- Az emberi létezés tér-idő szövetében végzetes szakadás keletkezett. A világmindenség, melynek duális anyagi-szellemi hálóját Isten fonta meg bennünk és körülöttünk, az mára véglegesen szétszakadt. Az ember Isten elleni nagyképű, arrogáns és „felvilágosodott” lázadása teljesen széthasította ezt az érzékeny szövetet. Az ember brutálisan felborította a világ rendjét és harmonikus működését. Minden emberi vétség és bűn tovább repesztette ezt az érzékeny kozmikus szövetet. Az emberiség elszakadása Istentől sokkal hatalmasabb és mélyebb, mint az gondolnánk! A gátlástalan önzés, az elkeseredettség, a magára maradottság, a gyűlölet, a meggyalázás, az élősködés, és az élet elleni gyilkosságok mind-mind az emberiség Isten elleni lázadásának borzalmas következményei. Isten ott van e szakadás egyik oldalán, míg az ember magányosan ott rekedt a másikon. Nincs már semmiféle mód arra, hogy ezt a végzetes rést befoltozzuk. Nincs már járható út, amely átvezet a másik oldalra. A „modern” ember felégette maga mögött - és ezáltal maga előtt is - a lehetséges utakat! Az emberiség gőgösen elutasította és ellökte önmagától Istent, s ezért már csak Isten önzetlen szeretete és akarata állíthatja helyre ezt a szétszakadt kapcsolatot. Bármennyire hihetetlen, de egyre inkább ki vagyunk szolgáltatva az Ő teremtő akaratának.

- Fel kellene végre fognunk, hogy csodálatosan egyedi, kozmikus lények vagyunk! Évezredekkel ezelőtt már Gilgames is tudta, hogy kétharmad isteni (kozmikus) rész mellett mindössze egyharmad földi (anyagi) összetevőből áll az emberi teremtmény. Az emberi lény folyamatosan két világ, az öröklét és a múlandóság határán tartózkodik. Isten nélkül az emberi faj méltósága nem tartható fenn. Isten a legmagasabb szintű idea, és egyben a leghatalmasabb realitás, melyre az emberi létezés felépül. Csodálatos, hogy ezt a teremtett világot eközben tökéletes, rendszerbe foglalt duális analógiák zárják egységes keretbe. Az emberek Istennel való összekapcsolódása olyan, mint ahogyan egy férfi és egy nő eggyé válik a közös gyermekben. Minden emberben ott lakozik az isteni szellemi és lelki fényesség maga. Ennek a belső kapcsolatnak a hiányában az emberek olyanok lennének, mint egy új autó motor nélkül. Lehet, hogy külsőleg jól néznénk ki, de nem működnénk, hiszen hiányozna belőlünk a legfontosabb „alkatrész”. Isten minden anyagi és spirituális élet ősforrása. Az ember meghalna, ha nem lenne körülötte fény, víz, föld és levegő. De akkor is halálra lenne ítélve, ha nem lenne benne szeretet, fény és lélek. Isten az emberi lelkeket úgy teremtette meg, hogy azok szorosan hozzá kapcsolódjanak. Bármilyen furcsa, de a test halott lesz, ha benne a lélek megkövül! Minduntalan elfelejtünk valami fontosat: az örök és végtelen időben nem a testnek van szelleme és lelke, hanem fordítva, a szellemnek és léleknek van teste! Isten a lelkeken keresztül veszi birtokba az anyagot. Az örök élet nem akkor kezdődik, amikor a testünk meghal. Igazán akkor kezdődik, amikor teljes lényemmel összekapcsolódom teremtőmmel. Amikor a személyes beavatás során a fény, a szeretet, a szellem és az akarat teljes mélységében behatol az emberbe és átformálja azt. Isten akkor kezd élni igazán bennünk.

