundamentumának, s ez nem más, mint az Ótestamentum vérgőzös és bosszúálló zsidó istene. Az ősmagyar hitvilág jellegében véve semmilyen értelemben sem pogány, az ősi magyar szeretet-isten ugyanakkor mégsem kell a mai katolikus egyháznak. Lelke legyen rajta…
 |
(Nagyobb méretben itt.)
A latin kereszten megfeszített harcos szimbólum a turulmadár, mely számomra nemcsak a magyarság, de az egyetemes emberiség lelkiségét is szimbolizálja. Nyilvánvaló, hogy Krisztus testét követően ezt az univerzális lelkiséget akarja ismét megfeszíteni a katolikus klérus, amely most a cölibátus károkozása révén egyre nagyobb válságba kerül. Az „örök szüzesség” elvét egyébként 374-ben említi először Epifániusz keresztény teológus, a gnosztikus tanokban szó sincs ilyesmiről. A könyvben szándékaim szerint egyetlen sort sem kívántam leírni a zsidóságról, ám a modern világ összeroskadását tanulmányozva minduntalan az anyagi princípiumot tökéletesen hordozó, megkerülhetetlen zsidó messianizmus mindent felforgató szellemiségébe botlottam. Bizonyára lesznek olyan buta, dogmatikus és szemellenzős olvasóim, akik nyílt antiszemita brosúrának tekintik majd ezt a kötetet, ám én mindvégig nem magáról a zsidó fajról, hanem a minden lelkiséget romba döntő és leigázó, ateista akaratról és szándékról próbáltam lerántani a leplet. Az írásokból egyébként egyértelműen kiderül, hogy az egész világ, így a kelet – nyugat, a demokrácia és a totalitarizmus, a kereszténység, a politika, a gazdaság, az állam, a család, le egészen az egyéni gondolkodás szintjéig, szinte minden „elzsidósodott”, azaz „zsidóvá” lett. Nagyon kevesen vannak olyanok, akik szellemi szinten szemben állnak ezzel a pénz-centrikus, eldologiasodott és elaljasodott világgal, és az önzetlen szeretet vallását élik és képviselik. A pénzparaziták csaknem teljesen felzabálták az emberi civilizációt! Végül talán még egy érdekes adalék: azért hívom tudatosan ezt a kötetet olvasókönyvnek, mert több éves elmélyülés során, közel félszáz számomra igen értékes és fontos szerző gondolataiból építettem fel a Végítélet szellemi láncolatát. Ha úgy tetszik, ezt a könyvet nem is én írtam, mindössze egy spirituális szeánsz magyar médiuma voltam csupán.
- Folytassuk talán ezt a rendhagyó beszélgetés egyfajta fogalmi tisztázással: a baloldal által kizárólag pejoratív értelemben használt, becsmérlő és megbélyegző minősítések ellenére mit ért Ön az ellenforradalmár és reakciós kifejezés alatt?
