Az Egyenlítő TV blog birtokába került dokumentum szerint az LMP 49 tagja – köztük a párt tíz országgyűlési képviselője – kiakadt az egyre durvább belharcokon. A 49 aláíró kifogásolja, hogy a párton belüli érdekcsoportok marakodása során az LMP-sek többek között „patkánynak”, „politikai prostituáltnak”, „drogos kurvának”, „szarkavarónak” nevezték egymást. A levél megfogalmazói szerint az LMP-s érdekcsoportok úgy beszéltek egyes párttagokról, hogy „el kell szívni előlük a levegőt”, „ki kell őket füstölni a pártból”, „el kell vágni a torkukat”.
A levélírók – köztük Schiffer András, Karácsony Gergely, Kaufer Virág és Scheiring Gábor – szerint amennyiben az LMP nem változtat jelenlegi belső működésén, „el fog menni a párt mellett a történelem”.
Schifferék illegitimnek tartják a párt nyilvánossága elől elzárt "informális hatalmi struktúrákat", az olyan zárt levelezőlistákat, amelyekről az LMP tagjai gyakran a sajtónak szivárogtatnak ki anyagokat. Korábban ilyen kiszivárogtatások miatt került reflektorfénybe az LMP Fideszéhez hasonló adatgyűjtési, adatkezelési botránya, a kampánystáb lemondása, az azóta az LMP-ből kivált Ivády kampánytámogatási-ügye, illetve több belső vita és ellenségeskedés.
Mindezek a párt szétrobbanásának előjelei, s ez a levélíró LMP-sek szerint megengedhetetlen. „Az LMP mint szervezet ma nagyon rossz állapotban van. Miközben a párt kívülről nézve fokozatosan erősödik, (…) addig belülről olyan konfliktusok bénítják, melyeket sokszor azok sem értenek pontosan, akik részt vesznek bennük” – írják.
Schifferék a probléma egyik megoldásának azt látják, ha moderált körülmények között egy asztalhoz ültetik az érdekcsoportokat, majd írásba foglalják a pártban betartandó viselkedési normákat.
(Egyenlítő TV blog nyomán)