I.
A kőszegi gázkamra áldozataira emlékeztek
1998. március
53 évvel ezelőtt, 1945. március 24-én Kőszegen gázkamra működött egy napig. A kőszegi önkormányzat és a Kőszegi Baráti Kör erről tartott megemlékezést, amelyen igen sokan vettek részt: hat helyi iskola tanulói, valamint a szombathelyi hitközség tagjai és vezetői.
A Himnusz elhangzása után Lazarovits Ernő a MAZSIHISZ és a NÜB nevében beszédet mondott, felidézve a magyarországi Soát. Szólt többek között arról, hogy már Magyarország náci megszállása előtt is több diszkrimináció sújtotta a zsidóságot. Emlékeztetett, hogy a nyilasok hatalomra kerülése után a munkaszolgálatosokat a Dunántúlra terelték, így kerültek Kőszegre is, ahol embertelen körülmények között tengették életüket. Ismertette az egynapos gázkamra történetét: több mint száz munkaszolgálatos lelte ott halálát.
Napjainkról szólva felszólította a résztvevőket, de különösen a nagy számban megjelent fiatalokat: mindent kövessenek el, hogy e szörnyű tett soha többé ne fordulhasson elő...
Kiss Tibor, a Kőszegi Baráti Társaság vezetője ismertette a Kőszegen 53 évvel ezelőtt lezajlott tragédiát, megbékélésre hívta fel az emlékezés résztvevőit. Beszédében kiemelte II. János Pál pápa nyilvános bocsánatkérését a katolikus hívők nevében, remélve, hogy ez közel hozza egymáshoz a kereszténységet és a zsidóságot.
 |
1998. március
53 évvel ezelőtt, 1945. március 24-én Kőszegen gázkamra működött egy napig. A kőszegi önkormányzat és a Kőszegi Baráti Kör erről tartott megemlékezést, amelyen igen sokan vettek részt: hat helyi iskola tanulói, valamint a szombathelyi hitközség tagjai és vezetői.
A Himnusz elhangzása után Lazarovits Ernő a MAZSIHISZ és a NÜB nevében beszédet mondott, felidézve a magyarországi Soát. Szólt többek között arról, hogy már Magyarország náci megszállása előtt is több diszkrimináció sújtotta a zsidóságot. Emlékeztetett, hogy a nyilasok hatalomra kerülése után a munkaszolgálatosokat a Dunántúlra terelték, így kerültek Kőszegre is, ahol embertelen körülmények között tengették életüket. Ismertette az egynapos gázkamra történetét: több mint száz munkaszolgálatos lelte ott halálát.
Napjainkról szólva felszólította a résztvevőket, de különösen a nagy számban megjelent fiatalokat: mindent kövessenek el, hogy e szörnyű tett soha többé ne fordulhasson elő...
Kiss Tibor, a Kőszegi Baráti Társaság vezetője ismertette a Kőszegen 53 évvel ezelőtt lezajlott tragédiát, megbékélésre hívta fel az emlékezés résztvevőit. Beszédében kiemelte II. János Pál pápa nyilvános bocsánatkérését a katolikus hívők nevében, remélve, hogy ez közel hozza egymáshoz a kereszténységet és a zsidóságot.
Forrás: http://makkabi.hu/ujelet/archiv/u980802.html
Figyeljük a dátumot és az adatokat: a fenti írásban megemlített megemlékezés „53 évvel” 1945 után zajlott le, tehát 1998-ban. Lazarovits Ernő a „Mazsihisz és a NÜB nevében” arról beszélt, hogy az „egy napig működő gázkamrában” „több mint száz munkaszolgálatos vesztette életét”.
II.
Adalékok Kőszeg történelméhez
2003. június 3.
2003. június 3.
58 éve május végén-június elején kórházban feküdt Bács Pál, s mellette haldoklott édesapja. Az amerikai hadsereg 71. Divíziója szabadította fel őket a mauthauseni koncentrációs táborrendszer gunskircheni altáborában. Ide Kőszegről gyalogmenetben hajtották őket, miután ott fölépíttették velük a hevenyészett gázkamrát. Kőszegen 2400 zsidó munkaszolgálatost gyilkolt meg a német fasizmussal szövetséges magyar fasizmus, Szálasi nyilas rendszere alatt....
