/Eredetiben ide kattintva olvasható./

Győri Nemzeti Hírlap, 1939. február 5.

Zsidó bolt

Megállapítja a szerző, hogy ma körülbelül 390.000 zsidó él Németországban az 1933-as 517.000 létszámmal szemben. Nem egész hat év alatt tehát 24 százalékkal csökkent a zsidók száma. Ez a 390.000 főnyi zsidóság legnagyobb részben nagy városokban, főként Berlinben, Frankfurtban, Boroszlóban, Königsbergben, Hamburgban él. 1938. dec. 31-e volt a végső határidő, amelyet a kormány a birodalom zsidótalanítására megállapítottak. Bár – mint a szerző írja – a zsidóságot a birodalom területéről eddig az időpontig nem tudták eltávolítani, azt elérték, hogy a zsidóság 1939. január elsején corpus separatum lett Németországban. Ezt a helyzetet sok törvény, rendelet idézte elő. A sort a nürnbergi törvény nyitotta meg, amely megállapította, hogy mindenki zsidó, akinek ősei között a leszármazási tábla negyedik vonaláig zsidó előd található. Az így meghatározott zsidóságot kizárták a német népközösségből, s ezt a biológiai elkülönítést külsőleg is keresztülvitték azáltal, hogy az elnémetesített zsidó családneveket most sorra visszaváltoztatják az eredetire, még akkor is, ha a névnémetesítés generációkkal azelőtt történt. Azonfelül megtiltották a zsidóságnak a német keresztnevek használatát, sőt a már meglévő ilyen német keresztneveket is ki kell cserélniök zsidóra. Hosszas listában foglalták össze azokat a keresztneveket, (Izrael, Ábrahám, Eszter, Mózes, Rebeka stb.) amelyeket zsidók viselhetnek. (Németek számára viszont ezek a nevek tilosak!) A zsidóknak 1938. december 31-ig írásban kellett bejelenteniök az illetékes hatóságnál, hogy melyik új keresztnevet választják, tehát Siegfried vagy Wolfgang helyett Ábrahám vagy Icig, illetve Karin, vagy Elisabeth helyett Sára, vagy Eszter kell, hogy szerepeljen okmányaikban a visszazsidósított családnév mellett.

Továbbmenve azután kizárták a hadseregből a zsidókat. Az indokolás szerint a hadkötelezettség legfelsőbb és legmegtisztelőbb megnyilvánulási formája a német népközösség fogalmának és ennek a kitüntető megnyilatkozási lehetőségnek csakis az lehet […], aki valóban német. Kikapcsolták őket az egész állami apparátusból. Zsidó nem lehet állami és általában közhivatalnok, nem lehet közjegyző, bíró, ügyész, vagy ügyvéd. Nem lehet tisztviselője, alkalmazottja vagy munkása olyan intézménynek, amely bármilyen vonatkozásban is kapcsolatban áll a nemzeti szocialista párttal, vagy az állammal. Éppen ezért nem lehet tanító, tanár, orvos, gyógyszerész, vagy betegápoló sem a zsidó.

