- Lényegében már 2009 őszén összeállt ez a mostani kötet, melynek kiadásával egyáltalán nem kapkodtam. A személyes lelki és szellemi metamorfózisnak és az ebből felfakadó spirituális üzenetnek először bennem kellett megérlelődnie. A 2006-os évet életem legtragikusabb esztendejének tartom. A brutálisan szétvert nemzeti öntudatra ébredés és társadalmi lázadás során saját bőrömön is megtapasztaltam, hogy mit is jelent valójában a fehér ember végsőkig „demokratizált”, agresszív, képmutató, eltorzult és beteg civilizációja. Kiteljesedett bennem a magyar kórkép. A Jobbikból való kilépésemmel pedig végleg lezártam a több mint harminc esztendeje vívott, igen küzdelmes politikai életutam. Ez volt az a fordulópont, amikor teljesen szertefoszlott minden idealisztikus elvárásom, naiv hitem és ostoba reményem, amely a demokráciát, a pártpolitikát és a közéletet övezte. Rá kellett döbbennem, hogy minden ezen a külső, manipulált felszínen véghezvitt áldozatvállalás teljességgel felesleges és értelmetlen zsákutcába torkollik. Teljesen egyértelmű, hogy a magyarság jelenlegi katasztrofális helyzetére és állapotára nincs politikai és közgazdasági, vagyis hatalom- és pénztechnikai megoldás! A gyorsuló ütemben aláhulló világban ugyanis teljesen eluralkodott a gátlástalan parazitizmus. Az élősködés áthágott már minden ésszerű korlátot és határt: „benyelte” az Istent, a vallást, a politikát, a gazdaságot, a kultúrát, le egészen az egyéni szintekig. Nivellált, megosztott, kifosztott és felzabált minden egyéni és közösségi értéket. Mintha nagyon is tudatos kezek kihúzták volna az emberi civilizáció tégelyéből a dugót, úgy ömlött ki, folyt el minden érték, szépség, jóság és harmónia körülöttünk. Teljesen megfordult a teremtett rend hierarchikus struktúrája: az isteni szabad szellem a földbe süllyedt és anyagba döngöltetett, miközben a mocsok az egekig emelkedett. Szellemi és lelki értékek helyett a hatalom és a pénz teremtett aljas és minden gazságra kapható új „eliteket” és kasztokat. Cseppet sem csodálkoztam tehát azon, hogy erről a drámai folyamatról őszintén értekező kötetek nehezen találnak utat az olvasókhoz. Én sem találtam sokáig kiadót, hiszen nem érdeke senkinek sem, hogy a halál kultúrájának kapujában felébredjen valaki a reá nehezedő, bekódolt és hamis dogmákból. Mivel azonban egyre inkább elérkezett és beérett az idő a sorsfordító változásokra, isteni segítséggel egyre többen felébrednek és feleszmélnek körülöttünk. Az emberi lények többsége ma már öntudatlanul is érezni kezdte a végső bajt és a létfordító változások szükségszerűségét. Ennek a tömeges ébredésnek – és nem utolsó sorban nagyszerű barátaimnak – köszönhetem én is a kötet létrejöttét és kiadását.

