[Végváry József]: Hazánknak a múlt század elején égető problémája lett a zsidókérdés. Kölcsey Ferenc, akire a liberalizmus annyira hivatkozik, aki századának egyik legfennköltebb szelleme volt, már Szatmár megye egyik közgyűlésén felemelte a szavát és látnoki erővel mondotta, hogy »ahol a zsidóság elszaporodik, végromlásba kerül az ország«.

1785-ben a II. József-féle összeírás szerint 75.089 zsidó volt Magyarországon a 8.700.000 lakosból. Ez a szám 1805-ben már 127.816-ra szökik fel. 1830-ben 11 millió lakosból már 241.632 zsidó van, 1910-ben 20.744.740 lakosból 932.458 a zsidó. Tehát 1840-től 1910-ig Magyarország lakossága nem kétszereződött meg, ellenben a zsidóság száma négyszeresére emelkedett. 1840-ig a bányavárosokon kívül egész sor tilos város volt Magyarországon, ahol zsidóknak még meghálniuk sem volt szabad, mint például Debrecen, Kassa, Székesfehérvár, Esztergom, Léva, Losonc, Érsekújvár, Cegléd, Rozsnyó, Rimaszombat, Eger, Kalocsa, Szatmárnémeti, Budapestet külön kell venni, mert Budából, Pestből és Óbudából állott. Pesten József- és Ferencvárosban, Budán pedig Krisztinavárosban egyáltalán nem telepedhettek le zsidók. Budának 1840-ben 29.704 lakosából 705 volt a zsidó, Pestnek 66.738 lakosából 6031, Óbudának 8217 lakosából 3530, tehát összesen 104.659 lakosból 10.266 (Rajniss Ferenc: Óbuda volt az őshaza!) Budapest lakossága 1930-ig tízszeresére, míg a zsidóság száma huszonkétszeresére növekedett, de valószínű, hogy még többre.

Fényes Elek mondja az 1849. évben kiadott statisztikai könyvének magyarázatában, hogy 55 esztendő alatt a zsidóság többel növekedett háromannyinál, ami iszonyú nagy szaporaság, nagyobb, mint amilyennel Egyiptomban kérkedhettek. Sok zsidó vándorolt be különösen Lengyelországból, ellepik az északi vármegyéket, mondja Fényes Elek 1780-ban: Pest és Buda is zsidómentesek voltak, csak Adelsberger és Liebner nevű két zsidónak volt meg a joga, hogy a budai és pesti vásárokat látogathassa. A következőket mondja még Fényes (olvassa): »A szaporaság oka a jókori házasság és a súlyosabb kézimunkának kerülése.« Életükről a következőket mondja: »A nyersterményekkel, főkép dohánnyal, gyapjúval való kereskedés csaknem egyedül kezükben van és a szegény adózókat a zsidók fortélyos csalárdságától nem ritkán a törvényhatóságoknak kell megvédeniök. A pálinkafőzést és ennek kimérését szinte kirekesztőleg gyakorolják és a köznépet hiteladás által a szeszesitalok könnyelmű ivására csábítva, ezt testileg, erkölcsileg és vagyonilag megrontják. A házalás, vagyis a kalmári dolgok házról-házra hordása által a rendes kereskedőknek ártanak, egyszersmind ez a házalás a legjobb alkalom egyes családok állapotának kikémlelésére, amiből a fortélyos zsidó ész különféle jövedelmeket tud megnyitni.«

T. Ház! Nem érdektelen Polónyi Gézának annakidején összeállított statisztikája, amely szerint 1890-ben Magyarországon 725.222 zsidó volt, ebből katona volt 5120. 1900-ban 856.257 zsidó volt, ebből katona volt 5124. Tehát a tíz év alatt több mint százezres lélekszám-szaporulatból mindössze négy zsidó került ki összesen a magyarhonvédelem számára. 1910-ben a zsidó lakosság száma 900.000 körül mozgott, ebből katona csak 3837, tehát az 1890-es évvel szemben 203.309-cel szaporodott a zsidó lakosság száma, ezzel szemben a zsidó katonák száma 1273 fővel alábbszállott. (Schmidt Lajos: Legalább megmaradt a honvédség jóhírneve!) Ebből ás látható, hogy a honvédelemből milyen nagy igyekezettel vette ki a zsidóság a részét.