Ki van rekesztve a zsidóság az egész német kulturális életből. Zsidó nem lehet újságíró, laptulajdonos, könyvkiadó, sehol, mint alkotó, vagy előadó művész nem juthat szerephez, zsidó író, zeneszerző, festő, építész, szobrász, iparművész stb. számára nem nyílik lehetőség arra, hogy munkájával a német közönség elé kerülhessen. De fordítottan is állnak ezek az elvek: német ma már nem mehet zsidó színházba, moziba, koncertre, matinéra, vagy akármilyen más kulturális előadásra. Zsidó csak zsidó iskolában, zsidó tanerőtől tanulhat. Ilyen iskolájuk sok van, de természetesen mind magánjellegű. Egyetemük vagy felső iskolájuk nincs, tehát Németország területén középiskolánál magasabb kiképzésben zsidó nem részesülhet. Logikusan folyik mindebből az is, hogy társadalmi életet is csak szigorúan egymás között folytathatnak a zsidók. Egy rendelet még azt is megtiltotta, hogy nyilvános táncmulatságon megjelenhessenek. Kluboknak, sportegyesületeknek sem lehetnek tagjai. A cukrászdák, kávéházak, vendéglők, bárok, stb. bejáratánál mindenütt felfedezhető a felirat: zsidóknak tilos a bemenet! (A tilalom ellen vétőket „magánlaksértés” címén szokták megbüntetni a bíróságok.) A parkokban külön megjelölik azokat a padokat, amelyekre zsidók leülhetnek. A városok szebb és reprezentatívabb utcáin nem járhatnak, sőt, vannak német városok, ahol zsidó a villamost, vagy az autóbuszt sem veheti igénybe. Berlinben és más német városokban kijelöltek néhány utcát és a zsidók meghatározott időn belül kötelesek ezekbe az utcákba költözni. Hogy pedig minden kétséget kizáróan ellenőrizni lehessen, vajjon tényleg megtartják-e a zsidók ezeket a tilalmakat, a meghatározott időpont után, messziről felismerhető külső jellel, hírek szerint sárga karszalagot, vagy sárga gombjelvényt fognak kapni a zsidók. Sem aktív, sem passzív választójoguk nincs. Nem kaphatnak útlevelet, fegyvert nem tarthatnak és fegyverviselési engedélyük sem lehet. Zsidó nem tűzhet ki ablakára, csónakja orrára, autójára stb. a német zászlót. Autójára egyébként sem tűzheti ki a német zászlót, mert zsidónak nem szabad benzint, olajat stb. kiszolgáltatni. A német birodalom területén nincs zsidó kereskedés, nincs zsidó bank, nincs zsidó ipari vállalat, – pedig a rendeletek szerint zsidónak kell tekinteni már azt a vállalatot is, amelynek igazgatóságában vagy felügyelő-bizottságában akárcsak egyetlen zsidó is található. Részvény, vagy üzletrész sincsen már zsidó kézben, mert az összes értékpapírokat letétbe kellett helyezniök a zsidóknak és a letétek fölött egyelőre semmiképp sem diszponálhatnak. Az összes zsidó tulajdonban volt vállalatokat az állam közbejöttével arizálták és a vállalatok ellenértéke fölött egyelőre szintén nem rendelkezhetnek a volt tulajdonosok, mert a kérdés teljes szabályozásáig ezeket az ellenértékeket is letétként kezeli az állam. Ugyanez a helyzet a földbirtokoknál, házaknál és mindenfajta ingatlannál is.

Kristályéjszaka után

Mivel foglalkozhatnak a zsidók még Németországban? Elméletileg kizárólag gyári vagy mezőgazdasági munkások lehetnének még és a nagyarányú munkáshiány miatt ennek elméletileg nem is volna akadálya. De csak elméletileg lehetséges ez is. Az akadály nem abban a közismert tényben van, hogy a zsidó elszokott a fizikai munkától, hanem első sorban abban, hogy a horogkeresztes propagandával nevelt német munkás ma már semmiképpen sem hajlandó zsidóval egy munkahelyen dolgozni. A gyakorlatban kiszámíthatatlan, illetve nagyon is előrelátható következményei volnának az ilyen kísérletnek. De ebbe a megoldásba maguk a vállalatok sem mennének bele, mert súlyos hátrányokat jelentene számukra, ha csak egyetlen egy zsidó alkalmazottjuk is volna. Így többek között nem vehetnének részt a gyárak és vállalatok különböző teljesítményi és más versenyein, mert a Deutsche Arbeitsfront már évekkel ezelőtt kizárta az ilyen versenyekből és az ezzel járó valóban nagy előnyökből azokat a cégeket, amelyek akárcsak egyetlen zsidót is foglalkoztatnak. Hasonlóan szigorú intézkedéseket hoztak szintén már évekkel ezelőtt az összes szakegyesületek és szövetségek is. A nagy probléma egyetlen megoldása kivándorlás s a német kormány meg is tesz mindent ennek a nagy kérdésnek véghezvitele érdekében.

(Kuruc.info)