Rossini Operafesztivál

Gioachino Rossini szülővárosában, az olaszországi Pesaróban az idén augusztus 10 - 23. között rendezték meg a már hagyományosnak számító Rossini Operafesztivált. Az itáliai mester főleg operákat komponált, közel negyvenet, s közülük azonban leginkább csak a virtuóz nyitányok maradtak fönn az utókorra, pontosabban, ezeket játsszák a hangversenytermekben. Manapság is igen népszerű A tolvaj szarka, a Tell Vilmos, A selyemlétra, az Olasz nő Algírban és A sevillai borbély című opera nyitánya. Operái közül időnként teljes egészében előadják még A sevillai borbélyt, a Tell Vilmost és a Mózest, amelyről a mostani pesarói bemutató miatt bővebben is szólunk. Rossini 37 éves korában abbahagyta a komponálást, s élete hátralevő négy évtizedében szinte teljesen visszavonult a zenei élettől, s idejét csak a szakácskodásnak szentelte. Hallgatását rövid időre megtörve 1841-ben bemutatta a Stabat Mater című művét, amely Giovanni Battista Pergolesi hasonló című opusa mellett az egyházzenei irodalom egyik legnagyobb alkotása.

Pesaro, Adriai-tengerparti olasz város eddig Rossini városaként (Citta di Rossini) a minden év augusztusában megtartott Rossini Operafesztiválról volt nevezetes, de mostantól a néhány nappal ezelőtt éppen az említett nyári operafesztiválon végbement, s egyesek által botrányosnak tartott Mózes-adaptáció miatt is bevonul a köztudatba. Mindenesetre az opera előadása után az izraeli és a nemzetközi zsidóság hivatásos fölháborodói már kellőképpen fölháborodtak, akiket kellett, fölvették az antiszemiták megmásíthatatlan listájára, s ezen utóbbiak megnézhetik magukat. Leginkább megnézheti magát az opera szokatlan fölfogású rendezője, az angol Graham Vick, a Birmingham Opera Társulat művészeti igazgatója.

Graham Vicken az sem segít, hogy fura rendezésével néhány évvel ezelőtt A varázsfuvola Sarastrójából, és az opera többi szereplőiből is úgymond bohócot csinált, s nem másutt, mint Wolfgang Amadeus Mozart szülővárosában, Salzburgban. Csakhogy amíg ezen utóbbi opera rendezését ízetlen tréfának tartják – szerintünk is az -, addig a zsidók népvezérének aktualizált megjelenítése maga a megbocsáthatatlan antiszemitizmus. Rossini Mózesének mellbevágó rendezése arra mindenesetre alkalmas, hogy kicsit elgondolkoztassa azokat a zsidókat, akik menetrendszerűen gúnyt űznek a magyar Szent Koronából, a Szent Jobból vagy más nemzeti és vallási jelképből. Ha egyáltalán eljut a fülükbe a pesarói botrányos operarendezés híre.

Gioachino Rossini a Mose in Egitto (Mózes Egyiptomban) című operáját, legalábbis annak első változatát 1818-ban mutatták be Nápolyban, ám egy évtizeddel később a korabeli francia közönség igényeit figyelembe véve a mester a művet átdolgozta, majd Mózes és a fáraó új címen a párizsi operaházban is előadták. Az operában elhangzó Mózes hárfával kísért híres imáját később Nicolo Paganini Mózes-fantázia címen átírta hegedűre és zongorára. Ha már Liszt-év van, s az eredeti témánktól is jó alaposan eltértünk, meg kell említenünk a Rossini-opera egy másik zenetörténeti vonatkozását: Sigismund Thalberg német zongoravirtuóz is átdolgozta Mózes imáját, s a Liszt Ferenccel 1837-ben, Párizsban megejtett híres zongorapárbajon ezt a művet játszotta.

De térjünk vissza 2011 Pesarójába, ahol a Rossini Operafesztivál keretében augusztus 11-én Lorenzo Fratini vezényletével mutatták be Graham Vick rendezésében a heves indulatokat kiváltó Mózes című operát. A mű főszerepét Riccardo Zanellato alakította. Az operát a bemutató végén történt botrány ellenére augusztus 20-án másodszor is színre vitték. Amint a mellékelt videón is láthatjuk, hallhatjuk, az augusztus 11-i bemutató előadás után a közönség egy részének elismerő tapsába az elégedetlenkedők hangos nemtetszése vegyült. Az indulatok végül annyira elszabadultak, hogy a rendőrséget is ki kellett hívni a helyszínre.

Graham Vick rendezői fölfogásában Rossini Mózesében a fáraók korabeli zsidó rabszolgák sorsa igencsak hasonlatos az Izrael által megszállt palesztinai arab népéhez. Az Exodusban elnyomott néptömegként ábrázolt zsidók az operaszínpadon a megszállás ellen küzdő palesztinokká válnak. Mózest, a bibliai népvezért az angol rendező átalakítja Oszámá Bin Ládenné, s a dalmű főszereplőjét ennek megfelelően szakállasan, Kalasnyikov géppisztollyal, turbánnal, a jellegzetes zakójában, fölötte a vallásos zsidók tálitjával (imalepel) jeleníti meg.

A színpadon és a nézőtérről a fáraó katonái az izraeli hadseregben rendszeresített M16-os géppisztollyal lövöldöznek a zsidó (palesztin) rabszolgákra.

Az elsőszülöttek halálát, az egyiptomi tizedik csapást Graham Vick úgy viszi színre, hogy az egyiptomi lakosságot ideggáztámadás éri, ám előtte Mózes (Bin Láden) kizárólag a saját népének oszt ki gázálarcot. A fáraó és emberei (értsd: az izraeli megszállók – H. J.) elleni terrorcselekményeket a szereplők a nézőtérről hajtják végre. A Vörös-tenger kettéválásakor pedig föltűnik egy magas fal (utalás az úgynevezett „elválasztó kerítésre – H. J.), amelyet aztán a rabszolgaságból menekülők ledöntenek.

A Rossini-opera pesarói bemutatója után azonnal tiltakozott az olaszországi zsidó hitközség és a Vatikán. Renzo Gattegna, a zsidó hitközség országos elnöke szerint az opera rendezése „durva provokáció a zsidó és a keresztény értékek ellen”. A Vatikáni Rádió és a Famiglia Christiana című katolikus újság egyaránt leszögezte: „Elképzelhetetlen az, hogy valaki Oszámá Bin Ládenhez hasonlítsa az ószövetségi Mózest”.

Hering József – Kuruc.info