Ezzel szemben a közép- és nagybirtokok közül az 1919-es adatok alapján a zsidóság kezén volt 2,116.279 katasztrális hold, bérletben pedig 2,715.189 katasztrális hold. (Rajniss Ferenc: A derék jó arisztokrácia odaadta a földjét a zsidóknak!) összesen tehát 4,831.468 katasztrális hold. Az összehasonlítás kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a magyarországi összes hitbizományok területe 2,360.000 katasztrális hold volt az összes római katolikus, görögkatolikus, görögkeleti egyházi, főpapi, káptalani és szerzetesi javak területe pedig nem éri el az 1,300.000 katasztrális holdat. Jól megjegyzendő azonban, hogy ez a statisztika kizárólag a 17 millió katasztrális holdat kitevő közép- és nagybirtokra vonatkozik. Nincs benne az a 19.000 hold, mely a kisbirtokokhoz és a törpebirtokokhoz tartozik, ennek a statisztikája nincs nálam, de valószínű, hogy ezek tulajdonosai között is nagyon sok volt a zsidó. Legtisztábbak voltak a zsidóktól a magyar szabad kerületek: a Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság és a Hajdú-kerületek. 1840-ben a Jászságban és a Nagykunságban alig volt néhány zsidó. A Kiskunságban 85, a Hajdúságban 64. Debrecenben 1840-ben 48.840 lakosból nem volt egy zsidó sem, mert tilos város volt, de 1910-ben 92.729 lakosából már 8406 volt zsidó. A magyar lakosság 70 év alatt meg sem kétszereződött. Minthogy Debrecen város lakosságának egyharmada mezőségeken lakik, a város belterületén a zsidóság száma sokkal ijesztőbb, mint ahogyan a statisztika mutatja. A zsidók a többi városokat is így elözönlötték. Kassán 1840-ben 3 zsidó volt, 1910-ben csaknem 7000. Miskolcon 1840. évi 29.679 lakosából 1096 volt zsidó. 1910-ben 51.459 lakosa volt, tehát 70 év alatt meg sem kétszereződött, ellenben a zsidóság 10.291 főre, tehát a tízszeresre emelkedett. Szatmárnémeti 1840-ig tilos város volt, 12.038 lakosa közt nem volt egy zsidó sem. 1910-ben 34.892 lakos között már 6943 zsidó lakos volt. Nagyváradon 1840-ben 18.091 lakosból 817 volt zsidó, 1910-ben 64.169 főből 15.755, tehát az előbbi alig 5 százalék, felugrott 25 százalékra. Máramarossziget városának 1840. évi 5008 lakosából 296 zsidó volt, tehát alig 6 százalék, 1910-ben 21.370 lakosából 7981 volt zsidó vagyis 37 százalékon felül. 1840-ben még Munkácson is csak 16 százalékot tett ki a zsidóság, ma pedig már 48 százalékot vagy még ezen felül is van. Nem is beszélek a galíciai kapunál lévő vármegyék adatairól és azokról a területekről, amelyek nagyrészt megszállás alatt vannak és amelyeket 1895-től tömegével árasztottak el a galíciaiak. Ma már a Dunántúl, Győr, Sopron hemzseg a kaftánosoktól. A pesti doktorok és kormány-főtanácsosok egyrésze is ezekből került ki.

Nem felel meg a valóságnak, hogy az antiszemitizmust a germán mentalitás táplálja. Az 1880-as években Magyarországon számbajövő antiszemitapárt volt. 1884. október 10-én az antiszemitapárt még külön feliratot is intézett a trónbeszédre az uralkodóhoz. Ebben nemcsak a zsidókérdés komolyságát hangsúlyozta, hanem több olyan problémára is rámutatott, amelyeknek megoldása csak két vagy három évtized múlva következett be, vagy amelyeknek – mint például a földbirtok – kérdése még a mai napig sincsen megoldva. Ezt a feliratot 11 képviselő írta alá: Andreánszky Gábor, Ónody Géza, Rácz Géza, Ráth Ferenc. Vadnay Andor, Zimándy Ignác, Istóczv Győző, Komlóssy Ferenc, Csúzi Pál, Margittay Gyula és Neudtwicih Károly. De a magyar fajta sorsának megjavításáért a zsidóság félreszorítására irányuló küzdelmekben többen képviselték az országgyűlésen a legintranzigensebb antiszemita mentalitást, együtt harcoltak többen az antiszemitapárttal, így például a függetlenségi 48-as pártból: Szalay Imre, Békássy Gyula, Vidovich György, Verhovay Gyula, Hentaller Lajos, Széll György, Tóth Antal, a mérsékelt ellenzék tagjai közül pedig Simonyi Iván, sőt a Tisza Kálmán vezérsége alatt állott liberális kormánypártból is Lázár Lajos és Jánossy János. Nem igaz tehát, hogy a magyar néptől mindig távol állott az antiszemitizmus. Ellenkezőleg: az itt felsorolt képviselők legnagyobb része csupa színmagyar kerületből került be a parlamentbe. Az is zsidó mese volt, hogy klerikális tendenciák vezették volna őket, mert hiszen több mint a fele kálvinista volt; például Ónody Gézát Hajdúnánás, Verhovay Gyulát pedig Cegléd küldte be a parlamentbe.