- A kötet kiadását követően kaptam némi kritikát is az olvasóktól. Volt, aki azzal vádolt meg, hogy láthatóan az összeesküvés-elméletek feltétlen híve vagyok. Ezt természetesen tagadom, hiszen bármerre tekintek – a romos nemzetállamok, az elfeledett tradíciók vagy az erkölcs lehanyatló színterein – a kozmikus szellem elleni összehangolt, és igen tudatosan felépített összeesküvés-gyakorlatot látok és tapasztalok. A világ felforgatásának elméleti kidolgozásán, a létrontás kiagyalásán már réges-régen túl vagyunk! Ma már mindannyian a gyakorlati létrontás utolsó stádiumában vergődünk. A Nagy Konvent baloldali anarchista, radikális, liberális és forradalmi jakobinusai egyre vérgőzösebb elmével terelik a világot a teljes összeomlás és megsemmisülés irányaiba. Robespierre mai internacionalista utódai – akik jelképesen ma is ott ülnek a Szent Jakab kolostor falai között – már nem bújnak álságos nemzeti színek paravánjai mögé. Tűzzel-vassal „demokratizálják” a szabadság, egyenlőség, testvériség fanatikus haladás-vallását. A legjobban talán az jellemző rájuk, hogy amit mások vérével, verítékével és könnyeivel felépítenek, azt betegesen messianisztikus küldetéstudatuk által azonnal félresöprik, lerombolják és eltiporják. Ebben az állandósult világméretű rendetlenségben és felfordulásban mit sem számít már az elsilányodott és erőtlen emberi élet. Mi, magyarok erre a tudatos és tervszerű rombolásra a példák ezreit sorolhatnánk, hiszen ezt naponta átéljük és megtapasztaljuk: minél nagyobb bennünk az idegenszerűség, annál idegenebbek, megvetendőbbek vagyunk megszállóink szemében. Minél több jogosítványt adunk a diktátumok törpe minoritásának, ennek az élősködő kisebbségnek, annál inkább ránk és belénk települ a halál mítosza és kultusza. A mai jakobinus szabadságot kiállt, miközben ő a legfőbb elnyomó. Szólásszabadságot követel, miközben ő a legfőbb cenzor. A korrupció és a megvesztegetés élharcosa, miközben ő a legnagyobb tolvaj. Emberi jogokért üvöltözik, miközben ő maga tiporja el leginkább az emberi méltóságot és minőséget. A világot talán csak egy olyan „ellenforradalmi” szellemi és lelki összefogás menthetné meg, amelyben a természetrend és az önzetlen szeretetvallás segítségével, sikerülne helyreállítani a hierarchikus, organikus és szakrális rendet. Mindehhez azonban ma már túl kevés az emberi akarat. Isteni, fensőbb beavatkozás nélkül nem lehetséges a mélyreható változás!

- Megértem, de végtelenül sajnálom, hogy a bankárbűnözés témakörét egyetlen politikai erő sem merte eddig nyíltan felvállalni, hiszen a demokrácia eme tragikus bohózatát a pénzvilág Mammonjai tartják fenn. Mindemellett ennek a bankárok által vezetett parazita jellemű és szellemű pénzügyi oligarcha és kaszt, valamint az adósok között feszülő új „osztályharcnak” – csak Magyarországon belül – már több mint négymilliónyi földönfutó, nyomorult áldozata van. Nyilvánvaló, hogy a leggyengébb láncszemnél, vagyis magánál a pénznél fog elszakadni a mostani virtuális világtrend. Magyarország esetében ez a „végső harc”, ráadásul már régen nem a pénzről, az adósságok visszafizetéséről szól, hanem a nemzet teljes megsemmisítéséről. Egyre nyilvánvalóbb, hogy esetünkben itt nem a gazdasági befolyásról, a föld- és a vízkészletről van szó, hanem annak az ősi égi tudásnak a nyomtalan eltüntetéséről, melyet mindmáig egyedül hordozunk és képviselünk. Az a tény, hogy a földgolyó javainak döntő többségét egy jól körülírható kisebbség birtokolja, mindent elmond erről a kilátástalan helyzetről. Ennek a drámai folyamatnak a kialakulásáért súlyos felelősség terheli a zsidóság által irányított, kereszténynek nevezett fehér civilizációt!

Mindezeken túl (vagy talán éppen ezért) ma már elsősorban mégis inkább sokkal többet foglalkoznék azzal a különleges, időtlen és kortalan isteni teremtménnyel, amely bennünk lakozik, vagyis az emberi lélekkel. Azzal a testi kapszulába rejtett, fantasztikus és fénylő „lénnyel”, aki minden külső fizikai és társadalmi hatás ellenére, egyedül képes megőrizni a Teremtő közvetlen célját, szándékát és üzenetét. A szellem elhomályosodása és elsötétedése idején a lélek az egyetlen immanens kapcsolat Istenünk felé. Mivel a végtelen univerzum bennünk él és lüktet – ezekben a sorsfordító időkben –, különösen fontos, hogy megismerjük, és állandó párbeszédet folytassunk saját lelkünkkel. A tiszta lelki fény megismerése, vagyis a lélekismeret előbb-utóbb elvezet a lelkiismeret felébredéséhez. Olyan ez, mint egy használaton kívüli telefon. Néha nem ártana leporolni és felhívni rajta szeretteinket!

