2009. június 17. NNI: Az ügyész meggyanúsításom alkalmával, mikor kiderül, hogy azokban a napokban töltöttem a 40-et (június 3.), közli, hogy a „legszebb férfikorban” vagyok. Rohadék! (Két nap múlva ezért levitet a világ végére, Szombathelyre).

2009. június 17-18. NNI: Összeraknak egy vamzergyanús alakkal, aki antikommunistának adja ki magát (hogy bevágódjon), folyton fülhallgatón hallgatja a rádiót (így én nem hallom), és ilyenekkel oltogat, hogy „most mondták be, hogy a társad részletes terhelő vallomást tett rád”, meg hasonlók (hátha „összeomlok”, és mindent „beismerek”). Ez a pitiáner próbálkozás már szinte sértő volt.

2009. június 19. PKKB: Mikor kérdőre vonom az ügyészt a tárgyalás végén, hogy „ugye direkt vitet a világ végére, hogy ellehetetlenítsen”, a szemembe sem néz (pedig 50 cm-re volt), csak kussol.

2009. június 19. szállítás: Szombathelyre (meg az ezt követő 7 hétben onnan föl kihallgatásra, meg vissza) a terrorelhárító szolgálat emberei szállítanak. Úgy vezetnek, mint az állat, jobbra ívesen haladó országúton (90 km/h) kamiont előznek kb. 130-cal úgy, hogy a szembejövő forgalomból semmit nem lehet belátni. Életveszély! Végig ez a stílus. A nyárban nyakig be vannak öltözve, golyóálló mellény, símaszk, minden, izzadnak, mint a ló, büdösek, de a mellettem ülőnek egész úton a géppisztoly ravaszán van az ujja. Vicc!

2009. június 19. Szombathely: Az első zárkatársam egy volt intézetis magyar gyerek, aki fiatal kora óta a börtönt járja. Tök radikális, tud mindenről, az én dolgaimról is tájékozott nagyjából. Jól kijövünk. Tisztaságmániás (jobb, mintha egy „retekhuszár” lenne).

2009. június vége: Jogerős lesz a srác, áthelyezik. Ki van borulva (váratlanul érte a jogerő), azt hitte, többet leszünk együtt. Egy hétig egy másik magyar sráccal vagyok. Észbűnöző, vonalkódos címkéket hamisított, és sok millió forintnyi drága műszaki cikket hozott ki multinacionális nagy áruházakból filléres kacatok árában. Állandóan a gyerekei után búsul.

2009. július eleje: Két új zárkatársat kapok, magyarok, egy sportoló srác (kábítószer-ügy), meg egy öregebb (volt élsportoló az is), aki lecsúszott, és egy késsel bement Szombathelyen a bankba pénzért. Igazából csak télre akart bekerülni, mert se kajája, se fűtése nem volt, de benézte, „fegyveres rablás”. Jól megvagyunk, a sráccal együtt edzünk, még nagyobb tisztaságmániás, mint az első.

Szombathelyen mielőtt kilépek a zárkából, az egész épületben zárás van (nem lehet rab a folyosón), a tátikán (kajaátadó ablak) ki kell dugnom a kezem, bilincs, hátralépés, ajtó nyílik, kilépés. Telefonálni is csak bilincsben lehet, küszködés. Ha sétálok (reggel 6-tól 7-ig), akkor még az öv is rajtam van, vagyis derékhoz bilincselt kézzel vagyok. A séta teljesen rossz Szombathelyen, körbe-körbe kell menni, nem lehet megállni, úgy beszélgetni, nincs húzódzkodó, semmi, úgyhogy azt csináljuk, hogy edzésképpen kilépünk és 4-5 km-t gyalogolunk az 1 óra alatt. A kaja katasztrofális, folyton adjuk ki a panaszokat.

2009. július 25.: Draskovics bemutatja a „próbarobbantásos” videót. Csak nézek, hogy miket hamisítottak ezek. Pár napra rá megy a tv-ben, hogy kamu volt. Legszebb öröm a káröröm, végre először alszom végig nyugodtan az egész éjszakát.