- Jézus és a többi fénylő üzenethozó, már „csak” az elhatalmasodó létrontással szembeni reakció volt. Ez a katartikus reakció vagy irritáció azonban, ha gyökeresen megváltoztatni nem is tudta, de alapvetően áthatotta az életünket. Annak ellenére igaz ez, hogy a világi élet alapjai megrendültek, s körülöttünk szinte minden elszakadt a valóságos teremtés rendjétől. Ma már a szellemi és gazdasági létezés összes feltétele drámai módon problematikussá változott. Talán az egyik legfontosabb jelenség a léleknélküliség, vagyis a hit elfáradása, összeroskadása és kimerülése. A nagy kielégületlen történelmi várakozás közben, az emberek döntő többsége többé már nem hisz az igazságos Istenben, az emberiség összetartozásában, a töretlen fejlődésben, a lineáris haladásban, a megváltó tudományban, a jóléti demokráciában, az igazságos kapitalizmusban vagy a szocialista utópiákban. Pedig a szellemtudományok képviselői már régen érzik a bajt, az egzisztencialista gondolkodók pesszimisták, individualisták és egoisták lettek. Nem csoda, hiszen Isten helyére az ember lépett, s körülöttük teljesen felbomlott a szakrális rendhez, a földhöz és éghez való viszony. Isten eltűnt a szemünk elől, maradt helyette a pénz, a fogyasztás, a technika és a gépek bálványimádata. A keresztény krízis immár teljesen beteljesedett: az intézményesített egyház kiürült és avítt kultúrtörténeti menhellyé változott, miközben az egyházak vallási tevékenysége sokszor egyfajta pénzért megvásárolható, liberális szolgáltatássá alacsonyodott. Még szerencse, hogy az élet misztikáját egy áthatolhatatlan éteri fátyol lengi körül és takarja be.

A megismerés örök célja az isteni fény feltárására irányul. A tudomány azonban, amely heves igyekezettel kívánja megfejteni a teremtés rejtett titkait, nem látja át az egészet, nem érti a lényeget, teljesen elveszik a részletekben. Nem is láthatja az igazi esszenciát, hiszen a mindenkori valóságnak dolgozik és nem az örökkévalóságnak! Egzisztenciánk betegesen technicizálódott, mechanizálódott és materializálódott. A lélek ennek az egyre gyorsuló és süllyedő folyamatnak az áldozata lett. Az általunk felmagasztalt technika kozmológiai szerephez jutott, vagyis egy új, virtuális világot (valóságot) teremtett! Ebben a torz létezésben már nem az ember uralja a technikát, hanem a technika hatalmasodik el a kiszolgáltatott emberen. Ez a látszólag racionális, Istent nélkülöző világ az elkényelmesedett, kapaszkodók nélküli, kétségbeesett embert elszigeteli és magányossá teszi. Ez a torz létezés felemészti az emberfeletti célokat, felőrli a szabad szellemet és akaratot, felbomlasztja a családi és nemzeti közösséget. A beteggé tett ember felhagy a lelki élettel, az imádsággal, a szépséget és harmóniát nem látja meg, nem érdekli az igazság sem, hiszen életében minden múlandó értéktelenséget készen megvásárolhat. A boldogságot már nem a lélek és a szellem irányaiban keresi, hanem a testi (étel, ital, szexualitás) és a testen kívüli boldogság (hatalomvágy, pénz) irányaiban. Itt már a tér és idő is megváltozik, kizökken önmagából. A szakrális, a kozmikus, a biológiai tér és idő is virtuálissá, azaz mesterséges, művi kategóriává redukálódik. Az ember ebben a felgyorsult és hamis virtuális létben teljesen elveszíti a szemlélődés képességét és ez által a beavatás lehetőségét. Isten beláthatatlan távolságba kerül, hiszen a szakralitás, a misztika, a metafizika, sőt még a kultúra és a művészet sem képzelhető el szemlélődés és elcsendesülés nélkül. Jól látható tehát, hogy a jelenlegi összetett és drámai világválság egész problematikája az Isten és ember között feszülő alapvető konfliktusba torkollik.

Az isteni fény persze sohasem veszik el, teljesen felesleges és egyben lehetetlen is tudományosan, számokban és mennyiségekben körülírni. Már Zarathusztra (Zoroasztész) tudta, hogy a világban kezdetek óta harcolnak egymással a fény (jó) és a sötétség (rossz) erői. Az anyag örök metamorfózisa során állandóan előbukkan és felszabadul Yama, a fénylény. Ez az elpusztíthatatlan és feltámadó világosság egyrészt megtermékenyíti, másrészt öröktől fogva irritálja a sötétséget. Minden, ami az emberiséggel történik, azt az első és az utolsó fénylő esemény határozza meg. Mi, az örök jelenben élő emberek sem a kezdetet, sem a véget nem látjuk tisztán, de a végső idők közeledtével egyre inkább érzékeljük ezt a felvillanó kezdetet és e végső felfénylő beteljesülést.

