Elismerte Anthony Weiner New York-i demokrata képviselő, hogy az elmúlt három évben erotikusnak szánt fotókat küldött hat nőnek az interneten.


Weiner, akit esélyesnek tartottak rá, hogy a 2013-as választásokon megszerezheti New York polgármesteri posztját, hétfői sajtótájékoztatóján ismerte el tettét a nyilvánosság előtt.
Anthony Weinerről először tíz napja közölte az amerikai sajtó, hogy a Twitteren szemérmetlen fotót küldött egy 21 éves seattle-i főiskolai hallgatónőnek, de a képviselő azt állította, hogy hackercsíny áldozata lett. Hétfőn azonban jelentkezett egy másik nő is, aki szintén kapott a politikust alulöltözötten ábrázoló fotókból. Weiner a könnyeivel küszködve, elcsukló hangon jelentette ki, hogy vállalja a felelősséget, bocsánatot kér a szeretteitől és a választóitól, de nem mond le.
A képviselő azt mondta, hogy sohasem találkozott az általa az interneten vagy telefonon megkeresett hat nővel, és a házasságán kívül nem létesített nemi kapcsolatot. Anthony Weiner szerint az érintetteknek joguk van megosztani a vele kapcsolatos tapasztalataikat és a levelezés tartalmát a sajtóval.
Elismerte ugyanakkor, hogy pánikba esett és hazudott, amikor fény derült a történtekre, de úgy vélekedett, hogy viselkedésével sem a törvényt nem sértette meg, sem pedig a választóinak tett ígéreteit.
Weiner felesége a képviselő szerint hétfőn tudta meg az igazságot. Az indiai és pakisztáni származású szülőktől származó asszony, Huma Abedin hosszú évek óta Hillary Clinton amerikai külügyminiszter személyi asszisztense (kérhet tehát tanácsot tőle a hasonló esetekre). Weiner és Abedin tavaly júliusi esküvőjén Bill Clinton volt elnök is részt vett. A képviselő úgy nyilatkozott, hogy szereti a feleségét, akit nagyon bánt a történet, és nem kíván elválni tőle. A sírást imitáló zsidó sajtótájékoztatója ide kattintva tekinthető meg.
A demokrata politikus, aki az elmúlt években a republikánusok elleni, éles hangú kirohanásaival hívta fel magára a figyelmet, a beismerést megelőző hétvégén lemondta a New Yorkban és Wisconsinban tervezett programjait.
A sajtótájékoztatót megelőző percekben a teremben meglepetésre megjelent Andrew Breitbart jobboldali internetes médiavállalkozó, akinek iggovernment.com című portálja először számolt be a Weiner Seattle-be küldött fotójáról. Breitbart a pódiumhoz lépve elmondta, hogy az általa közölt illetlen fotók mellett a birtokában van több, nyíltan pornográf jellegű felvétel is. A biggovernment.com számolt be a második nőről is, aki a Yahoo-fiókjába kapott felvételeket Weinerről.
Idén korábban egy New York állambeli republikánus képviselőről derült ki, hogy az interneten egy nőnek félmeztelen képet küldött magáról. Weinerrel ellentétben Chris Lee azonnal lemondott mandátumáról.
(MTI nyomán)