A másik témakör, amely mindvégig nagyon izgatott, a metafizikai idő és tér problematikája. Egyre izgalmasabb kihívás számomra az, ahogyan a gőgös és profán ember – mohó anyagi haszonszerzése és hatalmi önzősége által – nekilát az isteni idősíkok és terek önmagához való hajlításához. Ez a gátlástalan manipuláció, öntudatlanul is súlyos beavatkozás a szakrális idő- és térsíkokba, vagyis olyan brutális esemény, amely alapjaiban átírja a kozmikus rendet és a teremtést, hiszen „Ami fenn, az lenn!” elve alapján, a földi idő mindössze csalóka árnyéka az égi időnek. Az idő és tér elleni merénylet tehát nem más, mint gonosz és aljas támadás az isteni, egyetemes és kozmikus rend ellen! Azt gondolom, hogy ez a durva beavatkozás hamarosan teljesen szétzülleszti a teremtett örök időt és a teret körülöttünk! Az idő meglopása, a tér megcsonkolása egyértelműen azt üzeni számunkra, hogy a gátlástalan anyag-ember egyedül akar uralkodni a kozmosz végtelen, harmonikus és misztikus teste felett. Az Istenét elveszítő és megtagadó profán ember mindenáron a mindenség megtöretésére, meghódítására és megsemmisítésére törekszik. Végül, hogy képletes és érzékelhető példával szolgáljak: a végtelenséget modellező Mőbiusz-szalagon örök körforgásban egymásba fordul (fonódik) tér és idő. Az emberi élet és lét, akár a fehér papírcsíkon vándorló aprócska fekete ceruzapont – hol alul, hol felül – futja a ciklikus köröket. A botor és balga ember el kívánja tüntetni ebből a modellből az örök élet (létvizsgálat és létösszegzés) csavarját, mindenáron és erőszakosan ki akarja simítani az örök vándorlás idő- és térsíkját. Korlátoltságánál fogva nem veszi észre, hogy ezzel „csak” felszámolja majd saját létét és életét.

- Mindenképpen szögezzük le, hogy sem teológus, sem filozófus nem vagyok. Sokkal inkább egy útkereső, egyszerű és hétköznapi ember, aki különösen kedveli a szellemi kihívásokat. A balsors, a sikertelenség, a kielégületlenség és a hiányérzet már ezer éve itt van közöttünk. Ennek kezdtem el keresni és kutatni a kiváltó okait. Én elsősorban dogmáktól szenvedő katolikusként tettem fel magamban azokat a gyötrő kérdéseket, amelyek nagyjából a következők voltak: - A történeti Isten vajon azonos-e a keresztény mítosz Istenével? Egyáltalán szétválasztható a történeti és a misztikus Isten? Az Isten és egyszülött fia, Jézus vajon egy, kettő, vagy netalán a Szentlélek okán három Istenség? Hol van, hová tűnt ebben a megcsonkított Szentháromságban az egyik legfontosabb: a negyedik elem, a Csillagkapu, a Fény, az Angyal, az Anya, a teremtés és szülés örök misztériuma és princípiuma? Miért lett fontosabb az önmegtartóztató szüzesség az életet adó termékenységnél? A latin kereszt és a szörnyű kereszthalál miért lett a szeretet jelképe? Miért csak és kizárólag a halálon keresztül lehet eljutni a megváltáshoz? A kiteljesedett élet, a szeretet, a jóság és boldogság útján miért nem? A