Az abortusz - magyarul és lényegretörően magzatgyilkosság - problematikája a napokban került újra terítékre, mikor kiderült, a Fidesz nem támogatja a KDNP azon kezdeményezését (sem), hogy a magzati élet védelme kerüljön be az alkotmányba. Ez nem jelentette volna az abortusz betiltását, de a Fidesz liberálisainak köszönhetően azt sem tudjuk meg, mi lehetett volna belőle.
A Jobbik - igen helyesen - a betiltás mellett foglalt állást, az LMP természetesen, a jó liberális hagyományoknak megfelelően pedig a magzat- és nemzetgyilkosság mellett.
Mi is feltettük a kérdést olvasóinknak, és elborzadtunk az eredmény láttán: a válaszadók 32,5%-a válaszolta, hogy nem ért egyet az abortusz betiltásával, mert "a nőknek joguk van dönteni magukról, s megölhetik a magzatukat, ha úgy látják jónak". Te jó ég, mondtuk egymásnak, ha így gondolkodik a nemzeti radikális tábor közel egyharmada, mi lehet a helyzet a másik oldalon?
A magzatgyilkosság helyeslése ugyanis két szempontból is felfoghatatlan, s különösen az a nemzeti-keresztény oldalon. Az egyik a megmaradásunk, a másik pedig az emberi élet szempontja. Az elsőről havonta érkeznek a hírek, ismét kevesebben vagyunk, már tízmillió alatt (és mindezt úgy, hogy  cigány népszaporulat a nyulakéval versenyez), de nem vonnak párhuzamot azzal az időszakkal, amikor tilos volt az abortusz. Mert akkor bizony nem fogyott a magyar.
A második szemponttal pedig nem is találkozott a legtöbb ember a maga valóságában, nem fogja fel, hogy valójában egy teljesen kifejlett, pici emberkét szaggatnak darabokra, azaz gyilkolnak meg a legkegyetlenebb módon ezen eljárás során. Ezt próbálja bemutatni az alábbi dokumentumfilm, mely ősrégi ugyan (1984-es), de a lényeg benne van. A néma sikoly az édesanya méhében meggyilkolt magzaté, ami a gyenge minőségű felvételen nem látszik ugyan, de az ultrahangos felvételen kivehető.
Kérjük, tekintsék meg erősebb idegzetű olvasóink (és küldjék el barátaiknak is), s ha előző szavazásunkon azt válaszolták, joga van az anyának megölni magzatát, gondolkodjanak el még egyszer, és jelezzék mostani szavazásunkon, változott-e a véleményük.
/Frissítések a videó alatt./
Olvasónk levele:
Tisztelt Kuruc.info!
Az a véleményem, hogy bár a Néma sikoly filmben nagy igazságokat mondanak ki és mutatnak meg, de az a megrázó faktor, ami tudatosítja az emberben, hogy itt mi is történik ott, az hiányzik. Az én véleményem végképp az alábbi oldalra való tévedés után változott meg az abortuszról, és nem biztos, hogy a Néma sikoly magában jobb belátásra bírt volna.
Megrázó képsorok, de aki szerint ilyet szabad csinálni, az úgyis rámegy majd, mert ugye nyilván nem érző emberi lény egy magzat, és biztos nem is véres...
Egy 18+ figyelmeztetés után én kihelyezném az oldalra. A film már kinn volt, hogy megváltoztassa az olvasók véleményét, de úgy hiszem, ha csak egy életet is meg lehet menteni azzal, hogy ezek is kikerülnek, akkor érdemes pluszban kirakni ezeket is.
Egy olvasó

Két videó olvasóinktól (vigyázat, sokkoló képek):
Az első ide kattintva indul (tényleg csak erős idegzetűeknek): www.abortionno.org
A második alább látható: