Jeruzsálem napján, a palesztin Kelet-Jeruzsálem negyvennégy évvel ezelőtti megszállásának évfordulóján izraeli fiatalok nemzeti és vallási méltóságukban sértegették a kisemmizett arabokat. „Öld az arabokat!” - hangzott föl többször is a szavalókórus az önfeledten ünneplők ajkáról.

Zászlókkal táncolók Jeruzsálemben

Jeruzsálem napján, azaz a palesztin Kelet-Jeruzsálem 1967-ben történt megszállásának évfordulóján az izraeliek az idén is a jeles eseményhez méltón ünnepeltek és viselkedtek. Izraeli zászlókkal és politikai jelszavakat megjelenítő transzparensekkel fölszerelkezve több tízezer, főként fiatal zsidó vonult keresztül tegnap a palesztinok lakta, megszállt kelet-jeruzsálemi városrészeken, miközben az úgynevezett „zászlóstánccal” igyekeztek heccelni az őslakosokat. Mindez természetesen azt a célt szolgálja, hogy a palesztinai arabokban tudatosítsák az alávetettség és a reménytelenség érzését. A bátor zsidók természetesen az idén is csak óriási fegyveres védelem mellett legénykedtek Kelet-Jeruzsálem sikátoraiban.
A Jediot Áháronot izraeli napilap kitette portáljára azt a tegnap készült videót, amelyen lehet látni, amint az 1967-ben elfoglalt Sejh Dzsarráh nevű kelet-jeruzsálemi negyedben szinte önkívületi állapotban őrjöngő kipás zsidó fiatalok az őslakosok mecsetje, a palesztinok egyik nemzeti és vallási jelképe környékén „ünnepelnek”. A videón mindvégig hallható, hogy a nemzeti megalázást a provokátorok kiegészítik az iszlám vallás durva sértegetésével: A „zászlóstáncot” lejtő csoportok ajkáról föl-fölhangzik a „Mohamed meghalt, Mohamed, Mohamed meghalt!” (Muhámmád mét, Muhámmád, Muhámmád mét!” kórus, majd később a „Mávet láárávím!” (Halál az arabokra!”) zsidó jókívánság.
A videón ezenkívül még hallhatjuk a humanista zsidók kedvenc, más népek elégését kilátásba helyező mondókáját is: „Sejisszáréf láhem a há-k'fár!” (Hogy égjen le a falutok!). A félreértések elkerülése és a biztosabb megértés végett az önfeledten ünneplők arab nyelvre fordították a szót és ezt harsogták: „Itbáh el-áráb!” (Öld az arabokat!)
Hering József – Kuruc.info