keresztény megváltás ellenére miért a keresztények az eredendő és legfőbb evilági bűnösök? A keresztény hit és dogma miért akar mindenáron uralkodni az Istent kereső szellem (gnózis) felett? Miért vette el tőlünk az öröklét reményét a reinkarnáció elvetése által a keresztény egyház? A kereszténység miért szabályozza minduntalan dogmákkal az Istentől kapott szabad akaratot? Miért nem egységesítette, kötötte össze a reinkarnáció által önmagát a többi világvallással? Miért lehet csak hinni, és nem tudni Istent? Miért lett sivár emberi dogma az öröklét kezdete? Miért és miben különbözik a zsidók anyagi és a keresztények égi Istene? Isten miért emeli minden más nép fölé a haragvó és nyughatatlan zsidóságot? A Biblia valóban az Isten természetes igéje, vagy csak az emberi gyarlóság és hatalomvágy ügyes leképezése? Miért áll tökéletesen szemben egymással az Ó- és az Újszövetség teológiai üzenete? Ha van Ószövetség, akkor miért nincs Ősszövetség? Miért csak egyetlen népnek adatott meg, hogy saját (másoktól összegereblyézett) eredetmítoszát beilleszthesse az Újszövetség tanai elé? Miért fedi el teljes mértékben az Ószövetség barbár üzenete az Újszövetségi szeretetvallását? Van és létezik egyáltalán Ó- és Újszövetség? Nem lehetséges, hogy csak egyetlen, magával az Élő Istennel kötött nagybetűs Szövetség van? Miért megkérdőjelezhetetlen, megismételhetetlen, kiválasztott, kizárólagos, egyedi és felsőbbrendű a szemita-keresztény vallási elv és gyakorlat? Miért vannak világuralmi törekvései a katolicizmusnak? Miért, hogyan és kik által lett a zsidóság legnagyobb és legbefolyásosabb szektája a kereszténység? Miért szolgáljuk ki az egyházi és papi parazitizmust? Miért kell Istennek intézményesített földi helytartó? Miért van teljesen egybemosva a világi uralom és az égi hatalom? Miért kell materializálnunk naponta, amikor megesszük Jézus „testét” és megisszuk „vérét”? Vajon miért mondjuk az imánkban, hogy „Ne vígy minket kísértésbe”? Hogyan és miként akarna megkísérteni bennünket, saját teremtményeit a szerető és féltő Isten? Vajon milyen ősvalláshoz akart megtéríteni Keresztelő János, Jézus, Péter és Tamás, amikor még nem is volt Biblia? Miért a legegyszerűbb emberek felé fordult a megváltó, miért nem kora értelmisége felé? Miért és hogyan lett az unós-untalanul fejlődő modern „Isten” földön járó zsidóvá, baloldalivá és liberálissá? Isten hogyan és miért lett a demokratikus haladás zászlóvivője? Miért a képmutató, keresztény, fehér ember civilizációja szabadította a világra a legszörnyűbb bűnöket, gazságokat és aljasságokat? Miért a kereszténység nevében (és nem a keresztények) ölték meg eddig a legtöbb földi lényt? Miért válik minden gondolkodó elme azonnal üldözendő „pogánnyá”, aki felteszi ezeket az alapvető kérdéseket? Nos, ezek a többnyire kényes és tabuk által övezett gondolatok kezdtek el ellenállhatatlanul sodorni tanulmányaim és könyvem megírása felé.