A keresztény egyházi férfiak ebben az időben sokkal erősebben szemben álltak a zsidósággal, mint ma. 1883-ban hozta szőnyegre Tisza Kálmán a keresztények és zsidók között köthető polgári házasságra vonatkozó javaslatot. (Rajniss Ferenc: Világosan beszélt a hercegprímás!) Ezt a képviselőház el is fogadta, de a főrendiházban megbukott: az első alkalommal 109:103, a második alkalommal 200:191 volt a szavazatok aránya. Simor János, az akkori hercegprímás, aki pedig nem igen hajlott a szélsőséges emóciókra, (Rajniss Ferenc: De világosan beszélt!) nagy beszédet mondott Tisza törvényjavaslata ellen; többek között azt mondotta, hogy a zsidóság beolvadása csak úgy következhetnék be, ha a kereszténység megszűnnék kereszténynek lenni vagy az izraelita izraelitának.

Tisza Kálmán és a zsidóság kirekesztették a magyar antiszemitapártot a parlamentből, sajtóját is tönkretették és így 1889-ben kezdődött a zsidók nagy kiugrása a magyar parlamentben. (Rajniss Ferenc: Talán beugrása!) A parlamentbe sok zsidó képviselő került be, akiknek nagyrésze a mindenkori kormánytól szerzett leltári kerületeket, vagy telekvásárlással, etetéssel és itatással szerezte mandátumát. Rothadt kerületeknek hívták régen ezeket a kerületeket, ahol a szavazók kis száma folytán le lehetett pénzelni a választókat és ahol a választásból maguk a szavazók is üzletet csináltak.

Sok ilyen rothadt kerület volt Erdélyben, ahol jelentéktelen városkáknak, sőt nagyközségekké degradált városoknak is önálló képviselőküldési joguk volt; de sok olyan vidéki kerület volt, ahol csak néhányszáz volt a választók száma. Nem véletlen, hogy ezeken a helyeken mindenütt zsidók lettek a honatyák.

A 230 választóval bíró Abrudbányán Rosenberg Gyula, Berecben, ahol 187 volt a választók száma, Neumann Ármin, a 180 választójú Vízaknán Sámuel Lázár, a nagyajtai kerületiben, ahol 630 volt a választók száma, Weiss Berthold, az oklándi kerületben pedig, ahol 810 volt a választók száma, Heltai Ferenc volt a képviselő. (Rajniss Ferenc: Erről miért nem írnak!) Másutt is zsidó volt a jelölt, ahol kevés volt a választók száma s az ilyen helyeken gőzölgött a pálinka és folyt a lélekvásárlás. A Mandel Pál és Vadász Lipót-féle nyírbátori és a Megyesi-Krausz-féle választások undorítóak és hírhedtek voltak. Legkiválóbb volt azonban Erdélyben a széki kerület, ahol a magyarokat teljesen elrontották. Ebben a kerületben, amelyben másfélszáznál nem volt több a választók száma, úgy csinálták a választást a jó magyarok, hogy a választók fele és még négy-öt ember összeállt, kimondották a taksát, a többit pedig félreállították, hogy szívják a fogukat; úgy okoskodtak, hogy ha 80 ember kapja a pénzt, akkor több jut egyre, mintha 150 kapja. Természetesen itt is akadt egy jobb kisgazdaképviselő-jelölt, Révay Mór személyében.