...Bács Pál, a Péterfy Kórház néhai sebész főorvosa. Bátyjával és édesapjával együtt dolgoztatták Kőszegen, ahol a tankelhárító árokásás mellett a téglagyár egyik szárítójából gázkamrát kellett kialakítania. Ebben gyilkolták meg a beteg bátyját.
A front közeledtével az életben maradtak gyalog jutottak az ausztriai haláltáborrendszer fő-, onnan melléktáborába.
...Bács Pál, a Péterfy Kórház néhai sebész főorvosa. Bátyjával és édesapjával együtt dolgoztatták Kőszegen, ahol a tankelhárító árokásás mellett a téglagyár egyik szárítójából gázkamrát kellett kialakítania. Ebben gyilkolták meg a beteg bátyját.
A front közeledtével az életben maradtak gyalog jutottak az ausztriai haláltáborrendszer fő-, onnan melléktáborába.
Forrás: http://terasz.hu/terasz.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=3994
Itt már pontosítják a kőszegi „haláltábor” áldozatainak a számát, habár nem tudni, milyen forrás alapján: 2400 fő. Hogy ebből mennyien haltak meg a mitikus „kőszegi gázkamrában”, nem derül ki az írásból. De hogy mennyire hitelesek a cikkben olvasható információk, arra azért jó példa, hogy az „ausztriai haláltábor-rendszerről” esik benne szó. A szerző lemaradt sok-sok brosúrával: a hivatalos holokauszt-történet írás ugyanis M. Broszat 1960. augusztus 19-i bejelentése óta azt hirdeti, hogy csupán hat lengyelországi helyiségben működtek „haláltáborok”. A Német Birodalom (ahová az Anschluss óta Ausztria is tartozott) területén csakis munkatáborok léteztek a hivatalos holodogmatika szerint! Nem kisebbíti vajon a holokauszt jelentőségét, aki ennyire tudatlan, mint a cikk szerzője?
III.
Kőszegen is volt gázkamra
2004. szeptember 17. - 13:14
A vasi kisváros megdöbbentő történelmi titkára hívja fel a figyelmet a pénteki Népszabadság egy írása. Az újság megszólaltat egy 83 éves ügyvédet, aki annak idején megjárta és túlélte a kőszegi haláltábort.
A Népszabadságnak nyilatkozó Ádám Györgyöt elmondása szerint 23 éves korában deportálták a fővárosból.
Szerinte történelemhamisítás a volt kőszegi városi téglagyár területén található emlékmű, azt hirdetve, hogy egykoron itt állt a kőszegi munkaszolgálatos tábor.
Szerinte haláltábort működtettek itt – nyilasok segítségével – a németek. Több ezer embert értelmetlenül dolgoztattak halálra; a legyengült, beteg munkaképteleneket vagy lelőtték, vagy gázzal végeztek velük – állítja.
A lágerbe zárt zsidók és őreik létszáma az élelmiszerjegyek alapján mintegy nyolcezer lehetett.
A nehéz fizikai munka, a rossz életkörülmények, valamint az éhezés miatt egyre többen haltak meg vagy betegedtek meg. 1944 decemberének második felében a tábor parancsnoka három barakkot szigeteltetett le, ahol az elgyengült, beteg embereket elgázosították.
„Reggelenként, a latrinára menet mindig találtam egy-két haldoklót; valahogy kiásták magukat a rosszul összetákolt gázkamrából, és élőhalottként, négy kézláb kúszva-mászva szédelegtek, amíg agyon nem lőtték őket.”
A hullaszállító brigádok a csonttá és bőrré soványodott, eltorzult testeket nagy gödrökbe hordták. Az akkor 23 éves Ádám György saját szemével látta, hogy még élőket is vetettek a halottak közé.
Akadt, aki a hullagödörben talán még egy-két óra hosszat mozgott, hörgött. Aztán elhallgatott ő is – ad ízelítőt a borzalmakból a férfi.
A tábor történetét részletesen feltáró írásban megszólal Szita Szabolcs történész, aki szerint számos tény és adat bizonyítja, hogy a kőszegi munkatáborokban a Vernichtung durch Arbeit, vagyis „a megsemmisítés munkával” náci gyakorlata érvényesült. Ismeretei szerint a sörgyári tábor Bauer nevű parancsnoka a kiürítéskor szigetelt fogolybarakkokban legkevesebb 72 legyengült magyar zsidó férfira bocsáttatott feltehetőleg ciángázt, ettől nagyobb részük megfulladt. A túlélőkkel golyó végzett.