- Sajátos helyzet ez a mai, hiszen manapság egyfajta nyelvi, ideológiai háborúban élünk. A baloldal saját felforgató, forradalmi tevékenységét minden esetben az emberiség haladását szolgáló dicsőséges és szükségszerű tevékenységnek tekinti, miközben a hierarchikus társadalmi rend követelőit és helyreállítóit szélsőséges jelzőkkel illeti és megbélyegzi. A baloldali forradalmár, a saját maga által előidézett felforgatás, rendetlenség és rombolás körülményei között, mindenekelőtt az önmaga által becsapott és manipulált, hisztérikus tömegben hisz, míg vele szemben az ellenforradalmár a teremtett világban mindenhol jelenlévő isteni Gondviselésben. Az ellenforradalmár, amely mindig a legkritikusabb pillanatokban tűnik fel - csak akkor, amikor a társadalmi rend már végképp felbomlani látszik -, minden esetben kizárólag követi az eseményeket. Nem előidézi, hanem sokkal inkább utólag orvosolja a felgyülemlett bajokat. A duális világban a kirobbantott forradalmi okokat reakcióként szokta követni a normális status quo-t helyreállító ellencsapás. Ilyen bátor „visszacsapó” volt például az angol Cromwell, a francia de Gaulle, a spanyol Franco, az olasz Mussolini, a chilei Pinochet, az amerikai Reagan, vagy éppen a magyar Horthy Miklós kormányzó úr. Én személy szerint ilyen nagyszerű antibolsevista/antiliberális, azaz, ellenforradalmi és reakciós mozgalomnak tekintem a Jobbikot is. Azt is mondhatnánk akár, hogy reakciósnak lenni nem jelent mást, mint életben lenni, hiszen csak a teljesen halott test nem mutat reakciót, vagyis nem reagál a rajta hemzsegő, élősködő férgekre. Nyilvánvaló, hogy az állam lerombolása, a nemzeti hit és önbecsülés szétforgácsolása, a hatalmon lévők korrupt gátlástalansága, a dilettantizmus és anarchia térhódítása nem maradhat reakciók nélkül. Az ellenforradalmárok jellemével kapcsolatosan egyébként még az is különös, hogy mindig egyfajta Kasszandra-szerepet vállalnak. A végítélet prófétái, az apokaliptikus előérzet hírnökei ők, akiknek sajnos legtöbbször igazuk lesz a társadalom analízisét illetően. Hányszor figyelmeztettünk a kommunizmus, kapitalizmus, demokrácia vagy a kereszténység hibáira? Hányszor intettünk a rendszerváltás, a NATO- és EU-csatlakozás, az alkotmányozás és a választójog csapdáira és útvesztőire? Mindhiába, mert az emberek süketek és vakok voltak!
Fontos talán még hozzátenni, hogy az ellenforradalmár nem tisztán jobboldali radikális, inkább olyan beállítottságú, aki nem hisz a manipulált csőcselék alulról felfelé ható, „demokratikus” uralmában. Vagyis nem hisz a mennyiség minőség feletti uralmában. Sokkal inkább monarchikus jellem, aki az Isten által beavatott szakrális, karizmával rendelkező uralkodótól és egy értékelvű hierarchiába elhelyezkedő, morális elittől várja a megtisztulást és a nemzeti egységet. Ebben az értelemben tisztán ellenforradalmi lázadásnak tekinthető a 2006-os Kossuth téri megmozdulás is, hiszen a baloldal által megingatott és szétvert morális rend helyreállítására törekedett. Utólag talán sikeres is volt, hiszen véres leverését követően omlott össze a politikai elit iránti csekélyke bizalom, jött létre a Magyar Gárda és erősödött meg a Jobbik fiatal politikusi nemzedéke, valamint ettől a katartikus aktustól lobbant lángra ismét a nemzeti önérzet. Az egész nemzeti, radikális, ellenforradalmi erőtér sokat köszönhet tehát Gyurcsány Ferenc tébolyodott, szörnyű hatalmi ámokfutásának és Orbán Viktor példátlan gyávaságának. A ravatal és koporsó, amit akkoriban az Inconnu csoport tagjaival a téren felállítottunk, váteszi jóslatnak bizonyult. Ez volt ráírva: „Számotokra innen nem lesz feltámadás!”
- A Kossuth téri mozgalmas eseményeket követően még sűrűn hallottunk az Ön politikai szerepvállalásairól. Immár több mint három éve azonban semmilyen szinten nem vesz részt a magyar közélet alakításában. Miért ez a nagy csend, miért ez az önként vállalt szigorú szilencium?
