Egy internetes játék, melyről már több oldal is cikkezett korábban. A játékban a Föld országai versengenek, fejlődnek és háborúznak egymással. Az ePolgárok valós felhasználók, akik építhetnek, dolgozhatnak és harcolhatnak országuk oldalán. Jelen van természetesen eMagyarország is eme virtuális térképen. Hazánk elektronikus változata sokszor állt már az eltörlés szélén, de a megjelent cikkeknek köszönhetően az akkor elnyomás alatt lévő országot az újoncokkal együtt sikerült erős, nagy birodalommá építenie az akkori harcosoknak.
Most ismét szükség van bátor hazafiakra, mert eMagyarországot újból a megsemmisülés fenyegeti.
E különös világban meglehetősen érdekes felállást láthatunk az erőviszonyokban: eSzerbia, eLengyelország, eRománia, eMacedónia nagyhatalmi státuszt vívott ki magának, míg eAngliát szinte teljesen elfoglalták, eIzraelt eTörökország hódította meg és eNémetország csak most kezdi felszabadítani területeit eLengyelország támadásai után.
Természetesen itt sincs élet szövetségek nélkül: ONE, EDEN, TERRA, melyek mind-mind saját érdekeiket próbálják érvényesíteni.
eMagyarország a ONE szövetség tagja. Erős szövetségesünk eSzlovákia, eSzerbia, eSzlovénia, eLengyelország.
Viszont hazánk hatalmas háborút vív ezekben a percekben is. Miután megtámadtuk eHorvátországot ránk támadtak a bolgárok, ukránok és a románok, miután visszaszerezték Erdélyt. Immáron velük is hadakoznunk kell megmaradt területeinkért. eMagyarország csatába hív minden olyan embert, aki szeretne „oda pörkölni” pár ellenségnek, aki szeretné ha területeinket növelnénk és nem elveszítenénk az idők folyamán és aki szeretne egy fantasztikus nagy családba tartozni (mely természetesen itt sem mentes politikai csatározástól, összezördüléstől).
Téged is vár eMagyarország, hogy együtt építsünk egy erős országot!
A regisztráció egy percet vesz igénybe és napi 10-15 perc alatt el lehet intézni a teendőket, ám ezzel hatalmas segítséget nyújtanának az újoncok eHazánk számára.
Az oldal linkje, ahol regisztrálni lehet.
A kezdőknek pedig ez az oldal szolgálhat rengeteg hasznos információval.
eMagyarország polgára