 - Valóban, ez a sok kérdés még a téma iránt érdeklődőket is elgondolkodtatja, de egyben meg is zavarhatja. Sokan a kereszténység meggyengítését vélik felfedezni ezekben a „hitetlen tamási” kételkedésekben. Azét a kereszténységét, amely mégis, minden hibája és hiányossága ellenére egyfajta alternatíváját kínálja a materializálódó világnak. Meg tudná közelíteni az Ön által felvetett problémákat másik (történeti) irányból?

- Az jól látható, hogy „alsópapság” nélkül már régen nem létezne kereszténység. Bár jómagam a jelenlegi eltorzult szemita – kereszténység mesterséges üdvtanát és kontraszelektált klérusát nem tartom a pénzvilág valódi alternatívájának, azért mégis látom, hogy „Minden kezdetben ott a vég, és minden végben ott lapul a kezdet”. A történeti Jézus sem küllemében, sem jellemében, sem viselkedésében, sem szokásaiban, sem tanaiban soha nem volt zsidó ember. Jézus nem tartotta magát zsidónak, de az első keresztények sem tartották Őt annak. A Talmud is csak „prozelita” gojnak, vagyis zsidó vallású idegennek nevezi, kezdetben még Dávidtól való származását sem ismeri el! Jézus éppen a zsidó rabbinátussal szemben képviselte és fogalmazta meg leghatározottabban a sumér – szkíta – pártus szeretetvallás ősi tanait. A názáreti soha nem az ábrahámi szövetségre hivatkozott, amikor kinyilatkoztatta, hogy „Új Szövetséget kötök veletek”, hanem az Ősszövetségre, melyet Zarathusztra hirdetett meg közel háromezer évvel azelőtt. Ő ezt újította fel az Úrvacsorán, amikor azt mondta: „E pohár bor az ős Szövetség jelképe az én véremmel, mely tiértetek megújíttatik.” (Korábban egyébként Jánosnak is azt mondta: „Illik nékünk minden régi igazságot betöltenünk.”) Ez az aktus egyébként nem más, mint a magyar Vérszerződés korai előképe! Jézus tehát valóban Isten Fia volt, mert ezek az ősi sumér-szkíta népek évezredek óta Isten fiainak nevezték magukat, és Isten országának a hazájukat. Ezekért az ősi tanokért kellett meghalnia Jézusnak (később Koppánynak), s ezért üldözték életre-halálra két tanítványát, Pétert és Tamást is, akik aztán visszamenekültek az ősi földre, szeretett hazájukba, a Pártusok földjére. Jézus születését és halálát követő évszázadokban még továbbra is kiáramlott, élt, virult és gyarapodott az ősvallás, vagyis az önzetlen szkíta szeretetvallás. Krisztus után 140-ben Markion kinyilatkoztatta nézeteit, melyek szerint a zsidó Ószövetség mellőzendő, mert nem Isten igéje. A III. században élt pártus származású Mani - aki Jézus és a fény apostolának tartotta magát - szintén elvetette a zsidó gyűlölködés ószövetségi fundamentumát. (Élete első szakaszában egyébként Szent Ágoston is manicheista volt!) A szkíta-hun Attila király 452-ben valószínűleg azért kegyelmezett meg az antik Rómának, mert felismerte, hogy a Szent Városban a zsidó klérus mellett még mindig jelentős számú gnosztikus-manicheista keresztény él, akik ugyanazt az ősi természetrendet és önzetlen szeretetvallást gyakorolják és vallják, mint Ő maga, s mint hatalmas népei és seregei. 553-ban azonban szörnyű baj történt: - a konstantinápolyi zsinat megtagadta és egyben megtiltotta a természetes isteni lélek szabad akaratát a reinkarnációra. Elkezdődött az önpusztítás. Aztán lassan leereszkedett a szellemre a középkor sötét függönye. Aztán a VII. században kihunyt a bizánci irodalom, a kor írásbelisége, műveltsége és kultúrája hirtelen megszakadt. Nincs semmiféle nyom és nincs semmiféle jel. Nincs égi üzenet! A nyugati ember látványos gyorsasággal az érzéki világ háromdimenziós csapdájába zuhan. A régi, komplex, eget-földet, istent-embert összefogó nemzeti-népi vallásosság drámai módon összeroskad. Az egyház kíméletlenül elvégzi a spirituális szétválasztást, vagyis dogmák segítségével álságosan felemeli a lelket, miközben aljas módon megöli az Isten felé szárnyaló szellemet. Felbomlik az ember Szentnégyessége, vagyis az isteni-lelki-szellemi-testi, egy-sége és egész-sége. Ezzel a profán aktussal végleg elsüllyed az emberi civilizáció ősi, kozmikus, szakrális tudása és hagyománya. A 869-ben a konstantinápolyi zsinat kimondja, hogy a látható és láthatatlan világ határmezsgyéjén élő ember többé már csak test és lélek csupán. A Szentnégyességből végleg kitöröltetik a termékeny Anya, az Istenhez vezető útról eltöröltetik a Szabad Szellem. Az Isten által adományozott Szabad Lélek és Szabad Akarat, így börtönbe vétetik. Atya és Fiú egylényegűvé formálódik és kihelyeztetik a bűnös emberi lényen túlra, fel a keresztfára, a halál kapujába. A kereszténység kíméletlen (ember-ellenes) államvallássá alakul. Azt gondolom így már teljesen érthető, hogy miért jött létre az ősi gnosztikus (szkíta – pártus) szeretettan ellen az inkvizíció. Érthetővé válik, hogy miért tart napjainkig ez az engesztelhetetlen gyűlölet ősi magyar természetrendünk és szeretetvallásunk iránt. Vérben és mocsokban megszületik és kiteljesedik a modern ember, modern „hódító” egyháza, a német-római (sauli) felsőbbrendűség.