- Számos oka van visszahúzódásomnak. Elsősorban elfáradtam ebben a harmincévnyi, sokszor értelmetlennek és reménytelennek tűnő küzdelemben. Másodsorban végtelenül nagy volt bennem a csalódottság, hogy 2006 őszén nem tudtunk véglegesen leszámolni ezzel az aljas, hazug, tolvaj és képmutató posztkádári struktúrával és garnitúrával. Maga a tüntetéssorozat drámai módon rávilágított a nemzet, az elit és a tágabb értelmiség megroppant testi-lelki-szellemi állapotára. A totális fenyegetettségben mégis maga a vérrel írt csoda volt az, hogy morális ügyek ennyi hétköznapi embert ilyen hosszú ideig képesek voltak az utcákon tartani. Ha akkor egységes nemzetként felállunk és büszkén megrázzuk magunkat, akkor talán ma minden másképpen alakul. Egy új alapokra helyezett, erős magyar államot nem érintett volna ilyen súlyosan a mai, kiteljesedő világválság. Egyébként ha nem vonulunk akkoriban az utcákra, az talán még nagyobb szégyen lett volna az egész nemzet számára. Amikor láttam ennek az utolsó nagy morális ellenforradalomnak a kudarcát és a nyomában kiteljesedő szellemi elsötétedést és fizikai terrort, megfogadtam Hamvas Béla tanácsát: visszaléptem, lelassultam, szemlélődtem, megbékéltem sorsommal. Keresni kezdtem magamban azt a bizonyos rég elveszettnek hitt szellemi fényességet. Harminc év szakadatlan politikai küzdelmeit követően sok volt bennem a kétség, a csalódás és a hiányérzet. Önként kivonultam a társadalomból. Valami hasonló munkálkodott bennem, mint egykoron Keresztelő Szent Jánosban, aki a lényegre volt kíváncsi és elhúzódott a sivatagba. A csend hangja és a létezés fényessége aztán számomra is meghozta a könyvemben leírt metamorfózist. Szellemi mesterek közreműködésével ugyan, de összeraktam saját létem és sorsom „evangéliumát”.
- Melyek voltak ezek az éteri hatások?
- Egyrészt erőteljesen oda kellett fordulnom a magyar tradíciók felé. Rövid egy év alatt négy alkalommal utaztam ki Erdélybe. A csíksomlyói zarándoklat, az ezeréves határ átadása, a székelység szent helyeinek felkeresése rég elfeledett érzelmeket szabadított fel bennem. Azt is mondhatnám, hogy a maga egyszerűségével és tisztaságával arcul ütött a kínkeserves, balsorssal terhelt magyar múlt. Tudatosan olvasni kezdtem az agyonhallgatott erdélyi irodalmat, Ady nemzetes verseit és a Nyugat egykori - máig időszerű - klasszikusait. Miért éppen őket? Azért, mert ők közvetlen közelről látták egy világrend végső bukását és összeomlását. Mellettük egyfajta szellemi revelációként hatott az a tradicionális iskola, melynek képviselői Hamvas, Nietzsche, Guénon, Evola, Pap Gábor, Molnár V József, Paál Zoltán, Padányi Viktor, Szántai Lajos, Szongott Rudolf, Badiny Jós Ferenc, Bakos József, Magyar Adorján, Grandpierre K. Endre és sokan mások képviselnek. Úgy gondolom, a sok-sok csalódást követően lelkileg most értem be igazán arra, hogy ismételten feltegyem a kérdést: Mit rontottunk el időről-időre mi, magyarok, miféle belső megosztó átok ül rajtunk, amiért nem érdemlünk meg egy kicsivel jobb sorsot a balsors sorozatos és végzetszerű csapásai helyett? Ebben az örök háborúban mintha elsüllyedni látszana az egykor szárnyaló magyar nemzeti géniusz. Ahogyan a zsidóság tradicionálisan kötődik az anyagi javakhoz, úgy a magyarság már szinte genetikailag kötődik az örök és szakadatlan küzdelemhez, az ádáz harchoz és villongáshoz, és nem utolsó sorban persze a szabadság illuzórikus vágyakozásához. Nyilván sokszor idegen érdekek által inspirálva, de imádunk hadakozni külső és belső, vélt vagy valós ellenségekkel és helyzetekkel szemben. Azt gondolom, hogy ez az örökös, jórészt egymás ellen folytatott kíméletlen és nyers küzdelem sorozatban emésztette fel a nemzet legjobbjainak erejét. Soha nem tudtunk egy korszakot sem tisztességesen lezárni, sohasem tudtunk elcsendesedni és megbékélni, felülről önmagunkra tekinteni. Sokszor az egész világgal szemben harcoltunk, s legtöbbször ez az örök rebellis fizikai lázadás kötötte le a magyarság alkotó energiáit. Itt lenne az ideje felemelkedni a szellemi magaslatokba, mert gyarló, önsorsrontó gyengéinket ismerik ellenségeink is. Más módon kellene küzdenünk ellenfeleinkkel. Nem az idegen behatolók felkínált logikája szerint, hanem ősi szakralitásunk titkait felhasználva kellene válaszokat találnunk megmaradásunk örök kérdéseire. Az ősmagyar szakrális szellem az, amely egyedüli kiutat mutathat ebből a lassú fizikai megsemmisülésből.
