- Nagyon egyszerű, mert meghívtak. Nagy örömmel jöttem, hiszen 1956 óta mély érzéseket táplálok a magyar nemzet irányában, s 1959 óta ez a rokonszenv csak fokozódott a minket ért hasonló események miatt. Két napig tartottam előadásokat itt, Budapesten, s alkalmam nyílt találkozni néhány barátommal a parlamentben.

- Ez igencsak misztikus kérdés. A buddhista elképzelés szerint a vezető személyében folyamatosság van. Halálom után feltétlenül következik egy újabb élet, s én mindent megteszek, hogy szolgáljam az embereket. Azt viszont persze nem tudom, ki követ majd engem.

- Természetesen, én ma is azt mondom, hogy a marxista-kommunista rendszer morális alapjai, a javak egyenlő elosztása közelebb áll a szívemhez, mint a kapitalizmus, amely a profitot helyezi előtérbe. Buddhista szerzetesként nem is mondhatok mást, s ne feledjük, a múltban is nagyon sok indiai vagy Srí Lanka-i szerzetes is hasonlóképp érzett. De leninista nem vagyok! Leninről ugyanis azt tartom, hogy több esetben eltávolodott a valódi marxista eszméktől. Ő sokkal inkább a hatalomra koncentrált. A bolsevik forradalom talán jó okokból indult el, hiszen akkoriban az orosz uralkodó osztály könyörtelen hatalmat gyakorolt, az embereknek nem voltak jogaik, nem szólalhattak fel. A helyes motiváció azonban később megváltozott, a hatalom megtartása került az első helyre, a bolsevikok pedig minden ellenzéki véleményt kegyetlenül letörtek. Ezért én egyértelműen elvetem a leninizmust, és természetesen a sztálinizmust is.

- A maoizmus 1955-56-ig teljesen jó szándékú ideológia volt. A kezdeti idők kommunista vezetői nagyon-nagyon jó szándékú, kiváló emberek voltak. Ők egyértelműen azért dolgoztak, hogy szolgálják a népet, különösen a munkásosztályt. Ám akkoriban, 1956 környékén valami megváltozott, a gondolkodásmódjuk egészen eltolódott baloldali irányba. 1957-ben még az volt a jelszó, virágozzék száz virág, azaz szólaljanak meg a legfontosabb gondolkodók. Ezt követően azonban az összes ellenzéki hang elhallgatott, minden kritikusnak befogták a száját. Én akkor veszítettem el a hitemet bennük. Pedig korábban többször találkoztam Mao Ce-tunggal, és mondhatom, nagyon tiszteltem őt, felnéztem rá. Az említett elhajlást követően már nem.

- Tibetben és Pekingben is tárgyaltunk, mikor ott jártam. Mao kezdetben nagyon szép terveket tárt elém Tibettel kapcsolatban. Egy alkalommal úgy beszélgettünk, hogy az asztal egyik oldalán jómagam voltam a pancsen lámával (Tibet második számú vallási-politikai méltósága - a szerk.), a másikon pedig a főtitkár ült politikai vezetőkkel, valamint két kínai tábornokkal, akik Tibetben állomásoztak. Akkor Mao rámutatott a katonákra, és azt mondta: ezt a két embert azért küldöm Tibetbe, hogy téged szolgáljanak. Ha ez nem így történne, értesíts róla, én pedig azonnal visszahívom őket. Azután az ötvenes évek közepén elkezdődött reformfolyamat szörnyű hatással volt a tibeti társadalomra. A tervek talán megfelelők voltak Kínában, de Tibetben egyáltalán nem. A tiltakozásainkat elsöpörték. 1956-ban már voltak problémák Tibet keleti részén. Akkor utaztam Indiába az ottani kormány meghívására. Gondolkoztam rajta, hazatérjek-e vagy sem, de végül visszamentem, többek között Dzsavaliarlal Nehru indiai kormányfő javaslatára, minthogy a kezünkben volt a 17 pontos megállapodás Peking és a tibeti kormány között. Ezek bizonyos jogokat biztosítottak volna a tibetieknek. 1956 és '58 között legalább két levelet írtam Mao főtitkárnak a problémákról, s nagy reményekkel, bízva az ígéretében. Választ azonban nem kaptam.

- India a vallásunk őshazája, így érzelmileg nagyon kötődünk hozzá. Az pedig nagyon fontos, hogy India egy szabad ország. 1959-ben, mikor elhagytuk Lhászát, Indiába érkeztünk, és itt befogadtak, az az indiai kormány üzenete volt mindenki számára. Nehru kormánya mindent megtett, hogy otthon érezzük magunkat, gondoskodott a fiatalok oktatásáról, s mondhatom, a tibetiek nagyon boldogan élnek Indiában. No de 51 év eltelt azóta. Manapság az Indiában élő tibeti fiatalok oktatása magasabb színvonalú, mint a Tibetben élőké. A kultúra megtartását célzó folyamatok is Indiában érhetők el, Tibetben nem, bár egyes félreeső kolostorokban még van viszonylag színvonalas oktatás. A Lhásza körüli nagy kolostorok azonban kiürültek, csak egy-két szerzetes él ott, múzeumokká váltak.

- A buddhizmus eredetileg a Kelethez tartozik, a Nyugat zsidó-keresztény hátterű, és bizonyos mértékig mozlim. Mindig azt mondom, tanításaim során is, hogy jobb megmaradni a régi hitnél. Ugyanakkor mindig van a sok-sok millió ember közül néhány, akik. számára a buddhizmus megfelelőbb a többi vallásnál. Ahogy a tibetiek között is van néhány keresztény és néhány mozlim is. A buddhizmus mindig magában hordozza a helyi jellegzetességeket, mint a tibeti, a kínai, a japán vagy a koreai buddhizmus. A nyugati buddhizmus is működőképes lehet. Az alapelveknek azonban mindig tisztáknak kell maradniuk, az eredeti, szanszkrit forrásból kell táplálkozniuk. Külsőleg lehet különbség a nyugati és a keleti ember között, de érzelmi-szellemi téren pontosan ugyanolyanok vagyunk.

- Bármit ehetek, nincs semmi megkötés számomra. Buddhista szerzetesként nem is tehetem meg, hogy egyik vagy másik ételt visszautasítsam. Ha egy nem vegetáriánus közösségben vagyok, és ott megvendégelnek, bármit megehetek. Én is szívesen elfogyasztom, amit adnak nekem. Persze, a buddhista és a keresztény szerzetesek között van különbség, mivel nekünk tiltott az alkohol. Az nekünk hiányzik.