Figyelemre méltó változásoknak lehetünk tanúi az elmúlt évek holomegemlékezéseit figyelve: a propagandisták és szónokok egyre inkább a zsidók megkülönböztetéséről és deportálásáról írnak és beszélnek - melyek megtörténte kétségbevonhatatlan tény -, de alig, vagy egyáltalán nem esik szó a „gázkamrákról”, a „gázteherautókról”, sőt a „haláltáborokat” is elsősorban mint a deportálások végállomását említik.
A holokausztozók egyértelmű meghátrálásának jele: alig-alig emlegetik már a „haláltáborokban” zajló állítólagos kivégzések eszközeit, a „gázkamrákat”! De a „haláltáborok” sem állnak már a holopropaganda középpontjában. A Holokauszt Emlékközpont tájékoztatója szerint a 11 órakor kezdődött ünnepségen Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója beszédében elmondta: „Nem véletlen, hogy a vagon a náci korszak egyik jelképe lett, mivel az embertelenség, a megalázottság, a halál szimbóluma. És azoké az embereké, akik mindezt kitalálták, megszervezték és bevégezték. De azt is tudjuk, hogy a második világháborút követően a földkerekségen szinte egyetlen napig sem volt béke, fegyvernyugvás! Továbbra is voltak vagonok; igaziak és jelképesek.” Jelentős fordulat a holovallás mozgalmas történetében: immár nem a „gázkamra” az „embertelenség”, a „halál” jelképe, hanem a „vagon”! A változás oka nyilvánvalóan az, hogy a revizionista történészek érvei előtt a holopropagandisták kénytelenek lassan meghátrálni. A zsidókat szállító vasúti vagonokat be lehet mutatni, de az emberek megölésére szolgáló gázkamrákat nem, sőt azoknak még a működését sem voltak képesek soha hitelt érdemlően elmagyarázni!
A Holokauszt Emlékközpont igazgatója, Szita Szabolcs (aki ezúttal nem hozta szóba új keletű felfedezését, mely szerint a németek „mérgezett tejjel” gyilkolták a cigány csecsemőket), beszédében is a deportálások borzalmaira helyezte a hangsúlyt. A „gázkamra” és „krematórium” szavak csupán egyszer fordultak elő a felszólalásában, és szintén egy alkalommal használta a „gázhalál”, illetve a „megsemmisíteni” kifejezést. Szita Szabolcs – jó holokausztos szokás szerint – azért „csúsztatott” egy kicsit, mert úgy fogalmazta meg beszédét, hogy a kevéssé tájékozott hallgató számára úgy tűnjön: mindegyik német koncentrációs tábor „vesztőhely” volt, melyben tudatosan gyilkolták a foglyokat. (Holott, mint tudjuk, a hivatalos holodogmatika szerint csupán hat „haláltáborban” zajlott a „megsemmisítés”.)
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár üzenetében sem fordul elő sem a „gázkamra”, sem a „krematórium”, sem pedig a „haláltábor” szó. Ban Ki Mun kijelenti ugyan, hogy a „másfél millió zsidó gyermek hunyt el a nácik és támogatóik kínzásainak következtében”, azonban arról, hogy miképpen haltak meg, a következőt írja: „Sokan az éhezés, betegségek vagy kínzóik keze által haltak meg.” Most akkor úgy kell mindezt érteni, hogy „másfél millió gyerek” a kínzások” következtében vesztette életét, és még ezen kívül is haltak meg „éhezés és betegségek” következtében? Vagy pedig az ENSZ-főtitkár szerint az „éhezés” és a „betegségek” révén is „kínozták” a zsidó gyerekeket a nácik? Ban Ki Mun (illetve az a személy, aki a nevében az üzenetet megírta) annyira ostoba lenne, hogy azt hiszi, a németek szándékosan robbantották ki a sok százezer gyermek és felnőtt haláláért felelős tífuszjárványt, csak azért, hogy „kínozzák” a gyerekeket? (Miközben persze a fennmaradt dokumentumokból egyértelműen kiviláglik: a németek óriási erőfeszítéseket tettek a lágerekben a rájuk is veszélyes tífuszjárvány megfékezése céljából – többek között a Ciklon B elnevezésű fertőtlenítőszer is a betegség leküzdését szolgálta.) De ami a lényeg: az ENSZ-főtitkár üzenetében nem szólt sem a „gázkamrákról”, sem a „gázteherautókról”, sem pedig a „megsemmisítő táborokról”.

Az Élet (helyesebben Élősködők) Menete Alapítvány elnöke, Gordon Gábor az Elhurcolt életek című kiállításról beszélt. De ő is a „kirekesztésre” és a „deportálásokra” helyezte a hangsúlyt – és hallgatott arról, mi történt a zsidókkal a „haláltáborokban”. Mint mondta, nem csupán „emléket kívántak állítani a közel félmillió magyar embernek, akiket ehhez hasonló vasúti kocsikban erőszakkal szállítottak el hazájukból”. „Céljuk volt az is, hogy a vagonba lépő látogatók - különösen az iskolások - megértsék, hogyan és miért történhetett meg a magyar zsidóság kirekesztése, majd fizikai eltávolítása, és tanuljanak az akkor elkövetett végzetes hibákból”.

Továbbá, bármennyire is döbbenetes, az „Elhurcolt életek” elnevezésű „vagonkiállítás” ismertetőjében sem olvasható egyetlen szó sem a „gázkamrákról”, sőt a „megsemmisítő táborokról” és „Auschwitzról” sem. Pedig még néhány évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna egy olyan holokauszt-kiállítás, melyen valamilyen formában nem utaltak volna a „haláltáborokban” zajló szörnyűségekre – elsősorban is az állítólagos gázkamrákban történő kivégzésekre. (De az emberi szappan, az emberbőrből készült lámpaernyő és más hasonló képtelenségek megemlítésére, sőt bemutatására is lehetett számítani.) A mostani kiállítás középpontjában az új központi holojelkép, a „vagon” áll. „A síneken állva máig jelképezi egykor betöltött embertelen funkcióját, ezért a belsejében megrendezett új tárlat fókuszát, a vidéki zsidóság fizikai eltávolítására, a magyarországi deportálásokra helyezi” – olvasható a kiállításról szóló tájékoztatóban.
Én magam már korábban megpendítettem: a vallásos és mitológiai elemeket is magába olvasztó hivatalos holokauszt-tudomány meghátrált az üldözött és lenézett revizionista történészek érvei és bizonyítékai elől, és a lassú visszavonulás útjára lépett. A holokausztosok meghátrálásának lassúsága érthető, hiszen a „hirtelen lelepleződés” a nyugati világot uraló oligarchiát alapjaiban rengetné meg, ezzel szemben a fokozatos (akár évtizedeken át tartó) visszavonulást az uralkodó „elit” különösebb megrázkódtatás nélkül túléli. Főleg akkor, ha sikerül a mítoszt - a “megkülönböztetést”, a “zsidótörvényeket” és a “deportálásokat” a középpontba állítva - átmenteni. A “gázkamrákat”, “gázteherautókat”, de idővel talán még a “megsemmisítő táborokat” is – az emberi zsírból készült szappanhoz, kolbászhoz, az emberbőrből készült lámpaernyőhöz, az elektromos áramos, vízbe fojtós kivégzésekhez stb. hasonlóan – szép lassan elfelejthetjük.
Perge Ottó