- A magyar történelem ennek ellenére tele van megoldatlan és igazságtalan konfliktusokkal. Ha csak az újkori múltunkat szemléljük, két vesztes háború, proletárdiktatúra, Trianon, német, orosz és zsidó megszállás, Kádár-rezsim, globális gyarmatosítás. Hogyan lehet ilyen permanens háborús körülmények között, örök vesztesként szellemi építkezésre gondolni? A fiatalok közül sokan, egyre többen a nyílt harcot választják.
- Részben igazuk van, hiszen minden jóérzésű embernek kötelessége fellázadni ez ellen a gyarmatosító, a nemzetállami létet teljesen felszámolni és elsorvasztani kívánó világtendencia ellen! Ehhez azonban elsősorban le kellene rombolni a közgondolkodásban meglévő tiltásokat és tabukat. Nyíltan, harag nélkül kellene beszélnünk minden kényes kérdésről. Nagyfokú tudatossággal és higgadtsággal ki kellene elemeznünk a körülöttünk lévő eltorzult valóságot. Őszintén fel kellene tárni a múltat, jelent és jövőt. Tisztán kellene látnunk a közelmúltból például azt, hogy miért nem sikerült, sikerülhetett a rendszerváltás, miért lett zsákutcás kísérlet a magyar politikai- gazdasági-kulturális szuverenitás akarása. Az egzisztenciálisan gúzsba kötött magyar értelmiségnek ki kellene szabadulnia a megosztó pártpolitika szűk látókörű csatározásaiból, és elmozdulnia a szellemi hatalom irányába. A magyar ősmúlt mellett jó lenne közösen kibeszélni például a közelmúltat. Mindenkiben tudatosítani azt, hogy a késő kádári és az Antall-korszak szörnyű öröksége miért hívta elő a bolsevista „Orbán-jelenséget”, ez miért idézte elő drasztikus ellencsapásként a zsarnoki és oligarchikus „Gyurcsány-jelenséget”, majd ebből gennyes hályogként hogyan fakadt fel a Kossuth téri morális lázadás, amit aztán közös erővel hogyan vert szét a jelenlegi politikai garnitúra. Később a rendőrterror és a bűnözés reakciójaként hogyan és miért jött létre a Magyar Gárda, miközben a gazdasági válság egekbe repítette a nemzeti érzelmű, ellenforradalmi ifjúságot, a Jobbikot. A magyar történelemben minden abszurd ok egy újabb szürreális okozatot szült, minden csapás erős ellencsapást generált! Ennek során egyre jobban lemerültünk a létezés legaljára. Ma már gyökeres változásra, szellemi megújulásra és teljes elitcserére lenne szükség! Ezt a nemzeti és állami szocializmusra igen jellemző leegyszerűsített és elavult apakultuszt és komplexust, ezt az egy vezér – egy nép (Führer - Volksgeneinschaft) viszonyt kellene élő mozgalmak és közösségek által tovább építeni, s egyben megtölteni igazi nemzeti szellemmel, öntudattal, tradícióval, új nemzeti mítosszal, pátosszal és értékteremtő közösségekkel. Amikor kizárólag erőt feszítünk szembe erővel, ott mindig elbukunk. A fizikai erő vissza-visszatérő örök kultuszából kellene már egyszer kilépnünk, saját csodálatos szellemi energiáink irányába. Fel kellene már végre hagyni ezzel az önbecsapó csodavárással, melynek során minden esetben tőlünk független, távoli tényezőktől várjuk és reméljük a csodás beteljesülést. Ha méltóak leszünk rá, ha egyszer visszatér saját hitünk és vallásunk, akkor a csoda bennünk, a nemzet egészében fog megszületni! Erre most talán kínálkozik egy kicsinyke történelmi lehetőség.