- A nyugati világ kicsinyke antik istenei mind elpusztultak. A világban szétáramló minden élő isteni üzenet és hírvivő kelet felől érkezett. Az Aranykort követően a mai Perzsia területén felbukkant Zarathusztra, aki még értő módon tolmácsolta az égiek üzenetét. Aztán eljött Krisna Indiából, aki elhozta nekünk az örök élet titkát. Aztán jött Mózes, az egyedi, kiválasztott és felsőbbrendű nép fajelméletével. Aztán jött Kínából Lao-Ce és Kung Fu-Ce, az élet Út fontosságát hirdetve. Aztán Egyiptomban megszületett Ehnaton, a ragyogó napkultusz híveként. Aztán kelet belsejéből eljött közénk Buddha, aki megmutatta, hogyan lehet eljutni a mozdulatlan szemlélődéstől a tökéletes beteljesülésig. Aztán jött Júdeából az egyetemes fordulópont Jézus, az önzetlen szeretet tanításával. Aztán felbukkant Belső-Ázsiából Mani, a nyugat Buddhája és a kelet Jézusa, aki az isteni fény mindenhatóságát hirdette. Aztán az Arab-félszigeten megjelent Mohamed, aki a történelmi elődökből összegyúrta az iszlám harcos vallását. Aztán jött sok-sok hívő és hírvivő, közöttük az unitárius Dávid Ferenc, majd később Roger testvér, Teréz anya és Pio atya, a Tibeti Láma és sokan mások, akik elhozták hozzánk és képviselték Isten két legfontosabb üzenetét: a lélek fényességét és az önzetlen szeretet mindenhatóságát. Ám mi, gyarló emberek egyszer sem hallgattunk rájuk. A gonoszság minden esetben felülkerekedett.

De nézzük a történetet máshonnan. Az analógiákra épülő világegyetemet, egymást kiegészítő, egymásra ok - okozati alapon ható dualizmusok működtetik. Elég talán megemlítenem azt, hogy két ősi teremtéstörténet létezik, a Biblia is duálisan tagolt (Ó- és Újszövetség), de maga Jézus is kétrétegű, a maga istenemberi és az emberisteni mivoltában. Körülöttünk pedig itt az evilági és a túlvilági dimenzió. Ha ezen az úton továbbmegyünk, akkor a jelenlegi keresztény tanítás egyik legnagyobb hazugságára bukkanunk. Arra, hogy az Atya mellől elveszi, lefokozza és elhallgatja az Anya jelentőségét az uralkodó vallási elit. Ez a bűnös teológiai aktus teljesen felborítja a kozmikus rendet. Az erős mennyei égbolt ívét két összehajoló pillér tartja. Az egyik az Atya, a másik az Anya egyenértékű fundamentuma. Önállóan mindkettő gyenge és erőtlen lenne, együtt azonban megtartják a világ összes súlyát és terhét. A világegyetem gigantikus építménye nem Szentháromságra, hanem duális Szentnégyességre épül. Az Atya fölöttünk, az Anya körülöttünk, a Fiú közöttünk, a Lélek bennünk lakozik! Minden – így a Fiú/Leány és a Szentlélek is -, ebből a frigyből született. Egyforma tisztelettel kell tekintenünk ABBA-ra az Atyára, aki a Tűz (Erő) és a Víz (Bölcsesség) hatalmát hordozza. A kozmikus rendben övé a Szent Szellem és a Szabad Akarat. A másik fél BABBA az Anya, aki a Föld (Termékenység) és az Ég (Fényesség) energiáit hordozza. A kozmikus rendben övé a Szent Lélek és az Önzetlen Szeretet. Istenben teljesen összefonódik ABBA és BABBA, Istennek ezért nincs szexuális orientációja, vagyis neme. A keresztény farizeusságból fakad az a látszat, hogy miközben az egyház egyedüliként az Atyát üdvözli és magasztalja, aközben az Anya princípiumait (lélek és szeretet) imádja. Valószínűleg ebből a belső meghasonulásból is fakadhat a mai intézményesített egyházak egyik gyengesége. A régi gnosztikusok ezért nem hitték, hanem tudták Istent! Teljesen tisztában voltak Isten összetett voltával, és ez által az emberi teremtményt sem egyszerűsítették le kizárólag testre és lélekre. A kozmoszban egyszerre van jelen szellem és anyag, fény és sötétség, jó és rossz, pozitív és negatív. A kereszténységben nyilván ezért van benne döntő hangsúllyal a talmudi morál. Mindezek ismeretében teljesen értelmetlen például az ördögöt kiűzni az ördögből! Az ördög megtérítése abszurd és értelmetlen feladat, hiszen a gonosz a teremtésbe belefoglalt alternatíva és hatalom. A valódi gond akkor keletkezik, amikor az anyag, a sötét, a rossz, a negatív, a démoni erők elszabadulnak és túlsúlyba kerülnek. Egyházat, vallást, hitet és szeretetet nem szabadna az anyagra és az anyagiasságra építeni. Most azonban itt tartunk, a gőgös és önhitt ember belépett Isten helyére és mindent módszeresen lerombolt. A valláskárosodásban szenvedők már hiába reménykednek a megváltásban.