- A magyarságban bármennyire is kinevetik és tagadják ezt ellenségeink, van egy megfoghatatlan misztikus és spirituális küldetéstudat. Talán ezért is éltünk túl minden nyomorúságot, bajt és veszedelmet. Mielőtt leereszkednénk a Kútfő belsejébe, nézzünk körül a felszínen. A magyar nép jellemében megnyilvánuló szabad és természetes szellem, mindig közösségekben (törzsekben, székekben és magokban) gondolkodott. Ez a fajta ma tapasztalható modern, nyugati individualitás, önzés és haszonelvűség, soha nem volt a mi nemzeti eszményképünk. Ezt, sok más idegenszerűséggel együtt a baloldali felforgatás és a korlátolt liberális szabadosság hozta ide magával. A magyarok mindig istenfélők, tekintélytisztelők és konzervatívok, vagyis hagyomány, ős- és múlttisztelők voltak. A befogadó magyarok fejében sajnos éppen a kereszténység miatt vált szét a történeti és a misztikus Isten. Őseink azonban gondosan ügyeltek arra, hogy szétválás, kiválás és széthúzás helyett, sokkal inkább megtartsák az egységet (a testi, lelki, szellemi békét), s így a kozmoszt és annak végtelen Urát önmagukon belülre, vagyis a lelkükbe és szellemükbe helyezzék. Jól látható tendenciák szerint, ebben a nagy bajban és két-ségben, a magyarok végre ismét kezdik megtalálni régi önmaguk irányába a helyes utat, vagyis lelkileg és szellemileg erőteljesen „jobbra tolódnak”. A felszínen túl, a társadalom mélyrétegeiben is gyökeres átalakulások indultak be. A nemzet szellemi „prófétáinak” évtizedes munkálkodása szerencsére nem maradt nyomtalan. Felébredt hosszantartó álmából a Szent Korona, és a mélyben újra államgyarapító alkotmányozásba kezdett. Hatalmas erővel feltámadt az őshagyomány- és ősnyelvkutatás, amely az elfeledett és eltitkolt nemzeti eredetmítoszunk köré szerveződik, és végül legfontosabb jelként, megélénkült a Gondviselő Istenünkkel, a Magyarok Istenével való közvetlen párbeszéd lehetősége a magyar ősvallás megvallásának szinterein. A több mint ezer év óta megfeszített magyar üdvtörténeti szerepvállalás ezeken a horizontokon kezd egyre inkább kibontakozni! Mivel az Istenhit és maga a vallás az emberi lényekben lévő legbensőbb és legerősebb kötelék, és mivel minden vallás egy előzőből keletkezett, lassan eljön az ideje, hogy végleges formájában feltárjuk, rekonstruáljuk és kanonizáljuk saját elföldelt ősvallásunkat. Vissza kell tekintenünk és mennünk az idő végtelen létrafokain! A magyar ősvallást (a Jézus nélküli jézushitet), nem lehet és nem szabad Jézus történeti létezéséhez kötni. Sőt, végképpen nem szabad az Ótestamentumhoz (a zsidó nép eredetmítoszához) sem odaláncolni, hiszen nemzeti szeretetvallásunk már mindezek előtt létezett. Minden korszak- és államalapító népnek van egy saját belső mítosza, hitvilága és vallása, amely az ősmitológiájában gyökeredzik, és ellenállhatatlan erővel veszi birtokba és uralja az adott nemzet lelkét. Ezt az ősi eredetmítoszt és vallást nem pótolhatja semmiféle idegen érdekek által felülről ránk kényszerített szándék sem. Egészséges nemzetben, ennek az emelkedett, összefonódó és fénylő szellemi és lelki erőnek felszínre kell bukkannia! Szerintem ennek az ősmítosznak és ősvallásnak az erőszakos eltiprása, elhallgatása és mindmáig való üldözése, az egész bajba került emberi civilizáció elleni bűncselekménynek minősül. Azt írja erről a témáról Dr. Baráth Tibor professzor: - Ha valamely népnek nincsen saját mítosza, saját hősökkel teli történelme, lelkesítő hagyománya, akkor az a nép kényszerűségből „szent hazugságokhoz” folyamodik. Ellop, elhazudik, kölcsönvesz és gyárt magának más népektől szerzett idegen hitet, öntudatot, jellemet és vallást. – Ma már sokan látjuk, hogy ezt a gyilkos idegen behatolást kell lerázni magunkról ahhoz, hogy végre teljesen felébredjen a hosszú évszázadokon keresztül alvó nemzeti öntudat, szellem és karakter! Ne hagyjuk tehát, hogy erre a képmutató, álságos és hazug világra épüljön fel az eljövendő hitünk, jövőnk és történelmünk! Visszakanyarodva a kérdésre: - Miszerint miért éppen a magyarságra hárul ez a hatalmas nemzeti és egyben civilizációs küldetés és feladat? Azért, mert ebben a hanyatló, fehér, keresztény kultúrkörben már csak bennünk van meg a titokhoz vezető egyetlen kulcs és a négyszintű kódolás. Már csak mi ismerhetjük meg a legbensőbb tudást, a MAG-ot azért, mert mindmáig - minden szenvedés és megaláztatás ellenére-, birtokoljuk az ősnyelvet, az őshagyományt, az ősmítoszt és vele együtt az ősvallás megismerhetőségének a lehetőségét. Ezt a küldetést sem gyorsítani, sem lassítani nem tudjuk. Kibontakozását és beteljesülését rajtunk kívülálló erők motiválják.

(Inconnu csoport) 

Szentendrei-sziget, 2011. január 24. Pócsmegyer - Surány

Képek: Tomasz Elen Kopera

A könyv megrendelhető: vegitelet@gmail.com