- Furcsa ezt az erőszakmentességet egy „örök ellenzéki” nemzeti radikális, egy reakciós ellenforradalmár szájából hallani.
- Nem érzem az ellentmondást, hiszen írásaimban én minden esetben elsősorban szellemi ellenforradalomra gondoltam. Arra az istenközpontú, szakrális, tradicionális, organikus, tekintélyre és értékalapú hierarchiára, amely gyökeresen szemben áll az ateizmus és materializmus mai modern, „demokratikus” világvallásával. Hamvastól egyébként éppen Németh László esszéjének kapcsán olvashatjuk, hogy az örök ellenzékieknek és az örök hatalmon lévőknek soha sincs tökéletesen igazuk. Az igazság ugyanis nem kizárólagos. Ez persze hatalmas ellentmondás a liberális diktatúrák világában, ahol a hatalmon lévőkben csipetnyi együttérzés sincs a nemzeti érzülettel szemben, sőt, gyűlölnek mindent, ami ősi, mély, magyar és hagyomány. A magyarellenes rasszizmus ma a parlamentáris politika rangjára emelkedett. Az aberrált és deviáns kisebbség számára a másik, vagyis a többség megértése és elfogadása már szavakban sem létezik. A minden értelemben bebukott liberális állam ma már aktív fenyegetés és kihívás a nemzet számára. Ma a szabad gondolkodóktól kell megvédeni a szabad gondolatot! Visszatérve a kérdésben szereplő állításra: én magam nem vagyok klasszikus értelemben jobboldali, mivel a nemzeti hitben és elkötelezettségben egyszer fel kellene oldódniuk a „demokratikus” pártoknak és politikai irányzatoknak. Én ma már sokkal inkább egyfajta nemzeti-szellemi érdekvédőnek tekintem magamat. Egyébként igen furcsa jelenség az, amiről már egyszer beszéltem: míg a klasszikus felforgatók felelős, mérsékelt baloldaliként, reformerként és haladóként jelennek meg az uralkodó médiában és közbeszédben, addig a jobboldali rendpárti ellenforradalmárok - akik pedig a felfordulás utáni rend helyreállításáért, az elveszett „Aranykor” visszaállításáért szövetkeznek - szélsőjobboldaliakként, fasisztákként vagy nácikként vannak beállítva. A háború áttevődött a véleménydiktatúrák világába, a szavak színterére. Nagyon jól látja egyik kedves katolikus filozófusom, Molnár Tamás professzor úr, amikor azt mondja: „A királyok isteni jogát felváltotta a baloldali forradalmak kizárólagosságon alapuló történelmi joga.” Nos, ezt a baloldallal veleszületett felsőbbrendű jogot kell nekünk, mai ellenforradalmároknak egyszer és mindenkorra felszámolnunk!
- Végítélet című könyvének legvégén egy olyan, sokak számára meglepő, megoldást javasol, amely gyökeresen átírhatná nemcsak a magyarság, de egyben az egyetemes keresztény (szemita-keresztény) hitvilág eddigi dogmáit is. Van értelme Európában - ilyen koppányi módon - ismét szembeszállni a Vatikán hatalmával, amikor, látható gyengeségei ellenére, ez a meglévő keresztény tradíció még mindig a legerősebb bástya a világban meglévő sátáni erőkkel szemben? Nem gyengítené egy magyar eredetmítoszra, vagy más szóval szólva egy magyar őstörténetre és hitvilágra épülő ősszövetség a rendpárti erők világméretű, esetleg magyar egységét?