Az 1945-1946. évi exhumációs adatok alapján a táborlakók közül körülbelül 2500 ember vesztette életét. Azóta újabb maradványok, feltehetően kényszermunkások csontjai kerültek elő a térségből.
2004. szeptember 17. - 13:14
A vasi kisváros megdöbbentő történelmi titkára hívja fel a figyelmet a pénteki Népszabadság egy írása. Az újság megszólaltat egy 83 éves ügyvédet, aki annak idején megjárta és túlélte a kőszegi haláltábort.
A Népszabadságnak nyilatkozó Ádám Györgyöt elmondása szerint 23 éves korában deportálták a fővárosból.
Szerinte történelemhamisítás a volt kőszegi városi téglagyár területén található emlékmű, azt hirdetve, hogy egykoron itt állt a kőszegi munkaszolgálatos tábor.
Szerinte haláltábort működtettek itt – nyilasok segítségével – a németek. Több ezer embert értelmetlenül dolgoztattak halálra; a legyengült, beteg munkaképteleneket vagy lelőtték, vagy gázzal végeztek velük – állítja.
A lágerbe zárt zsidók és őreik létszáma az élelmiszerjegyek alapján mintegy nyolcezer lehetett.
A nehéz fizikai munka, a rossz életkörülmények, valamint az éhezés miatt egyre többen haltak meg vagy betegedtek meg. 1944 decemberének második felében a tábor parancsnoka három barakkot szigeteltetett le, ahol az elgyengült, beteg embereket elgázosították.
„Reggelenként, a latrinára menet mindig találtam egy-két haldoklót; valahogy kiásták magukat a rosszul összetákolt gázkamrából, és élőhalottként, négy kézláb kúszva-mászva szédelegtek, amíg agyon nem lőtték őket.”
A hullaszállító brigádok a csonttá és bőrré soványodott, eltorzult testeket nagy gödrökbe hordták. Az akkor 23 éves Ádám György saját szemével látta, hogy még élőket is vetettek a halottak közé.
Akadt, aki a hullagödörben talán még egy-két óra hosszat mozgott, hörgött. Aztán elhallgatott ő is – ad ízelítőt a borzalmakból a férfi.
A tábor történetét részletesen feltáró írásban megszólal Szita Szabolcs történész, aki szerint számos tény és adat bizonyítja, hogy a kőszegi munkatáborokban a Vernichtung durch Arbeit, vagyis „a megsemmisítés munkával” náci gyakorlata érvényesült. Ismeretei szerint a sörgyári tábor Bauer nevű parancsnoka a kiürítéskor szigetelt fogolybarakkokban legkevesebb 72 legyengült magyar zsidó férfira bocsáttatott feltehetőleg ciángázt, ettől nagyobb részük megfulladt. A túlélőkkel golyó végzett.
Az 1945-1946. évi exhumációs adatok alapján a táborlakók közül körülbelül 2500 ember vesztette életét. Azóta újabb maradványok, feltehetően kényszermunkások csontjai kerültek elő a térségből.
Forrás: http://www.alon.hu/node/1410/1/13
A Népszabadság 2004. szeptember 17-i cikke szerint tehát egy bizonyos Ádám György nevű férfi azt állította, hogy 23 éves korában a „kőszegi haláltáborba deportálták”, ahol is „több ezer embert értelmetlenül dolgoztattak halálra”, és „1944 decemberének második felében a tábor parancsnoka három barakkot szigeteltetett le, ahol az elgyengült, beteg embereket elgázosították.” Hogy pontosan mennyit, azt nem lehet tudni, Szita Szabolcs történész szerint azonban „számos tény és adat bizonyítja”, hogy a „megsemmisítés munkával náci gyakorlata érvényesült” (hogy melyek lennének ezek a tények és adatok, arról egyetlen szót sem szól), majd Szita – akinek, ha állását meg akarta tartani, nyilván elő kellett állnia valamiféle gázkamramesével - közli: „Ismeretei szerint a sörgyári tábor Bauer nevű parancsnoka a kiürítéskor szigetelt fogolybarakkokban legkevesebb 72 legyengült magyar zsidó férfira bocsáttatott feltehetőleg ciángázt, ettől nagyobb részük megfulladt.” Hogy honnan származnak Szita Szabolcs „ismeretei”, arról a cikkben nem kapunk tájékoztatást. Jó lenne továbbá, ha a nagy tudású történészeink és a nyilván teljesen megbízható szemtanúk eldöntenék végre, hol is működött a félelmetes „kőszegi gázkamra”: a Terasz magazin fentebb közölt cikkében ugyanis az áll, hogy Bács Pál, a „Péterfy Kórház néhai sebész főorvosa” szerint a „téglagyár egyik szárítójából” kellett a „gázkamrát kialakítani”, ezzel szemben Szita Szabolcs „ismeretei szerint” „szigetelt fogolybarakkokban” „72 zsidó férfira” bocsátottak „feltehetőleg ciángázt”. Ugyanígy emlékezik Ádám György „szemtanú” is.