A zsidók a közigazgatásba is beférkőztek. Tisza István Biharban főszolgabíróvá választotta a zsidó Wertheimstein Henriket, az északi, a keleti és az erdélyi megyékben pedig szaporodtak a zsidó jegyzők, mert a jegyzőválasztási rendszer megkönnyítette azt, hogy egyes főszolgabírók behozhassák őket. Tanulságos kiemelni, hogy Szolnok-Dobokán 18, Szilágyban 14, Szatmáriban 20, Sárosban 14 zsidó jegyző volt. (Rajniss Ferenc: Azt mondták ezek a jegyzők annak, aki keresztényre szavazott, hogy guggoljon le és ott tartották addig, amíg összeesett!) Máramarosban, a legnagyobb zsidó fészekben 9, ami aránylag kevés, Sáros egyik járásában a giráltiban kilenc jegyzőiből négy volt zsidó; különben ebben a vármegyében zsidó volt a vármegyei tisztifőorvos, valamint mind a hét járási tisztiorvos. Még színmagyar vidékeken is voltak hitsorsos jegyzők, Zemplén megye bodrogközi járásában öt volt. A nép, akár magyar, akár más nemzetiségű, a jegyzőben látja az államhatalom megtestesítőjét és bizony nem használt a magyar állam tekintélyének, hogy Bluott Márkusok, a Lebovics Mórok és a Lőwi Samuelek személyesítették meg a magyar államhatalmat. Ennek a zsidó jegyzői betódulásnak segítségével, de mindenesetre faji elnézésével szivárogtak be a szennyes galíciaiak és a bukovinaiak az országba. 1888-ban 10.246, 1890-ben már 20.582 volt azoknak a galíciaiaknak a száma, akiknek illetőségű ügye aktába került. Itt látjuk tehát a zsidó jegyzőknek nagy faji előnyét.

Nem volt értelme eddig sem a zsidóság nagyobb részét magyar anyanyelvűeknek mondani. 1890-ben még 62 százaléknál több nem is vallotta magát magyarnak. Majd később a magyarkodás divat lett, üzlet lett, de a galíciai beözönléssel együtt a magyarlakta vidékeken is teljes visszafejlődés mutatkozott ebben a tekintetben. Szabolcs, Szatmár és Hajdú megyékben még 40–50 évvel ezelőtt utánaszaladtak egy-egy kaftános zsidónak, ma már ezeken a helyeken a régebben lakó zsidóság egyrésze is elkaftánosodott.

Ezek a külsőségek is elevenen mutatnak rá arra, hogy ők megjelenésükben is elszigetelődtek a magyarságtól. Az orthodox rabbi mind Máramarosból, Beregből, vagy egyenesen Galíciából kerülnek be hozzánk nyugatra. Magyarul meg sem tanulnak, de úgy belsőleg, mint külsőleg visszataszító fatalizmusba süllyesztik hitsorsosaikat. Nyírbátorban a szélsőséges zsidók külön imaházat építettek, mert az orthodox templomba borotválkozó zsidók jártak, akikkel az előbbiek nem akarták együtt imádni Jehovát. A zsidó kereskedők szombaton sok helyen nem merik nyitvatartani üzleteiket, mert félnek a rabbi átoktól.

1883-ban az antiszemita párt már követelte a rabbik megrendszabályozását, kérte annak kimondását, hogy a hitközségeket csak teológiát végzett rabbik vezethessék, az orthodoxoknál pedig ilyen nincsen. Ilyen rendelkezés sok szemét zsidót indítana Palesztinába, vagy annál nyugalmasabb helyekre. Fel kell oszlatni minden bócheriskolát, minden jesivát, a talmudistákat, mint munkakerülőket kell kezelni, internálni és munkára szorítani és ott kell tartani őket mindaddig, amíg a munkát meg nem tanulják. Numerus clausust kell kimondani az egyetemeken és a főiskolákon, az állami és felekezeti középiskolákban az országos arányszám szerint. Itt különben a Turul Szövetség Debreceni-kerületi vezértanácsának egy határozatát hozom az igen t. Ház elé, amely szerint (olvassa): »Követeljük a numerus nullust az egyetemeken és a főiskolákon 1943-ig. Határozatunkat a következőkkel indokoljuk: A második zsidótörvény-javaslatban a kamarai zártszámokra, a közhivatalokra vonatkozó más rendelkezések következtében a zsidó fiatalságnak egyetemi képesítésével semmi reménye nem lehet, végzettségének megfelelően elhelyezkedésre, így egy igen ártalmas és destruktív, idegenfajú, zsidó szellemi proletariátus termelődnék ki. Az államot már előre mentesíteni akarjuk az állástalan zsidó diplomások gondjától. Ezáltal az egyetemen biztosíthatjuk a tartós nyugalmat és a komoly tudományos munkát, mert ellenkező esetben ez nem biztosítható. Követeljük a külföldi képesítések nosztrifikálásának megszüntetését.« (Helyeslés jobbfelől.)