- A kérdés nagyon összetett, így nyilván átfogó együttgondolkodást és vitát igényel. Furcsa, de, mint tudjuk, az emberiség történetében a vallásszabadság elsődleges kivívása a magyarság jogalkotásához kötődött. Ennek a jognak a hatására a mai napig működik Erdélyben és szerte a világon egy magyar alapítású kis „liberális” egyház, az unitáriusok közössége. A magyarok tehát igen bátrak és nyitottak voltak a vallással kapcsolatos együttes gondolkozás irányába. Egyébként Erdély aranykora is szorosan köthető a hit és szellem szárnyaló szabadságához. Ha elmegyünk a világ összmagyarságának legnagyobb és legegyedülállóbb zarándokhelyére, Csíksomlyóra, akkor ott megtapasztalhatunk Erdély lelke mellett több csodát, amely mindmáig kizárólag csak a magyarságra jellemző. Az egyik szembetűnő jelenség az, hogy a kisebbségi létből fakadóan az egyházak (akárcsak az erdélyi értelmiség) nem szakadtak el végzetesen saját népük eredendő ősi szellemi gyökereitől. Csodálatos karitatív és missziós tevékenységet folytatnak, hiszen tudják, hogy a hit és a vallás a magyarság megmaradásának egyik legfontosabb alappillére, kulcsa és záloga. Szép példa talán, hogy a tőlünk igen távolra elszakított csángóság úgy tudta átvészelni a történelem szörnyű viharait, hogy elsősorban katolikus és csak vállalt hitét követően, másodsorban magyar identitású! A másik jelenség, amely szintén nem jellemző a mai Csonka-Magyarország katolikus vezetésre az, hogy Erdélyben valamiféle puritán szakrális egységben és békességben él együtt Babba Mária Szűz Máriával, az ősmagyar sámán-táltos Napisten az Isten fiával, Jézus Krisztussal. Nincs közöttük alá és fölérendelt viszonyulás, törés, békétlenség és ellentmondás, hanem sokkal inkább valami gyönyörűen fénylő történeti folytonosság. A sámándobok dübörgésében felcsendülő archaikus moldvai csángó dallam egyformán várja a sötétség végét jelentő napfelkeltét - a természet életadó istenét - és Jézust, az emberiségnek üdvözséget adó mennyei megváltót. Ott fenn, a méltóságos hegygerincen, a kerecsensólyom védőszárnyai alatt érdekes módon senki sem bánja ezt a különös spirituális együttállást. Azért jön minden alkalommal létre a csoda, mert szerves és élő kontinuitás van a kereszténység mai hite és a magyarság ősi hite között. Szerintem értelmetlen és káros ez ellen a fensőbb misztérium ellen az egyházi vezetésnek küzdenie! A mai Magyarországon a szemita-keresztény katolikus klérusban nincs kellően szeretetteljes odafordulás a magyar ősmúlt hagyományai iránt, az Árpád-házi szent lobogó iránt, Boldog Özséb iránt, a Pálos rend iránt, Prohászka Ottokár iránt, Mindszenthy bíboros iránt, Bulányi atya iránt, a Markion csoport iránt, és a „pogány” Jobbik fiataljainak lángoló nemzeti hite és keresztjei iránt. Nyilván azért, mert a mai keresztény egyház vezetését teljesen áthatja a felsőbbrendű, kirekesztő és anyagias szemita szellem. (Nem véletlenül nem járul el a katolikus pápa Csíksomlyóra, nem véletlenül nincs magyar misézés Csángóföldön, nem véletlenül született meg a magyar „őspogánysággal” szembeni hisztérikus püspöki körlevél és a keresztény értelmiségiek (KÉSZ) propaganda-felhívása!) Ezért gondolom azt, hogy a kereszténység elvilágiasodásával, eldologiasodásával és erőteljes hanyatlásával szemben mindenképpen