Mindenesetre mi emberi teremtmények is duális lények vagyunk. Nem csak a kromoszómáink, az agyfélteként, az érzékszerveink, a végtagjaink páros szerkezetűek, hanem szívünk, tüdőnk, vesénk és más életfontosságú szerveink is. Isten saját összetett képére formázott bennünket. Ez a kettősségből felfakadó, örökösen áramló életenergia mozgatja az egész világegyetemet. Egy szemléltető példa talán még érthetőbbé teszi a gondolatot: Ádámnak nem lefokozott „oldalbordája” Éva, hanem azonos súllyal rendelkező élet-társa. Az első emberpár megalkotásával Isten nem kényszeríthette vérfertőzésre az emberiség ősi szülőit. Az Ószövetség bosszúálló, véres világi istene teremthetett csak két egymásnak feszülő, testvérgyilkosságot elkövető, mutáns emberpárt: Káint és Ábelt. Káin győzelmének rothadt gyümölcseit már láthatjuk és tapasztalhatjuk: felborult a természetrend egyensúlya, a gonosz egyedüliként elhatalmasodott. Ezzel a tanítással szemben a fénykultuszra, az önzetlen szeretetvallásra épülő magyar ősmítosz és ősvallás egymást segítő, szerető és összetartozó testvérpárt teremtett: Hunort és Magort. Nem lehet véletlen, hogy a magyarság isteni eredete a duális rendszerben is megmutatkozott: a két ősmítosz (Turul és Csodaszarvas), a kettős honfoglalás (Avar 670 és Árpád 896), a két haza (Magna Charta és Kárpát-medence), a kettős hatalom (Kende/Kündü és Gyula) léte bizonyítja ezt. De itt vannak a jelképeink is: a kettős kereszt, a korona kettős szerkezete, a két himnikus zene (Himnusz és Szózat) és most a két történelmi zászló felbukkanása is, mind-mind, erre a kozmikus, dualitás ősenergiára utal. A magyarság ősi anyai eredetére pedig ott találhatjuk Babba, Nagyboldogasszony és Mária mindmáig élő tiszteletét és kultuszát.

- Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, ismét elő kell vennünk a teremtés Szent Négyességére vonatkozó axiómákat. A „modern” emberek tudatából fondorlatosan kitörölték azt az alapvető tudást (gnózist), mellyel modellezni, vagyis analizálni és szintetizálni lehetne a létezés lényegét. Az isteni törvényszerűségek állandóan jelen vannak körülöttünk! Aki beavatott az látja, hogy az élőlények törzsfája négy főág felé irányul. Látja, hogy az emberi lény négy térsíkú: vagyis fizikai, éteri, asztrális és mentális jellegű. Látja, hogy a teremtett világ négy korszakra bontható: a teremtésre, a bűnbeesésre, az összeomlásra (nagy nyomorúságra) és a megváltásra (ítéletre/beteljesülésre). Látja a szeretet négy szintjét: a feltétlen, az önzetlen, a cselekvő és a felebaráti szeretetet. Látja a gnózis négy üzenetét: a fényt, a szeretetet, a bölcsességet és az akaratot. Végül látja a magyar sorstragédia négy fokozatát: a saját Isten megtagadását, az idegenszerűség elhatalmasodását, a behódolás növekedését és a sötétség elleni lázadás hiábavalóságát. Énok négy könyve, annak négy angyala és négy látomása minderről a tudásról részletesen beszámol.

A magyar sorstragédia a történelmi időben is felvázolható: Nagy Sándor halálával felbomlik a Kelet és Nyugat egysége. Jézus halálát követően a térségben felbomlik a Pártus birodalom, rövid időre megbomlik a zsidó vallás hegemóniája. Attila halálával felbomlik a Nyugat-Római Birodalom és szertefoszlik a hatalmas Hun (szkíta) birodalom, lezárul maga az Ókor. Árpád halálával felbomlik a magyar ősszövetség. Koppány halálával felbomlik a magyar ősvallás. III. András halálával felbomlik az Árpád-házi dinasztia. Mátyás halálával felbomlik a magyar reneszánsz. A mohácsi csatavesztéssel felbomlik az egységes magyar nemzet. Rákóczi, Kossuth és 1956 bukásával fokozatosan felbomlik a magyar szabadság. A trianoni döntéssel felbomlik az egységes magyar állam. A kommunizmus uralomra jutásával felbomlik a magyar erkölcs. A gátlástalan vadkapitalizmus uralomra jutásával egyre gyorsabban felbomlik a magyar létezés minden fontos fundamentuma.