Nem érdektelen megemlíteni, hogy az 1918–19. egyetemi évnek második felében a budapesti tudományegyetemre beiratkozó egyetemi hallgatók összlétszáma 13.171 volt. Ebből az 5%-os zsidó számarány ellenére a zsidó hallgatók száma nem kevesebb, mint 6014 főt tett ki. E kérdésnél vegyük figyelembe azt is, hogy a budapesti tudományegyetemen egy zsidómentes hittudományi kar is működött, amely tehát benne volt a fenti számban. Dr. Hoór Károly egyetemi nyilvános rendes tanár 1923-ban megjelent »A numerus clausus a szegedi és pécsi egyetemen« című munkájában már rámutat arra, hogy az 1920/21. tanévben, amikor a numerus clausus név alatt közismertté vált 1920:XXV. törvénycikk csak az első évfolyam első és második felére volt érvényes, a pécsi egyetemen, amelynek akkor még csak orvosi fakultása működött Budapesten, ennek a fakultásnak második évfolyamában 77 és 80, a harmadik évfolyamában 81 és 87. negyedik évfolyamában 84 és 81 százalék, ötödik évfolyamában 75 és 81 százalék volt a zsidó hallgatóknak számaránya. Tájékozódásképpen megemlíti Hoór azt is, hogy a pécsi egyetem orvoskarára az 1922/23. tanév első felében az összes évfolyamokra – amelyek közül a numerus clausus már három teljes évfolyamra kötelező volt – beiratkozott 1276 hallgató, ezek közül pedig 896, azaz 70,16°/o volt zsidó.

Azt sem érdektelen megemlíteni, hogy az 1922/23. tanév alatt a pécsi egyetem orvoskarán május hónap első napjáig orvosdoktorrá avattak 65 egyént. Ezek közül magyar és egyéb nemzetiségű 5, kikeresztelkedett zsidó 7, zsidó vallású 53 volt; összesen tehát 60 zsidó, ami 92,30%-nak felel meg.

A legszigorúbb numerus clausust kell végrehajtani az egyetemi és klinikai tanszemélyzetnél, azonkívül a docenturára jelentkezésnél is. Ki kell rekeszteni a középiskolákból és .a főiskolákból a zsidó tankönyveket. A sajtóban a numerus clausus behozatala szükséges. Viszont nem elég a zsidóktól teljesen megtisztítani a sajtót, hanem szükséges és azt is keresztül kell vinni, hogy az újságírókat és írókat becsületesen megfizessék, mert egy közvélemény-irányító rétegnek életszínvonalat és erkölcsi színvonalat csak így lehet adni. Azonkívül nevelni kell az újságírópályára az embereket, megfelelő kvalifikációhoz kell kötni azt, hogy ki foglalkozhassék újságírással. Ma több lapnál van egy újságíró fajsúlyán és teljesítményén felül fizetve, a többséget pedig éhbérért dolgoztatják.

Az ipari és kereskedelmi életben túltengő zsidóság statisztikájával nem óhajtok foglalkozni egyrészt az idő előrehaladottsága miatt, másrészt azért sem, mert előttem már többen is kimerítették ezt a tárgykört. (Rajniss Ferenc: Nincs zsidó a teremben!) Csupán azt a kívánságomat óhajtom előterjeszteni, hogy törvényes intézkedéseket kérek arranézve, hogy minden zsidó gazdasági vállalat köteleztessék a cégnév mellett a tulajdonjog alapján a faji hovatartozást is feltüntetni. Ugyanez vonatkozzék a társascégeknél a társtulajdonosokra is. Ha a társascégeknél, a részvénytársaságoknál, a szövetkezeteknél az igazgatóság egyharmada zsidó, a vállalatot zsidó vállalatnak kell minősíteni.

Minden vállalat eddigi üzletmenetét legalább 10 esztendőre visszamenőleg felül kell vizsgálni, állandó ellenőrzés alatt kell tartani, mert csak ez lehet biztosítéka a sorozatos példátlan gazdasági visszaélések elleni védekezésnek és általában a nemzetgazdasági érdekek tiszteletbentartásának is. Mindezeket az ellenőrzéseket egy anyagilag is független revizori intézmény lássa el, amely intézmény fenntartásához az egyes vállalatok üzleti forgalmukhoz mérten járuljanak hozzá.