Ekkoriban van a kislétai cigány lelövöldözés: a cigányok közül valaki az ablakon kikiabálva fenyeget engem (mintha bármi közöm lenne hozzá).

2009. augusztus 5.: Kérelmemre, hogy szállítsanak Budapestre, átszállítanak Vácra.

Első hét: Magánzárkába kerülök (azóta is egyedül vagyok). Két kőkemény magyar bűnözővel sétálok (nagyítéletesek), de mind a kettő csont jobboldali. Hír TV-t, Echót néznek (Vácon, Szombathellyel ellentétben számtalan adó fogható.) A zárka koszos és lerobbant, omladozik a fal meg hasonlók, a sétatársaim mondják, hogy még így is én kaptam a legjobbat a soron. (Milyen lehet a többi?) Egy hét alatt háromszor van teljes zárkafelforgatás a sorunkon, végül két iszonyú nagy darab cigány fellázad (elbukják a telefonjaikat meg a gyúrós cuccnak összegyűjtött üvegeiket), hogy biztos én miattam van, minek hoztak ide (mintha rajtam múlott volna).

Áthelyeznek a „VIP” körletre: Itt egy tágasabb, normális zárkába kerülök, amit már tisztán lehet tartani. Lekerül rólam a bilincs is az intézményen belüli mozgatásnál. A kaja sokkal jobb és több, mint Szombathelyen. A sétaudvaron is lehet húzódzkodni, tolódzkodni, de akár ülni is lehet, ez is jobb. Viszont innentől egyedül sétálok zárás után, kb. 17.30-18.30-ig, úgyhogy ősztől tavaszig sötétben vagyok kint. Lehangoló. Az intézeti lelkész – Margit néni – viszont nagyon rendes. Már augusztusban elkezdek feljárni a helyi gyülekezetbe. Így legalább közösségben lehetek, bár elkülönülten kell ülnöm, és ott ül mellettem egy őr mindig.

2009. augusztus vége: A Romantikus Erőszak együttes koncertet ad a Dunán egy hajóról a bv-nél. Hallom a számokat!

2009. ősz: Elég jó a gyülekezeti élet. Van zenekar, sok az éneklés, Jelzem Margit néninek, hogy szerintem én tudnám furulyán ezeket a dalokat játszani. Kapok furulyát, gyakorolok, fül után tanulom a dalokat.

2009. szeptembertől kezdődnek a különböző politikai koncepciós ügyekben a tárgyalásaim. A „kiszabadításom megakadályozására” kiagyalt túllihegett biztonsági intézkedéseknek köszönhetően hajnali 3-kor felvernek és felvisznek a Markó utcai börtönbe, ahol 3 órát kuksolhatok egy kamerás zárkában, várva a tárgyalást. (Toroczkaiék totális túlértékelése. Sajnos.)

2009. október: Először láthatom végre a gyerekeimet, az ügyész előtt, terrorelhárítósokkal körülvéve. A kicsi teljesen rémült, alig jön oda hozzám. Rohadt, mocskos magyarországi előzetes rendszer, borzalmasan romboló.

2009. tél: Elkezdek játszani a zenekarban. Végre kapok néhány kottát is. (Végül megkaptam az egész váci kottás füzetet, hogy megtanulhassam a dalokat.)

2009. november vége: Feloldják a kapcsolattartásom teljes bojkottját, innentől havi egyszer bejárhatnak hozzám a családtagjaim.

2009. decembertől elkezdek kijárni hadtörténeti szakkörre is. Egy radikál-jobbosnak tűnő főhadnagy tartja, többnyire értelmesebb magyar raboknak. Heti egyszer van (néha elmarad ezért-azért) a kultúrkörleten egy könyvtárszobában, az ember kicsit elfelejti, hogy börtönben van. Ez jó. Lehet előadást tartani. A hunok és magyarok őstörténetéről és harcászatáról tartok előadást (ezzel már annyit foglalkoztam, hogy fejből). Később tartottam egy másik előadást is, azt a Rongyos Gárdáról. Az előadásokért kapok dicséretet, amit plusz beszélőkre váltok be.