Amit felvázoltam, az egy szörnyű nemzeti sorstragédia, melynek mi már csak késői áldozatai és bomlástermékei vagyunk. Ennek a drámának az igazi oka azonban a kezdetekben ragadható meg, vagyis a magyar őstörténet és ősvallás színterein. Minden nemzeti tragédiánk kiindulópontja az a tragikus fejlemény, hogy a Kárpát-medencébe letelepedett magyarság eredeti ősvallása irritálta az egymással rivalizáló római és bizánci kereszténységet. (Meg kell jegyeznem, hogy Jézus is hasonlóan irritált minden egyházi és világi főembert mindaddig, amíg meg nem feszítették és álszent dogmákkal el nem tüntették csodálatos égi üzenetét!) Az intézményesített zsidó-kereszténység világi, feudális uralmának mindkét irányból útban volt az a Föld Szívcsakráját őrző, szabad szellemű és lelkületű nép, amely az ősi pártus-szkíta természetvallás fénykultuszát és önzetlen szeretetvallását vallotta és gyakorolta, amely nem csak hitte, de tudta is Isten létezését. Útban volt az a szellemi és lelki erő, amely egyformán tisztelte Buddhát, Jézust és Manit, átélte a lélek vándorlását. s amely bölcsen megengedő és toleráns volt a szabad vallásgyakorlásban. Nagyon kínos ezt kimondani, de Géza és István korában, ez a világi uralomra törő, idegen szellemiségű zsidó-keresztény brutalitás indította el számunkra a katasztrófák sorozatát. Mi magyarok a kereszténység egykori kettészakadásának az egyértelmű áldozatai lettünk! Minden írott és íratlan emlék azt bizonyítja, hogy már Attila hunjai ismerték és tisztelték a keleti vallási bölcseleteket. A buddhizmus, a gnosztikus kereszténység, a manicheizmus éppen úgy ismert és elfogadott volt számukra, mint a kabarok vagy örmények által megismertetett zsidó misztika. A hun kereszten soha nem mutattak be emberi áldozatokat úgy, mint a latin kereszten. A magyarok mindig elől jártak a vallási türelem gyakorlásában. Ez a nyitott, szeretetteljes, befogadó önzetlenség lett később a vesztünk…

Szemenszedett hazugság azt állítani, hogy egyistenhívő őseink pogányok lettek volna. Levéd és Árpád korának és környezetének számos tagja (Bulcsú, Gyula, Ajtony, majd később Álmos és sok a keleti gyepűkről származó hadvezérünk és főemberünk) már idejekorán felvette Bizáncban a keleti kereszténységet. Még Géza is ügyelt arra, hogy a bizánci kereszténységben hívő hatalmas erdélyi fejedelem Gyula lányát, Saroltot vegye feleségül. (Keleti keresztény volt később még I. Géza, IV. István, III. Béla, II. László vagy IV. (Kun) László is, aki köztudottan erős manicheusi kapcsolatokkal rendelkezett.) Aztán a nyugati zsidó-keresztények elleni katonai győzelem (907, Pozsonyi csata) után eltelik egy békés emberöltő. Aztán Géza Quedlingburgban felveszi a zsidó-kereszténységet. Aztán István a mindent eldöntő német-magyar csatában győz a magyar erőkkel szemben. Aztán kirobban négy lázadás a rabságot hozó, vérszomjas, nyugati zsidó-kereszténység ellen (Koppány 997, Vazul, Gyula, Ajtony 1008, Vata 1046, 1061). A vérbosszú és leszámolás sohasem marad el: a Szent Négyesség „dicsőségére”, Koppányt és társait felnégyelik, a Szent Fényesség kioltása okán Vazul és Álmos, valamint több lázadó főemberünk megvakíttatik. Aztán a Magyarok Istenének akarata folytán megszakad az ősvallás-gyilkos Géza és István vérvonala, s az Árpád-házi dinasztia az üldözöttek vérvonalán (Vazul/Vászoly és Álmos) utódaiban él tovább. Aztán az utolsó „pogánylázadás” (1061) véres leverőjére, I. Bélára, Dömösön rászakad a mennykő. Aztán háromszáz év alatt, Róma és Bizánc utasítására közel harminc Árpád-házi nemes ivadék alattomosan megölettetik, minden lázadás kivéreztetik. Aztán a „pogány” IV. (Kun) László a morvamezei csatában hatalomra segíti legnagyobb ellenségünket, a Habsburg dinasztiát, akik aztán évszázadok alatt átírják egész történelmünket. Aztán 1301-ben - az Árpád-házi dinasztia férfiágának kihalását követően -, nyugati zsidó-keresztény nyomására végleg elapad az ősi misztériumból feltámadó Turul-nemzetség. Nem hallgattunk Babbára, nem mertük megnyitni az anyai ág termékeny égi vonalát. A Jézusi sors és dráma beteljesedett rajtunk, elindulunk magányos utunkon a Golgotára. Erről az útról már nincs többé letérés! A magyar áldozatnak azonban meg lesz a jutalma…