Az állam külföldi hitelét, valamint gazdasági egyensúlyát veszélyeztető és támadó visszaélések, valamint valutasíbolások radikális eszközökkel büntetendők. (Helyeslés jobbfelől. – Malasits Géza: De keresztényt, zsidót egyaránt!) A teljes vagyoni elkobzáson felül a bűncselekmény elsőízbeni elkövetőjére 5 esztendei, másodízbeni elkövetőjére pedig 10 esztendei szabadságvesztés állapíttassák meg. (Malasits Géza: Helyes! Keresztényt, zsidót egyaránt!)

Az állami monopóliumokat a zsidóktól azonnal el kell venni. Közszállítást zsidó ne kaphasson, de viszont kimondandó, hogy a közhivatalok és közintézmények részére történő szállításoknál a közület nyolc napon belül köteles fizetési kötelezettségének eleget tenni. Eddig a közszállításokban a zsidók éppen azért is tudtak számarányukon felül részt venni, mert megfelelő forgótőkével és hitellel rendelkeztek, míg a keresztény kereskedők és iparosok nem tudták nélkülözni azt a párezer pengőt, amelyet hosszú időre kellett volna kihitelezniük és amely párezer pengő egész üzleti tőkéjüket jelentette.

Állíttassék fel országosan névszerinti felsorolással közhasználatra bocsátott zsidókataszter, amellyel a zsidók számaránya mindenki által községenként megállapítható, kontrollálható lenne és az a zsidó, aki a kéthónaponként kiadandó névsorban nem szerepel, mint illegális beszivárgó, hatóságilag azonnal kitoloncolandó az országból.

Földbirtokos, földbérlő zsidó ne lehessen. A magyar földnek lelke van és azt a zsidó, mint nomád nép, soha meg nem értheti, csak visszaélhet vele. A zsidóktól megszabadított birtokokat az állam hosszúlejáratú törlesztés ellenében örök tulajdonul földműveseknek és gazdasági iskolát végzett magyaroknak juttassa. Állástalan gazdatiszteknek is bőségében vagyunk, adjunk földet nekik, hogy mintagazdaságokat rendezhessenek be a környékbeli gazdák okulására.

A zsidó orvosok és ügyvédek csak zsidó pácienseket, illetőleg klienseket láthassanak el. Nyissunk rést itt is a magyar orvos- és ügyvédgeneráció előtt.

Legyen kötelező a magyar kereskedéseknek feltűnő helyen való megjelölése.

Minél előbb terjessze be a kormány a már oly sokat ígért és – úgy tudom – már kidolgozott részvényjogi törvényjavaslatot. A részvények névreszólók legyenek.

A zsidótörvény-javaslat végrehajtása tekintetében megállapított időt túl hosszúnak tartom, ami szerintem nagy gazdasági pangást eredményezhet. Evvel a törvényjavaslattal még korántsem tartom véglegesnek a zsidókérdés megoldását, ha nem gondoskodunk a zsidóság zavartalan kivándorlásáról.

Ez a meghozandó törvény, ha bizonyos mértékig ki is elégít bennünket, csak akkor ér valamit, ha pénzügyileg és gazdaságilag teljes mértékben, 100 százalékig alá van támasztva.

Mielőtt befejezném beszédemet, még azokhoz a kivételekhez szólanék hozzá, amelyeket az együttes bizottságban javasoltak. Ha a titkos tanácsosok kivételek, akkor mennyire nagy kivétel az a három zsidó, akik közül egy Csongrádon kubikos, egy béres Szegváron, egy pedig juhász Alsószabolcsban? Ezt az utóbbit Gottdiener Hermannak hívják és ugyanúgy jár, mint a többi juhász, csak éppen szakálla van. A titkos tanácsosok helyett inkább ennek a három embernek a számára találjon a t. Ház kivételt, mert ezek tényleg nagy kivételek a magyarországi zsidóság életében. (Helyeslés a jobboldalon.)

Amikor tisztelettel bejelentem, hogy a javaslatot hiányai ellenére is általánosságban készséggel elfogadom, legyen szabad a miniszter úrnak leszögeznem, hogy a javaslat nyomán az új magyar élet körvonalait látom ugyan kirajzolódni, de tisztában kell lenni azzal is, hogy a régi liberális, kapitalista nemzetközi módszerekkel magyar nemzeti munkaállamot nem lehet felépíteni. Az őrségváltás nem elég, sürgősen rendszerváltozás szükséges. (Éljenzés jobbfelől.)

Elnök: T. Ház! A napirend tárgyalására megállapított idő letelt, ezért a vitát félbeszakítom.

(…)

Kapcsolódó: Az asszimilációra képtelenek csak bomlasztani tudnak