megtermékenyítően hatna, egy, a szeretet ősi szimbólumaira épülő, egységbe foglalt, ősmagyar eredetmítosz feltámadása. Az ősi népek különben azért is rendelkeztek a későbbi korok folyamán erős belső kohézióval, mert összetartotta őket saját egységes és egyetemes hitviláguk. Jól nyomon követhető, hogyan termékenyítette meg a kereszténységet délről a mediterrán, vagyis a hellén és római, északról a kelta és germán, valamint keletről a bizánci hit- és mondavilág. Nekünk, magyaroknak ebben a végítélet felé közelítő időkben, amikor a cionizmus mindent elborító anyagiassága és romlottsága eluralkodott a világon, kötelességünk egyfajta hatékony ellensúly gyanánt a sumer-szkíta-avar-hun-magyar ősvilágot beemelni a kereszténység védelmében. Felháborító, hogy kizárólag a zsidó eredetmítoszt lehet és kell ünnepelni, miközben a sokkal régebbi magyart szeretetvallást éltetni és vallani sem szabad. Egykor „kalandozó” seregeink megbuktatták, majd Atilla által megkímélték a hatalmas és hedonista Rómát azért, hogy fészket építhessen helyére a Megváltó küldötte. Ma ismét nagy baj van: ki kell seperni a kufárokat Jézus Krisztus közeléből! Európa mintha végképp elveszítette volna ősi keresztény gyökereit. Ki kell szabadítani ezt a haldokló kereszténységet az anyag és a dogmatikus páli szellem rabságából! Ezer évvel ezelőtt a vérrel írt Vajk-István-i keresztény kultúrkör kirívóan erőszakos volt és nyugatról jött. Itt lenne az ideje szellemi magaslatokról szeretetteljesen keletre tekintenünk. Oda, ahonnan valamikor érkeztünk. Ősi hit és vallás nélkül nincs és nem is lehet magyar feltámadás! Végül még egy igen praktikus szempont: a magyar Ősszövetség erős szellemi jelenlétével végleg ki lehetne húzni a talajt ez alól az áldatlan, önsorsrontó kereszténységen belüli zsidó-magyar konfliktus alól. A magyarság részéről - legalábbis reményeim szerint - elveszítené minden értelmét a további szembenállás és gyűlölködés.
- Szinte adja magát a kérdés: ennyi csata és harc után hogyan tovább? A „surányi remetének”, ahogyan Önt mostanában nevezik, van még távolabbi terve a borús jövő ellenére?
- Biztos vagyok benne, hogy a lét, amelyben élünk, egyre rosszabb lesz. Hatalmas kínokkal teli szenvedés vár még a lelküket elveszejtett, anyagba süllyedő emberi lényekre. Ha keresztény és buddhista barátaimmal beszélgetünk, a bennünket átható Gondviselés ellenére sajnos minden alkalommal felbukkan előttünk a végzetes jövő rémképe. Ha nem tudunk kilépni az anyagi világ mindent megbénító szorításából, ha nem fordulunk teljes valónkkal a lélek és a szeretet önszerveződő és öngondoskodó közösségei (a MAG-ok és SZER-ek) felé, akkor hamarosan megszűnik körülöttünk és bennünk az emberi humánum és civilizáció. A léleknélküliség már nem csak az embereken, de furcsa mód már az általunk létrehozott tárgyakon is megfigyelhető. Minden egyre darabosabb és grandiózusabb lesz, miközben a kicsinyke lélek egykori csodálatosan cizellált teljessége és harmóniája egyre jobban összezsugorodik, eltávolodik és nivellálódik. Ha a zuhanás ilyen ütemben folytatódik, akkor már maga a természet sem tud ellenállni, összeroppan a földi lét. A magasból lezuhan Égatya, amelybe belepusztul majd a jóságos Földanya is. Nem kellene hagynunk, hogy a Szent Korona fénye újra elhalványuljon!
Amit biztosan kijelenthetek: soha többé nem akarok politikai témájú könyveket írni. Elég volt ez a harmincévnyi, látszólag reménytelen küzdelem! A mai közélet intellektuálisan sajnos teljesen kiürült és vállalhatatlan. Nagy bánatomra ezt az utolsó kötetemet is át- meg átszövik a létünkkel kapcsolatos konkrét politikai és gazdasági problematikák. Közeli könyvterveim között szerepel kalandos élettörténetem filmforgatókönyvi feldolgozása, valamint a Jelenések könyvének egy mai világunkra kivetített regénybeli feldolgozása. Érdemes lenne egyszer talán a Cion bölcseinek gyűlöletkönyvét is egyfajta magyar szeretet-alternatívaként átírni és ellentételezni, hiszen nem szabadna hagynunk a mérgező szellemi gyomnövények elszaporodását. Szégyenként élem meg azt is, hogy nincs írói bátorság az elmúlt évtizedek tragédiáinak az őszinte feltárására. Nincs például egy nagy ívű családregény vagy akár filmes adaptáció, amely 1956-tól egészen napjainkig átfogná ezt a sokszor zsákutcákba torkolló, tragikus magyar történelmet. Képzőművészként az ősi sámánrajzok érdekelnek leginkább. Jó volna egy országos vándorkiállítás keretében bemutatni ezeket a még meglévő ősi jel-képeket és üzeneteket. Alig akad azonban szellemi érték, minden csupa üres fecsegés, bulvár és sekélyesség. Nincs már sem állami, sem magán mecenatúra, amely önzetlenül támogatná ezeket a nemzet számára igen fontos értékeket és törekvéseket! Mint rendes, „mély-magyar” érzelmű alkotó, megpróbálok Németh László, Szabó Dezső és Hamvas Béla tanácsai szerint élni. Vagyis szeretem az erkölcsi rendet, a belső lelki szigort, az akaratot, a csendet, a magányt és a puritánságot. Soha nem vágyakoztam pénzre, hatalomra, sikerre és karrierre. Ez talán életrajzi adataimból látható is, hiszen minden alkalommal „rosszkor voltam jó helyen”. Családommal együtt sokszor igazi nélkülözésben és nyomorúságban szenvedtük végig ezt az elmúlt ötven évet. A fény azonban, amit megtaláltam magamban, családomban és megmaradt barátaim körében, mindennél fontosabb számomra. Mivel a politikai közélet egészen fiatal korom óta elsodort a valódi szellemi alkotások örömeitől, itt lenne az ideje visszatérnem az irodalomhoz és a képzőművészet ősforrásaihoz. Ezért is rendezünk havi rendszerességgel a Dunakanyarban lévő tanyánkon kulturális találkozókat, ahol a vizualitás, a zene és az irodalom segítségével kutatjuk megmaradásunk elfeledett, misztikus okait és titkait. Mivel a zuhanás megállíthatatlan, a hátralévő idő különös kinccsé változott számomra. A lehetőséget, amit odaátról kaptunk, nem érdemes hétköznapi butaságokra és gonoszságokra eltékozolni.
- Mielőtt befejeznénk beszélgetésünket mindenképpen meg kell kérdeznem, hogy a hit és vallás, vagyis a lélek megerősítésén túl lát-e egyéb alternatívát a civilizáció összeroppanásának az elkerülésére? Megállítható egyáltalán ez az egyetemes zuhanás a politika vagy a gazdaság eszközeivel?
- Személyes sorsom egy furcsa átmeneti korszakba vetett és szőtt bele. 1956 és 2006 történése egyfajta szép, szomorú és felemelő félévszázados keretbe foglalta az életemet. Tevékeny ellenállóként átéltem és elősegítettem a kommunizmus összeomlását, majd rögtön ezt követően elszenvedtem a kapitalizmus mély és összetett válságát. Látom, és saját bőrömön megtapasztalom, hogyan omlik össze a demokrácia politikai és gazdasági intézményrendszere és hogyan porlad szét a kereszténység farizeus és dogmatikus hitvilága. Ez már a nyugati kultúrkör végső hanyatlásának ideje. Mindenhol hazugsággal, képmutatással és értékvesztéssel vagyunk körülvéve. Kérdésére a válasz egyértelmű: pénzzel már nem lehet megváltani a Gondviselést! A gonosz korszellem azonban lassan, de biztosan felemészti önmagát! Szerintem a Végítélet megmásíthatatlanul és elkerülhetetlenül be fog teljesedni. Az emberiség és benne a magyarság lassan elérkezik az út végére. Biztos vagyok benne, hogy hatalmas sorsfordító változások előtt áll az egész emberi civilizáció. Reményeim szerint mi, magyarok leszünk ennek az univerzális fordulatnak a szellemi katalizátorai.
2010. Húsvét - a Feltámadás ideje, Dunakanyar, Szentendrei-sziget, Surány, a Sárkány gyomra
(Kuruc.info)