- Az eredeti jézusi tanítást, a Krisztus utáni 325. évben a Niceai zsinat végleg elföldelte. Constantinus császár és Euzebiusz püspök megállapodása alapján megszületett a ma ismert kereszténység, mint világpolitikai hódító tényező. Jézus sehol sem beszélt intézményesített államvallásról, világuralomról, leigázásról, alattvalókról, pénzről, hűbérről, véres fegyverekről és felforgatásról. Ez már mind Saul ármánykodása. Ő volt az, aki az eredeti jézusi üzeneteket meghamisította és összekapcsolta az Ószövetséggel. Ő volt az, aki direkt politikai érdekek mentén meghamisította a négy evangéliumot. Az Ótestamentum pedig, amely a gonoszság magvával, Jahve öldöklő istenével megfertőzte az eredeti égi üzenetet nem más, mint a babiloni, sumérnak nevezett szittya népek fénylő misztériumának meghamisításával összelopkodott, sötét zsidó mitológia. Az egyház azért kötötte tudatosan össze Jézust a zsidósággal és azért olvasztotta össze Istennel, hogy örökre elvegye attól az ősi néptől, amelyből a Megváltó vétetett. Jézust maga a keresztény ideológia gyúrta zsidóvá. Minden, ami megmaradt, és ami a felszínen látható Istenből és Jézusból, az a kereszténység szemüvegén keresztül zsidóvá változott. Őseink, ennek a véres, arrogáns és becstelen világuralmi törekvésnek voltak az útjában.

Talán had idézzem ide Marcus Eli Ravage zsidó teoretikus 1928-ban kelt szavait:

Eddig az árulkodó idézet. Aztán 1215-ben a negyedik lateráni zsinaton ki is hirdették, hogy Róma püspöke (azaz a mindenkori pápa) nemcsak lelki, hanem világi kérdésekben is az emberiség legfőbb irányítója. Az egyház feudális monarchiaként szerveződött, tagjai spirituális, de sok esetben valódi népirtó hadseregként is működtek. A kereszténység ideológiája mentén világuralomra jutott a zsidóság.

Ma már a teológusok nyíltan kimondják, hogy a judaizmus két szektára, a kereszténységre és az iszlámra bomlott. Az általunk ismert kereszténység múlhatatlan „érdeme”, hogy ez a mindent leromboló és felforgató zsidó szellem, akarat és mentalitás mára teljesen leigázta az egész világot. Ha egyszer lesz még időnk, erőnk és szellemünk visszatekinteni erre a végső történelmi időszakra, azt fogjuk mondani, hogy ez a mai, végső sátáni kor, a cionizmus korszaka volt. Osho, a beteg nyugati lélek által oly nagyra tartott keleti bölcselő és misztikus ki merte mondani az igazságot: - Ma a modern világ és benne minden emberi lény, akarva akaratlanul is, de zsidóvá lett. A pénz mindenhatósága, a kufár szellem, az önzés, az álszent képmutatás és a másokon való élősködés megtörte az emberi faj szakrális méltóságát és önérzetét.