A következő kérdések fogalmazódtak meg bűnös fejemben: Mi lett a szigetelt fogolybarakkokkal? Miképpen szigetelték azokat? Honnan tudjuk, hogy éppen 72 embert öltek meg? Honnan tudjuk, hogy mind férfi volt? Miért csak férfiakat öltek meg a „szigetelt fogolybarakkokban”, amikor például Auschwitzban a hivatalos verzió szerint elsősorban éppen a munkára alkalmatlan foglyokat, vagyis a nőket és gyermekeket gázosították el? Miért éppen 72 „zsidó férfit öltek meg”? Miért mondja Szita Szabolcs, hogy „feltehetőleg” ciángázzal ölték meg őket? Most tudja vagy nem tudja? Miért hagyták abba az elgázosításokat olyan hirtelen? Miért emlékezett úgy Bács Pál (akit sokáig a „kőszegi haláltábor” „egyetlen életben maradt szemtanújának” tartottak), hogy a „téglagyár egyik szárítójából” lett a gázkamra? Miért nem hisz neki Szita Szabolcs? Miért ad hitelt ezzel szemben a nyilván nagyon „tekintélyes” történésznek számító Szita Szabolcs az egyik „szemtanúnak” és miért nem hisz a másiknak? És ha Szita Szabolcs kételkedhet Bács Pál „szemtanúnak” a gázkamrák létrehozására vonatkozó állításaiban, akkor miért nem lehet ugyanígy bárkinek kétségbe vonnia más, akár Auschwitzot is megjárt „túlélők” állításait? És egyáltalán, hol vannak a „kőszegi megsemmisítő tábor” és a „kőszegi gázkamrák” létére vonatkozó írásos, illetve tárgyi bizonyítékok? Ha nincsenek, akkor miféle alapon nyilatkoznak a „történészek”? És milyen alapon tartanak megemlékezéseket a „Kőszegen lezajlott szörnyűségekkel” kapcsolatban? És miért nem szerepel a nemzetközi holokauszt-szakirodalomban a „tény”, mely szerint Kőszegen is létezett „megsemmisítő tábor”? És vajon ha valaki meglehetősen az ellentmondásos „visszaemlékezésekre” és a hiányzó tárgyi és írásos dokumentumokra tekintettel kételkedik a „kőszegi gázkamrák” létében, akkor holokauszt-tagadónak minősül-e, és kerülhet-e börtönbe?
A nagy sikerre való tekintettel ismételten kijelentem, hogy ha valaki a fentebb felsorolt kérdésekre értelmes, hihető válaszokat ad, akkor ünnepélyesen elfogyasztom a cipőmet a Dohány utcai zsinagóga előtt, vagy Karsai László társaságában Putnokon is, mi több, az elől sem zárkózom el, hogy Auschwitzban egyem meg a cipőmet.
A nagy sikerre való tekintettel ismételten kijelentem, hogy ha valaki a fentebb felsorolt kérdésekre értelmes, hihető válaszokat ad, akkor ünnepélyesen elfogyasztom a cipőmet a Dohány utcai zsinagóga előtt, vagy Karsai László társaságában Putnokon is, mi több, az elől sem zárkózom el, hogy Auschwitzban egyem meg a cipőmet.
Ja, és végezetül: Mit szól a „kőszegi gázkamra” történetéhez Karsai László és Ungváry Krisztián?
Perge Ottó