2009. december: Tüntetést szerveznek a Váci bv elé velem kapcsolatban, ezért péntektől vasárnapig SRK-val együtt elszállítanak minket Szombathelyre (gazdag a bv, van bőven benzin). A kétketreces rabóban egy ketrecben utazunk, egymás mellett ülve. Legalább megismerkedünk, jót beszélgetünk. Majdnem biztos vagyok benne, hogy lehallgatózva volt a kocsi, és gondolták, a hosszú úton hátha „kibeszélek” valami „terrorcselekményt”. Szombathelyen a régi zárkatársammal (sportoló srác) tesznek össze. Mindketten örülünk, a hétvége jól telik, edzünk, röhögünk, főzünk. Mivel hétfőn tárgyalásom van reggel, éjfélkor(!) keltenek, és kéz-láb bilincsben zötyögök 6 órát Pestre. A tárgyalásra már hulla vagyok.

2009. december 24.: Karácsony a gyerekeim nélkül. Borzalmas.

2009. december 31.: Dögunalom, már este 11-kor alszom.

Telik az idő, olvasok, furulyázok.

2010. tavasz: Kapok egy alt furulyát is a szoprán mellé.

2010. tavasz: Érkezik egy HM ügyben lekapcsolt tábornok a szomszédomba. Innentől nem sétálok egyedül. Az ember értelmes, tudok beszélgetni valakivel végre. Jogi dolgokban segítjük egymást, amiben tudjuk. Őt még tovább tartják távol a gyerekétől, mint engem, tipikus megtörési módszer.

2010. szeptember 24.: délelőtt 10-kor közlik, hogy most azonnal pakoljak össze, átszállítanak a Budapesti Fegyház és Börtönbe. (Szombathelyen legalább néhány nappal előtte már tudtam, hogy megyek el.)

A Budapesti Fegyház és Börtönben katasztrofális mocskos lyukba kerülök. (Erről már írtam.) Persze balhézok, egy hét múlva átraknak egy elviselhetőbb zárkába, azóta is itt vagyok.

2010. október 23-a körül: Éhségsztrájk a börtön előtt, én is koplalok bent 3 napig.

Itt is kijárok a misszióra. Sokkal kevesebben vagyunk, mint Vácon, viszont itt én leszek az „egyszemélyes zenekar”, érdemes volt megtanulnom az énekeket furulyán.

Sokáig egyedül járok sétára, de csak heti egyszer megyek ki húzódzkodni, mert reggeltől délutánig a Hunnia-ügy iratait tanulmányozom számítógépen. Délutántól estig meg az egyéb ügyeimét a zárkán, papíron. Külön háborút folytatok még pluszban a parkoló cégekkel (tiszta szívből utálom mindet), csak úgy passzióból, már Vác óta. Lassan ez is kezd már „megérni”, végül ők fognak fizetni nekem (ahogy a rendőrség is nem egy ügyben).

Újabb borzalmas karácsony és dögunalmas szilveszter.

2011. tavasz vége: Megkapom végre a kondi engedélyt, heti kétszer kijárok az edzőterembe. Ezt élvezem. A sétát is sikerül átrakatnom reggelre, és a körleten lévőkkel is együtt mehetek, úgyhogy azóta kijárok.

2011. augusztus: Egy palesztin is együtt sétál velünk. Zsidókérdésben autentikus forrás. Beszélgetek vele, érdeklődéssel hallgatom. Azt mondja most, hogy az Amerika-barát arab diktátorok sorra megbuktak, Líbiától Irakig egy 17 országból álló „Egyesült Iszlám Államok Köztársasága” nevű új arab birodalmat fognak létrehozni, de ne féljünk, mert az USA lesz csak az ellenségük, Európa nem. Hmm…