A megoldást senki sem tudja. A jelenlegi hanyatló, nyugati „civilizáció” katartikus, Isten felől érkező fordulatra vár. E nélkül a nagy felismerés nélkül hamarosan összeomlik a világ. A nyugat elveszített minden értéket és mértéket, a szemlélődés és a tett iránti érzékenységet. Elveszítette a szellemi hatalomból fakadó szakrális bölcsességet, az istenemberek iránti fogékonyságot. A nyugat nem ismeri már az ős-istent, a rendet és a természetet. A nyugat elveszítette a puritán egyszerűséget, elveszítette a hitet és az életkedvet. A jogszabályokba és törvényekbe csomagolt demokratikus kór, teljesen szétrágta gyökereit. Nincsenek olyan karizmatikus, hiteles vezetők, olyan emelkedett szellemi lények, akik nem erőszak és fondorlat révén, nem a pénz révén, nem a háttérhatalmak kontraszelekciója révén, hanem tudásuk, erkölcsük és életminőségük révén kerülnek hatalomra. A nyugati világ egy hatalmas megsebzett és elernyedt test, amelyet ide-oda lökdösnek sötét, megjósolhatatlan és kiszámíthatatlan erőterek. Ezek a pusztító erők kíméletlenül szétzúznak mindent és mindenkit, aki szembeszáll velük, vagy csak egyszerűen ki akar szállni a létrontás gépezetéből. Mindössze erre volt képes ez a fennkölt nyugati „civilizáció”. Ezt a bűzlő hordalékot hozta a „felvilágosodás” és „haladás” babonája, amely mindössze képmutató szavakban haladta meg a római birodalmi eszmét, a fénylő Hellászt, az ókori bölcs Keletet, vagy a nagy Óceán elsüllyedt világait. És végül, ez a nagy, mindent elpusztító égő kör, ez a felperzselt föld teljesen bezárul majd azon kevesek körül, akik még képesek a nagy undorra és a nagy ősi lázadásra.

- Innen messziről és magasból nézve teljesen nyilvánvaló, hogy a technokrata politika és a „realista” közgazdaságtan semmit sem képes megoldani. Bárcsak ne lennének körülöttünk bankárok, politikusok, jogászok, közgazdászok és újságírók, sokkal boldogabb és harmonikusabb lenne az életünk. A világ pénzügyi és politikai megváltói csődöt mondtak. Mindenhol, így nálunk is beteg lelkületű „törvénygyár” működik, ahol azt gondolják, hogy az élet fenséges rendjét jogszabályokkal körbekeríthetik. A régi világokban elég volt tíz alapvető erkölcsi parancsolat. Mi, magyarok nem is olyan régen, még esküt tettünk és kezet fogtunk Szent László sírja fölött, és körülöttünk minden működött. Ma erőszakos, tudatlan, buta, kontraszelektált és érdekorientált lobbisták hadakoznak a jogszabályok útvesztőiben. Semmi közük az isteni rendhez, a szakrális uralomhoz, a minőségi, példaadó, puritán emberekhez, de még saját megvetett és lenézett nemzetükhöz sem. Ők kizárólag arra valók, hogy beteljesítsék a végzetet. A hiteles emberek már régen partvonalra szorultak, a nemzet Kasszandráira pedig régóta senki sem hallgat.

A csodavárók persze megint csalódtak. Azt gondolták, hogy lehet jobban csinálni a létrontás neoliberális politikáját. Beteges apakomplexusukból fakadóan azt hitték, hogy a kommunizmus vidám barakkja után, létezik az emberarcú globalizmus, s ehhez mindössze egy kétharmaddal kiválasztott vezér szükséges. Mindössze nemzetiszínű pántlikával kell átkötni az eddigi kifosztás törvénykönyvét. A hit nélküli, szellemileg alultáplált és genetikailag rabszolgának nevelt tömeg nem volt képes felébredni az eladósodás és reménytelenség szörnyű csapdájából. A milliónyi mélyszegény, elnyomorodott és kifosztott Tiborc panasza pedig már régen nem ér fel az égig. Ez a keleti típusú „demokratikus” pártpolitika csak megosztást, frusztráltságot és gyűlöletet tud magából kiizzadni. Látom a kettősséget, amely a jelenlegi miniszterelnökben feszül. Látom, hogy egyik felében ott a nyugati zsidó-kereszténység irányába való megfelelési kényszer, s ugyanakkor látom benne a keleti világ zsarnok despotáját is. Látom, hogy tudja, a nemzet lényegesebben több az állam fogalmánál. Ugyanakkor látom azt is, hogy nincs a hatalom irányaiba felülről és alulról történő visszacsatolás. Betegesen korrupt, kontraszelektált, feudális és hűbéri kasztrendszerként épül fel a teljes magyar államvezetés. Itt már őszinte udvari bolondokra sincs szükség. A fényes udvartartás talp- és seggnyaló hadserege megtöri, átszűri és retusálja a valóság képét, ingoványos illúziókra pedig nem lehet építeni semmiféle nemzeti együttműködést. Aki ismeri a Nyírtasi jóslatot, az tudja, hogy a nagy nyomorúságból való felébredés előtt, vár még ránk egy utolsó döntő ütközet. Ebben a végső összecsapásban a jelenlegi hatalmon lévő globalisták fognak összecsapni a valódi nemzeti erőkkel. Fordítva lejátszódik majd az egykori ezeréves istváni történet. Utána pedig megszakad az átok és a varázs…

- Létezik egy régi római mondás, melynek igazsága megcáfolhatatlan: - Ki, mint él, úgy ítél. Személyes sorsunkra nem szerencsés hivatkozni, a hitelesség kedvéért mégis megteszem. Aki a valóság talaján él és nem fordítja el a fejét, az nagyon jól látja, hogy körülöttünk évről-évre, napról-napra, sőt percről-percre egyre rosszabb a helyzet. Még a gyűlölt kommunizmusban sem volt ilyen hatalmas kiterjedésű és mélyrétegű a kiszolgáltatottság, a széthullás, az elkeseredés, a testi-lelki nyomorúság, mint most. A legfelsőbb parazita kaszton kívül nincs már olyan rétege a magyar társadalomnak, amely ne zuhanna szörnyű szellemi és egzisztenciális mélységek felé. Emberi létezés alatti csordák kószálnak az éjszakai utakon, a rendetlenség, a káosz és az anarchia mindennapi életünk része és sajnos „szükséglete” lett. Ez már a pokol tornáca. Közvetlen barátaim és ismerőseim legtöbbje is nyomorog. Boldog, ha be tudja fizetni köztartozásai és adósságai egy csekélyke részét. Azok, akikkel egykor az 1970-es évek közepén elkezdtük a kommunizmus elleni harcot - akik nem álltak be gátlástalanul törtető pártkatonáknak -, azok szinte egytől egyig tönkrementek. Korai halál, infarktus, rák, züllés, idegi panaszok, drog és alkoholizmus. Pedig csak bátor, jó és tisztességes magyarok, egyszerű hétköznapi hősök voltak! Ebben a mai világban senki sem kíváncsi rájuk! Azok, akik egykor üldöztek és bebörtönöztek bennünket, ma a Rózsadombon élnek pazar villákban, hatalmas állami nyugdíjuk biztonságában. Senki sem bántja őket, hiszen sohasem volt és lesz semmiféle törvényes elszámoltatás. A hajdan volt keleti blokk legtöbb országában elvették a diktatúra haszonélvezőitől a kiemelt nyugdíjat, és odaadták a maroknyi nyomorgó ellenállónak, vagy odaadták az éhező szegényeknek. Itt nálunk, hamis keresztényi könyörületből, évtizedek óta nem történik semmi. Itt a „forradalmi” kormányzat apparátusának jelentős része, egykori állambiztonsági alkalmazott.

Én magam, bár több mint harminc évet küzdöttem egy idealisztikus demokráciáért, teljesen kiírtam magam a közéletből. 2006 ősze óta, a Kossuth téri morális forradalom óta „felesleges ember” vagyok, nem kellek senkinek, nem kapok semmiféle közéleti-szellemi munkát. Szabadságszerető, szabadon gondolkodó emberekre sehol nincs ma szükség! Feleségem 25 év hűséges pedagógiai tevékenység után annyit keres, mint a fővárosi utcaseprők. Három felnőtt gyerekem a fiatalkorú munkanélküliek keserű kenyerén tengődik. Mindhárman végleg ki akarnak vándorolni Magyarországról. Apjuk és anyjuk sorsán látják, hogy semmi értelme ennek az örökkévalóságig tartó reménytelen küzdelemnek. Azt látják, hogy tudással, munkával, szorgalommal, tehetséggel itt semmire sem viheted. Itt le kell aljasodni minden picinyke sikerért és elismerésért. Gyurcsány néhány éve azt mondta, hogy el lehet innen menni. Ma már legtöbb esetben nem lehet, hanem el kell innen menekülni, ki kell innen megint tántorogni, jó messzi vidékekre. A haza nem hív bennünket, mint tette azt Kossuth idejében, hanem inkább eltaszít. Látva a nyugati emigrációban Márai, Nyirő és Wass Albert írói és emberi sorsát, mi a haldokló nyugat felé nem mehetünk. Az ilyenfajta, magamfajta emberek csak kelet felé indulhatnak. Oda a keleti gyepűk fölé, a székely hegyekbe és a csángó szorosok közé. Föl a havas csúcsokra, a Jóisten közvetlen közelébe. Ott talán maradt még egy csipetnyi égi Magyarország. Ott talán könnyebb bevárni a végső ítéletet.

Szentendrei-sziget, 2011. június 11., pünkösd napja

Kép: Tomasz Elen Kopera (Lengyelország)

A témában író-olvasó találkozók szervezése: muvesztanya@gmail.com